Big Blue Búvár Blog

Nem csak a foci-vb szolgálhat izgalmakkal, hanem a tengerkutatás is. Pár nap alatt izgalmas hírek érkeztek mély és sekély vízből, hozzánk közeli és távol eső tengerekből. Nincs mese, a víz alatti világ még mindig annyit titkot rejt, hogy a felfedezésre vágyó ember búvárként találhat leginkább újdonságot a bolygónkon.

Az Adriáról először azt a hírt kaptuk, hogy egy titokzatos képződményt találtak a tenger fenekén, amiről sokan azt gondolják, a természet alkotása, mások viszont máris Atlantiszt vizionálnak. Ezt még nem tudhatjuk biztosan, ám pár nap múlva jött a hír, hogy Zadar közelében sekély vízben település nyomaira bukkantak, amit most lelkesen vizsgálnak a régészek. Ott van egy zsúfolt város előtt, és ki tudja miatt nyugszik a mélyben háborítatlanul- nos, ennyit arról, a búvár rálelhet-e valamilyen váratlan dologra merülés közben.

Mindig felmerül a kérdés, miért nem találják meg ezeket a maradványokat sokkal korábban, hiszen annyian merülnek minden évben például az Adrián? Nos, a tenger a mélyére került romokat, hajókat befogadja, és szép lassan teljesen át is alakítja. A fából készült hajók anyaga elrothad, eltűnik, az amforák széttöredeznek és belepi őket az aljzat homokja, a magára hagyott építményeknek általában az értékesebb köveit elviszik, és ami ott marad, azt a tenger hullámzása erodálja. Sokszor csak légifelvételek vagy műholdképek vezetik nyomára a régészeket.

Szerencse és szakértő szem kell tehát ahhoz, hogy valamiben meglássuk, mi lehetett eredetileg! Így is előfordul, hogy valami túl szabályosnak tűnik, aztán közelről megnézve csak különleges alakú szikákat találunk, tehát az ember igyekszik nem belelkesedni minden kis apróságtól, amibe fantasztikus roncsfelfedezést képzel bele.

A változások illusztrálására itt van két kép. 2006-ban, 8 éve merültem Alanyában egy újonnan elsüllyesztett roncs közelében, ahol a látványosság kedvéért néhány amforát helyeztek el. Kerestem róluk egy idén készült felvételt, és most ide teszem a kettőt egymás alá, hogy látható legyen, ilyen rövid idő alatt mennyire megváltoztak.

Itt pedig az akkor még teljesen épségben levő, frissen elsüllyesztett roncs orra, illetve az, ahogy ma kinéz.

Nyolc évről beszélünk, ez kevesebb, mint egy évtized! Képzeljük el, mi történik száz vagy netán ezer év alatt- és egy ókori roncsnál bizony ilyen időtávról van szó. Szóval merüljünk nyitott szemmel, mert biztos, hogy még rengeteg felfedezetlen hajó van a mélyben, de fogadjuk el, nagy mázli vagy nagyon tudatos, alapos, sok merüléses munka van egy felfedezés mögött. De reménykedni lehet, hiszen gondoljunk csak bele, mióta hajóznak az emberek a Földközi-tenger térségében. Elsüllyedhettek hajók mellett kis csónakok, viharban vagy más okból vízbe eshettek használati tárgyak, ékszerek akár.

Ám tegyük hozzá: a megtaláló nem válik tulajdonossá, ha valaki olyan mázlista, hogy valamire ráakad, azonnal tegyen bejelentést a hatóságnál. Nagyon kellemetlen fordulat, ha esetleg börtönbe kerül az ember mert haza akarja vinni a víz alatt talált leletet. Az ilyesminek múzeumban, szakértőknél van a helye.

A tenger másféle meglepetéseket is tartogat. Noha sokan és sok helyen kutatják, még mindig előfordul, hogy olyan jelenségekkel találkozunk, aminek okát a tudósok sem értik. Kaliforniában például július elején felbukkant a part közvetlen közelében egy hatalmas szardellaraj, ami szinten egybefüggő tintafoltként lebegett a felszín alatt. A videó lenyűgöző, magyarázat még nincs.

Végül pedig ott van a tengerek mélye! A kedvtelési búvárok 40 méteres mélységig ereszkednek, különleges felszereléssel a 100-150 méter is elérhető, de hol van ez a Mariana-árok tízezer méterétől! A maroknyi nagy mélységbe lejutó tengeralattjáró és távirányítású eszköz csak egészen apró részét fedezheti fel a mélységben rejtőző élőlényeknek, roncsoknak. Többek között engem ezért sem lepett meg, hogy az eltűnt maláj gépet sem találták meg.

Szinte minden komolyabb expedíció arról adhat hírt, hogy valami izgalmasat fedeztek fel. Új mélytengeri élőlényekről készült felvételeket láthatunk, amitől nem csak a laikusoknak esik le az álla, hanem a szakértőknek is. Érdemes hallgatni a felvételt kommentáló kutatót, ahogy azt mondja, nem hiszi el, hogy ez egy élőlény! Vagyis pontosabban nem egy, hanem sok élőlény, akik gyakorlatilag egy kolóniát alkotva élnek a mélyben.

Szóval aki új és nagy dolgokra vágyik, bátran kezdjen el a tenger kutatása iránt érdeklődni. Ma már a fiatalok külföldön is tanulhatnak, ahol sokkal jobb lehetőségek várják a víz alatti világ felfedezésére vágyókat. Persze aki ilyen karrierről álmodik, annak sokat kell érte tennie, de azt hiszem, a nagy kaland esélye miatt megéri sokat tanulni, dolgozni.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is! 

Az antiküthérai szerkezethez hasonló izgalmas leletre számítanak a különleges eszközöket bevető régészek. Az ókorban elsüllyedt hajó lelőhelyét ugyanis görög szivacsbúvárok több, mint száz éve fedezték fel, és az ékszerek mellett egy megdöbbentően izgalmas tárgyat is felszínre hoztak. Vannak, akik szerint az anitküthérai szerkezet az első számítógép, összetettsége és bonyolultsága miatt sokak szerint a kor legmodernebb eszköze lehetett- a hajó időszámításunk előtt 50 körül kerülhetett a tenger fenekére. A hajósok a navigációhoz használhatták a csillagok és a hold mozgását tökéletesen modellező analóg komputert.

Most pedig egy hasonlóan újszerű eszközt használnak a további vizsgálódáshoz. Bár a hetvenes években Cousteau csapata merült már a sziget vizeiben, csak rövid időt töltöttek itt. Így aztán a roncs lelőhelye azóta is háborítatlan, és a régészek úgy gondolják, az üledék alá temetve még fantasztikus leletek várhatnak rájuk. 

A bökkenő csak az, hogy a roncs maradványai egy meredek falon szóródhattak szét, és az első merülések idején sokminden az árok aljára kerülhetett. A 120 méteres mélységben pedig nem egyszerű dolgozni, így aztán segítségül hívták a Nuytco Research újfajta búváröltözékét, az Exosuitot.

Amíg megérkezik az Exosuit, távirányítású eszközökkel igyekeznek feltérképezni a helyszínt, és így három dimenziós képet tudnak kaphatnak a roncsról. Addig az Exosuit még átesik az utolsó teszteken, ugyanis egészen új fejlesztésről van szó, amit még nem használtak élesben soha. Ez ugyanis valójában nem egy búvárruha, inkább egy egészen kis méretű, egyszemélyes tengeralattjáró, ami ehhez képest meglepően nagy mozgásszabadságot ad a használójának. Ha jól vizsgázik, jöhet a görög küldetés, aminek során átvizsgálhatják a tenger fenekét.

A régészek szerint ugyanis szinte a teljes rakomány ott rejtőzhet még a homok alatt, és a korábbi merülések során csak a lelőhely felszínét nézhették át. Hogy mi lehet odalenn? Arra vonatkozóan még csak sejtések vannak- no meg vágyak. A híres szerkezethez hasonló másik eszköz megtalálása például felérne a lottóötössel, de sok más érdekesség is előkerülhet, hála az Exosuit kifinomult mozgási lehetőségeinek, amivel alaposan át lehet kutatni mindent anélkül, hogy a maradványokat megrongálnák, és a merülést nem kellene a búvárkodásban megszokott dekompressziónak követnie, hiszen ez egy teljesen más elven működő felszerelés.

Ha tartani tudják az ütemtervet, kora ősszel kerülhet sor az első merülésekre Antiküthéra mellett. Kíváncsiak várjuk, sikerrel járnak-e a régészek és tényleg olyan fantasztikus dolgokat találnak, mint ahogy azt remélik.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

A hírek szerint megtalálták az Aranyhajó néven emlegett roncsot, benne sok-sok kinccsel.

Az Odyssey Marine Exploration megint nagyot kaszálhat: az SS Central America nevű gőzhajó roncsát felkutatták 2200 méteres mélységben, és onnan 28 kiló aranyat hoztak a felszínre. (Az MTI búvárokat emleget, de ez természetesen badarság, ilyen mélyen nem dolgoznak búvárok.)

Ám nem ez az első alkalom, hogy kincskeresők kutakodtak a roncsnál. 1988-ban fedezték fel eredetileg a hajó maradványait, mert már akkor is tudták, hogy nagy értékek rejtőznek itt. Dél-Karolina partjaitól több, mint 200 kilométerre találták meg a Central Americát, és el is kezdték az értékek felszínre hozatalát, amiből volt bőven.

Az 1857-ben egy hurrikánban elsüllyedt hajón ugyanis a becslések szerint 10-14 tonna(!) arany volt. A fedélzeten levő emberek közül 425-en vesztették életüket a tragédiában, de az óriási mennyiségű arany elsüllyedése az egész amerikai gazdaságban pánikot okozott. 

Az 1988-as expedíciót finanszírozó befektetők így aztán elégedetten dőlhettek hátra, amikor megkapták a hírt a roncs felfedezéséről. Arra viszont nem számítottak, hogy az expedíciót vezető kalandor, Tommy Thompson őket is becsapja majd- eleinte csak az okozott gondot, hogy a 19. században a süllyedés után óriási kártérítéseket fizető biztosítók most előálltak a követeléseikkel, mert érvelésük szerint így a kincs őket illette volna meg. 1996-ban aztán megszületett a bírósági döntés, ami a lelet 92 százalékát a roncskutatóknak ítélte oda.

Így is óriási értékről volt szó. Thompson eredetileg nem kincsvadász volt, hanem tudós, saját fejlesztésű távirányítású eszközével hozott a felszínre nagyjából három tonnányi aranyat, ezüstöt és értéktárgyat. 2000-ben sikerült túladni a zsákmány őket illető részén 52 millió dollárért- és aztán Thompson el is tűnt, nem fizette ki se a befektetőket, sem a hajón dolgozó legénységet. 2012 óta körözik őt és asszisztensét, állítólag Floridában bújkálnak.

Mivel a roncs helyzetéről rendelkeztek adatokkal, a maradványokban levő értékekkel rendelkező cég úgy döntött, bőven van ott még annyi arany, hogy megérje tovább kutatni. Így került képbe a sok sikeres mélytengeri expedíciót maga mögött tudható Odyssey Marine. Az nem kétséges, hogy sok pénz és különleges felszerelés kell ahhoz, hogy 2200 méteres mélységből bármit felhozzanak, de állítják, a roncsnak csak 5 százalékát tudta átkutatni a Thompson-féle expedíció, szóval ez a mostani 28 kiló arany csak a kezdet.

Persze a befektetők most már az elejétől fogva ügyelnek arra, hogy ne károsíthassák meg őket. A szerződés szerint a lelet jelentős részét kapja az Odyssey, de a maradék is bőven elég arra, hogy kárpótolja a veszteségekért a cégeket, illetve megkapják pénzüket a Thompson-expedíció hoppon maradt munkatársai is. És aztán jöhet a kutatás a további vagyont érő kincsleletek után a világ tengereinek és óceánjainak mélyén. Az aranyláz ugyanis csillapíthatatlan, aki a rabja lesz, nem tud leállni...

Egyszer egy magyar híresség nyilván tréfából azt mondta, szeretne a Titanicnál búvárkodni. Ez aztán meg is jelent a bulvár (nem búvár) magazinokban, teljesen komoly tervként.

Noha a Titanic a világ egyik legismertebb roncsa, olyan mélyen van, hogy csak egy maroknyi tengeralattjáróval lehet oda lejutni, búvárként biztosan nem. A jéghegynek ütközött 269 méter hosszú utasszállító süllyedése másfélezer ember életét követelte, így az egyik legsúlyosabb katasztrófa a hajózás történetében. A napokban volt a baleset 102. évfordulója, az útközés 1912 április 14-én történt.

Egy időben úgy gondolták, hogy a hajó egy darabban süllyedt el, de a helyszínen a tenger mélysége több, mint 3700 méter, így a roncs felkutatása, vizsgálata, kiemelése fel sem merülhetett. 1985-ben fedezte fel a Robert Ballard által vezetett kutatóexpedíció a két darabban levő, de jó állapotú roncsot 3784 méteres mélységben.

Az expedíció érdekessége az volt, hogy az Egyesült Államok haditengerészete finanszírozta. Nem a Titanic érdekelte őket, hanem két eltűnt tengeralattjárójuk sorsáról akartak többet tudni. Ballard eszközei, tudása alkalmasnak látszottak a roncsok felkutatására, ő viszont azt kérte, hogy akkor "mellékesen" hadd kereshesse meg a Titanicot is. A legendás roncskutató minden feladatot sikeresen teljesített, így ő volt az első, aki felmérhette a TItanic maradványainak állapotát.

A nagy mélységben, egy évszázad után a roncs állaga rohamosan romlik. Ráadásul egyre többen szerveztek afféle tengeralattjárós "kirándulásokat" szép pénzért az érdeklődő turistáknak, és pár merülés során károkat is okoztak. Meglehetősen sok tárgyat is a felszínre hoztak az évek során. Sok látványos filmfelvétel is készült, és megtörténhet, pár évtized múlva már csak ezeken lehet egyben látni a hajótestet, mert az előbb-utóbb össze fog roskadni.

Szóval merülni egy szál palackkal biztosan nem fog a Titanicnál senki, és talán nem is baj, hogy nem mehet oda boldog-boldogtalan. Ahol ennyi áldozat volt, azt általában sírhelyként kezelik, ezért kellő tisztelettel illik viseltetni a roncs iránt. Nekik valamilyen szinten a filmek is emléket állítanak, de nyilván a maradványaik ott vannak a tenger fenekén, a roncs mellett. Ez is eszünkbe juthat, amikor a felvételeket nézzük...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Roppant jó téma a titokzatos mélytengeri szörnyek világa, főleg azért, mert ilyeneket még soha, senki nem látott. Pontosabban szólva vannak állítólagos észlelések, amiket elmosódott fotókkal és remegő kezű, kivehetetlen videofelvételekkel "bizonyítanak". Mindez azért érdekes, mert a világon annyi, de annyi éles fénykép született már, véletlenül csak pont a misztikus lények számítanak lefotózhatatlannak. Szakértői elemzésekkel soha nem sikerült igazolni a készítők állítását, akik csillanásokba, hánykolódó fatörzsekbe látnak bele szörnyet.

A másik típusa a felvételeknek pont olyan, amin jól látható a téma. Ezeken a képeken olyasmiket örökítenek meg, amelyeket emberi szem ritkán lát, ha valakinek mégis sikerül, könnyen szörnynek gondolja őket. Nemrég például egy egészen hosszú, ötméteres szíjhalat videóztak le a tengerparton, sekély vízben. Ebben az az érdekes, hogy ez a faj jellemzően nagyon mély vízben él, ezért ritka az ilyen találkozás.

Bár elsőre ijesztő a hosszú, gyíkszerű lény, a valóságban teljesen ártalmatlan, emberre nem támadó halról van szó. Mégis el tudom képzelni azoknak az embereknek a rémületét, akik a régmúltban találkoztak egy ilyennel.

És ezekből a váratlan találkozásokból születtek a legendák. Persze a tengeren járók egy "kicsit" kiszínezték a sztorikat, így lett a lamantinokból sellő, a nyolckarú polipokból pedig egész hajókat a mélybe rántó rettenet, a kraken. A történeteket illusztrálók pedig még egy kicsit "javítottak" az arányokon a látvány kedvéért, és ebből születtek az ilyen képek.

Ne feledjük, száz éve nem volt tévé meg Youtube. Az emberekhez alig pár ember által alkotott kép jutott el egész életükben, tehát amit láttak, azt könnyen el is hihették. Ezzel nincs semmi baj, ilyen volt az egész környezet, ebben éltek. De ma azért csak nem kellene minden butaságot készpénznek venni, a kalandfilmekben látható szörnyek csak makettek vagy számítógépes grafikák, a hitelesként tálalt sztoriknak meg a fele sem igaz.

A mélyben vannak furcsa lények, ez tény. És biztos van sok dolog is, amit még nem sikerült felfedezni. De amióta hiteles feljegyzések vannak az élővilágról, hirtelen a korábban sok ember haláláért felelősnek tartott lények támadásának egyetlen ember sem esett áldozatul, pedig jóval többen mennek a tengerpartra, mint egy évszázada. A maláj gépet sem a tengerből magasra ugró kraken rántotta a hullámsírba- ha rejtélyes is az eltűnés, az okok a technikában vagy az emberi tényezőben rejlenek.

Ha az az egyetlen dolog tart vissza a búvárkodástól vagy a sznorkelezéstől, hogy valami misztikus óriáslény ragad el magával, akkor ezt az aggályt el is felejtheted. Mint mindennek, ennek a tevékenységnek is megvannak a szabályai és veszélyei, de utóbbiak jó részét maguk a búvárok okozzák, más részét pedig megtanulhatjuk kezelni. De szörnyekkel vívott késharcra senkit nem készítenek fel, mert nincs rá szükség...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

A tenger nagy és jórészt még felfedezetlen, és ezért mindig új eszközöket vetnek be a megismerésére. Ám az új önműködő drónok valószínűleg szívbajt hoznák rám merülés közben...

A kötelező leckét mindenki tudja, milyen nagy területét borítja Földünknek tenger és óceán, milyen óriási mélységek vannak benne és így tovább. A legelső nehézbúvárok felfedezésre még alig szorítkoztak, gyakorlatilag csak roncsot mentettek vagy szivacsot halásztak- a munkavégzés volt az első.

A felszínről nehéz tengert kutatni, és ezért a bátor fejlesztők mélytengerbe lemerülni képes eszközöket, tengeralattjárókat konstruáltak, illetve szabadabb mozgást lehetővé tevő légzőkészülékeket. Utóbbiakat most már milliónyi búvár használja, de túlnyomó részünk kedvtelésből merül, szó sincs tudományos munkáról.

Ráadásul a búvár lehetőségei korlátozottak, mélységben is, időben is. És itt jönnek be a képbe a drónok: ha van energia, dolgoznak, az adatokat műholdon keresztül el a központba, nem kell amiatt aggódni, hogy elfogy a palackból a levegőjük, a keszonbetegségre pedig fittyet hánynak. Arról nem is beszélve, hogy ők sose lesznek tengeribetegek...

Nem ugyanaz, ha egy búvár vizsgálódik, néhány területen még pótolhatatlan az ember jelenléte, intelligenciája, de vannak olyan adatok, aminek méréséhez nem kellünk. Például az önműködő eszközök közül a tengert járók folymatosan rögzítik a sótartalmat, a hőmérsékletet, az áramlatok irányát és ezekből az adatokból jobban megérthetjük az óceánokban zajló globális folyamatokat. Az utóbbi időben ráadásul nagyon visszaesett ezeknek az eszközöknek az ára, hála a folyamatos fejlesztéseknek, az egyre nagyobb teljesítményű, mégis olcsóbb alkatrészeknek. Az eltűnt maláj utasszállítót is jobb eséllyel kutathatják fel ezek a mélyre merülni képes, nagy távokat bejáró önműködő eszközök, mint egy ötletszerűen leküldött tengeralattjáró.

Azok az eszközök is nagyon hasznosak, amelyeket egy helyre telepítenek. A kamerák gyakorlatilag minden, a környezetükben történő dolgot rögzítenek, a felvételek visszanézhetők, elemezhetők, lehet vizsgálni a fajok felbukkanásának gyakoriságát, az élővilágot nem zavaró objektív előtt meg lehet figyelni bizonyos állatok viselkedését.

Ám mostanában egészen újféle robotokat is be akarnak vetni: az állatok mozgását utánzó eszközök halként úsznak a vízben vagy rákként járkálnak a tengerfenéken. Hogy praktikusabb-e ez, azt nem tudom, de azt viszont igen, hogy ha több, mint két méteres robotrák elindulna felém a víz alatt, hirtelen roppantul megijednék.

A koreai fejlesztésű robotrák 200 méteres mélységbe juthat el, felvételeket készít és adatokat rögzít, de arról nem hallottam, hogy a búvárok halálra rémisztése is a feladata lenne. Így aztán remélem, arra nem nagyon vetik be, ahol én is vízben leszek...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Fiji egyik luxus nyaralóhellyé átalakított szigetén 1700 dollárért még tengeralattjárózni is lehet. Sokak szerint ezen az áron is megéri a móka, és nem is tévednek.

A kicsi, kétszemélyes DeepFlight Super Falcon kifejezetten a nyaralók számára alkalmas eszköz, akik a jó kilátást biztosító buborékszerű ablakon át csodálhatják meg a mélység világát. A víz alatti repülőre hasonlító tengeralattjáróhoz hasonlót például James Bond filmben láthattunk, és érdekessége az, hogy egészen gyorsan, közel 10 km/órás sebességgel tud haladni. Fél kilométeres mélységig ereszkedhet, tehát izgalmas kalandban vehetnek részt a Luacala resort vendégei.

Valószínűleg nekik éppen úgy nem gond kifizetni ezt a pénzt, mint a sziget tulajdonosának sem volt nagy kunszt beszerezni a tengeralattjárót: a Red Bull-főnök Dietrich Mateschitzé itt minden. Megjegyzendő, a tengeralattjárózás még csak nem is drága a sziget árszínvonalát tekinte, ahol egy éj két főre 5,000 dollárba kerül, de ki lehet bérelni az egész szigetet is 150 ezerért éjszakánként annak, aki nem akar más vendéggel találkozni.

Visszatérve a víz alatti világ felfedézésre, több helyen is lehet ilyen mélymerülésekre befizetni. A kaland sehol nem olcsó, vannak különlegesen drága tengeralattjárózások, mint például a Titanic megtekintése testközelből, de ott egészen mélyre is kell merülni, ami különleges eszközt igényel. Pár száz méteres mélység elérése is nagy szám, és az élmény itt is eltér a sekély vizekben megtapasztalhatótól. A mélység lényei, ritkán látott cápák, no meg a sötétség- mélytengeri felfedezőnek érezheti magát az ember a pénzéért.

Felmerülhet a kérdés, nem jobb, esetleg olcsóbb-e búvárfelszereléssel 2-300 méterre eljutni? Hiszen hallani ilyen mélységű merülésekről, a csúcs 330 méter volt, a Guiness rekordok könyvében pedig egy 318 méteres merülés szerepel. Nos, valóban vannak, akik ezt a mélységet elérik, de ez nem olyan buli, hogy beiratkozunk az extrém mélymerülő tanfolyamra, egy hét múlva meg már mehetünk is lefelé mint a golyó. (Úgy értem: biztonsággal mélyre menni. Esztelen módon bármit lehet, de most nem a kamikaze búvárokról akarok beszélni.)

Folyamatos fejlődés és tanulás szükségeltetik ahhoz, hogy valaki ilyen komoly mélységbe merülhessen. Több száz merülés, rengeteg megbízható, csúcsminőségű felszerelés, méregdrága tanfolyamok- és persze maguk a merülések is többe kerülnek, mert különleges gázkeveréket alkalmaznak a búvárok. No meg kell egy bázis is, mert egy kis trópusi búvárboltban jellemzően furán néznek, ha megkérdi valaki, le tudnak-e neki szervezni egy merülést 200 méterre... Ez az extrém technikai merülés nagyon-nagyon kevés búvár által űzött tevékenység, és ők bármennyire profik, így is kockázatos. Mire eljutnak addig, hogy lejuthassanak olyan mélyre, már többszörösét elköltötték annak az 1700 dollárnak, amibe a tengeralattjárózás kerül.

Persze számukra az nem is alternatíva. Aki ilyenbe belevág, maga akarja elérni azt a mélységet, és átélni azt a különleges érzést, hogy a maroknyi ember egyike lehet, aki oda eljut.

Más, különleges ága az a búvárkodásnak, amit a palackokkal teleaggatott technikai búvárok űznek, mint az átlagos kedvtelési búvároké. Utóbbiaknak a sekély mélység is elegendő, nem akarnak új dolgokat felfedezni, a mélység még ismeretlen roncsait, barlangjait közelebbről megnézni, de természetesen van átjárás. Sok idő, sok befektett energia és pénz kell hozzá, de lehetséges technikai búvárrá válni, és természetesen a legképzettebbek is nyilván szeretnek merülni egy szép korallzátonynál, vagy egy nem túl mélyen levő, de izgalmas roncsnál. Szerencsére nem kell egysíkúnak lenni a búvárkodásnak, akármilyen képzettségi szinten van valaki, és víz alatt lenni különleges érzés 2 és 200 méteren is.

Ám aki úgy érzi, csak egyszer az életben akar több száz méteres mélységben szétnézni, annak az elsőre drágának tűnő tengeralattjárózást javaslom. Összességében még mindig olcsóbb, mint búvárként eljutni oda, és az élmény így is garantált. Sőt a búvárkodástól teljesen idegenkedőknek sekélybe merülő tengeralattjárós túrákat is kínálnak sok helyen a világban, egészen megfizethető áron- de az ezzel kacérkodók helyében adnék egy esélyt akár a merülésnek, akár a felszíni sznorkelezésnek, mert egészen más kaland a tenger vizében lebegve látni ezt a különleges világot, mint ablakon keresztül.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Laikusként nehéz megérteni, miért annyira nagy kihívás a tengerben rábukkanni az eltűnt maláj gép roncsaira. Ezt a témát igyekszem most egy kicsit körbejárni.

Az több mint valószínű, hogy valahol a tengerbe zuhanhatott a Boeing 777-es gép, ha valahol a szárazföldön lenne egy ekkora roncs, a műholdak felvételeit elemezve már nyomára lehetett volna akadni.

De sajnos nincsenek adatok arról, hol és hogy csapódott a vízbe a gép. Ha nagy sebességgel, és ezért gyakorlatilag apró darabokra szakadt, akkor a keresőknek a nem víz alá süllyedt részeket kellene megtalálni. Ám most derül ki az, hogy az óceán tele van szeméttel. Nem kicsit, nagyon. Egy szakember úgy fogalmazta meg a problémát, hogy nem olyan ez, mintha tűt keresnének a szénakazalban, hanem inkább egy bizonyos tűt kellene kiszúrni egy óriási tűhalomban. A kisebb, víz felszínén sodródó fém- és műanyagalkatrészek ugyanis nem különböztethetőek meg egy műholdképen a felszínen sodródó rengeteg másféle szeméttől.

Hogy kerül a vízbe a szemét? Természetesen ezért az emberiség a felelős, a hulladékot a partról a vízbe viheti a szél, űrithetik a szemetet a hajóról az óceánba, és így tovább. Másrészt óriási konténerszállító hajók szelik a tengeri "országutakat", és nem egyszer előfordul hogy egy-egy konténer a vízbe kerül. Tehát amikor a felszínen nagy méretű törmeléket szúrnak ki, könnyen lehet, hogy konténert vagy annak az elszabadult tartalmát találják csak meg.

Szóval ott a sok millió tonna hulladék a víz felszínén, amik néhol a tengeri áramlásoknak köszönhetően hatalmas szemétszigeteket alkotnak- a legnagyobb kiterjedésű a Csendes-óceán északi részén nagyobb, mint Texas állam! Ez a rengeteg szemét természetesen inkább a tenger élővilágát pusztítja, de amikor ilyen helyzetben meg kellene találni valamit a vízben, nem csak a teknősök vagy a halak életét keseríti meg a sok hulladék.

Akkor nézzünk szét a víz alatt, mondhatnánk! No igen, akárhogy is zuhant le a gép, biztos, hogy a roncsok nagy része a mélyben van. De hol kéne keresni? Képzeljük el, hogy ott állunk az Alpok tövében, és csak annyit tudunk, valahol a hegyek között, egy hegyoldalon vagy egy völgyben ott van egy roncs. Mászkálhatnánk egy darabig, amíg ráakadunk. Tegyük fel, kapnánk egy terepjárót meg egy éjjellátó szemüveget is. Sokat segítene?...

A víz alatt is így megy ez. Több száz, több ezer méteres mélységű vízről beszélünk, oda nem látnak le a műholdak, ha csak törmelékek vannak, a víz alatti szonárokkal se nagyon lehet kiszúrni, esetleg egy működő jeladó jelét lehetne fogni- ha egy hajó pont arra jár. A tengeralattjárók közül csak pár darab képes ezer méternél mélyebb vízbe lemenni, és azok is csak minimális területet tudnak átnézni adott idő alatt. Mivel a gép egy hatalmas területen belül bárhol lehet, az átfésülés évekig eltarthatna ilyen módszerrel.

Ráadásul ha látnak is valami gyanúsat, ilyen mélységben nem lehet kiküldeni egy búvárt, hogy ugyan szedje már össze a törmeléket. Komoly expedíció a felszínre hozni bármit, és aztán még az is kiderülhet a vizsgálatok után, hogy nem annak a gépnek az alkatrészét találták meg. Ha mondjuk valamit találnak a felszínen, az csak szűkíti a kört, de ha arra gondolunk, hogy két hét telt el a gép eltűnése óta, ki tudja, az áramlatok miatt merre és mennyit tett meg a gép darabja, a lesüllyedő részeket merre sodorta a víz, a hullámok ereje mennyire szedte szét a maradványokat... Kiszámolni azt, hogy a gép hol érte el a tengert- komoly feladat, és az eredmény csak hozzávetőleges.

Szóval ilyenkor rájövünk arra, a tenger sokkal kevésbé ismert és felfedezett, mint azt hinnénk. Az óceán ezernyi titkának sora egy újabb rejtéllyel bővült. Talán egyszer majd többet fogunk tudni a balesetről, de a válaszokat a mélység rejti, és sok időbe, pénzbe fog kerülni még a mai technikai fejlettség mellett is, hogy sikerüljön valamit kideríteni.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Furcsa most megnézni ezt a videót a Krím-félsziget melletti vizekben kialakított víz alatti múzeumról. A Tarkanhut-foknál elhelyezett szobrok a közös kommunista múltat idézik, és gyakran merülnek itt búvárok. Az eltelt másfél évtized alatt a tenger sok szobrot megváltoztatott, alga telepedett meg rajtuk.

Volt egy kor, amikor a tagköztársaságok felett álló Szovjetúnió központi vezetése mindenre rátelepedett, így aztán nem nagyon hangoztatta senki, ki orosz, ki ukrán. Még a kivált Ukrajnában sem volt ez jó ideig akkora kérdés, de nagyon úgy fest, más világ van.

Ez pedig akár még egy ilyen víz alatti tárlatot is más megvilágításba helyez, ahol nosztalgiázni, emlékezni lehet egy Lenin-szobor mellett merülve. Sajnos most még azt sem lehet megmondani, lesz-e arra lehetőség, hogy valaki mással ne foglalkozva, békésen búvárkodjon a Krím-félsziget mellett- és ha megteheti, milyen ország vizeinek mélyét fedezi fel...

Egyszer talán ennek a korszaknak is emléket állítanak víz alatti parkkal, de remélhetően nem frissen elsüllyedt háborús roncsok formájában.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

A cím persze nem pontos, mert nem a középkori lovagok "páncélzatáról" van szó, mégis némileg őket idézi az egész testet fedő különleges kanadai öltözék, az Exosuit.

A nagy mélységben, akár 300 méteresen is védelmet nyújtó fém öltözet különlegessége az, hogy a benn helyet foglaló ember mozgását jól tudja követni a 18 mozgó résszel összekötött elemből álló ruha. Természetesen az Exosuit név nem csak magát a ruhát takarja, egy csúcstechnológiával felszerelt eszközről van szó: folyamatosan biztosított a kommunikáció a felszínnel, van beépített szonár és HD-kamera, a kezelő életfunkcióit folyamatosan nyomon követik, saját meghajtása van a szabad mozgáshoz a mélyben, víz alatti munkához kialakított eszközköket kapott, és egy merülés akár 50 órás is lehet.

Az Exosuit belsejében a felszíni nyomással egyezik meg a légzőgáz nyomása. Ez azt jelenti, hogy egy extrém mélységű merülés után nincs szükség olyan hosszú dekompresszióra, mint mondjuk a közelmúltban 300 méterre merülő kínai szaturációs búvárcsapatnak. És ha nagyon őszinték akarunk lenni, búvárruhának nevezni az Exosuitot azért is becsapós, mert itt sokkal inkább egy emberi testformához igazított mini tengeralattjáróról van szó. A hasonlóság egy búvárhoz elsősorban annyi, hogy ezzel is víz alatt tevékenykednek, de egészen más jellegű kihívást támaszt a kezelővel szemben.

Itt a kezelőnek nem a "búvártudása" a döntő, hanem egyfajta pilótaként kell képesnek lennie az eszköz irányítására, aztán a víz alatti pontos munkavégzésre. Az extrém mélységekben például olajvezetékeknél jöhet jól egy ilyen cucc, de fel lehet használni mentőexpedícióknál, vagy akár katonai célokra is bevethető. Ám csak hozzáértő kézbe adva lehet kihasználni a képességeit, ráadásul vigyázni is kell rá, mert 600,000 dollárt kérnek egy Exosuitért. 

Szóval mi, átlagbúvárok aligha fogunk túl sűrűn találkozni a víz alatt ilyen páncélruhában merülgető emberekkel. És megjegyzem, számomra az is elgondolkodtató, mennyire komoly kihívás a nagy mélységek kutatása: extrémnek neveztem a méregdrága felszereléssel elérhető 300 méteres mélységet, közben tudom jól, hogy a tenger legmélyebb pontja ennél sokkal-sokkal mélyebben van... 

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.