Big Blue Búvár Blog

Kinek és hogy érdemes belevágni a légzőkészülékes merülésbe?

Noha itt-ott lehet találni rövidebb "fejtágítókat", évről évre felmerül a kérdés a teljesen kezdők részéről, hova menjenek búvárkodást tanulni? Időnként a búváros csoportokban megosztanak egy hirdetést, véleményt kérnek oktatókról, iskolákról. Így aztán hiába írtam már erről a témáról korábban, ismét ejtek egy pár szót róla, mert az internet gyorsan felejt.

Most először arra szeretnék kitérni, mennyire nem lehet felelősen pusztán egyetlen hirdetés, ajánlat alapján eldönteni, hogy egy búvártanfolyam színvonalas és jó lesz-e. Évek óta elég alaposan benne vagyok a magyar búvárkodás világában, és ennek ellenére sem mondhatom, hogy tévedhetetlen szakértő vagyok. Van több száz, búvároktató minősítéssel rendelkező hivatásos, nem ismerhet mindenki mindenkit. A búváriskolák is átalakulnak, tulajdonost váltanak, netán szerződtetnek új oktatókat, tehát az, hogy pár éve egy iskolában találkozott valaki egy szimpatikus oktatóval, nem garancia arra, hogy ő most is ott dolgozik.

A történetnek van még egy fontos, általános jellemzője. A búvárkodás ma Magyarországon egyáltalán nem valami tuti üzlet, itt nem sokmilliós forgalmakról szól a történet. Aki eljut oda, hogy búvároktató legyen, túlnyomó részben nagyon szeret merülni. A hivatásos tanfolyam kihívás számukra, van, aki aztán külföldön vállal munkát, de aki itthon marad, azok számára ez igen gyakran csak kedvtelés. Nem az a cél, hogy nagy pénzt szakítsanak, hanem az, hogy a kezdőket megtanítsák biztonságosan merülni, és -ami legalább ilyen fontos!- a búvárkodást élvezni.

Egyszerűen a búvártanfolyamok árában nincs akkora szórás, hogy ennek kellene a döntő tényezőnek lenni. A szuperolcsónak hirdetett lehetőségek egy részében jellemzően nincs benne minden költség. Ha összeadjuk az elejétől a végéig az egészet, hasonló nagyságrendekkel fogunk találkozni. Az én személyes véleményem az, hogy bárhol akarja valaki elkezdeni a tanfolyamot, simán kérjen az elején egy összegzést, mire számíthat, aztán dönthet. (A jó iskola több kalkulációt is készít, hiszen egyénfüggő, nem kell-e valakinek több uszodai gyakorlás, van árkülönbség az itthoni és külföldi vizsga árában is, stb.) 

A személyes szimpátia sokkal fontosabb. Nyugodtan be lehet jelentkezni Facebook-csoportokba is, ha valaki tanácstalan, kérdezősködhet, valószínűleg kap pár korrekt ajánlatot. Egy találkozó vagy egy telefonos egyeztetés sokat segít, mert akiről úgy érezzük, rábíznánk magunkat a víz alatt, azt érdemes oktatóként választani. Meglehet, kicsivel drágább vagy olcsóbb mint más, de ez nem számít- itt egyrészt a biztonságunkról, másrészt az élményszerzésről van szó.

Egyébként azért sincsenek nálunk nagy csodák, mert én pontosan ismerem a hazai búvárkodási lehetőségeket, tudom, mit nyújtanak a tavak a kezdőknek. Meg lehet bennük tanulni búvárkodni? Természetesen igen, de egészen nyugodtan meg lehet hallgatni a búvároktató ajánlatát, ha adriai vagy más tengeri tanfolyamot kínál. Remek búvárbázisok vannak szerte a világon, ahol szuper körülmények között lehet tanulni. Ez is drágíthat egy képzést, viszont ne feledjük, búvártanfolyamot egyszer kell végezni az életben, a kártyát többé nem kell megújítani. Akkor miért ne tanuljunk olyan helyen, ami eleve jobban vonz?

Noha a csúcsszezon, a nyár még messze van, azért érdemes most elgondolkodni a lehetőségeken, mert van idő tájékozódni, személyesen iskolákat felkeresni, oktatókkal beszélgetni. Bárki bármit mond, elsőre felesleges megvenni minden búvárfelszerelést, ráadásul jó drágán. Ez majd ráér akkor, ha a búvárkodás tényleg életforma lesz. Olyan iskola nincs, ahol a tanfolyam árában a felszerelés nincs benne. (Legalábbis én nem ismerek- ha valakit olyan oktatóval hoz össze a sors, aki semmit nem tud adni, akkor én inkább keresnék másikat.) Az alapfelszerelés, mint a búvármaszk persze kivétel, azt be lehet szerezni a tanfolyam elején is.

Szóval most még van idő tájékozódni, gondolkodni, dönteni. Aztán tavasszal nyugodt tempóban lehet elkezdeni az elméleti órákat, majd az úszómedencés gyakorlásokat, ahol lesz idő plusz alkalmakra is- ha szükségesek. Kora nyáron pedig készen állhat a jelölt arra, hogy igazi nyílt vízben merüljön, vizsgázzon. 

A fentiek persze mind szépek, de van még egy fontos dolog, talán a legfontosabb. Legyen meg a valódi szándék! Ne azért merüljön valaki, mert odarángatja a párja, hanem azért, mert érdekli a víz alatti világ. Aki búvárkodni akar, érezze magát jól a vízben, legyen kíváncsi az élővilágra, a roncsokra. Ez hobbi, kikapcsolódás, élményszerzés- és annál azért drágább, hogy valaki csak kényszerből, unszolásra, kínlódva csinálja. Ha megvan az indíttatás, akkor nem számít a pénz, nem számítanak a leküzdendő nehézségek, hamarosan élvezni tudja még a kezdő is a búvárkodást. 

Egyszerűen csak meg kell találni ezt a tanfolyamot, ahol segítenek elérni ezt a célt. Állítom, sokkal több a korrekt, képzett oktató, mint az olyan, akitől menekülni kell. Természetesen mindenkinek más a stílusa, ki katonásabb, kinek fontosabb a könnyed hangulat, de mindegyik módszer eredményes lehet. Találd meg azt, aki szimpatikus neked, és egy új világ nyílik meg előtted.

Eljött az olcsósított búvártanfolyamok ideje- elmondom, mire figyelj.

Megjelentek a kuponos oldalakon a roppant nagy kedvezménnyel hirdetett búvártanfolyamok. Az esetenként 50-70-80 százalék engedmény nagyon csábító, de mielőtt fejest ugranál a történetbe, lássunk pár fontos információt.

Először az a kérdés, milyen tanfolyamot hirdetnek. Fontos, hogy kapj a végén nemzetközileg elismert búvárigazolványt. Minden rendszer azt állítja, az ő kártyáit bárhol elfogadják, és tapasztalatom szerint ez igaz is. Ha a PADI, SSI, NAUI, UEF vagy más betűszavak kombinációja nem mond semmit, érdeklődhetsz fórumokon. Fontos, hogy pár rendszernek van egy nem teljes jogú, afféle "félbúvár" kezdő tanfolyama is, ha ezt hirdetik, inkább ne ezt válaszd. Ha nem írják le egyértelműen, kérdezz rá, milyen szintű tanfolyamról van szó.

Kérj legalább egy vázlatos időbeosztást. Bár több ajánlatban láttam, hogy leírják, hányszor van uszodai gyakorlás, hány nyílt vízi merülésre kerül sor, azért nyugodtan kérhetsz konkrétumokat. Olcsó vagy sem- te vagy a megrendelő.

A nagyon olcsó kuponos ajánlatok az árban nem foglalt járulékos költségektől válnak igazán izgalmassá. Ezeket a legtöbb helyen csak felsorolják, te viszont kérj egészen pontos összegeket. A tananyag ára, a minősítő kártya díja, a merülések költsége nem változik egyik napról a másikra, aki annyit mond hogy "ez csak jelképes" vagy "majd a végén összesítünk", az sumákol. Korrekt cég nem árul zsákbamacskát. 

Hogy értsd, miért fontos ez: mondjuk egy 80 ezres tanfolyamot 20 ezerért kínál valaki, árban oktatással, felszerelés bérlésével. Azt mondod, ez egy nyerő ajánlat. De az nem szokatlan, hogy a tananyag díja szintén 20 ezer, a kártya díja 15 ezer, a merülés ára meg mondjuk alkalmanként 3 ezer. Azaz a végén úgy fest, többe került a leves mint a hús. 

Ha megnézed egy nem kuponozó búváriskola oldalát, könnyen lehet, hogy 80 ezerért olyan tanfolyamot kínál, amiben mindez benne van! S ilyen összevetésnél a "nagy kedvezmény", ha egyáltalán olcsóbb lesz a kuponos tanfolyam vége, gyorsan elolvad... Akár a kuponozó iskola saját honlapjára is elmehetsz, és ott kiderülhet, az alapárban ott is benne van a tananyag meg a többi, szóval egy kitalált összegből kapsz elméleti engedményt. 

Lebeszélni senkit nem akarok, vannak nagyon korrekt, tisztességes búváriskolák, ahol a kuponozás a marketing része, de az olcsósággal nem jár együtt felületesség. Én csak azt szeretném, ha a jövő búvárai jó helyeken kapnának alapos képzést, és valóban beleszerethetnek a víz alatti kalandozásba. Nyugodtan érdeklődj, válogass, kalkulálj, válaszd a szimpatikus, korrekt, részletes ajánlatot tevőket, illetve azokat, akik több lehetőséget is felkínálnak, például magyarországi búvárvizsga helyett akár külföldit és így tovább.

Az se baj, ha látszólag drágább lesz a vége- a te biztonságod, a te élményed a tét, és ez nem spórolás kérdése. Pont ezért javaslom akár azt is, hogy a kuponosok mellett menj el más iskolákba is, beszélj az oktatókkal, nézz szét, és válaszd a szimpatikus helyet. Hosszú távon biztosan nem a legelső búvártanfolyamod ára lesz a döntő- és még az is megtörténhet, hogy a nem a kedveményekkel csábító, hanem egyszerűen korrekt oktatók legalább ugyanannyit tudnak neked spórolni minőségi, de megfizethető felszerelések ajánlásával és így tovább. Szóval nem mindig az az olcsóbb, ami elsőre annak látszik...

Új év, újra térjünk vissza kicsit az alapokhoz. Írtam én már a búvártanfolyamokról, a kuponozásról, a pénzügyi részről, de pár dolog mindig előkerül, hiszen aki most érdeklődik, nem feltétlenül talál rá a 2-3-4 éves írásokra.

Szóval ha valaki jót akar tenni magával, van benne egy kis vagányság és kalandvágy, és megvannak a lehetőségei is rá, az jól teszi, ha a búvárkodásba ugrik fejest 2016-ban. Ám mint mindent, ezt is lehet ésszel és bolond módra csinálni. Pár kérdésre próbálok ezúttal választ adni.

1. Mikor? Nos, a világon annyi trópusi tenger van, hogy elvileg bármikor érdemes elkezdeni a tanfolyamot. Nézz ki az ablakon! Ha havazást, lefagyást látsz, és épp nincs a kezedben egy repjegy Fijire vagy a Bahamákra, szerintem sejted, mire akarok kilyukadni. El lehet kezdeni az elméletet, aztán az uszodát, de ha nem utazol külföldre befejezni, május előtt nem nagyon lesz lehetőséget a tanfolyam nyílt vízi részét befejezni. Szóval kapkodni éppen nem kell, mert maga a tanfolyam megvan 1-2 hét alatt. Addig eljárhatsz edzeni hogy formába hozd magad, például. Ha viszont kilátásban van egy tengerparti út, a búvártanfolyam elméleti részét itthon is, és akkor kinn már csak búvárkodni kell. Nem rossz kombináció, de ne ugorj bele esztelenül egy csak a búvárkodásról szóló, méregdrága egzotikus útba úgy, hogy semmi előzetes tapasztalatod nincs, mert ha ott derül ki, nem szereted ezt, vagy lassabban jutsz el addig hogy élvezd, kidobott pénz lesz.

2. Hol? A fenti eszmefuttatásban már kitértem rá részben, de tegyük fel, eldöntötted, megvárod a csúcsszezont. Választhatsz, hogy magyar édesvizekben hajtod végre életed merüléseit, vagy egy tengerben, például az Adrián, netán máshol. A hazai vizekben a látótávolság gyakran rosszabb, ami sok kezdő elijeszt. Ha nem vagy biztos benne, hogy reagálnál rá, akkor én inkább egy külföldi vizsgát javasolnék. Többet is látsz, más élményt jelent már a tanfolyam is. Ám kétségtelen, hogy költségesebb.

3. Mennyiért? Máris egy lényeges pontnál tartunk! Vannak üres ígéretek, és van a realitás. A szuperolcsónak hirdetett tanfolyamok leírásából gyakran kiderül, egyszerűen kimaradnak máshol alapból beleszámított tételek, és végül összességében pont ugyanazt a 70-90 ezres árat kapjuk. Mivel életedben egyszer végzed el, ne pár ezer forint különbség legyen a legfontosabb tényező a döntés előtt. Pár nap elmélet, 1-2 uszodázás, 2 nap a nyílt vízen- ennek vannak költségei, hiszen könyvet kapsz, felszerelést biztosítanak, a végén kapsz nemzetközi búvárigazolványt is. Az a tanfolyam, aminek a végén ez csak "lehetőség", eleve trükk, hiszen a minősítés nélkül olyan, mint egy autósiskola, ami nem ad jogosítványt. Fizetsz a semmiért... Egy jó búvároktató pontosan tájékoztat arról, mire kell számítanod, mennyit kell fizetned, és mit kapsz cserébe.

4. Kinél? Bizony, ha a jó "búvároktató" kifejezést használtam, máris megérkeztünk ehhez a kritikus ponthoz- ezzel is kezdhettem volna akár. A válasz nem egyszerű! Egyrészt bele lehet zavarodni, hogy többféle minősítést kínálnak az iskolák. A használható, jó alapminősítések, például a PADI Open Water Diver (ez a neve az alaptanfolyamnak az SSI, a UEF, a NASE, a PDIC rendszerekben is), a NAUI Scuba Diver, a CMAS * (egy csillag) mind elfogadottak külföldön is, tehát valójában semmi különbség nincs, milyen kártyád van- legyen, ez a fontos. Tulajdonképpen a búvárkodás alapismereteit évtizedek óta ugyanúgy oktatják, tökmindegy, milyen rendszerről beszélünk. Az oktató a kulcs! Vedd fel vele a kapcsolatot, beszélgessetek, és majd kiderül, szimpatikus-e, korrekt módon tájékoztat-e és így tovább. Érdeklődj, mennyi elmélet van a tanfolyamban, hol lesz az uszodázás, hány fős csoportok vannak (ha túl nagy, az nem szerencsés, mert megoszlik a figyelem), lehet-e több vizsgahelyszín közül választani? Aki komolyan vesz az oktatást, az tud alapos felvilágosítást adni, ezzel megkönnyíti a döntésedet. Ha pár emberrel beszélsz, rájössz, az oktató alapossága, hitelessége, felkészültsége jóval fontosabb, mint a kis árkülönbség!

5. Miért? Először erre kellene választ adni természetesen. Ha láttál izgalmas búvárfilmeket, és ez csinált kedvet, az is jó. De azért azt tudni kell, hogy nem kell cápákkal birkózni és szigonypuskával lövöldözni, mint az akciófilmekben, és sajnos nem fogsz annyi fantasztikus élőlényt látni eleinte, mint a nagy költségvetéssel készült profi természetfilmekben. Víz alatt lenni önmagában nagy élmény, és ezt semmilyen film nem adhatja vissza. Egy olyan arcát ismerheted meg a bolygónknak, amit testközelből csak kevesen láthatnak, pedig a tengerek a Föld 70 százalékát borítják! Ha kicsi kedvet is érzel, máris megéri fontolgatni a búvártanfolyamot. Igazán új, különleges élmény részese lehetsz, ráadásul ez nem egy korhoz kötött hobbi, hosszú időn át űzheted, a világ számos pontján. És ráadásként egy jó kis közösség része lehetsz.

6. És utána? Bizony, sokak csak szereznek egy kártyát, aztán nem is nagyon tudják, hol lenne érdemes merülni, és főleg azt, hogy kivel. Érdemes fórumokon ismerkedni, barátkozni, aztán normális csapatokkal együtt utazni, búvárkodni. Ők tudnak tippeket adni, hol érdemes felszerelést venni- eleinte nem kell minden, apránként is szépen be lehet szerezni akciós áron a minőségi cuccokat, sietni nem kell vele. El lehet menni évi 1-2 búvártúrára, olcsóbban az Adriára vagy a Vörös-tengerre, de ha van lehetőség, kinyílik a világ. A családi tengerparti nyaralásokon is be lehet fizetni egy napra merülésekre. Aztán később lehet továbbképző búvártanfolyamot végezni. Az is kiderül, mi érdekel leginkább: az élővilág, a fotózás, a roncsok, a barlangok, a mélymerülés? De ez persze még nagyon messze van, amikor az alaptanfolyamok közt nézelődsz.

Az egész fenti okoskodás után a legfontosabb dolgot sem hagyhatom ki: az egész alapvetően rajtad múlik. Neked kell igazán merülni akarni, neked kell leküzdeni a kezdeti kisebb nehézségeket, neked kell időt és pénzt szánni a búvárkodásra, neked kell nyitottnak lenni az újra. Ha ez rendben van, akkor hosszú távon otthon fogod érezni magad a víz alatt, bárhol, bárkinél, bármennyiért végzed el a legelső kezdő tanfolyamodat...

Ahogy jön a nyár, a tengerparti üdülések időszaka, egyre többen kezdenek el kacérkodni a víz alá merülés gondolatával. Így aztán évről évre visszatérek én is néhány alapkérdésre. Most épp arról szeretnék mesélni, szerintem kinek való a búvárkodás.

Az egyszerű válasz az, hogy szinte mindenkinek. De ez tényleg csak leegyszerűsítés, mert ezt én magam sem hiszem el, aki szeretek merülni. Nekem mindig az az alapelvem, hogy az búvárkodjon, aki tényleg ezt akarja, és aki képes valóban megszeretni a víz alatti kalandozást.

Szerintem az első lépés az, hogy az ember jól érezze magát a vízben, tehát aki valamiért retteg, először próbálja leküzdeni ezt az érzést, keresse meg az okát. Jó módszer erre az, ha valaki csak búvármaszkkal nézelődik a felszínen úszkálva, ez egyébként is igen jó bevezetés az "igazi" búvárkodáshoz, ráadásul kicsik és nagyok biztonsággal űzhetik. Nem szabad erőltetni azt, hogy valaki "csakazértis" palackkal merüljön- aki rákattan a felszín alatti világra, annak maximum csak kicsi biztatás kell majd.

Aki kezdő, annak meg kell értenie azt, hogy eleinte csak szokja az új helyzetet, jóval később jön amikor valóban élvezi a búvárkodást.  Türelem, lelkesedés, kitartás, és persze tudatosan kell keresni azt, igazán mi köti le a merülésben (az élővilág, a roncsok, a nagyvadak, a fotózás)- előbb-utóbb kialakul a szenvedély.

Persze a tanfolyam előtt állva ez még nagyon távoli jövőnek tűnik. Egyáltalán, miről is szól ez a tanfolyam-dolog? Aki nem tudja rászánni az egy hetet egy normális alapfokú búvártanfolyamra, aki úgy véli, nem fog kisiskolásként addig ismételni és gyakorolni, amíg búvárt nem faragnak belőle, az hagyja a merülést. Az alapismeretek elsajátítása nem nehéz, de ha valaki nincs velük tisztában, az életét kockáztatja. Szóval akinek nyűgnek tűnik egy búvártanfolyam, inkább keressen más hobbit.

A következő kérdés a búvárkodás pénzügyi része. Nem áltatok senkit, ez a hobbi is pénzbe kerül. A tanfolyam egyszeri kiadás, nem is olyan rettentően sok, de utána a jobb merülések kedvéért utazni érdemes. Lehet ezt az egészet költséghatékonyan űzni, egy tengerparti nyaralás során be lehet fizetni egy merülésre, ahol kicsit magasabb árért, mondjuk 30-40 euróért a teljes felszerelést biztosítják a végzett búvárok számára, de oda is el kell jutni. Felszerelést már az vásároljon, aki komolyan beleszeret a búvárkodásba, és van annyi rutinja, hogy ésszel tud választani- a számára megfelelő tudású és minőségű, és ezzel együtt megfizethető cuccot vehet.

Ha már a pénz szóba került, aki mindig mindent meg akar spórolni, inkább ne a búvárkodást válassza. Egyszerűen a víz alatti lét biztonsága megköveteli, hogy bizonyos követelményeknek meg kell felelni a búvárnak is, a felszerelésnek is, a merülés szervezőjének is. Az olcsó megoldás gyakran kockázatos is, ez a helyzet.

Vagy pedig az olcsó megoldás egyszerűen csak átverős. A kuponos tanfolyamokról már elmélkedtem, a lényeget itt is leírom: minden tételt össze kell adni! Egy normális, nem kedvezményes tanfolyami ajánlatban benne van minden, könyv, tantermi órák, uszodai foglalkozások, nyílt vízi vizsga, felszerelésbérlet. Ha valaki látszólag tizedáron kínálja a képzést, de aztán szépen pakolgatja rá a tételeket, igen könnyen elérheti a végső ár egy normál tanfolyamét. Milyen oktató az, aki az elejétől fogva be akar csapni? Egy normális iskola 70-90 ezer forint körüli összeget kér el a tanfolyamért, ennyit megér az, hogy az embert tisztességesen megtanítják búvárkodni. Láttam olcsó és korrekt kuponos tanfolyamot is, de ismétlem, mielőtt lelkesen fejest ugrana bárki a szuperkedvezményes lehetőségbe, előbb kérdezősködjön, mi van benne. Jó kompromisszum lehet a bevezető merülés, amikor kisebb összegért medencében vagy tengerben ellenőrzött körülmények között lehet merülni a teljesen kezdőknek, oktató kíséretében.

És jöjjön az a rész, ki az, aki különösen élvezheti a merülést! Vannak, akik vízimádónak mondják magukat, mégsem jutnak el addig a lépésig, hogy egyszer szinte eggyé válva a vízzel, alá is merüljenek. Nekik érdemes kipróbálni az érzést, és rájöhetnek, még számukra is kínálnak új élményt a tavak és tengerek. Sokan szeretik például a teknősöket, delfineket, cápákat, noha csak filmekből ismerik őket- állítom, ezerszer nagyobb élmény a víz alatt látni őket. Ha vannak kételyek, jó dolog-e a merülés, ezek egy pillanat alatt szertefoszlanak, amint felbukkan egy delfincsapat.

Eleve azoknak van jó esélye megszeretni a búvárkodást, aki általában szeretik a természetet. A  merülés olyan kicsit, mint egy víz alatti kirándulás, régen a természetjárókhoz csatlakoztak az első búvárklubok. Fantasztikus dolgokat figyelhetünk meg odalenn, olyan apró, különleges élőlényekkel nézhetünk szembe, amiket a világ túlnyomó része csak ismeretterjesztő filmekből ismer.

A történelemrajongók múltbeli tengeri csatákban elsüllyedt hajók roncsainál merülhetnek, hajókatasztrófák maradványait nézhetik meg testközelből. A kincsvadászokat viszont nem biztatom inkább, mert az átlagbúvárok semmit nem hoznak, nem hozhatnak fel a felszínre- se élőlényeket, se szuvenírokat roncsokról. Kivételt a szemét képez, illetve a fényképek. Mert a lelkes fotósok számára is új lehetőségeket nyit a mélység világa, sokan csak a víz alatti fotózás kedvéért öltenek búvárfelszerelést.

Tudni kell azt, hogy a mi korunkban, amikor már annyi mindent megismertünk a Földön, a víz alatti világ tartogatja a legtöbb felfedeznivalót. Legyenek azok új fajok, elveszett roncsok, még fel nem tárt barlangok, hétről hétre hallunk valami izgalmas felfedezésről. A legnagyobb mélységek világa persze búvártechnikával fel sem deríthető, de jó belépő a merülés a komolyabb kutatáshoz. Aki ilyen jellegű tudományos karrierben gondolkodni, az úgysem ússza meg a búvártanfolyamot.

De más olyan munkák is vannak, amelyek csak a búvárok számára nyitottak: a jól fizető, de roppant veszélyes mélytengeri merülések például olajfúró-tornyok mellett. Sokan élnek trópusi tengerparton abból, hogy egy búvárbázison oktatóként vállalnak munkát. Ehhez is egy kezdő búvártanfolyam a belépő.

Szóval arra a kérdésre nem lehet egyszerű választ adni, miért érdemes belevágni a búvárkodásba. Mindenkinek másért... Csak egy kis bátorság kell, és kinyílhat előttünk egy teljesen új világ, ami számtalan szép pillanattal, izgalmas kalanddal örvendeztethet meg. Érdemes esélyt adni!

Meglehetősen durva történetet osztott meg egy utazó, aki teljesen kezdőként szeretett volna belekóstolni a búvárkodásba egy profi oktató felügyelete alatt. Ám arra nem számított, hogy a kellemes kalandnak igérkező merülés során, kihasználva a helyzetet, a rutinos vezető fogdosni, tapogatni fogja.

Az eset Indiában történt, Goa szigetén. A hölgy barátaival együtt vett részt a programon, ami a világ számtalan pontján egyike a szokványos turistacsalogatóknak. A búvárkodásról mit sem tudó kezdőket rövid felkészítés után egy hivatásos búvár szoros felügyelete alatt engedik a mélybe, hiszen önállóan nem lennének képesek a biztonságos merülésre. A kezdők megnyugtatása érdekében, illetve a biztonságuk okán általános, hogy a profi folyamatosan fizikai kontaktusban van vele: fogja a kezdő palackját és kezeli felszerelését, esetleg adott helyzetben megfogja a kezét.

A fiatal hölgy a bázis rutinos oktatójával indult el merülni, a víz alatt a többi búvárhoz képest más irányba indultak. Nem nagyon volt a közelben senki, amikor a kezdő azt vette észre, vezetője keze útnak indul a testén. Nem értette, mi történik, de menekülni nem nagyon tudott. Miközben félt a tolakodástól, a zaklatástól, úgy érezte, teljesen ki van szolgáltatva, hiszen egyedül nem tudott volna biztonsággal merülni, a felszínre emelkedni. A gyorstalpaló tanfolyamon gyakorlatilag csak egy víz alatti kézjelet tanítottak meg neki: azt tudta jelezni, hogy minden rendben.

Ám hiába mutatott OK jelet, a valóságban egyáltalán nem érezte jól magát. Hiába nézett körbe, senki más nem volt a közelében. A vezető szorosan tartotta a víz alatt, folyamatosan simogatta, megérintette, ő pedig a légzőautomatával a szájában értelemszerűen nem tudott segítségért kiáltani. A merülést szörnyű tortúraként élte meg, és nagyon megkönnyebbült, amikor végre a felszínre értek. Kiderült, a hajótól egészen távolra kalandoztak el, talán pont azért, hogy senki ne lássa, mi történt. A legénység azt hitte, baj történt, mert a szokásosnál jóval tovább voltak a víz alatt.

A zaklatást elszenvedő lány teljesen zavarban volt. Ám érezte, valami nagyon nem volt rendben. Megkérdezte a más oktatóval szintén merülő barátait, majd a többi oktatót is, hogyan zajlott, zajlik egy ilyen merülés, és mindenki egybehangzóan állította, a vendégek palackját, néha esetleg a kezét szokás megfogni. Egy normális bevezető merülésen jól érzi magát a kezdő, és élvezi az oktató is, hogy valakinek megmutathatja a felszín alatti világ különlegességeit.

Ám itt most valami egészen másról szólt a merülés, hiszen a többiek eltérő tapasztalatai után nem volt kérdés, az a bizonyos hivatásos búvár tudatosan irányította így az egészet. Az áldozat ezt felismerve a parton a többiek előtt vonta kérdőre a zaklató oktatót. Az hebegni kezdett, hogy pusztán a véletlen műve volt, mert meg kellett igazítani a felszerelést és így tovább. Az áldozat barátai ekkor értették meg, miért volt ennyire felzaklatva társuk, és nem hagyták, hogy lerázza őket az oktató. Kiálltak barátjuk mellett, és segítették mindenben, így tanúskodtak amikor a rendőrség elé került az ügy. Az eljárás még tart, és a hivatásos búvár akár börtönbe is kerülhet. Az is kiderült, más is tett már panaszt rá, de valószínűleg sok olyan rémült búvár is volt, aki nem mert a hatóságokhoz fordulni tanúk híján, vagy egyszerűen a szégyenérzet miatt.

Sajnos a történet nem egyedi. A kezdő, tanfolyamozó búvár egyértelműen kiszolgáltatott helyzetben van, és előfordul, hogy az oktató ezt gusztustalan módon próbálja kihasználni. Amikor mindez a víz alatt történik, ahol az életét féltő, rutintalan ember szinte teljesen ledermed, és nincs a közelében senki aki segíthetne, az oktató nem csak szexuális zaklatást követ el, életet is veszélyeztet, hiszen a másik pánikba eshet, balesetet szenvedhet. Az ilyen ügyet nem szabad annyiban hagyni, és remélhetően a mostani eset után igazságos ítélet vár a fogdosó gazemberre, akinek tettéről jelentést tettek a rendőrség mellett a nemzetközi búvároktatási rendszernél is.

Én személy szerint már a felszíni flörtölést sem tartom elfogadhatónak, hiszen egy tanuló nincs egyenrangú helyzetben az oktatóval. Ám addig, míg a nyomulás gyorsan rövidre zárható, nem történik tragédia- a tanulónak nem kötelező maradni az oktatójánál, ha az nem szimpatikus. De az erőszak egészen más tészta, akár víz alatt történik, akár a merülések közt, amikor valahol a víz partján, a tanfolyamhoz magányosan csatlakozó kezdőt zaklatja valakit. Legyen egyértelmű: a zaklatás, a megfélemlítés semmilyen tanfolyamnak nem lehet része, és persze az sem igaz, hogy bármiféle beavatási szertartás ürügyén ki szabadna használni a kiszolgáltatottságot. Az ilyesféle közeledés első jelére egyértelművé kell tenni, ha valakinek ez nem tetszik, és persze figyeljünk oda egymásra egy tanfolyamon, túrán, hogy közbe tudjunk lépni.

Kétségtelen, mi, búvárok, sok helyzetben egymásra vagyunk utalva, van egy különleges kötelék az együtt merülők között. De annak a túlzott bizalmaskodáshoz, zaklatáshoz semmi köze! Ha kialakul búvárok között a merülőtársi kapcsolatnál mélyebb és több, akkor az legyen két felnőtt ember, két egyenrangú partner közös döntése. Nem csak szerelemről, barátságról is lehet szó, hiszen búvátúrákon remek embereket ismerhetünk meg, akikkel víz alatt és felett egyaránt jól érezzük magunkat.

Pont emiatt ne hagyjuk, hogy szabadon garázdálkodhassanak olyan alakok, akik azt hiszik, a mélység mindent elrejt a többiek szeme elől. Vesse ki magából az ilyeneket az oktatók társadalma mellett a búvárok teljes közössége is, és mindig a gyengébb, a támogatásra szoruló kezdő mellé álljunk. Meg kell érteni mindenkinek, ez nem ártatlan dolog, hanem nagyon is elítélendő tett, ami megviseli az elszenvedőt és akár börtönbe juttathatja az elkövetőt. És ha ezzel tisztában lesz minden érintett, akkor talán elvétve sem fordul elő, hogy a tenger mélyének meseszép világa helyett egy gazember zaklatása jusson valaki eszébe, ha az első (és vélhetően egyben utolsó) merülésére gondol.

Csaló búvárközpontot lepleztek le a közelmúltban. A búvártanfolyam elvégzését egy ún. búvárigazolvánnyal, jellemzően fényképes plasztikkártyával igazolják az oktatók, és ez az, amivel a világ bármely részén merülésre lehet jelentkezni. Hallottam már hamisított kártyákról, amiket thai piacokon pár dollárért lehet venni, ám jelen esetben egy floridai búvároktató bukott le kamu kártyákkal, és ez azért jóval meglepőbb.

Érdemes egy kis áttekintést adni a búvártanfolyamok világáról, hogy megértsük, miért is lehetett ezzel csalni. Nincsenek hivatalos, az egész világon érvényes búvárképzési szabványok, általában helyi szabályok határozzák meg, ki, hogy merülhet. Létezik például egy európai szabvány, ami bizonyos képzettségi szintekről beszél, és ehhez igazodhatnak a búvároktatási rendszerek, társítva a saját képzési szintjeiket ezekhez. 

A világ sok részén nem foglalkoznak senki búvárképzettségével, mindenki úgy merül ahogy akar, akár a saját életét kockáztatva. És ehhez hasonló módon búvároktatási rendszerből is van számtalan, ma Magyarországon talán egy tucat rendszerben is szerezhet búvárvégzettséget a kezdő. Az oktatási rendszerek jellemzően profitorientált cégek, de ha a rendszer nem is az, az oktatók általában pénzt kérnek a munkájukért. Ez bizony üzlet; az oktatók és az oktatási rendszerek számára is. Ezért alapítanak időről időre új rendszereket, hiszen sokan szeretnének kihasítani maguknak egy szeletet a nagy bizniszből.

Ez azzal jár, hogy egy tengerparti búvárbázisra mindenféle kártyákat lobogtató ember beeshet. A bázisok jogos üzleti érdeke azt kívánja, ne tegyen különbséget a különféle rendszerek által kiadott kártyák között- aki fizet, merülhet. Majd a bázis rutinos merülésvezetője megállapítja, hogy tud-e valaki búvárkodni, vagy sem. Ez ugyanis soha nem volt kártyafüggő, sokkal inkább a tanfolyamon múlik.

Ám ettől még aki kifizeti a tanfolyamot, annak az árával együtt a hivatalos, valamilyen létező, működő rendszer által kiállított kártyát is kifizeti. Ez a floridai kamuoktató ennek is eltette az árát, aztán otthon a kis kártyanyomtatójával sorozatban gyártotta a könnyen hamisítható igazolványokat. Azok pont úgy néztek ki, mint az igaziak, csak éppen a búvárok nem voltak regisztrálva sehol a rendszerben.

Mert az oktatási rendszerek maguk is nyilvántartást vezetnek a tanfolyamokról és az azt elvégző búvárokról. Ennek az az értelme, hogy bármikor visszakereshető, ki és hol tanult, mikor vizsgázott, ki volt az oktatója. És persze ha valaki otthon felejti a búvárigazolványát, a bázisok a nagy rendszerek adatbázisából lekérdezhetik, tényleg búvár-e. Szóval létezik egy minőségbiztosítás a búvároktatásban, ez lenne értelme az egész kártyásdinak. Ha az ember beköszön egy búvárbázisra, felmutatja mondjuk a haladó búvár minősítést igazoló kártyáját, akkor elvileg ott máris képet kapnak róla, hogy egy kicsivel rutinosabb amatőr búvárral állnak szemben. Persze csak elvileg- ahogy fentebb mondtam, a kártya senki helyett sem merül. Még az is meglehet, a hamis kártyákat kiadó oktató korrekt módon tanított, de ennek semmi jelentősége nincs: becsapta a tanulókat, amikor azt állította, egy rendszer hivatalos igazolványát kapták. Állítólag több száz ilyen kártyát osztott ki, így aztán rendőrségi ügy lett a csalásból. 

Aki most búvárkodni akar, elképedve kérdezheti, hogyan tudná ellenőrizni, kártyája valódi-e? Elég sok rendszerben létezik a lekérdezési lehetőség, némelyik erre online felületet kínál. Elárulok egy titkot: egyszer teljesen véletlenszerűen egy magyar oktatóról is tudomást szereztem, aki a jelek szerint trükközött a kártyákkal. Szóval ez nem a thai piacok és a floridai csalók terepe, az egész világon előfordulhat. Azt gondolom, hogy ilyenkor jó megoldás hazai búvártanfolyam esetén olyan oktatóhoz menni, akit a barátaink, ismerőseink ajánlanak, mert megbízható és tisztességes tanfolyamot tart- hogy melyik rendszer kártyáját adja, az gyakorlatilag mindegy. Tanítson meg lelkiismeretesen a búvárkodás alapjaira, és adjon egy hivatalos búvárigazolvány, utána a mienk a világ. 

Ha valaki külföldön végez tanfolyamot, akkor pedig érdemes előre szétnézni adott hely búvárbázisai között. Érdekesség, hogy maguk a bázisok is kapcsolatban állhatnak rendszerekkel, és így a rendszer honlapján rá lehet keresni arra, hogy tényleg általuk ismert és elismert búvárközpontról van-e szó. Akár magyar búváriskolákat, oktatókat is le lehet így informálni, ha a rendszer honlapján elérhető az adatbázis. Szóval nem kell megijedni: ahogy a búvárt is igazolja a kártyája, úgy az oktató vagy iskola hivatalos státuszát is le lehet informálni. 

Megjegyzem, ez a fajta csalás alig hoz valamit az oktató konyhájára, hiszen ha nem teljesen hülye, a tanfolyamot így is meg kell tartania, annak el kell kérnie az árát, aminek csak minimális része a kártyadíj. Kisstílű szélhámosság ez, cserébe sokat kockáztat- a hitelességét, no meg persze még le is ültethetik érte. Mivel azért az oktatók messze túlnyomó többsége tisztában van ezzel, azt hiszem, amiatt nem kell aggódni egyetlen kezdőnek sem, hogy a kártyája nem lesz hivatalos. Az sokkal inkább kérdés, hogy igazán korrekt képzést kap-e, de ez egy másik történet, és a búvárigazolványhoz nincs semmi köze...

Mint mindenben, a búvárkodásban is vannak menő, divatos úti célok vagy tanfolyamok. Az utóbbi években megtapasztaltak alapján próbálok áttekintést adni arról, merre tartunk.

Természetesen először azt is le kell szögezni, nagy általánosságban a gazdasági helyzet nyomja rá a bélyegét mindenre. A búvárkodás nem a tömegek hobbija mifelénk, hiszen utazni kell hozzá, és mostanában kevesebben jutnak el nyaralni külföldre az ismert gondok miatt, így aztán magyar trendekről nehéz beszélni. Nyilván sokan fognak menni az elérhetőnek számító Egyiptomba és horvát Adriára, új felszerelésekből nem adnak el túl sokat, és a búvárok jelentős része várja, hogy egy-két új hazai hellyel bővüljenek a lehetőségek, amik most nagyon szerények.

A nagyvilágot tekintve kicsit más a helyzet. Ami most már abszolút uralkodóvá kezd válni, az a hajós szafari. A búvárok között vannak tényleg nagyon alkalomszerűen, keveset merülők és vannak elkötelezettek, akik ha tenger mellé utaznak, szinte folyamatosan a víz alatt lennének. Az ő igényeikhez pedig a hajón töltött 1-2 hét messze a leginkább megfelelő. Minden ott van karnyújtásnyira, az ember felkel, merül, reggelizik, merül, ebédel, merül, aztán pihen és végül jöhet az éjszakai merülés. A felszerelések megbízhatóak, a búvárkomputerek térhódításával változott, növekedett a felszín alatt töltött idő, a legtöbb hajón a hosszú merülésekhez ideális gázkeveréket töltenek a palackokba- szóval aki ma komolyan gondolja a búvártúrát, először adott helyszín hajós szafarijai között néz szét. 

Arról nem is beszélve, hogy pár helyre egyszerűen nem is lehet eljutni. A parttól távol eső, sokak által vágyott pontok közül például a Costa Rica-i Cocos-sziget, Szudán vagy a Tubbataha zátony a Fülöp-szigeteken kizárólag hosszú hajózással érhető el. Van is szafari mindegyik helyre. De Egyiptomban is egyre több a szafarihajó, az ismerőseim túlnyomó többsége ott már kizárólag szafarizik. Európán belül lehet szafarit találni Horvátországban vagy Törökországban, Ázsiában kezdenek divatossá válni a szafarik Indonéziában, és például a Maldív-szigeteken is egyre többen választják ezt. Kétségtelen, kell némi rutin, megbízható búvártudás ahhoz, hogy valaki élvezze a szafarit, de ha az ember rákap az ízére, mindig a hajóra vágyik. 

No és hová is utaznának a búvárok, ha csak a vágyaikat követnék? Egyrészt Ázsia válik mind népszerűbb, a Fülöp-szigetek, Malajzia, Indonézia roppant sok búvárt vonz például. De ezeken belül próbálják megkeresni a legegyedibb, legegzotikusabb helyszíneket, eldugott kis szigeteken alapítanak bázisokat, ahol még szinte érintetlen zátonyokra viszik a vendégeket. A búvárok szeretnek olyan helyre menni, ahol még kevesen jártak előttük, és ezért akár a szerényebb szállást is bevállalják. A hatalmas, sokcsillagos hotelkomplexumok egyre kevésbé vonzzák a merülés szerelmeseit. Hasonló módon a Karib-tenger kisebb szigetei is érdekessé váltak. Egy egyszerű bungaló is megteszi a búvárnak, ha az közel van a vízhez, és van egy búvárbázis is karnyújtásnyira.

A szélsőséges helyszínekre szintén mind többen utaznak. Ma már nem szokatlan, ha valaki például Kanadába vagy Norvégiába megy merülni, de könnyen lehet búvártúrát szervezni olyan helyekre, mint a Bajkál-tó, az Antarktisz, Alaszka, Chile, és így tovább. Mind többen szeretik a veszélyesnek számító állatokkal merülést, szervezik a cápaetetéses utakat a Bahamákra, Ausztráliába vagy Dél-Afrikába, krokodilokkal is több helyen lehet merülni és így tovább.

A roncsok szintén sok búvárt vonzanak, és a mostanában süllyesztett, hatalmas hajók felkeresése komoly üzletté vált: az Oriskany repülőgéphordozó roncsa például rettentően felpörgette a környék turizmusát. Divatos lett tehát a mesterséges zátonyok kialakítása, ezekből a legtöbb Európában Cipruson és Máltán van, és nem meglepő módon mára ezek a kontinens legnépszerűbb búvár úti céljai közé tartoznak.

Trend lett, hogy a búvárok jelentős része, egy túrán akár az emberek fele valamiféle képrögzítő eszközt visz magával: elérhetővé váltak a kiváló minőségű cserélhető objektíves búvárfotós szettek, könnyen kezelhető és meglepően jó minőségű kompaktokkal is lehet fotózni a kezdőknek, ráadásként pedig ott vannak a remek és bárhol elférő kis minikamerák is. Egyre több a látványos fotó és videó, mert az internet remek terepe lett ezek megosztásának. Ám egyre nehezebb "nagyot dobni", hiszen a képek tömegéből csak valami nagyon menő témával lehet kitűnni. Így az emberek jó része inkább a saját örömére próbál fotózni, a versenyzés megmaradt a legkiválóbbak terepének.

Nem csak a fotózásra költhetnek sokat, akiknek futja ilyesmire. A búvárok egy szűk rétege egyre inkább vágyik a nagyobb kihívást jelentő merülésekre: barlangokba, mély roncsokhoz mennek. Ehhez komoly tanfolyamok és drága felszerelések szükségesek, és ma már mindezek éppen úgy elérhetők, mint a tömegek számára kínált képzések és cuccok. Aki kellően gyakorlott beiratkozhat barlangi búvár tanfolyamra és vehet magának egy komoly újralégzőt- és meglepően sokan foglalkoznak is ilyesmivel. A kedvtelési búvároknak az ún. sidemount merülést kezdték el népszerűsíteni, ami a laikus számára is feltűnően más, hiszen nem egy palackot viselnek a búvárok a hátukon, hanem egyet-egyet a két oldalukon. Ám megítélésem szerint ez a módi nem fogja felváltani a hagyományos konfigurációt.

Szóval aki az idén menő akar lenni, az antarktiszi hajós szafarira megy, újralégzővel merül a jéghegyek belsejében levő üregbe, és közben isteni fotókat készít egy méregdrága cuccal. Nem tudom, idehaza hányan lehetnek, akik ilyesmit terveznek, de sok sikert kívánok nekik hozzá...

Egy 70 éves angol nagypapa unokája példáját követve iratkozott be búvártanfolyamra, és így az egyik legidősebb friss vizsgás búvár lett belőle.

Rodney Fawell az angliai Derby városában él, és szoros kapcsolatban van családjával. Unokája, Daniel Smith még csak tizenéves volt, amikor kijelentette, érdekli a búvárkodás, és ezért szülei biztatására elment a helyi BSAC klub esti programjaira. Amikor szülei nem értek rá, a nagypapa kísérte el- ő pedig hamarosan maga is kedvet kapott a merüléshez. Sikeresen meg is szerezte az Ocean Diver végzettséget, tehát együtt merülhet az ifjú Daniellel.

A nagypapa elmesélte, évekkel korábban egyszer kipróbálta a légzőkészülékes búvárkodást, de a tanfolyamot nem vállalta be, úgy gondolta, ahhoz már túl öreg. A helyi búvárklub vezetői győzték meg, amikor látták rajta, szívesen csatlakozna unokájához, hogy ez a hobbi nem életkor-függő: ha megfelelő egészségügyi állapotban van, bátran belevághat a merülésbe.

Hamarosan pedig újabb családtag jelentkezett a búvárklubban: Rodney veje, azaz Daniel édesapja is elkezdte az ismerkedést a víz alatti világgal. Így akár három generációs merülést is végrehajthatnak közösen, méghozzá úgy, hogy a még mindig csak 16 éves Daniel számít a legrutinosabbnak, így ezen a téren ő a család feje. A BSAC főtitkára szerint ez a példa is azt igazolja, a búvárkodást kortól függetlenül bárki élvezheti.

Saját tapasztalatból mondom, jó látni a búvárkodó családokat, ahol kicsik és nagyok is ugyanúgy élvezik a merülést. Olyan is előfordult, hogy a szülők némileg erőltették a gyerekek búvárkodását, és ez nem mindig sül el jól, tehát hagyni kell azt, hogy a fiatalok maguktól kapjanak kedvet a víz alatti kalandozáshoz, mert így sokkal lelkesebbek lesznek és jobban is fogják szeretni a búvárkodást.

Valóban bárkiből lehet búvár- de nem mindenki ugyanazt várja a merüléstől. Néha mással, más helyen merülnek a családtagok, de aztán nagyon jó élmény újból közösen víz alá menni, megosztani az élményeket. Ebbe belefér még egy kis családi vita is a víz alatt, hogy a korallzátony melyik oldalán kéne nézelődni, esetleg benézzünk-e a roncsba vagy sem. Majd a hajó fedélzetén átbeszéljük, ki mit látott, megmutathatjuk egymásnak a képeinket, és végül mindenki elégedett lesz. Mert ez így működik, hiszen a közös szenvedély egy újabb erős kötelék a családi kötődés mellett, és bármerre úszunk, nagyszerű élményeket élhetünk át.

Elhiheti nekem bárki, egy közös búvártúra kicsivel nagyobb buli, mint csúnya pulcsiban bontogatni a karácsonyi ajándékokat, és jó képet vágni a zoknihoz meg a dezodorhoz, pedig az előbbit kevesen tartják tipikus családi programnak. Pedig tévednek: lehet az is, ha minden családtag szereti a tengert, és legalább annyira szeretik együtt tölteni az időt szeretteikkel is. Mert azért utóbbi is nagyon fontos. Én hiszek benne, a közös hobbi ebben is sokat segíthet.

A kedvtelési búvárok képzése nem vesz túlságosan sok időt igénybe, és valljuk be, nem is nagyon alapos. A legtöbb búvár a sok merüléssel, a tapasztalattal szerzi meg azt a tudást, ami után azt mondhatjuk rájuk, önálló, felelősen dönteni képes, bizonságosan merülő emberek.

Persze van más útja is a tudás elmélyítésének, ugyanis számtalan továbbképző tanfolyam közül lehet választani. Ezek közül az egyik legizgalmasabb, vagy akár úgy is mondhatjuk, legszebb, a mentőbúvári képzés. Itt közbe kell szúrjam, most a kedvtelési búvárok számára szervezett mentőbúvári tanfolyamról beszélek, ami nem egyenlő azzal, amit mondjuk a tűzoltóság hivatásosa megtanul- inkább egyfajta képességfejlesztés, munkavállalásra nem készít fel.

Ám ezen a tanfolyamon már vannak olyan feladatok, amelyek megoldása után a búvár büszke lehet önmagára, mert bizonyította magának, képes váratlan helyzetben jól reagálni. És a kulcs a váratlanság: megtanulhatjuk ellenőrzött körülmények között, hogy kell visszatenni egy leesett búvármaszkot, de az életben nem figyelmeztet senki arra, hogy bajba fogunk kerülni. Az egyszerűen csak megtörténik, és sok múlik rajta, hogy reagálunk.

Az alábbi videón az látható, egy mentőbúvár tanfolyamon hogy próbál izgalmasabb szituációba keverni egy tanulót az oktató. Elvonja a figyelmét, óvatosan elzárja a palackot a tanuló tudtán kívül, és a közelében maradva várja, hogy az mit fog tenni. Természetesen mindezt a biztonság kedvéért sekély vízben.

Az oktató ott van karnyújtásnyira, a búvár érzékeli a gondot, ám mégsem a tartalék légzőautomatát kéri, hanem azonnal a felszínre lövi magát. Ha ez nem ilyen sekély vízben van, hanem mélyebben, egy efféle pánik az életébe kerülhetett volna. Mit is mondhatnánk? Ezen a feladaton megbukott a tanuló, de legalább tanulhatott belőle, milyen az, amikor váratlan helyzettel szembesül, és hogy lehet arra rosszul reagálni. Erről szól a biztonságos búvárképzés- és ha neadjisten egyszer a valóságban történik egy baleset, már rutinnal felvértezve tudja megoldani. 

Búvárszemmel az egész videó nagyon tanulságos, és persze nem csak a tanuló szűrhet le belőle magának dolgokat, hanem a néző is. A mi hobbink általában nyugis és biztonságos, de nekünk nem arra felkészülni, amikor minden pompásan megy, hanem a ritkán előforduló problémás merülésekre. Mert lám, egy pillanat műve, és máris a pánik lesz úrrá a búváron...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Itt a nyaralás, sokan életükben először a víz alá merészkednek, de nem egy teljes búvártanfolyamot elvégezve, hanem csak úgy próbaképpen. Az ő kedvükért írtam egy kis gyors összefoglalást, ami segítheti az eligazodást a próbamerülések (avagy intrómerülések) világában.

Az első szabály: csak az merüljön, aki tényleg szeretné azt kipróbálni. Nem kell búvárkodni annak, aki fél a víztől vagy attól, ha víz alá kerül a feje, aki undorodik a halaktól, és persze annak sem javasolnám, aki egyáltalán nem tud úszni. A búvárkodás kikapcsolódás, élmény, de csak annak, aki azt képes élvezni. Láttam már embert, aki eleinte tartózkodott, később beleszeretett a merülésbe, de sokkal több unszolt feleséget, apukát, aki háromszor merült: először, utoljára és soha többé.

Szóval aki nagyon idegenkedik, de mégis érdekli az, milyen lehet a víz alá pillantani, az sekély vízben is megteheti ezt egy búvármaszkkal, a felszínen lebegve. Semmi baja nem lehet, és így is láthat pár érdekességet. Én ezt a felszínről nézelődést, az ún. sznorkelezést vagy légzőcsöves búvárkodást annak is ajánlom, aki szeretne valamikor befizetni egy próbamerülésre, mert egy picit kipróbálhatja az érzést. Akár ennyi is elég lehet ahhoz, hogy túllendüljön a kezdeti tartózkodáson, de annak, aki még mókából sem viselt búvármaszkot, nagy ugrás a teljes felszerelés, a palack, a több méteres mélység.

Ha megvan a nagy elhatározás, akkor el kell dönteni, hol akarja az ember kipróbálni a búvárkodást. Azt jó tudni, hogy a merülésnek kis mélységben is megvannak a szabályai (gondoljunk példaként az autóvezetésre, mehetünk 10 vagy 130 km/óra sebességgel, a gáz meg a fék pont ugyanarra szolgálnak), és ezért a próbamerüléseket is csak képzett búvároktatók bonyolíthatják.

Persze láttam én már olyat, hogy egy búvár az érdeklődő családtagnak ad egy búvármaszkot, átadja a tartalék reduktort, és aztán fél méteres "sekélységbe" leviszi kézenfogva őt. Bevallom őszintén, ennek se sok veszélyét látom, amíg ilyen mélységben maradnak ahol felállva mind a kettejüknek kinn a feje vízből. De én igazán nem javaslom ezt a megoldást, főleg azért, mert az ember hajlamos azt mondani magában, megy ez már jól megy, úszhatunk kicsit tovább, kicsit mélyebbre, aztán ha 3-4 méteren akármiért jön a pánik, abból nagy baj lehet.

Egy képzett búvároktató ugyanis fel van készítve arra, hogy a kezdő megijed, valamire rosszul reagál, és ki tudja őt ilyen helyzetből menteni. Az a dolga, hogy ezt megoldja, mellette lehet biztonságban az, aki még csak ismerkedik a merüléssel. Szóval aki a tengerpart mellett csöppen bele a próbamerülésbe, próbáljon profi búvárbázisra menni, ahol profi oktatók irányítják az első uszonycsapásait. Tudom, a kirándulásszervezők mindig azt mondják, a bázis hibátlan, de hozzá kell tennem, nekik is érdekük, hogy megbízható, jó helyre vigyék a vendéget, mert ha baj történik, akkor komoly perekkel kellene számolniuk.

Azt a kezdő úgysem tudja ellenőrizni, hogy az ember akivel találkozik milyen hivatásos búvár, de bízzunk az érzéseinkben: egy szimpatikus oktató, a falon levő, képesítést, minősítést igazoló oklevelek, egy rendezett, tiszta búvárbázis, nem szakadt, nem ócska búvárfelszerelésekkel teli tároló, egy szép hajó alapvetően azt jelzik, jó helyre kerültünk. Ha valami nagyon nem tetszik, mondjuk egy sufnit látunk, leharcolt cuccokkal, és semmilyen általunk érthető nyelven nem beszélő búvárral, nem kötelező merülni. Az világos, hogy a nyaralás a kalandról is szól, na de milyen áron!...

Ha már a nyelv szóba került: még a próbamerülők számára is kell egy rövid fejtágítást tartani az alapszabályokról. Ha nem értjük, amit mondanak, esetleg pont az ellenkezőjét csináljuk, mint kellene, az veszélyes is lehet. Ha nem mennek az idegen nyelvek, keressünk magyar búvárbázist, búvároktatót, találunk ilyet Egyiptomtól Horvátországig, Máltától Mexikóig. Amennyiben már jóelőre eldöntöttük, hogy a nyaraláson ki akarjuk próbálni a búvárkodást, akkor elutazás előtt lehet ehhez oktatót keresni, rajta keresztül a merülést megszervezni, és így akár teljesen ki is iktatható a képből a túraszervező. Nem mintha velük baj lenne, de amikor mi tartjuk kézben a szervezést, akkor pontosan tudhatjuk, mit intéztünk. De általában az utazási irodákkal külföldre menők is megbízhatnak a telepített idegenvezetőkben, mert azok nyilván igyekeznek az igényeinknek megfelelő partnerhez irányítani, magyar búvárbázisra például.

Visszatérve a rövidke elméleti alapozáshoz: ahol azt mondják, arra nincs semmi szükség, ott gyanakodjunk. Igenis kell tisztázni néhány alapvető dolgot, az életünk múlhat rajta, ne fogadjuk el azt a megoldást, hogy csak a víz alá akarnak nyomni miközben azt se tudjuk, hova megyünk, mi van rajtunk, hogy kell jeleznünk ha bajunk van. Figyeljük azt is, milyen helyen lesz a merülés, mert a teljesen kezdő próbamerüléséhez tökéletesen elegendő 3-4-5 méter is, számára így is nagyon új lesz az élmény. Nem jó, ha nagyobb csoportokat vezet kezdőkből egy oktató. Nyilván egy próbamerülő-egy oktató felállás lenne a legbiztonságosabb, de még kezdő is rendben van egy párban egy oktatóval. Persze lehetnek speciális helyzetek amikor többen lehetnek, például ha nagyon védett, sekély vízben van az a merülés, de ha lehet, olyan bázist keressünk, ahol személyre szólóbb a próbamerülés szervezése.

Kell-e saját felszerelés? Nos, a strandon vett olcsó kis "búvárszemüveget és békatalpat" inkább felejtsük el, ha valódi merülésre készülünk. A bázison adnak olyan felszerelést, ami megbízható, és persze segítenek abban is, hogy megfelelő méretűt válasszon az első merüléshez az újonc. Aki teljesen kezdő, az választani sem tud, hiszen nem tudja azt, mire kell figyelnie. Itthon el lehet menni egy búvárszakboltba, és vannak is olyan helyek szép számmal, ahol szakértő módon segítenek a választásban, de a jó felszerelés soha nem igazán olcsó, és ha később kiderül, nem is annyira tetszik a búvárkodás, akkor csak porosodni fog a szekrény mélyén a drága maszk és uszony. A másik fele a történetnek az, hogy ki lehet használni ezeket palack nélkül is, felszíni nézelődésnél. Konklúzió nincs, kinek ez, kinek az a megoldás a jó, de ha valaki bizonytalan, inkább ne költsön előre semmire.

Aki jó bázisra kerül, nincs is előre teljesen beijedve, próbál nyitott lenni az új kalandra, azt semmiféle baj nem érheti próbamerülés során. Így ha valakinek valami gondja akad, nem kell azonnal feladni, el kell magyarázni az oktatónak, mi nem tetszik, és ő biztos tud segíteni. A legtöbb gondra az a jellemző, hogy kis odafigyeléssel, koncentrációval leküzdhetők, szinte bárki élvezheti a búvárkodást- ám páran akadnak, akiknek ilyen-olyan okokból nem lehetséges a merülés. Ha valami fáj, nagyon nem jó, többszöri próbálkozás után is, akkor inkább fel kell menni a felszínre, nem szabad a merülésbe belesérülni.

Úgy általában pedig próbáljuk élvezni a búvárkodást. Miután kicsit megszoktuk a merülés érzését, nézzünk szét, hátha látunk pár halat, apró élőlényt. Mindig óvatosan mozogjunk, sose akarjunk semmihez hozzáérni, mert megsérülhetünk mi is, az élőlények is. Gyorsan elrepül az a pár perc a próbamerülésen, és ha tetszett, akár víz alá mehetünk újra- de mindig profi kíséretében vállalkozunk ilyenre, amíg tanfolyamot nem végzünk. Mert egy idő után úgyis eljöhet az a pont, amikor az ember szeretne önállóbb lenni, ennek pedig a további tanulás az útja.

Az viszont már egy másik történet...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!