Ahány ház, annyi szokás: az USA-ban sokkal több vadász búvárkodik, mint Európában.

Bizonyára sokak olvasták a hírt, hogy Nyékládházán a halőrök fülön csíptek egy férfit, aki szigonypuskával akart halakat lőni. Errefelé ez nem engedélyezett, szóval nem csak azért húzták ki a vízből, mert a horgászok nem szeretik a konkurrenciát, hanem azért is, mert egyszerűen szabályt sértett.

A minap belefutottam egy videóba, amin hobbibúvárok az egyik nemrég mesterséges zátonyként elsüllyesztett hatalmas roncsnál merülnek. A Vandenberg igazi monstrum, és természetesen egy idő után nem csak a roncs maga az érdekes, hanem az élővilág is, ami rajta él. Sőt, a sok búvárturista kedvéért még például víz alatti fotókiállítást is rendeztek itt.

Nos, a videóban rögvest az elején feltűnik egy meglehetősen puritán búvárfelszereléssel merülő hölgy. Azon is el lehet töprengeni, hogy mennyire szerencsés egy éles tárgyakkal teli roncson fürdőruhában merülgetni, kitéve minden sérülésnek, de jobban meglepett a kezében levő szigonypuska. És a csoportban ezzel nem volt egyedül, volt még aki fegyvert vitt magával.

Nem akarok álszenteskedni, ha ott szabad, hát akkor merüljön szigonypuskával aki akar. Bevallom, nem is annyira a halakért aggódnék, mint magamért, ha a közelemben valaki ilyesmivel hadonászna. Na mondjuk ez a búvár épp nem úgy néz ki, mint aki ügyetlenkedne a víz alatt, és nem is olvasok minden héten olyan hírt, hogy véletlenül a merülőtársat lőtték le Amerikában (bár azért fordult már elő hasonló), egyszerűen csak a látvány furcsa nekem. És mivel mi itt teljesen más szemléletű búvárközösségben szocializálódtunk, bizonyára nem is nagyon tudnék szabadulni a gondolattól merülés közben.

Ilyenkor jövök rá, mennyiféle módon lehet tekinteni a búvárkodásra. Nincs mit elítélnem azon, aki számára természetes a víz alatti vadászat- máshol meg barbár szokásnak gondolhatják a disznóölés körüli vidám felhajtást. A szigonyozással én személy szerint úgy vagyok, hogy légzőkészülék nélkül még valamennyire sportszerű, de palackkal nem igazán. Aztán persze eszembe jutnak a lesből célzó vadászok, a remek fegyverekkel, hajtókkal- igaz, azt se űzöm, az sem az én világom.

Mindenesetre, bármennyire is elfogadom, hogy máshol mások a szabályok, én inkább örülök, hogy amerre én szoktam merülni, nem szokás szigonypuskát vinni magunkkal. Persze cserkészünk mi is- fényképezőgéppel. Azzal sem könnyebb "vadászni", és ha elég ügyesek vagyunk, a végén se halnak, se búvárnak nem esik baja. Azt állítom, ez azért közelebb áll a szívemhez- és aztán meg eszembe jut, nemrég milyen finom halat ettem egy étteremben. Szóval jobb, ha inkább csak hallgatok...