Big Blue Búvár Blog

A cím talán becsapós lehet, de a most bemutatandó szép Claudia elsősorban a búvárok körében népszerű. Egy jól ismert merülőhelyről van szó a Vörös-tenger egyiptomi partszakaszának déli részén, ahová manapság a többség szafarihajóval jut el.

Emlékszem, amikor pár éve nagyon pörgött az egyiptomi búvárkodás: hajók álltak sorban a Claudia zátony előtt, és a búvárcsapatok folyamatosan jöttek mentek. Az idén nyáron viszont az idő nagy részében egyedül horgonyzott hajónk a merülőhely felett, senki nem zavart minket, tudtunk nyugodtan merülni, fotózni, nézelődni.

A Claudia önmagában talán nem lenne a legérdekesebb zátony, hacsak nem lenne itt egy sekély, könnyen beúszható, fényjátékos üregrendszer. Kétségkívül a déli szafarik egyik leglátványosabb merülőhelye ez, sokan vannak, akik nem tudják megunni, és rendszeresen visszatérnek. Évekkel ezelőtt én is készítettem itt egy videót, az utóbbi időben viszont inkább fotózgattam merülés közben. Amikor eszembe jutott most a Claudia, úgy döntöttem, előkotrom a régi felvételeket, és gyorsan vágok belőle egy rövidke filmet.

Ám a Claudiához egészen konkrétan személyes élmények is kötnek, méghozzá a legutóbbi nyári túráról. Ebben az évben is egy nagy csapat fotós társaságában indultunk útnak, és eleve úgy terveztük, a Claudián egy egész napot töltünk: reggel kezdjük itt a merüléseket, és egy éjszakait is beiktatunk.

Eleinte volt egy kis áramlás, amit benn az üregben egyáltalán nem lehetett érezni, így aztán nyugodtan, kedvünkre úszkálhattunk a járatokban. Később aztán volt, aki még visszatért a barlangos részre, mások kívül néztek szét, a szerencsések még egy cápát is láttak a távolban, másoknak teknős, napóleonhal jutott- unatkozni itt nem lehetett.

Zárásként jött az éjszakai merülés, ismét némileg felerősödő áramlásban. Pont emiatt nem az én saját, nagyobb gépemet vittem magammal, hanem a barátnőm kisebb kompaktját kértem el. És aztán a saját butaságomnak köszönhetően az üregben azt vettem észre, nincs meg... Mentünk tovább, láttunk spanyol táncost, különleges rákokat, úszkáltunk az este egészen más hangulatú üregekben, én meg bosszankodtam a gép miatt, és tanakodtam, vajon előkerülhet-e még.

A Claudia üregeiben éjszaka néha teknőst látni, mi viszont nem találkoztunk vele, és lassan indulni kellett vissza. Ahogy az üreg egyik bejáratához értünk, valaki lámpájának a fényköre egy különös állatra esett: egy óriási tüskés rája úszott alattunk! Szerencsés találkozás volt, az meg feltette a koronát a merülésre, hogy a rája egyenesen nekiment egy hatalmas teknősnek! A meglepett állat egy darabig közöttünk úszkált, megnézhettük alaposan, aztán eltempózott. Mi felmentünk a felszínre, ahol búsan meséltem a merülésvezetőnek, hogy a fényképezőgépem a barlangban maradt - valószínűleg örökre.

Ő egy kollégájával visszament, én meg kimásztam a vízből, és töprengtem, mit mondjak a barátnőmnek. Végül amikor találkoztunk, megkérdeztem, örül-e, hogy épségben visszajöttem? Rávágta, hogy természetesen igen. Az jó, mondom, de sajnos a géped viszont nem úszta meg a merülést... 

Így aztán a szép élmények ellenére nyomott hangulatban ültünk le vacsorázni, amikor megjelent a merülésvezető: kezében a géppel! Hihetetlen módon megakadt egy szikla mögött a kis kompakt, és sikerült megtalálniuk. Mit ne mondjak, a túra végén szép baksist (borravalót) kaptak a fiúk, az eset pedig megmaradt egy jó sztorinak. Ezek azok a jóféle kalandok, amik a leginkább emlékezetesek egy túráról, pláne ha happy end a végük...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Az ember élvezi a kevés napsütéses órát, örül, ha még nem kell téli gumit cseréltetni pár hétig, de a búvárkodás szerelmesei már tudják, hogy egy darabig nem nagyon lesz lehetőség váratlanul beiktatott merülésekre közeli tavakban, vagy az Adrián.

Igen, a víz hideg, a felszínen a levegő is hideg, ez így együtt pedig nem ideális kombináció. Szebb szeptemberi napokon talán még jó időtöltés egy merülés egy szebb hazai, szlovákiai vagy osztrák tóban, és ha süt a nap, akkor az ember gyorsan átmelegszik a kissé hűvös vízben töltött óra után. A vizek talán még tisztábbak is mint a nyáron, és esetleg némileg más képet mutat az édesvizek élővilága is. Esetleg érdemes olyan merülőhelyet választani, ahol valamiért ősszel, télen is melegebb a víz, ilyen például Tatán a Fényes-forrás, de annak idején gyakran merültek a magyar búvárok a meleg Hévízi tóban, vagy a szlovákiai Tornalján.

Az Adria déli részén még októberben sem olyan vészes a merülés, persze szárazruhában még később és északabbra sem problémás a búvárkodás. Ma már egyre többeknek van szárazruhája, tehát ez sokak számára jó alternatíva. Megjegyzendő, ilyenkor meglehetősen nyomottak az árak, zsúfoltság sehol nincs...

Aki melegebb vizekbe vágyik, Cipruson vagy Máltán még novemberben is kellemes viszonyok között búvárkodhat. A kalandvágyók becsomagolhatják a szárazruhájukat, és valamelyik fapadossal elutazhatnak Svédországba, vagy kereshetnek más úticélt északon. Meglehetősen más élményt nyújt az ottani búvárkodás, de nem meglepő módon ez csak keveseket hoz lázba.

A meleg tengerek közül a többség ilyenkor Egyiptom felé kacsingat, ám az utóbbi hetek eseményei nem javítottak az ország megítélésén. A charterjáratok a jelek szerint újraindulnak, tehát végre megint utazhatnak a nyaralók, a jelek szerint odakinn normalizálódott a helyzet. Mivel kevesebb az utazó, kevesebb a búvár, kicsit egészségesebbnek tűnik az élővilág. A Vörös-tenger mindig szép, de ha még gyakrabban láthatunk különleges élőlényeket, annak csak örülhetünk.

Ott vannak aztán a jóval távolabbi úti célok, de lássuk be, Indonézia, Thaiföld, Malajzia, a Maldív-szigetek vagy a Karib-tenger nagyon sok búvár számára nem megfizethető. Azon kevesek, akik rendszeresen utazhatnak ezekre a drágább, de nagyon izgalmas helyekre, nyilván eddig is mentek, ezután is fognak.

Mi marad még? Hát a csempeszámlálás, a medencés merülések "izgalmas" világa. Azért ne írjuk le ezt a lehetőséget sem, hiszen az uszodázás jó alkalmat teremt a gyakorlásra, egy korallzátonynál úgysem fogunk maszkot üríteni. Változatos feladatokkal ez is lehet egyfajta kikapcsolódás, és végülis merülünk, búvárok társaságában vagyunk, tehát nem elvetendő lehetőség. Vannak ezekből a medencékből is különlegesebbek, mint a brüsszeli Nemo33 a híres 33 méteres mélységével, és Németországban több, kifejezetten búvárok számára kialakított medencés merülőhely van. Ezek közül több elérhető olcsó fapados járatokkal, és egybe lehet kötni a kiruccanást egy városnézéssel is.

Szóval hiába van vége a nyárnak, mi azért nem kell, hogy partra vetve töltsük ezeket a hónapokat...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Imádjuk a listákat, szeretjük böngészni a Top5, Top10, Top100 merülőhelyről szóló cikkeket, de mielőtt gyorsan befizetünk egy Best of búvártúrára, árnyaljuk kicsit a képet.

Van ugyanis pár bökkenő ezekkel a listákkal. Egyrészt az, hogy a kitöltők többsége honnan származik. Nyilván mondanom sem kell, egy Karib-tengert jól ismerő amerikai búvár közösség, egy Vörös-tengerre és Földközire járó európai fókuszcsoport, vagy a Dél-Kelet-Ázsiába "hazajáró" hongkongi búvárok más és más részét ismerik alaposan a világtengereknek. Így aztán hiába mondják a fapadosokkal Máltára könnyen eljutó angolok, hogy Málta az egy kiváló hely, egy amerikai búvár számára úgy tűnik, hogy szép-szép, de marha drága... Mint ahogy mi sem ugranánk át egy hosszú hétvégére Cozumelre.

A másik tipikus gond az, hogy pontosan miről szól a lista: országokról, országon belül térségekről vagy egyes merülőhelyekről. Ha az összképet nézzük, akkor Egyiptomban a Vörös-tenger valószínűleg a többség számára izgalmasabb a színpompás korallzátonyaival, mint mondjuk Ciprus. De ha az a kérdés, az egyiptomi vizekben nyugvó Giannis D az érdekesebb roncs, vagy a hasonló korú Zenobia Ciprusnál, sokaknál billenne utóbbi felé a mérleg.

Szintén problémás az, hogy minden merülési élmény más. Legutóbb a szafarin az egyik zátonyon a csapat egyik fele semmi érdekeset nem látott, a másik fele pedig előbb teknőssel, aztán egy delfinnel úszott perceken át. Az egyiknek maximum átlagos élmény, a másiknak élete nagy kalandja- most akkor jó hely vagy sem? Még az olyan biztosabb merülési élményt nyújtó helyek, mint az Elphinstone is más arcukat mutatják mindenkinek: van akinek nem jön cápa, és csak a korallokat nézegetheti erős áramlásban, másnak karnyújtásnyira jönnek az óceáni fehérúszójú cápák...

Végezetül pedig kitérhetünk arra is, hogy vannak egyéni preferenciák, amik miatt a toplisták is torzulnak. Például aki nem merül édesvízben, az kihagyja mondjuk az ausztriai Grüner See páratlan élményét. Akit taszít a hideg vízben való búvárkodás, lemond Norvégiáról, Izlandról, Brit Kolumbiáról. Aki semmiféle zártabbnak tűnő térbe nem úszik be, az nemet mond a mexikói cenoték hihetetlen fényjátékáról. 

Szóval nehéz igazán eligazodni a toplisták világában. Persze nem akarom azt mondani, én nem böngészem ezeket lelkesen magam is, hiszen jó ötletadók, szívesen keresek rá további információkra egy-egy különlegesnek ígérkező úti cél kapcsán. Csak éppen nem szentírás egyik sem. 

És ezek után abban a kényelmes helyzetben vagyok, hogy a saját kis kedvenc-listámról is szemezgethetek, hiszen mint fentebb vázoltam, az ilyesmit nem kell komolyan venni. Az enyémet se, ez inkább csak egy csokor néhány nagy merülési élményemből. (Európai és magyar búvár szemszögből tekintve...)

Ha elérhető áron akar valaki roncsoknál merülni, szerintem erre Málta a legkézenfekvőbb választás illetve az egyiptomi északi roncsszafarik vagy esetleg Ciprus és a Zenobia. A legérdekesebb roncsok számomra azok, amiket már igazán benépesített az élővilág, tehát a Carnatic, a Thistlegorm vagy az Ulysses a nyerő (ezek egyiptomiak). A modernebb roncsokból a Zenobia a csúcs.

A legszebb korallos élővilág és a potenciális cápás kaland miatt nagy kedvenc az Elphinstone zátony Egyiptomban, de nagyon hasonlóan jó és látványos merüléseket ígér a Ras Mohammed is. Nagyon szeretem az olyan sekély, könnyen merülhető, mégis mozgalmas korallzátonyokat, mint Safaga mellett a Tobya Arbaa vagy Hurghada közelében a Gota Abu Ramada.

A kedvenc fényjátékos üregem a Claudia a Vörös-tengeren, de nagyon szerettem Korfun a Hole of Ha (Himmelsloch) nevű helyet is például. Nagyobb élőlényekkel, nagy halrajokkal könnyen lehet találkozni Gran Canarián, itt van angyalcápa, többféle nagy rája, bizonyos helyeken óriási rajok- ez az egyik kedvenc úti célom. Édesvízi merülőhelyek tekintetében az ausztriai tavak közül a Grüner See a favorit, de ha több halat szeretnék látni, akkor inkább az Erlaufsee-t venném célba. 

Mi az, ahol még nem jártam, de mindenképp szeretnék? Nagyon jó lenne búvárkodni Norvégiában, illetve Hollandia Zeeland régiójában. A Földközi-tenger térségében szívesen merülnék olasz vizekben, főleg a szigetek (Elba, Szardínia, Ustica, stb.) partjainál, illetve Nápoly mellett az ókori romoknál. Ázsia még fehér folt, itt leginkább talán Bali és Sipadan vonz. A Karib-tengeren a jó árak miatt érdekelne Honduras, vagy a szabad parti merülés lehetősége miatt Bonaire, illetve ezen a kontinensen vannak a cenoték is. Ebből a listából vannak egyszerűbben felkereshető helyek, no meg jóval drágábbak is. De hát mit számít a pénz, az a legkevesebb...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Már nem egyszer írtam a blogban a cápákról, cápás filmekről. Az Adrián nem valószínű hogy találkozunk velük, de a Vörös-tenger már más tészta, itt bármi előfordulhat.

A kívülállók számára eleve nagy kérdés, mit akarunk a cápáktól, hiszen azok veszélyesek. Azok; mint ahogy veszélyes lehet egy nagy testű kutya is. Mégis vonzza az embert annak a lehetősége, hogy saját szemével láthasson egy tengeri ragadozót.

A múlt heti túra során több merülőhelyen is felbukkant a szerencsések szeme előtt pár másodpercre szirti cápa, és ebben az a jó hír, hogy mostanában a sekélyebb zátonyokon erre szinte semmi esély sem volt. Meglehet, a kevesebb búvár miatt van mostanában több a ragadozókból?

Azért sokkal valószínűbb, hogy nyílt tengeri zátonyoknál látunk egy cápát. Ezért iktattuk be a túrába az Elphinstone zátonyt, az egyik legendás egyiptomi merülőhelyet. Fantasztikusan szép merülőhelyről van szó, ahol rengeteg lágykorall él és azok körül nyüzsgő számtalan hal. Ám a hosszú zátony végén a mélyebb részeken nagyon gyakran bukkannak fel cápák, méghozzá több fajba tartozók. Láttak itt már szirti cápát, pörölyt, rókacápát, tigriscápát egyaránt, a sekélyebb vízben pedig ősszel óceáni fehérúszójúak fordulhatnak elő.

Kis csónakból ugrottunk a vízbe és gyorsan ereszkedtünk, mert itt gyakran erős az áramlás. Ezúttal viszont mázlink volt, a víz alig mozgott, kifejezetten könnyű volt a merülés. Igyekeztem a helyi vezető közelében maradni, általában ők szokták kiszúrni a különlegeseebb látnivalókat. Most is így volt, nagyjából 30 méteres mélységben mutatta az egyezményes jelet: cápa! Méghozzá pörölyök! 

Mi is mélyebbre úsztunk és láttuk is őket, méltóságteljesen úsztak el, de jóval alattunk. A cápák minden ellenkező híreszteléssel ellentétben egyáltalán nem hajkurásszák az embereket, hamar eltűnnek a szemünk elől, ám közben pontosan tudják, mi hol vagyunk. Hja kérem, a tengeri életmódhoz "kicsivel" jobban alkalmazkodtak...

Nekünk mindenesetre megvolt az élmény, még ha nagy felvételeket esélyünk nem volt készíteni. Sebaj, láttuk őket a saját szemünkkel! De hogy el lehessen képzelni, hogy is fest a mélyből felbukkanó pörölycápa, szétnéztem az interneten, és az egyik jellemző videót be is illesztem. Nagyjából ilyen amikor az "átlagos" Elphinstone merülésből egy csapásra izgalmas lesz...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Még frissek az élmények, térjünk hát vissza a múlt heti vörös-tengeri szafarira. Ezúttal egy kevésbé örömteli dologról osztanám meg a gondolataimat.

Több, mint tíz éve járok Egyiptomba búvárkodni, és sajnos nem lehet nem észrevenni azt, hogy sok helyen vannak letört, elpusztított, halott koralltömbök. Főleg akkor voltak csúnya esetek, amikor még horgonyoztak a hajók, és amikor túl közel kerültek a zátonyhoz, akkor a nehéz horgony egész sávban tarolta le a korallokat. Manapság is előfordul, hogy a kapitány a búvárok kedvéért kockázatot vállal, amire aztán ráfizet, de ennek árát főleg az élővilág fizeti meg. Én a magam részéről inkább úszok plusz tíz métert a víz alatt, és ezzel a héten nem is volt semmiféle gond.

Ám nem egy elsüllyedt búvárhajó roncsánál merültem már (ezen túrán például kettőnél), ami jelzi, néha a természet is "törleszt". De ez persze édeskevés ahhoz képest, mi minden kárt lehet okozni nekünk, embereknek. Mi ezen a túrán is felhívtuk mindenki figyelmét az óvatosságra, és a csapatunk szerintem szépen is viselkedett ahhoz képest hogy jórészt fotósok voltunk, de érezhető a jele annak, hogy a népszerű pontokon nagy terhelésnek vannak kitéve a zátonyok. Még talán jó is az, hogy visszaesett a turizmus, hiszen sokkal kevesebben merülnek most a Vörös-tengerben, egy kicsit regenerálódhat az élővilág, aminek vannak is jelei. Sok szépet láttunk, óriási élményeink voltak, hiszen egy túrán volt cápa, delfin, teknős páraknak, panaszra okunk nem lehet.

Persze a letört korallok újjáéledése viszont egészen más tészta. Csodák nincsenek, és csak bízni lehet benne, hogy a tenger majd szép lassan jóvá teszi azt, amit mi, emberek elrontottunk. Mi pedig igyekezzünk úgy tengerre szállni, hogy mindig szem előtt tartjuk az óvatosságot. Ezért is készítettem az alábbi fotót "a kárhozat útjáról", egy zátony faláról, ahol egy vélhetően rossz helyen ledobott horgony egész sávban törte-zúzta a korallokat, hallottá téve a színpompás élőhely ezen részét.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Tahrir tér és a Vörös-tenger víz alatti világa- micsoda kontraszt!

Volt szerencsém egy hétig a Cassiopeia hajón lakni és onnan sokat merülni a napokban Egyiptomban. Gyorsan össze is foglalnám az aktuális tapasztalataimat, és pár képet is megosztanék a túráról.

Az utazás nagyjából úgy zajlik, mint az utóbbi években zajlott: szerény színvonalú szolgáltatást nyújtó charterrel repültünk, Egyiptomban a tengerparton nem fogadtak vészes állapotok egyáltalán, de az látszik, hogy kevés a turista. Mi délebbre, Marsa Alamba buszoztunk, hogy hajóra szálljunk és merüljünk öt napon át.

Bár volt internet is a hajón, tudatosan nem néztem a híroldalakat. A napirendem legfontosabb része az volt, hogy felkeltem, meghallgattam a merülés előtti eligazítást, vízbe mentem, aztán evés és merülés, felváltva egészen az éjszakaiig. Mert errefelé naplemente után is merülni szokás, hiszen a tenger élővilága olyankor egészen más, aktívvá válnak bizonyos ragadozók, a halak alszanak, felbukkannak apró rákok, van mire rácsodálkozni.

Egy-két roncs és szép, fényjátékos üregek dobták fel a hetet, de a Vörös-tenger igazi "sztárja" a tenger élővilága. Hihetetlen, hogy míg a közelben levő sivatag olyan kihalt, a mélyben igazi színpomás korallzátonyok vannak. Sokat fotóztunk, és elhúzódtak a merüléseink, hiszen nem fáztunk a 28-29 fokos vízben.

Az út egyik fénypontja az Elphinstone zátony volt, ahol mélyen alattunk pörölycápák úsztak el- nagy élmény volt, de fotózni máshol tudtunk igazán. Annyi téma volt, halak és halrajok, barlangok és búvárok, roncsok és maradványok. Néhány kedves képemből osztok meg egy csokorra valót...

Vörös-tengeri és más víz alatti fotók Facebook-oldalunkon!

Egy ógörög vers a tengerről, az óceánok világnapjának előestéjén. És persze nem nehéz a víz erejének emlegetése kapcsán a mostani árvízre gondolni- tisztelet a gátakon dolgozóknak!

ANTIPATROSZ
Bárhol tenger...

Bárhol tenger a tenger. Mért vádolni a Hellész-
      pontoszt, Oxeiait s vészteli Küklaszokat?
Rágalom ez csak; mindezeket kikerülve, különben
      hogy veszhettem el én lokriszi öblök előtt?
Partravivő szelekért könyörögj, mert tenger a tenger:
      fekve e sírban, jól tudja Arisztagorasz.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Gondolkodtam, hogy írjak-e egyáltalán bármit az alábbi videóm mellé kommentárként. Ez a pár percesre rövidített anyag egy órányi felvételből lett összevágva. Egyetlen 50 perces merülés során készült a Vörös-tengeren, ami alatt néhány óceáni fehérúszójú keringett körülöttünk folyamatosan.

A kívülállók egy része úgy gondol általában a cápákra, hogy azok emberevő ragadozók, míg a búvárok szerint szép és izgalmas állatok, amelyek semmi veszélyt nem jelentenek. A totális leegyszerűsítés természetesen ebben a helyzetben sem szerencsés. Erre majd a sztori végén kitérek...

Szóval egy mélydéli hajós szafarin voltunk éppen, amikor beugrottunk egy kis zátony mellett. Körbeúsztuk, ritka szerencsés hely volt: egy csoport delfint látott, mások szirti cápát, mi pedig mantát. Aztán minden csoport meglepődött amikor visszaért a hajó alá: a sekély vízben ott voltak az óceáni fehérúszójúak, és kíváncsian úszkáltak a búvárok körül. A második merülésre a tervünk ezért annyi volt, hogy a hajó mögött 5-10 méteren lebegünk a nagy kékben és várjuk a cápákat.

Azok pedig jöttek. Mindenki fotózott vagy videózott a csapatban, utólag derült ki, a tolakodó cápák miatt többen is díjnyertesek lettünk a felvételeinkkel. Bevallom, szűk óra után stresszes lettem, és kimentem a vízből- szép volt, jó volt, elég volt. Talán az is számított, hogy legrutinosabb búvár barátunk, Dani engem is megviccelt azzal, hogy hátulról az ártatlan búvártárs mögé lópozott, és cápaharapást imitálva jó erősen rámarkolt a vádlinkra... Egyikünknek se volt őszinte a mosolya.

Azért elmondhatom, ott voltam, átéltem, videóztam- nem mindenkinek jön össze egy ekkora búvárkaland. És senkinek nem lett baja, pedig sok hajó járt arra. És sokan mások is merülnek óceáni fehérúszójúakkal, ami egyébként egy rosszhírű, valóban veszélyesnek számító faj. Az ember legyinhetne: nem olyan vészes az.

De... Alig pár héttel a mi túránk után, szinte ugyanazon a helyen megint ott voltak a cápák. Megint a vízbe mentek páran. De voltak, akik nem tartották be az alapszabályokat. Mert igenis vannak szabályok. Például az, hogy nem szerencsés készülék nélkül, légzőcsővel úszkálni a cápák felett. Nem szerencsés elszakadni a merülőtársaktól. És nagyon rossz ötlet lebukni a cápákhoz, hogy megpróbálja a sznorkeles megérinteni őket. Egy francia nő pedig mindenkitől távol, egyedül akart közel férkőzni az egyik fehérúszójúhoz. Az csak visszakapott, de ez is elég volt: megsértett egy ütőeret, és hiába próbálták gyorsan a partra vinni az áldozatot, nem élte túl a támadást.

A cápa itt és most sem volt hibás. Az ösztöneinek engedelmeskedő ragadozó csak egyetlen mozdulatot tett, nem marcangolt szét senkit a cápasereg. De látni kell azt, hiába hisszük mi, búvárok időnként, hogy a cápával úgy lehet viselkedni mint egy kedves, játékos delfinnel, és fittyet hányhatunk az óvatosságra, ez butaság. A víz alatt mindent, a kicsi és nagy élőlényeket is tisztelettel kell megközelíteni- vagy az ő érdekükben, vagy a mienkben. (Megjegyzem, a delfin is ragadozó, és akár veszélyes is lehet bizonyos helyzetekben...) Így a felvételeimet nézve néha arra gondolok, a velünk úszó cápák egyike is lehetett a sérülést okozó példány- egyetlen merülés, mégis milyen hosszú történetet lehet kihozni belőle. Vajon jobb lett volna, ha csak egy szó nélkül teszem be a videót?

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

A muréna egyike a félreértett tengeri élőlényeknek. Noha jellemzően veszélytelen, kissé riasztó külseje miatt nem tud népszerű. Kétségtelen, az Alien-filmek szörnyét idézi az, hogy van egy második, belső állkapcsa is, ami az elkapott prédát szintén megragadja és így az áldozatnak nincs esélye menekülésre.

A Vörös-tengeren ráadásul gyakran találkozni akár másfél méteres, tátogó murénákkal, amelyek veszélyesnek látszanak. Természetesen a tisztes távolságot tőlük is illik megtartani, de az igazi kockázatot az vállalja, aki a búvárokhoz hozzászokó murénákat eteti. Meg is lehet akár simogatni ezt a ragadozót, látni is rengeteg ilyen videót, az etetésnél viszont az a baj, hogy a murénának a szaglása jó, a látása viszont nem az, és volt már, hogy összekeverte a búvár ujját a neki szánt falatokkal. A végeredmény sejthető- ilyen felvételt is töltöttek már fel a YouTube-ra, de ezt nem linkelem be.

A magam részéről megmaradok az eddigi ember-muréna viszonynál, megnézem az állatot, kicsit közelebb lopakodva meg is próbálom lefotózni, és ennyi pont elég. A lenti kép tavaly nyáron készült a Vörös-tenger északi részén, és valószínűleg érzékelhető hogy én is, merülőtársam is kellő óvatossággal merészkedtünk közel.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Ez az egész búvárosdi azért nem olyan komoly dolog, mint ahogy páran gondolják. Sőt, az egész a jó kedvről kellene hogy szóljon, legalábbis az egész túrát tekintve (ami nem teljesen ugyanaz, mint egy-egy merülés esetén, ahol valami nagy találkozásra várunk). Még egy sok merüléses túrán is igaz az, hogy jóval több időt töltünk a többiekkel együtt a felszínen mint a víz alatt, tehát még egy extra hajós szafari sem olyan nagy élmény, ha a társasággal nem vagyunk egy hullámhosszon. Láthat az ember sokmindent, töltheti a hetet szép hajón, de a kínos, feszengő hangulatú esték, a magunkra zárt kabinajtó mégis rányomja a bélyegét az egész útra.

Szóval az ember nem csak azt válogatja meg, hova utazik, hanem azt is, hogy kivel. Különösen a már emlegetett egy hetes hajós szafarinál igaz ez. Ha jó a csapat, akkor az egész túra átmehet egy pörgős hangulatú buliba, ahol nappal mennek a merülések, este pedig nagy élet van. 

Aki nem merül, az persze nehezen tudja elképzelni, milyen is lehet egy ilyen túra. És őszintén szólva nehéz is szavakba önteni, hogy időnként még víz alatt is komolytalankodunk, vagy egyszerűen csak élvezzük a lebegést, a meleg vizet. Mindannyiunk szerencséjére egy kiváló barátom hangulatos filmet készített arról, milyen, amikor a minden őrületre kapható csapat lelkesen pózol a kamera előtt. Persze meg kell jegyezni, nem csak hirtelen jött ötletekről van szó, itt bizony előre kellett megbeszélni pár dolgot a búvárokkal, akik kellően ügyesek is voltak ahhoz, hogy megvalósítsák a rendező elképzeléseit. A kívülállók talán így képzelik el a "mélységi mámort", de ezek a lányok és fiúk nagyon is tudták mit csinálnak. Vagy lehet, ez az igazi mélységi mámor, nem az, amit a nitrogén előidéz?

Persze nem ez a fontos, hanem a tapinthatóan jó hangulat: mindig feldobja a hangulatomat, ha megnézem ezt a remek kisfilmet. Ezen az egyiptomi túrán én nem lehettem ott, viszont a szereplők jó része barátom, és bevallom, nagyon örülök neki, hogy ilyen agyament búvárismerőseim vannak.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.