A retróbúvárok találkozója

Nemrég kaptam egy meghívást: búvár barátok vártak egy kötetlen rendezvényre, ahol medencében próbálgattuk egymás több évtizedes búvárcuccait. Mert máris van egy kis kör, akiknek tagjai érdeklődnek aziránt, milyen felszereléseket használtak annak idején a víz alá merülők.

Stílusosan a csobánkai búvártörténeti kiállításon találkoztunk, ahol egy rövid tárlatvezetésen vehettünk részt, majd a csapat lelkesebb tagjai Szentendre felé vették az irányt. Itt aztán jött a hosszas kipakolás: mindenféle felszerelés került elő a csomagtartókból. Én például hoztam magammal két régi Nemrod reduktort, az egyik duplatömlős, nagyon régi konstrukció, a másik egy használtan hozzám került nyomáscsökkentő volt, amit még soha nem is próbáltam. Régi neoprénruhát vittem, no meg felnyaláboltam pár ódivatú búvármaszkot is, uszonyként pedig ehhez illő Nemrod Balearest választottam.

A medencében viszont volt még sok más, a retrózás iránt érdeklődő búvárok számára igazán vonzó különlegesség is. A szovjetek által fejlesztett, és a szocialista országokban széles körben használt Podvodnyikok AVM-1 és AVM-2 változata is előkerült, utóbbit például a Linda sorozat búváros epizódjádban láthattuk annak idején. Aztán egy igazi ritkaságot is kipróbálhattam, a GSD Spinnaker a hetvenes évek egyik menő reduktora volt, ilyennel a The Deep című kalandfilmben merültek.

Merülgettünk, próbálgattuk a cuccokat. Némelyikre ráfért volna egy kis karbantartás, de itt, a sekély medencében, sok más búvár által körülvéve bátrabban kísérleteztünk. Élmény már az is, hogy a manapság megszokott mellény vagy más lebegést segítő felszerelés nélkül búvárkodunk, úgy, mint pár évtizede. Mindenképpen kalandos pár percet odalenn tölteni a "szovjet csúcstechnikával"- ami egyébként egyrészt működik, másrészt megbízható volt, harmadrészt pedig masszív és időtálló, ezért lehet velük még most is búvárkodni.

Arról beszélgettünk, hogy ilyen intézményes formában még nem volt retró búvárkodás iránt érdeklődőknek szervezett találkozó, tehát egy úttörő kezdeményezésben vehettem részt, aminek lesz még folytatása. Már többen jelezték, ha lesz még ilyen, jönnek. Különös, hogy mennyi embert vonz ez a fajta retrózás, de tényleg jó dolog megismerkedni a búvárkodás múltjával ilyen formában is. Az egészet az egyik résztvevő foglalta össze jól, aki már jópár éve merül, és arról mesélt, mit gondolt az ilyen régi szovjet cuccokról kezdőként: "Hozzá nem nyúltunk volna, mert elavultnak gondoltuk, csak az új felszereléseket akartuk- most meg eljöttem ide csak azért, hogy kipróbáljam ezeket és nagyon élveztem!"

0 Tovább

Merülés a retróba

Olyan ez mint a veteránautózás, csak régi kocsik helyett több évtizede gyártott búvárfelszereléseket gyűjtünk és próbálgatunk. Végre sikerült tető alá hozni egy olyan merülést, ahol legalább az egyikünk tetőtől talpig retró búvárcuccokba öltözhetett. Sajnos nem tudom melyik darab pontosan mennyi idős, valahol a 30-40 éves idősávba esik a kora a palackon kívül szinte mindennek.

A felszerelés lelke a légzőautomata, ami ezúttal egy nyugatnémet Barakuda duplatömlős reduktor volt. Ez így a laikusoknak nem sokat mond, de az talán még a számukra is árulkodó, hogy a Cousteau és Gagnan által a negyvenes években tervezett ős-légzőautomata szinte pontosan ugyanilyen felépítésű volt. Az utóbbi évtizedek fejlesztéseinek híján van ez a régi, egyébként rettentően egyszerű szerkezet- ami teljesen hibátlanul működött, simán be mernék vállalni vele egy normál, nem túl mély merülést. Lehet, hogy van ennél modernebb felszerelés, de az biztos, hogy a vastag tömlőkkel, a nagy, komoly fém házzal kétségtelenül roppant vagányul néz ki.

Ez annyira régi felszerelés, hogy még a palackban levő levegő mennyiségét mérő műszer sem csatlakoztatható rá. Akkortájt máshogy kellett megoldani ennek a mérését- vagy egyszerűen próbálták rövidre fogni a víz alatti tartózkodást, vagy pedig olyan szelepet alkalmaztak, ami egy bizonyos nyomás alatt lezárt, de ekkor a tartalékot ki lehetett nyitni, tehát a búvár tudhatta, már csak kevés, a felszínre emelkedésig elég levegője van. Most az volt a megoldás, hogy egyrészt a merülőtársam rutinos búvárként kevés levegőt használt, esély sem volt arra hogy másfél óra alatt kifogyjon a palack, másrészt folyamatosan ott voltam mellette ha gond lett volna.

Akkoriban a búvárok nem használtak mellényt vagy más, a lebegőképességet beállító eszközt, csak egy heverdezet volt a palack rögzítésére. Egyrészt nagyon alaposak voltak a súlyozás beállításánál, pontosan tudták, mennyi ólom kell a megfelelő lebegéshez, másrészt igen gyakran búvárruha nélkül vagy csak rövid ruhában merültek, tehát nem változott annyit a lebegőképességük sem a mélységgel. Egy szó mint száz, merülőtársam először ettől idegenkedett a legjobban, mert kicsit fura érzés volt a mellény biztonsága nélkül alámerülnie. Aztán meglepetésére kiderült számára, aki annyira rutinos és ügyes búvár mint ő, jól beállított súlyozással semmiféle hátrányát nem érezte ennek, sőt, gyakorlatilag kicsit még szabadabban is mozgott.

Mellesleg szintén meglepetés volt, hogy az ősrégi Aquarius búvárruha, ami egy pár évtizede korszerűnek számító "sharkskin" megoldású neoprénből készült, nagyon jól funkcionált, és végig melegen tartotta.

Az uszony egy régi, a maiakhoz képest nevetségesen kicsinek tűnő Voit gumiuszony volt, ami tette a dolgát, lehetett vele haladni, mozogni, bár áramlásban azért valószínűleg rendesen kellene teperni egy ilyennel. A maszk pedig egy ősrégi, mai szemmel nézve primitív Match típusú körablakos cucc volt, ami a képeken is látható módon nem túl kényelmes, nyomja az orrot. A célnak épp megfelelt, de csak a képek és a videó elkészítéséig volt hajlandó a viselésére a bevállalós búvár, utána visszakövetelte a saját, rendszeresen használt búvármaszkját- és én ezt tökéletesen meg tudtam érteni.

Szóval minden prímán működött, nagyon jó móka volt olyan cuccokkal búvárkodni, amelyek mind a kettőnknél öregebbek lehettek- ha nem is az összes darab, de egy-kettő jó eséllyel. Kicsit belekóstolhattunk abba, hogy merültek a búvárkodás hőskorában. A válasz persze egyszerű: jórészt ugyanúgy, és persze élvezték a merülést hozzánk hasonlóan. Ez a lényeg!

Mi pedig majd még folytatjuk a kísérletezést, mert nagyon jó móka ez a retrózás, abszolút fel tud dobni egy olyan medencés merülést, ahol az egyetlen program a csempék számolása lenne. Folyamatosan kerülnek elő innen-onnan használt, régi búvárcuccok, ki tudja, ki és mikor hozta őket be az országba.

Sokan pedig reális árat kérnek ezekért, mert azért lássuk be, ezeknek inkább eszmei értéke van, hiszen mindannyian inkább a több száz merülésen már jól bevált korszerű cuccainkat használjuk. Egy ilyen retró cucc pár ezres tétel (a most használt régi légzőautomata, búvárruha, uszony és maszk együtt talán 15 ezer forintba kerülhetett, inkább az utánajárás volt a nehézség, a folyamatos vadászat az apróhirdetéses oldalakon), és őszinte leszek, többet nem is szívesen adnék érte. Szerencsére nem is kell, a többség megérti, hogy egy ilyen retró, érdekességszámba menő eszközt nem napi használatra veszünk.

Külföldön egyébként komoly kis retró búvár közösség alakult ki, és idehaza is ismerek párakat, akiknek ez az egyik szenvedélye. Egy pici büszkeség tölt el, ha arra gondolok, nekünk is sikerült belekóstolni ebbe a dologba, és remélem, a jövőben több búvár barátnak, ismerősnek mutathatjuk meg, milyen is a régi idők felszereléseivel merülni. 

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

1 Tovább

Palack helyett búvárkristály

Megint olyan újításról olvastam, amiből sok év múlva lehet valami- ha egyáltalán tényleg működni fog az ötlet, és nem marad meg a haszontalan érdekességek szintjén.

Először pár szó arról, hogy is fejlődött a búvárkodás! A mindenféle palack vagy felszíni levegőellátás nélküli ún. szabadtüdős merülés nagyjából most is úgy megy, mint pár ezer éve. Egy nagy lélegzet, lebukás, aztán felúszás levegőért. Gyakorlás és tehetség kell ahhoz, hogy valaki igazi jó legyen benne. Vannak, ahol ma is így dolgoznak, például a híres japán búvárnők, az amák, vagy a Csendes-óceán kis szigetein élő bennszülöttek.

Aztán jöttek a búvárharangok, a felszínről kapott levegővel merülő sisakos búvárok- most is vannak ilyenek, persze sokkal korszerűbbek a felszerelések mint a régi rézsisakok, mélyebbre is merülnek és fejlődött az elméleti tudás is.

Ami a legtöbb ember számára beugrik, ha búvárkodásról beszél, az a légzőkészülékkel önállóan merülő ember képe. Vannak nyílt rendszerű légzőkészülékek, újralégzők, de alapvetően ezek ugyanolyan elven működnek, mint ahogy kitalálták őket. A ma használt nyomáscsökkentők előfutárait sok éve tervezte Cousteau és Gagnan, és alapvetően minden javítás, fejlesztés ellenére ugyanazt tudják az újabb felszerelések is. Épp a napokban használtam egy több évtizede gyártott nyomáscsökkentőt, ugyanúgy néz ki, mint Cousteau-ék első duplatömlős reduktora, és pont ugyanúgy tette a dolgát, mint a modern cuccok.

Szóval a nagy helyzet az, hiába kerültek elő mindenféle forradalmi ötletek az utóbbi évtizedekben, egyikből sem lett sorozatgyártású, jól használható felszerelés. Pedig jöttek a különféle mesterséges kopoltyúk tervei (még azzal is kísérleteztek, hogy emberi testbe integrálják!), de a vége mindnek az lett, hogy értelmes módon nem lehet őket megvalósítani. Az emberek fantáziáját megmozgatja a palackok nélküli, teljesen szabad merülés lehetősége, amikor pár hónapja napvilágot látott egy szájban hordható, apró műkopoltyú terve, a hír bejárta a világot. Aztán a vége annak is az lett, hogy kiderült, pusztán dizájnötletről van szó, szó nincs működő, kipróbálható mintadarabról.

Így aztán kellő fenntartással kezeljük az új bejelentést is, miszerint egy kutatócsoportnak sikerült egy olyan kristályos anyagot alkotni, amiből egy kanálnyi elég egy szoba teljes oxigéntartalmának felvételéhez. Aztán ezt az oxigén a kellő időben ki is tudja bocsátani. Máris "Aquaman-kristály" néven emlegetik az anyagot, de azért még odébb van, hogy halemberként úszkáljunk a mélyben.

Sőt, először még csak nem is a búvárkodás terén akarnák hasznát venni, hanem azoknál a betegeknél, akik ma még nagy és nehéz oxigénpalackokhoz kötve kénytelenek élni. Aztán abban reménykednek, hogy búvárfelszerelést is lehet rá alapozni, mert pár gram elég lenne a folyamatos oxigénutánpótlás biztosítására. Az anyag összetételét nyilván nem árulták el, de a kobalt az egyik legfontosabb összetevője. A kristályos anyagban tárolt oxigén akkor szabadul fel, ha emelik a hőmérsékletet, vagy például oxigénhiányos környezetbe, vákuumba kerül.

Izgalmas újdonság ez, de szerintem még hosszú-hosszú évekig a palackokra leszünk utalva ha merülni indulunk. Ez persze nem tragédia, hiszen kiérlelt, bevált technológia ez, ami már milliónyi búvár számára tette lehetővé a biztonságos merülést. Igazság szerint az sem zavarna, ha sose lenne helyette más- nekem így is nagy ajándék, hogy a könnyűbúvárkodás úttörői felfedezték ezt a viszonylag olcsó és bárki számára elérhető felszerelést, amivel már most is halemberré válhatunk.

És hogy meddig tartanak a csodák? Máris helyesbítették a megjelenteket, mert a kutatók elszámolták magukat: nem egy kanálnyi, hanem egy vödörre való kell a kristályos anyagból... Ennyit a miniatűr légzőkészülékről. 

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

Vízipisztoly nagyfiúknak

A buborékkarikákat lődöző eszközért egy fillért sem adnék, de egyszer azért kipróbálnám.

Ahogy telnek az évek, úgy tartozom én is egyre inkább azok közé a búvárok közé, akik inkább elhagynák a felesleges felszereléseket, mint hogy még pár darabot magukra aggassanak. Nemrég merültünk régi cuccokkal, nem volt se nyomásmérő, se mellény, mégis elboldogultunk odalenn, Cousteau-éknak sem volt több cucca, amikor kezdték az egész búvárkodást.

Persze van a fejlődésnek értelmes része, de pár dolog azért tipikusan olyasmi, amit drága pénzért megvesz a mindenféle búvárok játékszerre költő emberke, ám aztán a szekrény aljában kötnek, mert nem praktikusak különösebben. No, ez a víz alatt buborékkarikákat eregető eszköz a gyártó szerint jó arra, hogy jelezzünk a merülőtársnak, vagy a felszínre. Ez szép ötlet, de utóbbira vannak hatékonyabb dolgok, előbbinél pedig jobb megoldás az, ha nem 15, hanem másfél méterre vagyunk a másik búvártól. Ráadásul a mai időkben, amikor a repülős utazásoknál a súlykerethez igazodás a legnagyobb problémák közé tartozik, nyilván az első között itthon hagyott felesleges dolgok egyike lenne Torid Pulse.

Ahol van pénz, és a merülést nem a világ végére utazva kell megszervezni, hanem csak lesétálnak a tengerpartra, ott még csak-csak. Ilyen helyzetben nyilván én is elszórakoznék egy-két alkalommal merülés közben ezzel a különleges vízipisztollyal. A videó ugyanis meggyőző és felvillanyoz- egy pár percig legalábbis...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Full retró merülés

Olyan búvárcuccal merültünk, ami öregebb nálunk- egy élmény volt.

A történet valahol ott kezdődik, hogy a búvárkodás iránt érdeklődő emberek egy része, lévén merülni csak 1-2 hetet tudunk évente, filmeket néz, könyveket olvas a témáról. A mi körünkben ismertek a hőskorszak víz alatti felfedezői, sokat tudunk Cousteau-ról vagy Hans Hass expedícióról.

Értelemszerűen akadunk páran, akiket az is nagyon érdekel, milyen felszereléseket használtak annak idején. Mivel a több évtizedes cuccokat nagyon tartósnak készítették, ezekből szép számú még ma is működőképes. Hol olcsóbban, hol drágábban hozzá lehet jutni ősrégi felszerelésekhez, amiből némelyik dísznek jó, de van, amit könnyen helyre lehet pofozni.

Én először az interneten, majd egy Debrecen közeli faluban vettem öreg cuccokat. Utóbbi helyen egy zacskóban nyomtak a kezembe már ránézésre is remek állapotú légzőautomatát, műszereket, nevetséges áron. Nyilván ott hányódott ezer éve, nem is feltétlenül tudták, mire való. Igazság szerint ezeknek a cuccoknak nehéz meghatározni az értékét. Egy gyűjtőnek kincs lehet, de egy átlagbúvár korszerűbb felszereléseket használ, teljes joggal. Szóval van, aki egy fillért nem adna érte, de nekem bőven megérte az árát a cucc. 

Volt benne egy ősrégi, Barakuda típusú kéttömlős reduktor. Örültem neki, de azzal gondban voltam, hol lehetne megnézetni, milyen állapotban van. Az ember nem megy víz alá 20 centire se olyan cuccal, amiről semmit nem tud. Pár hónap után internetes beszélgetéseknek köszönhetően jutottam el egy búvárhoz, aki hozzám hasonlóan beleásta magát a témába, és közösen megnéztük a légzőautomatát.

Leesett az állunk, annyira szép volt belül minden. Némi tisztítás, fertőtlenítés után rátettük egy palackra, és kiderült, ez bizony működik. A legegyszerűbb, legrégibb alaptípusról van szó, pont olyan felépítésű, mint Cousteau-ék első nyomáscsökkentői. Naná, hogy ki kellett próbálnom!

Egy hét múlva pedig ismét Csepelen voltam. Az egyik tónál mentünk merülni, aminek "ábrándos szépségét" a földes út, a kisebb szemétkupacok, illetve a gyatra víz alatti látótávolság adta. Ez is egyfajta kaland... De a normál merülés után jött a nagy próba, feltettük a palackra az ősi reduktort, és 1-2 percet mind a ketten víz alatt voltunk vele.

Első tapasztalatunk az volt, hogy működik, a második pedig az, hogy kicsit "munkásabb" vele a merülés, nem adagolja úgy a levegőt, mint az új légzőautomaták. Mivel régen nem használtak nyomásmérőt, természetesen nem vagánykodtunk túl nagy mélységgel és túl hosszú merüléssel, ez az élménnyel egészen másról szól. Ráadásul kicsit újra kell tanulnunk az alapokat, hiszen nem használunk a víz alatti lebegést egyszerűsítő kiegyenlítő térfogatot sem, tehát nagyon fontos a megfelelő kisúlyozás. Ilyenkor az emberben mindig van egy kis bizonytalanság, óvatosan mozogtunk, hiszen némileg más felszerelésekhez szoktunk. A lényeg viszont az volt, hogy belekóstolhattunk ebbe a fajta búvárkodásba.

Én a kalandot még azzal is megfejeltem, hogy egy ősrégi búvármaszkot használtam a kollekciómból. Tiszta retró hangulatú volt így az egész, de legközelebb szerzek majd uszonyt is. Neoprénruhából olyat keríteni, ami régi, de még használható, nem egyszerű mutatvány, de nem adom fel, talán sikerül.

Mondjuk enélkül is vagány dolog volt a Cousteau-stílusú búvárkodás, és bizonyára lesz még folytatása. Bár pontos gyári számom nincs, a légzőautomatát katalógusban keresve, illetve a maszkot alaposabban megvizsgálva nagyon úgy tűnt, mind a kettő öregebb mint én. Nem semmi, hogy még mindig használhatók, a régiek tudták, hogy kell tartós felszerelést gyártani!

Bár abban nem vagyok járatos, úgy tippelem, olyan ez az egész kaland, mint a veteránautózás: a féltve őrzi régi dolgokat nem mindennap akarjuk használni, csak meg akarunk tapasztalni valami régi életérzést. Tanúsíthatom, a sekély és rövidke ismerkedő merülés széles vigyort csalt az arcunkra, pedig a látás meg a körülmények semmivel nem lettek jobbak Csepelen az első, "normál" merüléshez képest. Ennyi mégis elég volt egy maradandó élményhez...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Unalmas búvárdivat

Bár az ma már egyre közismertebb, hogy a víz alá merülve az egyre mélyebbre ereszkedő búvár megfigyelheti az élénk színek fokozatos eltűnését, most a színek világának másik aspektusára térnék ki.

Több alkalommal kérdezték már, miért nem lehet változatos színű búvárfelszereléseket kapni? A válaszhoz először is le kell szögezni, semmilyen technikai akadálya nincs annak, hogy bármilyen felszerelést előállítsanak sárgában, pinkben, kékben, zöldben... Innentől kezdve a történet egészen másról szól.

Mert nagyjából 50-60 éve kétségkívül nem nagyon volt variáció a színekben. A korai neoprénruhák, a gumiból készült uszonyok színe kézenfekvő módon a fekete volt, de már a hatvanas években megjelentek például a világosabb színű ruhák. A mai búvárruhákra jellemző, hogy kapnak a vastagabb neoprénra kívülről egy vékony lycra réteget, ami véd, és persze ennek a színe határozza meg, milyen lesz maga a ruha is. A hetvenes, nyolcvanas években különféle élénk színek domináltak a piacon, fehér, sárga, neonzöld búvárruhákat is vehetett magának, aki akart.

Ám az utóbbi években az a trend, hogy a fekete, szürke, kék színek dominálnak a búvárruhákon, legyen akár női, akár férfi modellről szó. Pedig 30 éve már színpompás ruhákkal voltak tele a búvárboltok, mindenki válogathatott közülük. Ugyan lehet azt mondani, a búvárnak a ruhája színével kellene a legkevesebbet foglalkozni, de... Ez nem munkaruha. A merülés a túlnyomó többség számára hobbi, kedvtelés, amire áldoz, nem is keveset. És természetes, hogy ha valamiért pénzt adunk, akkor az ízlésünk szerint szeretnénk válogatni. A búvárkodásban viszont inkább Henry Ford szavait idézhetnénk: "A vásárló olyan színben veheti meg az autóját, amilyenben szeretné, amennyiben az a szín a fekete!"

Ha az ember elutazik búvárkodni, egyszer csak azt veszi észre, szinte egyenruhában ülnek a hajón a búvárok. Pár éve az Adrián készítettem ezt a pár fotót több túrán, több helyszínen- csak utólag tűnt fel, nemtől, kortól és ruhamárkától függetlenül mindenki jórészt feketében van, kész csoda, ha feltűnik egy más színű betét, de az is gyakran kék vagy szürke, semmi elütő...

Úgy fest, a nagy gyártók az amerikai és európai piacon nem látják a színes ruhák iránti keresletet. Azt, hogy tudnának más színben is gyártani, könnyű kideríteni: ugyanazon gyártók japán leányvállalatai egészen extrém színösszeállítású ruhákat is kínálnak. A japán búvárok vehetnek maguknak pink-sárga neoprénruhát, ha ehhez van kedvük. És feltehetően van, a róluk készült képeken gyakran feltűnnek a színes cuccok. Uszony, maszk esetén is sokkal nagyobb a színválaszták arrafelé, de még búvárcsizmát, légzőautomatát is lehet nálunk különlegesnek tűnő színekben vásárolni. Ám elég kevesen utaznak Japánba azért, hogy ilyen kollekcióból válogathassanak...

Szóval a technika rendelkezésre áll, és mivel csak a külső réteget kellene több színben előállítani, a kicsit szélesebb választék a búvárruhák terén a gyártók részéről nem igényel nagy befektetést. Félreértés ne essék: nem azt gondolom, hogy minden búvár hupilila vagy méregzöld búvárruhát akarna. Azt nem hiszem el, hogy annyira nincs érdeklődés színes ruhák után, hogy a minimális kereslet miatt nem gyártanak színesebb ruhákat. A japánok ízlése ennyire más lenne, mint a mienk? Vagy más kedvtelések űzői figyelnek követelik ki hatékonyabban, hogy a felszerelések, amelyekért súlyos tízezreket fizetnek, ne csak jók, változatos színvilágúak is legyenek? Hát, nem tudom...

Azt pedig már csak óvatosan említem, nem kizárólag ízlés kérdése ez. Egy sárga ruhát viselő búvárt nyilván sokkal gyorsabban ki lehet szúrni, ha eltűnik a mélyben, vagy a víz felszínén lebegve sodródik. A saját csoportját is könnyebben megismeri a nem túl rutinos búvár, ha simán beazonosítja a ruhák alapján a társakat. De úgy látszik, ez sem igazán fontos szempont.

Annak idején azt tanultam, a piac diktál. Ezen a téren viszont vagy én ismerem félre a piaci igényeket (ez simán lehetséges), vagy pedig a gyártókat nem izgatja annyira a kérdés. Meglátjuk, változatosabb kollekciók lesznek-a boltokban pár év múlva- vagy Japánból kell rendelni a neoprénruhákat. Ott már most is olyan ruhatervezők vannak a nagyobb gyártók honlapján, amivel totálisan személyre szabható a színvilág. Drága mulatság lesz, de aki búvárkodik, az tudja, ennél vannak jóval nagyobb kiadások, ha merülni akarunk.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

Életre kelt búvártörténelem

A régi búvárfelszerelések gyűjtői közül nem kevesen akadnak, akik nem csak megveszik, de gondozzák, karbantartják is a régi felszereléseket, amelyek használható állapotban maradnak. Ezekkel aztán lehet olyan merüléseket szervezni, ahol a mai cuccokhoz szokott búvárok átélhetik azt, ahogy elődeik a mélybe mentek.

Mert bizony nem egy cucc igencsak bonyolult volt, nehéz volt felvenni őket, nehézkes volt a felszínen mozogni bennük, aztán meg a víz alatt dolgozni. Mert le kell szögezni, a múltban a búvárkodás kicsit sem szólt az élvezetről, kedvtelésről: volt egy feladat, aminek a kedvéért le kellett ereszkedni.

Néhány lelkes amerikai búvár különleges napot szervez minden évben, aminek keretén belül a régi, rézsisakos felszerelések mellett a szovjet éra búvárfelszereléseit, majd sokkal korszerűbb sisakos felszereléseket is kipróbálhatnak a bátrak. Érdemes belenézni az alábbi videókba, mennyire más az egyes felszerelések felvétele, használata.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

Búvárfotózás okostelefonnal

A mindennapi életet forradalmasító okostelefonok egyik sokak szemében szimpatikus tulajdonsága, hogy az újabb modellek már kifejezetten jó minőségű képeket is tudnak készíteni.

Nem csak egy telefontól jó fotók ezek, hanem egy átlagos kompaktéval összemérhető a végeredmény. 8-10-15 megapixeles felbontás, gyenge megvilágításnál is korrekt képek, különféle speciális beállítások- egy amatőrnek ez általában bőven elég. Ráadásul a telefonra telepíthetőek szoftverek, amivel lehet a képeken még utólag dolgozni, az internetnek köszönhetően pedig villámgyorsan meg is oszthatjuk a fotókat.

Ezek után nem is volt olyan meglepő, hogy megjelentek az akár 40 méterig vízhatlan tokok, amelyekkel például iPhone vagy Samsung mobilok is elvihetők a merülésre. Olyan kézenfekvő az ötlet: a képminőség korrekt, nem kell egy másik fényképezőgéphez alkalmazkodni, hanem a jól ismert mobillal dolgozhatunk, és aztán a képeken lehet dolgozni, feltölthetjük, megoszthatjuk őket egy gombnyomással. Sőt, a telefonok HD minőségű videofelvételei is meglepően szépek tudnak lenni.

Ám én ennek ellenére sem nagyon erőltetném az okostelefonom víz alá vitelét. Lássuk az ellenérveket! Az, hogy a víz felett, normál helyzetben a telefon kamerájának automata üzemmódja jól működik, nem jelenti az, hogy 30 méter mélyen, az ottani fényviszonyok között is képes lesz jó képeket készíteni. A víz alatt minden kékes, a halak gyorsan elúsznak, nehezebb stabilan tartani a gépet és így tovább.

A másik gond az, hogy egy idő mindenki rájön, nem érdemes mindig az automatikára hagyatkozni. Kellenek az állítási lehetőségek, és persze az, hogy gyorsan, könnyen zársebességet vagy rekeszt változtatni. Egy fényképezőgép ergonómiája ehhez igazodik- egy telefoné nem. Nem is erre találták ki, tehát ilyen összehasonlításban még a legdrágább mobil is elvérezhet egy átlagos kompakt fényképezőgéppel szemben.

Azt se feledjük, a jó víz alatti képekhez általában szükség van egy vakura, lehetőleg külső, nagyobb teljesítményű eszközre, ezt a mobiltelefonhoz illeszteni nem egyszerű feladat.

Számomra a döntő érv azonban egészen másról szól, semmi köze a fotózáshoz. Egyszerűen egy jobb okostelefon drága. Van egy alapszabály, amit gyakran emlegetünk. Kétféle búvárfotós van: az egyik már áztatott be víz alatti fényképezőgépet, a másik pedig majd fog. Ez a baleset bizony gyakoribb, mint hinnénk, én sem vagyok kivétel, én is áztattam már el gépet. Egy olcsó kompaktnál esélyes, hogy 20-30-40 ezer forintért vehetünk egy új vagy egy használt gépet helyette, mert ha a toknak nincs baja, használhatjuk tovább egy másik fényképezőgéppel. De egy vadiúj iPhone-t így tönkretenni meglehetősen fájdalmas érzés lehet.

Ráadásul a tengervíz nem kegyelmez semminek, a telefon használhatatlan lesz, a SIM kártya tönkremegy, a memórián tárolt képek és adatok elvesznek... Mellesleg az ilyen kisebb gépekkel elő-előfordul, hogy a búvár elveszti azt, és ha a víz magával sodorja, ritkán kerül elő. Azt gondolom, a manapság a kapcsolatlistánkat tartalmazó, munkára használt, sok adatot rejtő telefont nem nagy ötlet búvárfotózás során kockáztatni.

Azt hiszem, ezt elég sokan mások is felmérik. Láttam már többféle búvártokot hirdetni mobilokhoz, de a tengeren még egy emberrel sem találkoztam, aki okostelefonnal menne a víz alá. Én is inkább azt javaslom mindenkinek, keressen erre alkalmasabb gépet, lehet olcsón is vásárolni a célnak megfelelő gépet, ha pedig némileg több pénzt tud rászánni valaki, a legjobb okostelós kamerát is simán felülmúló víz alatti szettet állíthat össze. A magam részéről értelmét ennek látom...

(Viszont meg kell jegyezzem, az ilyen ütés- és vízálló tokok kifejezetten hasznosak lehetnek, ha valaki mondjuk egy kajaktúra vagy más extrém sportos programra vinné a telefonját, és biztonságban akarja azt tudni.)

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

Páncélruha búvároknak

A cím persze nem pontos, mert nem a középkori lovagok "páncélzatáról" van szó, mégis némileg őket idézi az egész testet fedő különleges kanadai öltözék, az Exosuit.

A nagy mélységben, akár 300 méteresen is védelmet nyújtó fém öltözet különlegessége az, hogy a benn helyet foglaló ember mozgását jól tudja követni a 18 mozgó résszel összekötött elemből álló ruha. Természetesen az Exosuit név nem csak magát a ruhát takarja, egy csúcstechnológiával felszerelt eszközről van szó: folyamatosan biztosított a kommunikáció a felszínnel, van beépített szonár és HD-kamera, a kezelő életfunkcióit folyamatosan nyomon követik, saját meghajtása van a szabad mozgáshoz a mélyben, víz alatti munkához kialakított eszközköket kapott, és egy merülés akár 50 órás is lehet.

Az Exosuit belsejében a felszíni nyomással egyezik meg a légzőgáz nyomása. Ez azt jelenti, hogy egy extrém mélységű merülés után nincs szükség olyan hosszú dekompresszióra, mint mondjuk a közelmúltban 300 méterre merülő kínai szaturációs búvárcsapatnak. És ha nagyon őszinték akarunk lenni, búvárruhának nevezni az Exosuitot azért is becsapós, mert itt sokkal inkább egy emberi testformához igazított mini tengeralattjáróról van szó. A hasonlóság egy búvárhoz elsősorban annyi, hogy ezzel is víz alatt tevékenykednek, de egészen más jellegű kihívást támaszt a kezelővel szemben.

Itt a kezelőnek nem a "búvártudása" a döntő, hanem egyfajta pilótaként kell képesnek lennie az eszköz irányítására, aztán a víz alatti pontos munkavégzésre. Az extrém mélységekben például olajvezetékeknél jöhet jól egy ilyen cucc, de fel lehet használni mentőexpedícióknál, vagy akár katonai célokra is bevethető. Ám csak hozzáértő kézbe adva lehet kihasználni a képességeit, ráadásul vigyázni is kell rá, mert 600,000 dollárt kérnek egy Exosuitért. 

Szóval mi, átlagbúvárok aligha fogunk túl sűrűn találkozni a víz alatt ilyen páncélruhában merülgető emberekkel. És megjegyzem, számomra az is elgondolkodtató, mennyire komoly kihívás a nagy mélységek kutatása: extrémnek neveztem a méregdrága felszereléssel elérhető 300 méteres mélységet, közben tudom jól, hogy a tenger legmélyebb pontja ennél sokkal-sokkal mélyebben van... 

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

A vízbül veszi ki az oxigént

Nem akartam írni az új, fantasztikus, a Jedi-lovagok légzőkészülékét idéző "tervről", de mivel annyi helyen osztották meg a Triton nevű eszközről szóló hírt, úgy döntöttem, pár szót szólok róla.

Röviden: ez csak egy dizájnötlet, teljesen homályos műszaki alapokkal. Egyhamar nem fogjuk lecserélni a palackot és a nyomáscsökkentőt erre a kis műkopoltyús cuccra...

Az a helyzet, hogy a háromdimenziós nyomtatás térhódításával roppant egyszerűen lehet a tervekből pofás kis mintadarab. A Triton nevű szerkezet, ami azzal kecsegtet, hogy a nehéz felszerelések nélkül, a vízből közvetlenül előállított oxigénnel lehet merülni, és szinte halakká válva úszhatunk a mélyben, tényleg izgalmas lenne. Fantasztikus filmekben láttunk eddig hasonlót, tehát valahol megértem, hogy izgalmat keltett a megjelenése. De amit a képeken láthatunk, az nem egy működő, kipróbálható szerkezet, hanem csak egy megrajzolt terv, amivel nagyjából annyira lehet búvárkodni, mint egy zacskó cukros fánkkal. (Bocs a hülye hasonlatért, de ez így, ebben a formában tényleg ennyire nem jó semmire.)

Ha elolvassuk a leírást, alapja egy titokzatos koreai tudós titokzatos, újszerű találmánya, ami lehetővé teszi a műkopoltyú megalkotását. Ez így jelen pillanatban pont annyira megfogható, mint a vízmotor. Aztán szerepel ott említés szintjén szupertartós mikroelem, no meg a mini kompresszor, ami a beépített apró palackban tárolja a vízből kivont oxigént. 

Lássunk néhány "apró" problémát. Jelenleg mesterséges kopoltyúk nem léteznek. Elméletek vannak, tervek születtek, de nagyjából annyira működik a technológiák többsége, mint a Szalacsi Sándor által legendássá tett eszköz, ami "a vízbűl veszi ki az oxigént". Többféle koncepció létezik: ha utánaolvasunk, kiderül, a búvár számára szükséges percenként egy liternyi oxigén kinyeréséhez akár 200 liter vizet kéne átáramoltatni egy eszközön. Ez a kis szájba vehető eszköz biztosan nem alkalmas erre, esetleg olyan gyorsan (és folyamatosan) kéne úszni, mint egy olimpiai bajnoknak. Ha a mesterséges kopoltyú akkora lenne, mint egy kétajtós hűtőszekrény, az jelentősen csökkentené a vonzerejét. (A megvalósításhoz ma legközelebb eső technológia más elven működik: normál palack méretű lenne a tervek alapján, nagy akkumulátorral, és persze vészhelyzetben használható tartalék légzőgázzal is fel van szerelve a rendszer- de ennél az eszköznél is az a gond, hogy sok vizet kell hozzá mozgatni, ami sok energiát igényel.)

A szupertartós mikroelemmel kapcsolatos probléma az, hogy mi van, ha annyira mégsem tartós? A víz alatt cserélni, miközben a légzőkészülék éppen nem működik, mókás lenne. És az a roppant kicsi kompresszor is némileg homályos elképzelésnek látszik e pillanatban.

Aztán felmerülnek olyan részletkérdések is, hogy a tiszta oxigén (hihetetlen vagy sem) bizonyos mélységben már mérgezőnek számít, a biztonság kedvéért 6 méter alá nem merülnek vele. Vajon ezzel az eszközzel tiszta oxigént lélegezne a búvár? Ha igen, akkor mélymerülésre kevesen használnák...

Szóval kérdés jóval több van, mint válasz. Ami tény: a cucc frankón fest a képeken. De csak annyira kell komolyan venni e pillanatban, mint az autógyárak tizenhétkerekű, ufóformájú koncepcióautóit. Majd ha látunk egy videót arról, ahogy használják, ha már a sorozatgyártást tervezgetik, ha már ára is van, lehet beszélni róla. De azért ne adogassa még el senki a hagyományos búvárcuccát, hogy elkezdje a gyűjtést erre a csodakütyüre, belátható időn belül biztos nem lesz ilyen a boltokban.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Google hirdetés

Google hirdetés

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Címkefelhő

roncs (233),cápa (150),mutazás (145),video (133),búvár (126),sztori (103),baleset (68),fotó (67),felfedezés (59),környezetvédelem (58),alapok (56),híresség (52),film (43),élmény (43),adria (43),egyiptom (37),utazás (35),szabadtüdős (34),barlang (34),retró (27),felszerelés (27),delfin (27),egzotikus (26),történelem (26),régész (26),magyar (22),bálna (21),sellő (20),munka (19),teknős (19),édesvíz (17),usa (17),tanfolyam (15),videó (15),karib (14),Cápa (12),kutatás (12),üzlet (12),bánya (12),mélytenger (11),polip (10),fóka (10),doku (9),kincs (9),manta (9),ausztrália (9),támadás (9),medence (8),szemét (7),szafari2014 (7),tengeralattjáró (7),ciprus (7),sport (7),szobor (7),rekord (6),verseny (6),rák (6),tél (6),Bali (6),málta (6),szafari18 (6),cousteau (6),humor (6),rája (5),jordánia (5),ázsia (5),tudomány (5),ausztria (5),csikóhal (5),florida (5),repülő (4),szafari2016 (4),hidegvíz (4),múzeum (4),mexikó (4),olaszország (4),tintahal (4),Egyiptom (3),víz alatti (3),orosz (3),találkozás (3),skandinávia (3),könyezetvédelem (3),karácsony (3),bali (3),görög (2),medúza (2), (2),magyarország (2),krokodil (2),európa (2),csiga (2),éjszaka (2),muréna (2),spanyolország (2),hal (2),feketetenger (1),bulgária (1),celeb (1),búvárfilm (1),repülőgép (1),korall (1),bomba (1),dubaj (1),izland (1),balti (1),könyv (1),tenger (1),írország (1),technológia (1),Búvár (1),egyesült királyság (1),görögország (1),szörny (1),uk (1),hollandia (1),thaifold (1),románia (1),horvátország (1),norvégia (1),Florida (1)

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog