A tenger legmélyebb pontján kevesebb ember járt, mint a Holdon. Bármennyire hihetetlen, ez bizony igaz!
A Mariana-árok legmélyebb pontja nagyjából 11 ezer méterrel van a tenger felszíne alatt. A nyomás őrületesen nagy, az ide tervezett eszközt olyan gondosan kellett megtervezni, mint egy űrhajót. Nem is ment egyik pillanatról a másikra amíg ide eljutottak az emberek...
A mélység meghódításának legkorábbi módja az volt, hogy az emberek egyszerűen leúsztak. Később már légzőkészüléket is használtak, ma már extrém mélységbe is lejutnak búvárok, de ez az is "csak" 300-400 méter, nagyon messze van a Mariana-árok mélyétől. Egy átlagos tengeralattjáró sem képes elérni ezt a pontot, sőt, a speciális kutatóeszközök közül is csak kevés.
Így aztán a nagy mélységek világáról még ma is keveset tudunk. Az úttörők közül feltétlenül meg kell említenünk William Beebe nevét, aki egy speciális, különlegesen erős búvárgömböt tervezett, és ezzel ereszkedett le. A gömb önmagában mozgásképtelen volt, a felszínnel folyamatosan kapcsolatban levő kutatók elmondták, mit látnak, és a hajóról eresztették őket le, majd húzták fel. Komoly bátorság kellett ahhoz, hogy valaki az apró gömbbe beszállva, ott kucorogjon órakon keresztül, és a kis ablakon át látva megfigyelje, amit a lámpák fényében láthat. 1930-ban()! Otis Barton társaságában 430 méterre merült, később egyre mélyebbre jutottak, 1934-ben állították fel a 923 méteres rekordot. Beebe könyveit izgatottan olvasták a tenger mélyének világa iránt érdeklődők, de sokan nem hitték el, hogy annyi minden él ilyen mélységben, kicsi és nagy állatok, különös, fényt kibocsátó ragadozók és így tovább.
Auguste Piccard svájci fizikus először olyan eszközt szerkesztett, amivel a nagy magasságban végzett kutatásokat segíthette, de rájött, az alapelvek akár víz alatt is alkalmazhatók. Így született meg a batiszkáf, aminek alapja a jól bevált, nyomásálló gömb volt, de egyfajta mélységi léghajóként lehetett szabályozni süllyedését és ereszkedését. A Trieste batiszkáfban utazva ő és fia, Jacques 3150 méterre jutott. A továbbfejlesztett Trieste lett az, amivel Jacques Piccard és Don Walsh 1962-ben egy amerikai expedíció keretén belül elérte a Mariana-árok fenekét, tehát első emberként először pillanthattak körbe 11 ezer méteres mélységben.
Ám ezek után senki nem vállalkozott hosszú ideig ilyen merülésre. Az amerikaiak az erőforrásaikat az űrkutatásra fordították, végül még a Holdra is eljutottak, aminek felszínére egy tucat űrhajósuk léphetett- a Mariana-árok viszont továbbra is csak vágyott álom maradt.
Fél évszázadot kellett várni arra, amíg az ismert filmrendező, James Cameron egy hét méteres, egyszemélyes merülő kapszulával, a Deepsea Challengerrel eljutott ismét a tenger legmélyebb pontjára, három órás küldetése során sok felvételt is készített. A nagy mélységek kutatása jelenleg inkább távirányítású eszközökkel zajlik, de az emberi természetből fakad, hogy az igazi "meghódításnak" azt tartjuk, amikor valaki a saját szemével végez megfigyelést, nem egy kamera objektívjén át. Persze oly keveset ismerünk az óceánok mélyének világából, hogy még sok-sok felfedeznivaló marad a következő generációknak is, akár maguk merülnek több ezer méterre, akár robotokat küldenek le.
Csatlakozz a búvárok közösségéhez!
