Műkincstolvajok a mélyben

Saját víz alatti múzeumából lopattak volna tárgyakat egy búvárral.

A víz alatt nyugvó tárgyak közül soknak van igen jelentős értéke. Akár a dollármilliókat érő aranygályák rakományára is gondolhatunk, de gyűjtők körében egy ókori amfora, vagy egy háborús roncsról származó kisebb darab is komoly értéket képviselhet.

A felszín alatt viszont sajnos nincs rendőrjárőr, mondhatni természetes fedezéket nyújt a mélység a tolvajoknak. Ráadásként újabb dolgok kerülnek a víz alá, igazi műalkotások, mint Jason deCaires Taylor szobrai, és lassacskán ezeknek is lesz értéke a gyűjtők számára. Az ilyen újonnan kihelyezett dolgok is eltünedeznek, és nem csak a harmadik világban, hanem még az Egyesült Királyságban is.

Törökországban pedig már igazán pofátlanok a tolvajok, mint ez a hihetetlen történet bemutatja. Murat Yaman búvárbázist vezet az ország nyugati részén, Gümüldürben. Az Izmir közelében található nyaralóhelyen levő hotelek kérték meg őt arra, hogy víz alatti látványosságokat alakítson ki Tavsan szigetnél. Yaman ide vitte a vendégeit, a hotelek pedig izgalmas búvárprogramokkal csalogathatták a turistákat. Mindenki jól járt.

A török búvár elképzelése az volt, hogy ókori maradványokat idéző alkotásokat helyezzen el a mélyben. Szobortöredékeket, portrékat vitt a tenger fenekére, bízva abban, hogy a búvárok számára ez érdekes lesz. Azt viszont nem gondolta volna, hogy lesznek, akik azt hiszik, ezek valóban komoly értéket képviselő, eredeti ókori alkotások, így meglepte, amikor elkezdtek eltünedezni a szobrok.

A lusta rablók már merülni sem akartak, és így helyi búvárokat kerestek, hogy hozzák ki nekik a vízből a "kincseket". És eljutottak magához Murat Yamanhoz is, mondhatni megtalálták a megfelelő embert a kényes feladatra: ő aztán pontosan tudta volna, hol melyik szobrot lehet találni. 

Mondani sem kell, saját magától nem akart lopni, viszont a történet érthető módon felkavarta. Felfordult a gyomra attól, hogy a tolvajok nem csak pofátlanok, de még ostobák is. És az a szomorú helyzet, hogy valószínűleg találnak majd embert, aki vállalja a megbizatást...

0 Tovább

Turistacsalogató romok

Elsüllyedt várost is bevetnének a török idegenforgalmi szakemberek.

Mint az sokak számára ismert, erősen megcsappantak Törökország turizmusból számító bevételei a különféle történések miatt. Az ország jelenlegi vezetésének nem túl jó a külföldi sajtója, voltak merényletek, puccs, és persze karnyújtásnyira van a szíriai konfliktus is: úgy fest, páran az idegenforgalom padlóra küldésében is zsarolási potenciált látnak.

Egy szó mint száz, a gyönyörű, szinte egész évben látogatásra érdemes tengerpartokkal büszkélkedő Törökországban jóval kevesebb a nyaraló, mint korábban. Ebben a helyzetben nyilván minden eszközt be kell vetni, de az akciózás csak ideiglenesen lehet jó. Ha az árverseny túlzott mértékű, az a nyereséget is megcsappantja, és a korábbi árszint visszaállításakor meg az lesz a baj, hogy az ország drága.

Ezért kitörési pont lehet az, ha inkább új látványosságokkal csalogatnak különféle csoportokat a tengerpartra. Ahol tenger van, ott búvárkodni is lehet- ezt a régi aranyszabályt felismerve például roncsokat süllyesztettek több helyen. A közvetlenül a búvárturizmusból származó bevételek nem olyan irdatlan nagyok, na de ha számba vesszük, egy-egy búvárral együtt mennyi családtag érkezik, akik legalább egy hetet a tengerparton töltenek, szálláshelyért, ellátásért fizetnek, máris fontosabbá válnak a merülés szerelmesei.

Számukra pedig az új roncsok mellett nagyon érdekesek a történelmi jelentőségű emlékek. Így aztán izgalmas lehet a hír, hogy Antalya várostól nem messze, Kekova sziget mellett merülhetővé válik egy régi városból maradt "mini-Atlantisz". Simena városát földrengés pusztította el a második században, és 1986, a feltárások kezdete óta védett hely, tilos itt látogatóknak búvárkodni. A törökök még világörökségi helyszínné is szerették volna nyilváníttatni a lelőhelyet.

Ám a minisztérium és a helyi önkormányzat egyaránt támogatja, hogy változzák a helyzet, és amatőrök is szétnézhessenek a víz alatt. Az elmúlt három évtizedben az értékesebb leleteket már kiemelték, így nem gond ha ők is merülnek itt. A hely ráadásul nagyon sekély, akár kezdők számára is élvezhető.

Igaz, az általam ráaggatott mini-Atlantisz kifejezés erősen túlzó, hiszen szó nincs látványos elsüllyedt városról. Házak és a kikötő romjai vannak a mélyben. Aki fogékony rá, az persze nagyon fogja élvezni, hogy egy több évezredes civilizáció után maradt kövek felett merülhet, és egy ilyen egyedi helyszín kifejezetten színesítheti egy búvártúra programját. (Én sem hagynám ki, ha arra járnék.) És aztán a felszínen folytatódhat az utánaolvasással az a folyamat, amivel igazán kerek élménnyé válik egy ilyesfajta búvárkaland.

A kezdeményezés még eléggé újkeletű, ebben a szezonban még aligha fognak Simena romjai felett turisták merülni, de ki tudja, jövőre talán már igen. A nem kevés többi jó hely mellett ez is újabb érv lehet egy törökországi búvártúra mellett. 

0 Tovább

Gumik a tengerben

Francia vizekben is kárt okozott az átgondolatlan zátonyépítés.

Már régebben is hallottam arról, micsoda károkat okozott az, hogy pár évtizede ócska gumiabroncsokból próbáltak új élőhelyeket kialakítani az Egyesült Államok partjainál. Szuper ötletnek tűnhetett, abroncsból sok volt, elnyűhetetlenek, aztán majd ha a tenger benépesíti azokat, lesz egy szép, új zátony belőlük. 

Aztán kiderült, az egész messze nem úgy működött, mint kellett volna. A gumit nem szeretik az élőlények, nem telepedtek meg rajtuk, csupaszon csúfították a tenger fenekét. És ami még rosszabb, a gumik elpusztíthatatlanok, de az azokat összefogó fém alkatrészek nem azok: az egyesével elszabaduló gumik, amiket a hullámzás, áramlás ide-oda vitt, csak törtek-zúztak. Most aztán ezrével kell kiemelni az ócska gumikat, nagy pénzért.

Az viszont új hír volt számomra, hogy ez a remek ötlet nem csak a tengerentúlon jutott a szakemberek eszébe: Franciaországban is építettek gumizátonyt. A nyolcvanas években az ország délkeleti részén, például Antibes közelében süllyesztettek sok gumit a tenger fenekére, amik mára sokkal több kárt okoznak, mint amennyi hasznuk van. A helyzet az egyszerűen fogalmazva, hogy a környezetvédelem jegyében sikerült teleszemetelni a tenger fenekét.

Az USA-ban már évek óta tart az ócska gumik kihalászása, és mondani sem kell, rengetegbe kerül a sok munkaóra miatt, hiszen búvárok szedegetik ki azokat. (Csak Floridában több, mint félmillió gumiabroncsot dobtak a vízbe, ez érzékelteti a munka léptékét!) 

A példa elsősorban arra figyelmeztet, hogy ésszel kell tervezni még a jó szándékú projekteket is. A hajók süllyesztése is csak akkor értelmes ötlet, ha azokat megtisztították, és úgy rögzítik, hogy darabokra esve, elmozdulva ne pusztíthassanak el természetes élőhelyet. Iszonyú elkeserítő látvány lehetett a búvárok számára látni az ilyen sivár gumitemetőket, mintha egy szeméttelep felett úszkáltak volna.

Most aztán megint új célokra használnák a régi abroncsokat, megőrölve például útburkolatba kerül. Csak aztán nehogy ezzel is úgy járjunk, mint a zátonyokkal, és kiderüljön pár év múlva, fel kell szedni az egészet, mert csak bajt okoz. A gumizátonyból mindenestre már tanultak, mostanában sokkal inkább ellenőrzött anyagokat tesznek a tenger fenekére- vagy legalábbis úgy tudjuk. De azért térjünk majd erre vissza pár év múlva...

0 Tovább

Az Azúr Ablak új élete

Leomolva szebb a sziklahíd, mint egyben?

máltamálta

Kicsit marketingszagú cikket olvastam arról, hogy a búvárok lelkendeznek, milyen különleges látvánnyá változott a Gozo sziget jelképének számító természetes sziklahíd a tenger mélyén. Mint az ismert, a Málta kisebb testvérén található sziklaalakzat nem bírta a tenger folyamatos ostromát, s váratlanul összeomlott. A változásnak már korábban voltak jelei, de nyilván sokan bizakodtak benne, még azért pár száz évig így is bírni fogja- nem így történt.

málta

Aki Máltán nyaral, az gyakran befizet egy gozói egész napos kirándulásra is. Ezeknek mindig fénypontja volt az Azúr Ablak. A vicces az, hogy a kirándulóbuszok most is megállnak, csak most már nincs mit nézni, tehát repkednek az interneten a negatív értékelések.

A víz alatt viszont más a helyzet, ott megtekinthető, ami maradt. Hatalmas, darabokra szakadt sziklák vannak a tenger fenekén, ezek felett lehet úszkálni. Megszólal a cikkben egy búvár, aki szerint ez nagyon izgalmas és csodálatos helyszín. Hát, bevallom, én nem vagyok meggyőzve...

málta

Merültem itt, átúsztunk a sziklahíd alatt is, de elsősorban az élővilág szokta vonzani a búvárokat. A képeken persze valamelyest érdekes az a kopár, különleges sziklavilág, de ez nem egy roncs, nem valami ókori, tenger mélyére süllyedt város, hanem csak sziklák. Körbeúszod, megnézed, de nem biztos hogy visszavágysz. Ezen a helyen mi is annyi minden mást láttunk, üregeket, élőlényeket, hogy az Azúr Ablak alatti úszkálásra alig emlékszem. 

A felszínen viszont természetesen érdekes volt, mi is megnéztük, körbefotóztuk, csináltam a merülés előtt képeket ahogy búvárok mentek be a vízbe, háttérben a sziklahíddal, és úgy tényleg nagyon szép, nagyon látványos- volt. Ettől még biztos merülnék ott, mert az Inland Sea nevű hely egy ugrásnyira van, és kifejezetten érdekes, mint ahogy a Blue Hole is. 

málta

Az viszont egy másik kérdés, hogy az idegenforgalomban dolgozók próbálják meggyőzni a turistákat arról, ha nem látják fenn, nézzék meg odalenn a sziklákat. Bár szerintem a búvárkodás így sem lesz tömegsport, tehát inkább arra kellene odafigyelni, hogy a többi felszíni látványosságot, Gozo őskori építményeit, a hangulatos fővárost, egyebeket népszerűsítsenek, mert Azúr Ablak ide vagy oda, el lehet egy szuper napot tölteni arrafelé. 

Én legalábbis nem hagynám ki, ha visszajutnék megint Máltára. A gondolattal minden évben kacérkodom, hiszen amióta két fapadosnak is van oda járata, az őszi időszak pedig kifejezetten kellemes, bármikor összejöhet egy hosszabb-rövidebb túra. Igen, körbeúsznám azt, ami maradt a sziklahídból, s talán évek múlva újra visszatérnék megnézni, miként népesítette be az élővilág azt.

0 Tovább

Az utolsó út

Így kerül a víz mélyére a mesterséges zátonynak szánt hajó.

roncs

Továbbra is kérdéses annak a megítélése, jó ötlet-e kiszuperált hajókkal, repülőkkel, egyéb járművekkel új élőhelyeket kialakítani a tengerben, vagy inkább a természetes zátonyok védelme lenne a fontos. A választ időnként csak évtizedek múlva kapjuk meg, amikor kiderül, valamelyik ötlet sokkal több kárt okoz mint használ (pl. a gumizátonyok), máskor meg azonnal felpörgeti a búvárturizmust egy látványos roncs, és jól jár vele a helyi közösség, míg csökken a természetes élőhelyeken a nyomás. 

roncs

A kérdés igen gyakran az, hogy megfelelően elő van-e készítve a süllyesztés, azaz tényleg minden szennyező anyagot letakarítottak-e a hajóról. Nem hiányzik, hogy olajsáros, mérgező anyagot kiengedő műanyaggal teli rozzant bárkákat küldjenek a tenger fenekére. Míg nyugaton nagyon szigorúak ennek a szabályai, és a mesterséges zátonyok telepítésének költsége ezért égbe szökött, nem biztos, hogy a harmadik világ országaiban is mindenki annyira alapos.

roncs

Ezért talán jobb is, ha kisebb hajókat süllyesztenek el, ahol a takarítás azért nem akkora kihívás, mint egy óriási repülőgéphordozó esetén. És azért már ezek is jelentenek akkora látványosságot, hogy búvárokat lehessen oda vinni. 

roncs

Persze beletelik egy kis időbe, amíg megtelepszik az élővilág a roncsokon. Eleinte nagyon steril, nagyon újszerű minden, de ennek is megvan a maga izgalma, mondani sem kell. Ez a Thaiföldön készített videó egy halászhajó utolsó útjáról készült, látható, ahogy lassan eltűnik a felszín alatt (nem tudom, mit gondol ilyenkor egy igazi hajós), majd az első búvárélményekről kaphatunk képet, amikor még egy árva hal sincs a környéken.

Tulajdonképpen azért jó, hogy készülnek ilyen felvételek, mert nagyon izgalmas lesz egy, két, öt év múlva visszatérni, újra megörökíteni, hogy vált a tenger részévé a roncs. Remélhetően ez a süllyesztés a sikeres projektek közé tartozik majd, és valóban profitál az új roncsból a helyi közösség, a búvárok és az élővilág is.

0 Tovább

A rabbi és a búvárklub

Ez nem valamiféle vicc: a tengerek védelmét vallási alapon is fontosnak tartják a Scubi Jew klub tagjai.

Egy floridai intézmény, az Eckerd College zsidó hallgatói nem éppen tipikus hagyományőrző csoportot hoztak létre. A tagok (akiknek egyébként nem kell zsidó vallásúnak lennie, mások is csatlakozhatnak) inkább búvárkodnak, korallokat tanulmányoznak, víz alatti szemétgyűjtést szerveznek. A közös "hit" a tengerek szeretetén alapul, s így a klub nyitott mindenki számára.

De azt nem lehet vitatni, az ötletgazda Ed Rosenthal rabbi, megtalálta a kapcsolódást a valláshoz is. A "tikkun hayam" héber kifejezés, a tenger meggyógyítását jelenti, és a rabbi szerint azt fejezi ki, amit Isten megteremtett, ám az emberek elrontották, azt az embereknek kell és lehet helyrehoznia. A tengerek épségére pedig még mindig kevés figyelem irányul, noha életünk alapját jelenti vizeink egészsége. Ezen a főiskolán többet szeretnének elérni, mint hogy egyszerűen megtanítsák merülni a hallgatókat: azt szeretnék, ha a tenger megóvásáért is tennének.

Rosenthal elmondása szerint az Eckerd 130 zsidó vallású hallgatójából 49-en búvárok. Egyébként viszonylag kicsinek számító intézményről van szó, ahol a tengerbiológia az egyik legnépszerűbb szak (ami talán nem meglepő egy floridai főiskola esetén). A Scubi Jew jelenlegi elnöke Josh Keller, aki számára az óceán igazi "spirituális helyszín". Úgy érzi, a klub mind a tanulmányaival, mind a hitével kapcsolatban tud újat adni a számára. Amikor nem az előadóteremben ül és tanul, tengerre száll, hogy az élőhelyükön tanulmányozza a halakat, s gyűjtse a mélyben levő hulladékot.

A klubban búvárképzés is folyik, hogy az újoncokat beavassák abba, ahogy ők gondolkodnak a merülésről. Különleges túrákat is szerveznek (nem meglepő módon például a két tengerrel is határos Izraelbe), és ezeknek mindig fontos eleme a környezetvédelmi vonal is. Rosenthal rabbi szerint a zsidó hagyományban könnyű megtalálni a víz és a spiritualitás kapcsolódási pontjait. 

Az egyik tag, Ariele Dashow már évek óta lelkesen merül a Scubi Jew klubbal. Az keltette fel az érdeklődését, hogy egy rabbi áll a kezdeményezés mögött, és új, hasonló érdeklődésű és felfogású barátokat is talált. A merülés, az aktív környezetvédelem olyan élményeket ad neki, amivel úgy gondolja, maga is gazdagodik emberileg, miközben a bolygónknak is segít. S ez abszolút beleillik abba, ahogy zsidó emberként a világról gondolkodik.

Egy kis személyes megjegyzés a végére: én már búvárkodtam arab országokban, Izraelben, Ázsiában és a Karib-tengeren, mindenféle nemzetiségű merülőtársakkal, és azt tapasztaltam, a tenger szeretete tényleg olyan közös "vallás", ami képes hidakat építeni az emberek között. Szóval abszolút örülök minden kezdeményezésnek, aminek a fontos, jó, közös cél érdekében hívtak életre, bárki volt az ötletgazda, bármilyen háttérrel. Igazán szerencsések azok a fiatalok, akik ilyen közösségre találnak, mert egész életükre meghatározó élményeket szerezhetnek.

0 Tovább

Pesti búvárkodás külföldi szemmel

Magyarországon járt és forgatott a Great Big Story stábja.

barlang magyar

Nem meglepő módon híre ment a nagyvilágban a Molnár János-barlangnak, hiszen nem nagyon van olyan, hogy egy lüktető nagyváros szívében lenne merülhető hely. Ráadásul meleg és kristálytiszta vízű barlangról van szó, nem tudom, bárhol létezik-e hasonló. A Frankel Leó utcában sétálók csak a Malom-tavat látják, és fogalmuk sincs, anna vize egy eddig több, mint hét kilométer feltárt járatú barlangrendszerből származik.

barlang magyar

A Great Big Story a CNN-hez kötődő, New Yorkban, Londonban és Stockholmban is központot fenntartó médiavállalkozás, ami rövid, izgalmas képi világú anyagokat ad közre a közösségi médiában. Elég érdekesnek gondolták az igazi természeti csodának számító budai barlang merülés sztoriját is, és erről készítettek egy látványos, szép anyagot, ami elég jól érzékelteti, milyen meghökkentő az a titokzatos járatrendszer, ami a rengeteg turista számára gyakorlatilag láthatatlan.

Jellemző, hogy sokszor mi magunk sem tudjuk, mekkora értékek rejtőznek hazánkban: ez a videó lett az utóbbi napok egyik legnagyobb nézettségű, legtöbbször megosztott filmje a Great Big Story oldalán, ahova igen sok anyag kerül fel. Ilyen kincsei vannak Magyarországnak, amik megérdemlik a figyelmet és a védelmet egyaránt, hiszen igazán büszkék lehetünk rájuk.

0 Tovább

Vér a vízben

Íme a bizonyíték, hogy egy karcolástól senkiből nem lesz cápacsali.

A cápák ragadozók, a tenger igazi nagyvadjai, s ezért óhatatlanul előfordulnak balesetek, amikor emberekre támadnak. Ám sokan még mindig azt hiszik, a cápák kifejezetten vadásznak a strandolókra, noha az ezt sugalló filmek egyhén szólva sem hitelesek.

Persze a cápakutatás tudománya nem éppen új. Pár évtizede, amikor az első könnyűbúvárok elkezdtek kutatási céllal merülni, értelemszerűen a cápákkal is foglalkoztak. Akkortájt mindenki őrültnek hitte a búvárokat, ha kifejezetten cápákkal akartak találkozni, ám Hans Hass, Jacques-Yves Cousteau és a többiek bizonyították, ez nem életveszélyes őrültség. Mára pedig már amatőr búvárok ezrei ugranak fejest hasonló kalandokba.

Egyre többet tudunk a cápákról, az életmódjukról, és ez talán segíthet abban, hogy csökkentsük a cápatámadások számát. Ha tisztában vagyunk vele, hol fordulnak elő nagyobb számban, mi vonzza őket, segít az emberek figyelmeztetésében. 

Azt már kiderítették, hogy hiába hírlik úgy, egyetlen csepp vér is rettentően felizgatja a cápákat, nagyon nem mindegy, milyen vérről van szó. Egy kísérletben például előbb emberi, aztán pedig tonhalvért engedtek a tengerben, s míg az előbbi semmilyen reakciót nem váltott ki, utóbbitól teljesen megőrültek és keresték a prédát.

Most egy búvár a cápáktól hemzsegő Dél-Afrikában egyenesen a víz alatt vágta meg a saját karját, hogy igazolja, ettől nem kerül bajba. S valóban, látható, hogy a körötte levő ragadozók nem lesznek kíváncsibbak rá.

Ettől még nem ajánlom, hogy bárki elvégezze ugyanezt a kísérletet, amit a cápákat nagyon jól ismerő profi bemutat, mert ettől még csúcsragadozókról van szó, és az ilyen mutatványokat elég megnézni. A lényeg az, hogy egy karcolás miatt nem kell pánikolva, sikongatva kiszaladni a vízből, ettől senki nem válik potenciális prédává...

0 Tovább

Különös búvárbaleset

Egy gyakorlott búvár speciális felszerelésével merülve alig két méteres mélységben vesztette életét.

A történet igazán tragikus: a liverpooli Martin Dash egy teljesen átlagos családi nyaraláson volt szeretteivel Cipruson. A rutinos technikai búvár az előző napokon már merült párat nagyobb mélységben a híres Zenobia roncs mellett, aztán elkísérte két gyerekét egy sekély öbölbe.

16 éves, alapszintű képzettséggel rendelkező lánya és 11 éves, teljesen kezdő fia egy helyi oktatók felügyeletével merültek. Dash is a vízben volt velük egy darabig, nézte ahogy gyakorolnak, lánya szerint még jelezte is a víz alatt hogy minden rendben, mielőtt egyedül indult el nézelődni. A férfit ekkor látták utoljára életben.

Dash élettársa a felszínen maradt, a vízben úszkált, amikor látta, ahogy egy eszméletlen búvárt segítenek ki a partra. Mivel sokan voltak a víz alatt, nem gondolta, hogy pont az ő társáról van szó. A férfi életéért 40 percen át küzdöttek, majd kórházba szállították, de nem lehetett segíteni rajta.

Két halottkémi vizsgálatra is sor került Cipruson, majd az Egyesült Királyságban is megvizsgálták az áldozatot. Egyértelműnek látszik, hogy Dash megfulladt, de a tüdejében nem volt víz. Így aztán most a figyelem középpontjába a férfi viszonylag újnak számító újralégző készüléke került.

Hasonlóval merült éveken át, megvolt a tapasztalata és háttere az akár száz méter mélységű merülésekhez is, így nehéz magyarázatot tartani arra, mi történt. Ugyanezt a felszerelést használta az előző napok sokkal komolyabb merülései során is, és ugyan nem volt maradéktalanul elégedettt, nyilván nem megy vízbe ha megbízhatatlannak találja azt. 

Ami az egész történetben elgondolkodtató, az a baleset egyik fontos tényezője: Martin Dash egyedül volt, amikor bajba került. Hiába volt nagyon sekélyen, amikor elvesztette az eszméletét, akkor nem volt aki azonnal segíthetett volna rajta. Egy ilyen rutinnal rendelkező, képzett búvár esetében nem szokatlan a magányos merülés, de mégis érdekes, hogy akár a kezdő gyerekei is képesek lehettek volna megmenteni őt, ha észreveszik mi történik vele...

0 Tovább

Ellenséges békaemberek

A víz alatt is fenyegetnek a magányos támadók.

Manapság a terrorizmusnak egy olyan vállfaja ijeszti meg az embereket, amikor nem egy alaposan kitervelt, bonyolult akció során támadnak meg ártatlanokat, hanem magányos elkövetők ölnek. Ez ellen szinte lehetetlen védekezni, hiszen egy embert, akinek a terveiről alig tudni, aki nem osztja meg mással a szándékait, nem lehet kiszúrni a tömegből.

A felszín alatt sem csak nagy tengeralattjáróktól, búvárhadseregtől kell félni, amiket ki lehetne szúrni a korszerű eszközökkel viszonylag egyszerűen. De egy ember az már más tészta. Mostanában arról adtak hírt Kínában is, hogy egyik idegen kikötőben álló hajójukról azt észlelték, búvár kémleli ki, s Japánt vádolták ezzel, és az Egyesült Államok egyik katonai bázisán okozott zavart egy "szellembúvár". Noha észleltek valamit, semmit sem találtak, és ez érthetően nem tetszik a csúcstechnikájára büszke haditengerészetnek.

Mondani sem kell, egy tengerparti nyaralóhelyen is tragédiát okozhatna, ha a víz felől, észrevétlenül közeledne egy terrorista, aki nem kést, hanem automata fegyvert vinne magával. Ezzel a veszéllyel is számolni kell, s a katonai kikötőknek is készülni kell a fenyegetésre.

Csak éppen hogy? Hermetikusan lezárni nem nagyon lehet egy kikötőt, egy magányos búvár elég kicsi ahhoz, hogy alkalmat találjon a bejutásra, s akár a riasztó-figyelő rendszereket is kicselezze. Létezik olyan búvárfelszerelés már elég régóta, ami nem ereget buborékokat légzés közben, tehát a felszínről nézelődve a búvárt nem lehet kiszúrni. Ezzel közelebb lehet lopózni hajókhoz, főleg ha nem túl védett kikötőben vannak éppen. A hajó pedig felrobbantható ha egy bombát tud rá erősíteni a búvár. A legsúlyosabb ilyen támadás 1964-ben történt, amikor egy vietnami "békaember" süllyesztette el a USS Card nevű hajót.

Ami még problémásabb, az az, hogy nem is feltétlenül kell, hogy robbantás legyen a behatolás célja. Azért az mégiscsak veszélyesebb, amikor annyira megközelít a támadó egy hajót, hogy arra rá tudjon erősíteni egy bombát. Ehhez képest elhelyezhet egy aknát a kikötő bejáratánál, ami akkor aktiválódik ha hajó halad el felette. Esetleg lehallgató, megfigyelő eszközt helyezhet el kikötőben, a hangok alapján ugyanis azonosítható a hajó, annak mozgása. Vagy esetleg a víz alatti kommunikációs kábelekre kerülhet valamilyen műszer.

A búvárok persze nem láthatatlanok, lehet bevetni szonárokat, sőt, idomított tengeri emlősöket is az elfogásukra. Különleges víz alatti gránátok és drónok is szóba jöhetnek. Az viszont mégis idegesítő lehet a világ legerősebb haditengerészetei számára, hogy egyetlen magányos búvár elsüllyeszthet, megrongálhat vagy más módon akadályozhat dollármilliós, csúcstechnikás eszközöket egy kis szerencsével. 

0 Tovább

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés


Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

divecenter.hu

Google hirdetés

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog

Hirdetés