Egy búvároktató tanítványaival a korallokon állva gyakorlatozott, ezért büntetéssel néz szembe.

A búvárkodásban az egyik fontos kérdés az,  hogy is képezzék a kezdőket. Vannak afféle túlpörgetett, túlságosan rövidre szabott "gyorstalpalók", ahol egyszerűen nincs idő alapos képzésre. A búvárkodás elmélete nem bonyolult, de a víz alatti mozgás annyira más, mint a felszíni, hogy a többségnek idő kell ahhoz amíg megszokja a lebegést.

Több oktató pont ezért már a tanfolyam legelejétől sem hajlandó a kezdőket a medence aljára térdepeltetni, lebegéshez szoktatja őket minél korábban. Ennek megvan az az előnye, hogy a búvárok érzik, tanulják, hogy kell mozogniuk- mert mindegy, hogy medence vagy nyílt tenger, a lényeg ebből a szempontból ugyanaz.

Kinn a tengeren pedig már végképp el kellene jutni oda, hogy a tanulók és oktatóik ússzanak, ne pedig sétáljanak, ugyanis itt nem a csempéket tapossák, hanem az élőlényeket. Egy Thaiföldön merülő búvár pont ezért döbbent meg, amikor látott egy oktatót, aki két koreai tanítványával egyenesen a koralltömbökre állt rá gyakorlás közben.

Jelentette a fényképekkel dokumentált esetet, és meg is indult a vizsgálat. Nem csak a környezetvédelmi hatóságot, a rendőrséget is bevonták az ügybe. Viszonylag gyorsan megtalálták az oktatót is és a búvárcéget is, és mind a kettejük ellen eljárás indult. Az oktató először tagadta a szabályszegést, de aztán a képeket látva elismerte, hogy ő vezette azt a bizonyos merülést.

Nem csak őt büntetik majd meg, hanem a céget is, hiszen az ő felelősségük ellenőrizni az embereik munkáját. Az, hogy a vendég fizet, csak egy dolgot: akkor sem szabad a korallzátony közelébe engedni, ha még nem elég felkészült a merülésre, és óvatlanul tör-zúz a mélyben. Példát kell statuálni, mégpedig azért, hogy mindenki megértse, ha mindenki a korallokon sétálna, azok villámgyorsan elpusztulnának, és többé egy búvár sem fizetne a merülésekért, ha csak halott élővilág várná őket. A környezetvédelem több a tenger védelméért, manapság már üzletnek sem utolsó...