Egy búvár állítólag két és fél évtizede látogatja öreg hal barátját.

A videó meggyőző, a búvár megütöget egy ócska, rozsdás palackot a víz alatt, a hal pedig jön, hagyja magát simogatni, sőt, még meg is lehet puszilni. Ez azért nem szokványos látvány, ezt pár száz merülés tapasztalatával a hátam mögött bizton állíthatom.

A videó érdekessége az, hogy egy vega étkezést népszerűsítő szervezet kampányához kapcsolódik: az állatok legyen a barátaink, ne az ételeink. Nem vagyok vegetáriánus, de tény, hogy amikor a tengerben találkozok különleges halakkal, gyönyörködöm bennük, megfigyelem őket, az eszembe sem jutna, hogy kifogjam és megfőzzem azokat.

Látok időnként halételekkel foglalkozó műsorokat, és azt gondolom, tanulságos lenne minden készítőnek a víz alatt megnézni egy harcsát, egy polipot. Nem feltétlenül azért, hogy vegetáriánus legyen mindenki, hanem azért, hogy valamilyen szinten tiszteljük azokat a lényeket, amiket jellemzően partra vetve, élettelenül látunk. Készültek már műsorok ilyen felfogásban, Hugh Fearnly-Whittingstall például nem csak a csirke- de a tonhaljogoknak is nagy élharcosa, és merészkedett víz alá Gordon Ramsay, Heston Blumenthal is.

Valahol azt olvastam, hogy Borbás Marcsi is búvárkodik. Láttam már a Gasztroangyalból pár epizódot, ahol nem csak a tányérra koncentráltak, hanem utánamentek a dolgoknak, honnan is jönnek az alapanyagok. Talán egyszer majd téma lesz az "élő halászlé", amikor szemtől szemben mutatják be a pontyokat, harcsákat, csukákat, nem csak a hálóba kerülve vagy horogva akadva. Halat enni mindig is fognak az emberek, de ők is megérdemlik a tiszteletet, mint minden élőlény- még ha ilyen szoros barátságot nem is feltétlenül kell velük kötni. Egyszerűen csak lássuk meg bennük a szépséget, az egyéniséget, és ha fogyasztunk is halat, ne pazaroljunk, ne járuljunk hozzá a felesleges fogáshoz, mert minden élet értékes.