Csaló búvárközpontot lepleztek le a közelmúltban. A búvártanfolyam elvégzését egy ún. búvárigazolvánnyal, jellemzően fényképes plasztikkártyával igazolják az oktatók, és ez az, amivel a világ bármely részén merülésre lehet jelentkezni. Hallottam már hamisított kártyákról, amiket thai piacokon pár dollárért lehet venni, ám jelen esetben egy floridai búvároktató bukott le kamu kártyákkal, és ez azért jóval meglepőbb.

Érdemes egy kis áttekintést adni a búvártanfolyamok világáról, hogy megértsük, miért is lehetett ezzel csalni. Nincsenek hivatalos, az egész világon érvényes búvárképzési szabványok, általában helyi szabályok határozzák meg, ki, hogy merülhet. Létezik például egy európai szabvány, ami bizonyos képzettségi szintekről beszél, és ehhez igazodhatnak a búvároktatási rendszerek, társítva a saját képzési szintjeiket ezekhez. 

A világ sok részén nem foglalkoznak senki búvárképzettségével, mindenki úgy merül ahogy akar, akár a saját életét kockáztatva. És ehhez hasonló módon búvároktatási rendszerből is van számtalan, ma Magyarországon talán egy tucat rendszerben is szerezhet búvárvégzettséget a kezdő. Az oktatási rendszerek jellemzően profitorientált cégek, de ha a rendszer nem is az, az oktatók általában pénzt kérnek a munkájukért. Ez bizony üzlet; az oktatók és az oktatási rendszerek számára is. Ezért alapítanak időről időre új rendszereket, hiszen sokan szeretnének kihasítani maguknak egy szeletet a nagy bizniszből.

Ez azzal jár, hogy egy tengerparti búvárbázisra mindenféle kártyákat lobogtató ember beeshet. A bázisok jogos üzleti érdeke azt kívánja, ne tegyen különbséget a különféle rendszerek által kiadott kártyák között- aki fizet, merülhet. Majd a bázis rutinos merülésvezetője megállapítja, hogy tud-e valaki búvárkodni, vagy sem. Ez ugyanis soha nem volt kártyafüggő, sokkal inkább a tanfolyamon múlik.

Ám ettől még aki kifizeti a tanfolyamot, annak az árával együtt a hivatalos, valamilyen létező, működő rendszer által kiállított kártyát is kifizeti. Ez a floridai kamuoktató ennek is eltette az árát, aztán otthon a kis kártyanyomtatójával sorozatban gyártotta a könnyen hamisítható igazolványokat. Azok pont úgy néztek ki, mint az igaziak, csak éppen a búvárok nem voltak regisztrálva sehol a rendszerben.

Mert az oktatási rendszerek maguk is nyilvántartást vezetnek a tanfolyamokról és az azt elvégző búvárokról. Ennek az az értelme, hogy bármikor visszakereshető, ki és hol tanult, mikor vizsgázott, ki volt az oktatója. És persze ha valaki otthon felejti a búvárigazolványát, a bázisok a nagy rendszerek adatbázisából lekérdezhetik, tényleg búvár-e. Szóval létezik egy minőségbiztosítás a búvároktatásban, ez lenne értelme az egész kártyásdinak. Ha az ember beköszön egy búvárbázisra, felmutatja mondjuk a haladó búvár minősítést igazoló kártyáját, akkor elvileg ott máris képet kapnak róla, hogy egy kicsivel rutinosabb amatőr búvárral állnak szemben. Persze csak elvileg- ahogy fentebb mondtam, a kártya senki helyett sem merül. Még az is meglehet, a hamis kártyákat kiadó oktató korrekt módon tanított, de ennek semmi jelentősége nincs: becsapta a tanulókat, amikor azt állította, egy rendszer hivatalos igazolványát kapták. Állítólag több száz ilyen kártyát osztott ki, így aztán rendőrségi ügy lett a csalásból. 

Aki most búvárkodni akar, elképedve kérdezheti, hogyan tudná ellenőrizni, kártyája valódi-e? Elég sok rendszerben létezik a lekérdezési lehetőség, némelyik erre online felületet kínál. Elárulok egy titkot: egyszer teljesen véletlenszerűen egy magyar oktatóról is tudomást szereztem, aki a jelek szerint trükközött a kártyákkal. Szóval ez nem a thai piacok és a floridai csalók terepe, az egész világon előfordulhat. Azt gondolom, hogy ilyenkor jó megoldás hazai búvártanfolyam esetén olyan oktatóhoz menni, akit a barátaink, ismerőseink ajánlanak, mert megbízható és tisztességes tanfolyamot tart- hogy melyik rendszer kártyáját adja, az gyakorlatilag mindegy. Tanítson meg lelkiismeretesen a búvárkodás alapjaira, és adjon egy hivatalos búvárigazolvány, utána a mienk a világ. 

Ha valaki külföldön végez tanfolyamot, akkor pedig érdemes előre szétnézni adott hely búvárbázisai között. Érdekesség, hogy maguk a bázisok is kapcsolatban állhatnak rendszerekkel, és így a rendszer honlapján rá lehet keresni arra, hogy tényleg általuk ismert és elismert búvárközpontról van-e szó. Akár magyar búváriskolákat, oktatókat is le lehet így informálni, ha a rendszer honlapján elérhető az adatbázis. Szóval nem kell megijedni: ahogy a búvárt is igazolja a kártyája, úgy az oktató vagy iskola hivatalos státuszát is le lehet informálni. 

Megjegyzem, ez a fajta csalás alig hoz valamit az oktató konyhájára, hiszen ha nem teljesen hülye, a tanfolyamot így is meg kell tartania, annak el kell kérnie az árát, aminek csak minimális része a kártyadíj. Kisstílű szélhámosság ez, cserébe sokat kockáztat- a hitelességét, no meg persze még le is ültethetik érte. Mivel azért az oktatók messze túlnyomó többsége tisztában van ezzel, azt hiszem, amiatt nem kell aggódni egyetlen kezdőnek sem, hogy a kártyája nem lesz hivatalos. Az sokkal inkább kérdés, hogy igazán korrekt képzést kap-e, de ez egy másik történet, és a búvárigazolványhoz nincs semmi köze...