Bámulatos, hogy az egyébként roppant éber és tartózkodó víz alatti élőlények mennyire hozzá tudnak szokni a búvárok jelenlétéhez. Csak egy kis türelem kell, kerülni kell a hirtelen mozdulatokat, aztán nem nehéz egészen közelről élvezni a halak sürgését-forgását.
Mert azért ez az igazi! Az ember csak súlytalanul lebeg, és átadja magát az élménynek. Vicces, ezt a fajta nyugodtságot, az állatokat nem zavaró mozdulatlanságot nehezebb megtanulni, mint az úszást. Hamar látszik is, melyik búvár rohan, siet, hogy mindent lásson, miközben ha nem csinálna semmit, sokkal több érdekeset figyelhetne meg. Olyan könnyű elúszni az üregekbe visszahúzódó halak, vagy az aljzatba olvadó rákocskák mellett, ha az ember nem tudja, mit és hogy nézzen!
Érdekes, hogy ez abszolút nem a mai kor kérdése, a rutinos és a kezdő búvárt évtizedekkel ezelőtt meg lehetett ismerni ez alapján. Valamikor lefordítottam egy jó harminc éves angol cikket, ami pont erről a témáról szólt. Volt benne egy ilyen rész:
"A kezdő búvár azért kutat, hogy megtalálja a tengeri élőlényeket.
A tapasztalt búvár azt nézi, hogy tudja lefotózni az élőlényeket.
A nagyon tapasztalt búvár mindig nyüzsgő élővilágot lát karnyújtásnyira."
Annak idején a cikken sokan csak mosolyogtak, aztán amikor pár év múlva előkerült, kaptam olyan megjegyzést, hogy "a fenébe is, eltelt egy kis idő, és szinte minden szava igaz lett rám..." Úgy látszik, a búvárkodás szinte pont ugyanúgy megy itthon és külföldön, most és évtizedekkel ezelőtt. Bár új úticélokat ismerünk meg, mégis azt kell lássuk, alapvetően nagyon hasonló módon és nagyon hasonló célokért merülünk, mint a régiek. Bizonyára van más kedvtelés, amiről ugyanez elmondható, de én csak ezt ismerem, és kellemes érzés arra gondolni, milyen közös vonások vannak Cousteau és az én búvárélményeim között.
Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.
Csatlakozz a búvárok közösségéhez!
