A Balinál elsodródott hét japán búvár hölgy története kapcsán eszembe jutott, fel lehetne idézni a Japánban hagyományosan nők által űzött víz alá merülést is.

Ama - így nevezik azokat a japán búvárokat, akik elsősorban a gyöngyök gyűjtőiként ismertek manapság. Elvétve van köztük férfi is, de többnyire nők végzik ezt a munkát. A szigetországban úgy tartják, már két évezredes hagyománya van az ama búvármunkának.

Eleinte a búvárok nem gyöngyökért merültek, hanem a tenger fenekén gyűjtöttek élelmet- algát, kagylót, rákot, polipot, tengeri sünt. Minden olyan dolognak értéke volt, amit meg lehetett enni, a család asztalára kerülhetett.

Az amák híresek arról, hogy még idős korban is rendszeresen merülnek, sőt, minél rutinosabb egy búvár, annál tovább bírja a víz alatt. A búvárok ugyanis még napjainkban sem használnak légzőkészüléket, szabadtüdővel merülve dolgoznak, és mivel mélyebben nyilván több a zsákmány, aki tovább bírja egy levegővel, többet is keres.

És  hogy miért a nők végzik ezt a kemény munkát? Ezt azzal magyarázzák a japánok, hogy a nőknek más a testfelépítése, és jobban bírják a merülést a hűvös vízben. Szükség is volt erre a képességre a búvároknak, hiszen sok évszázadon át nem volt olyan jellegű védőruhájuk, mint manapság a búvárok neoprén öltözéke. Egészen az 1960-as évekig csak egy ágyékkötőt viseltek, utána váltottak korszerű búvárruhákra. Ahol turistalátványosságként merülgetnek az amák, még ma is fehér vászonruhában mennek a tengerbe, de a valódi munkavégzésnél előnyben részesítik a neoprént.

Ezen túlmenően maszkot és uszonyt használnak, tehát a létező legegyszerűbb alapfelszereléssel búvárkodnak az amák. Néhány eszközük van, amivel a zsákmányt el tudják csípni, de ezek szintén egyszerűek, gyakorlatilag tényleg úgy dolgoznak, mint az elődeik. Nagyjából két órát töltenek a tengerben, ez idő alatt akár 100 merülést is végrehajtanak, és az ügyesebbek akár több tucat rákot, halat is ki tudnak fogni.

Noha sokak fantáziáját megmozgatták már a szinte meztelenül alámerülő, csinos búvár lányok, a valóság az, hogy egyre kevesebben űzik ezt a mesterséget, nem nagyon van utánpótlás. Manapság az ama búvárok többsége nyugdíjaskorú- ettől még csak nagyobb tiszteletet érdemel a teljesítményük, ám az biztos, hogy messze nem olyan romantikus a munkájuk, mint ahogy azt a témában kevéssé járatos nyugati ember gondolja. Nap mint nap a tengerre járni, merülni a hideg vízben, aztán a zsákmányt kivinni, eladni, utána pedig jöhet a házimunka- kemény élet volt ez mindig is, nem csoda, hogy a fiatalabbak inkább mást választanak.

Noha próbálják a tradíciókat életben tartani, egyre kevesebben lesznek azok az idős búvárnők, akiktől el lehetne lesni a szakmai fogásokat. Meg kell jegyezni, az élővilág szempontjából sem mindegy, hogy halásznak az emberek: egy búvár annyit fogott ki, amennyit elbírt, nem tarolta le a tengerfeneket, nem volt felesleges, értéktelen fogása, amit visszadobált a vízbe, ellentétben a nagy halászhajókkal. Így fenntartható maradt a tevékenység, és hiába teltek az évszázadok, a tenger mindig el tudta tartani az itt élőket. Ha teljesen átveszi a búvárok helyét a nagyipari jellegű halászat, egyáltalán nem biztos, hogy évtizedek múltán el lehet majd ezt mondani...

Végül jöjjön két film, hogy látni lehessen, hogy is dolgoztak a víz alatt ezek a bátor, ügyes és kitartó nők. Le a kalappal előttük!

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!