Már azt is vizsgálják, árt-e a búvárfotózás a csikóhalak szemének?

Manapság gyakorlatilag az élet minden területén felmerülő kérdés,  hogy az emberi tevékenység milyen hatással van az élővilágra. Noha sokszor fontoskodónak tűnhet ez, azért mégiscsak van ennek több jó oldala. Egyszerűen a szemléletünk részévé vált ennek köszönhetően, hogy mi magunk is feltesszük a kérdés, mivel ártunk? És a cél pontosan ez: mi magunk legyünk tisztában azzal, hogy még akkor is okozhatunk gondot, ha pont olyan tevékenységet űzünk, amit természetközelinek gondolunk.

A búvárkodás igazi klasszikus példa erre. Csodáljuk a tenger élővilágát, figyeljük a halak sürgését-forgását, megviilágítjuk a színpompás korallokat, és persze fotókat is készítünk, hogy megmutathassuk másoknak is a víz alatti világ szépségét. Ám egy idő után óhatatlanul felmerül: mit szólnak az élőlények ahhoz,  hogy sorozatban villogunk rájuk a vakukkal? Hiszen ha mi magunk nézünk szembe pár tucat erős villanással, azért nem örülünk annyira, nekik mitől lenne ez jobb?

Az olyan, nem túl mozgékony állatok, mint a csikóhalak különösen sokszor vannak kitéve a búvárfotósok megjelenésének. Nem csak amiatt, mert nem úsznak el gyorsan, hanem azért is, mert fotógén lényként szívesen választjuk "modellként" őket. Ezért nem meglepő, hogy egy kutatócsoport azt vizsgálta, a csikóhalaknak mennyire árt a rendszeres vakuzás.

Maarten de Brauwer vezette azt az ausztráliai csapatot, ami több fajt is vizsgált, tengerben és akváriumi körülmények között egyaránt. Kíváncsiak voltak rá, változik-e a viselkedésük attól, hogy gyakran találkoznak búvárfotósokkal, s az is érdekelte őket, a szemükben történnek-e visszafordíthatatlan károsodások. Tanulmányuk szerint a búvárfotózás nem nagyon befolyásolja életüket, táplálkozási szokásait- de ez csak a vakuzásra vonatkozik, arra nem, hogy a fotósok piszkálják, terelgetik, zaklatják őket egy jó fotó kedvéért. Mindenesetre ők úgy vélik, az, hogy pár helyen korlátozzák a vakuk használatát csikóhalak és törpe csikóhalak fotózásakor, nem igazán bír jelentőséggel

Természetesen ahogy az manapság már csak lenni szokott, eredményeiket rögvest vitatni is kezdték. Az Egyesült Királyságban működő Seahorse Trust részéről Neil Garrick-Maidment kijelentette, a vizsgálati módszer téves volt, mert a vakuzás hatása nem egyből jelentkezik hanem akár hetek múlva. Az pedig végképp hiba, hogy akváriumban vizsgálódtak: nem csoda, hogy onnan nem "menekültek" a csikóhalak, hiszen nincs hova. Véleménye szerint nema vakuzás maga öli meg a csikóhalakat, hanem hosszabb távon a sok fényvillanás által okozott sressz. 

A Seahorse Trust így aztán továbbra sem javasolja a vakus fotózást ha csikóhal a téma. Hogy ez megvalósítható-e, az nagy kérdés. Fényforrás nélkül a látványos, színes víz alatti fotók nem születhetnek meg, ez tény. Az is tény, hogy talán nem feltétlenül kell minden egyes búvárfotósnak százával készíteni a képeket ugyanazokról a csikóhalakról. De a történet másik fele: ha nem lennének képek és videók, honnan is tudhatná ma már szinte mindenki a világon, hogy milyen csodálatos és védelemre méltó a tengeri világ? És ez független attól, hogy búvárkodik-e valaki, mert már mindenki látott lenyűgöző természetfilmeket.

Abban pedig még a más állásponton levő szakember is osztja az ausztrálok álláspontját, hogy vaku ide vagy oda, sokkal több problémát okoz a fikikai kontaktus, a csikóhalak (és bármilyen más állat) zaklatása és fogdosása. És jó lenne, ha ezzel tisztában lennének a búvárok, akár fotóznak, akár nem. Azaz az alapszabály: mindent a szemnek, semmit a kéznek!