Képzeljük el, hogy egy vastag kötél tekeredik a testünkre, amit nem tudunk leszedni magunkról. Telnek az évek, úgy-amennyire tudunk mozogni, tenni-venni, de a kötél az ott van és egyre jobban a húsunkba vág. Nem lenne nagy boldogság így élni...

A tengeri élőlények egy részének pont ilyen sors jutott. Belegabalyodnak egy kötélbe, ami a testükre hurkolódva keseríti meg az életüket hosszú időn át- esetleg bele is pusztulnak idővel. Kezük nincs, késük meg pláne nincs hogy leszedjék magukról az igen gyakran iszonyat lassan lebomló műanyagból készült köteleket.

A szerencsésebb állatok összefutnak néhány segíteni kész búvárral. Nem tudom, hogy például egy ekkora cetcápa azért lassít-e, amikor az ember odaúszik késsel a kezében, mert számít rá, hogy levágják róla a kötelet? Egy ilyen állat elég gyorsan el tudna úszni, ha akarna. Szerencsére türelmesen kivárta, amíg segítenek rajta.

Az igazán sokkoló az, hogy milyen mély sebeket hagyott a testén a kötél. Csak bízni lehet benne, hogy gyorsan gyógyul a cetcápa, és nem esik utólag a kötél áldozatául. A bátor, ügyes és gyors búvár előtt pedig le a kalappal!