200 méter egy szuszra

Magdalena Solich-Talanda az első nő, aki áttörte az álomhatárt.

A szabadtüdős búvársport, amikor egy levegővel merülnek a versenyzők, egészen különleges teljesítményekkel hökkenti meg az átlagembereket. Hihetetlen mélységekbe merülnek le, hosszú időn át tudnak a felszín alá merülni, s a medencés számokban egy lélegzettel úsznak le elképesztő távokat.

Ez utóbbi számban külön tartják számon az uszonnyal illetve uszony nélkül elért távolságokat. A lengyel Magdalena Solich-Talanda tartja az uszony nélküli tempózásban a világrekordot 191 méterrel- ám a napokban egy versenyen 200 méteres teljesítményt ért el. A videón az új rekord teljesítése közben látható- szinte hipnotikus, ahogy látszólag lassú tempóban halad mind tovább.

Az eredmény azért nem hivatalos világrekord, mert egy helyi versenyről volt szó, csak lengyel bírókkal. Ám Magdalena nem elégedetlen, hiszen ez csak a felkészülés egy állomása volt a belgrádi világbajnokság előtt- ki tudja, ott mire lesz képes!

0 Tovább

Önkéntes kukások

A búvárokat is szemétszedésre biztatják.

A tengerekben sodródó elkeserítő mennyiségű hulladék veszélyezteti az élővilágot, s természetesen ha a víz kiveti a partra, a nyaralást is tönkreteheti. Az ember sétálna egy álomszép öbölben, de üdítősdobozokat, zacskókat kerülgetni nem nagy élmény.

Szerveznek ugyan szemétszedéseket víz alatt és felett, de ez a munka lehet teljesen spontán, önkéntes is. Ha a parton találsz valami hulladékot, gyűjtsd össze, vidd magaddal és dobd ki. Amennyiben búvárkodás közben kerül a szemed elé egy palack, egy zacskó, ki is viheted a vízből.

Ha azt mondod magadnak, hogy nem te dobtad el, miért te hoznád ki, akkor jusson eszedbe, mikor ittál utoljára műanyag üvegből, mikor vettél utoljára csokit, chipset- és biztos lehetsz-e benne, nem került pont az a tengerbe? Ha elkezded kiszedni a más szemetét, egy idő után te is sokkal felelősségteljesebben gondolkodsz a hulladékokról. 

Noha az a néhány darab szemét nem váltja meg a világot, azért én mégis hoztam már ki a búvármellényem zsebében zacskót és beszakadt horgászzsinórt. Természetesen csak csepp a tengerben a több millió tonnányi sodródó hulladékhoz képest, de... abban biztos lehetek, azt a zacskót már nem eszi meg egy teknős se, abba a zsinórba nem gabalyodhat egyetlen hal se.

Már egyre többen szerveznek ilyen spontán szemétgyűjtést, sőt, egyfajta kihívás is lehet belőle- csak éppen hasznosabb, mint a mosószerkapszula-evés. Nyugodtan lehet feltölteni képeket arról, mennyi szemetet sikerült gyűjteni, s talán a jó példa ragadós lesz. A merülőtársak is meglepődnek eleinte, miért ilyennel foglalkozol a víz alatt, de ez csak egy pillanat, s mégis utólag jó érzés kiüríteni a zsebedből a szemetet. A legjobb persze az, ha semmiféle hulladék nem kerül a szemünk elé a tenger fenekén- de az sajnos még odébb van... 

0 Tovább

A Helena hősei

Újabb roncsfelfedezés, újabb történetek a múltból.

A Microsoft-alapító Paul Allen által finanszírozott roncskutatás jelentősége az, hogy felhívja a figyelmet a hajózás és a tengeri hadviselés történelmének tragikus, hősies pillanataira. Április elején jelentették be, hogy a Petrel kutatóhajóval rátaláltak a USS Helena roncsára, és ez alkalmat teremt arra, hogy ennek a hajónak a sorsáról beszéljek- pontosabban a rajta szolgáló emberekéről.

A USS Helena (CL-50) 1939-ben állt szolgálatba, tehát épp időben ahhoz, hogy a második világháborúban részt vehessen. A nagyjából 180 méter hosszú könnyűcirkáló 1941 decemberében ott volt Pearl Harborban is, meg is sérült a japán támadásban, de a legénység gyors reakciójának köszönhetően nem süllyedt el, 1942-re pedig kijavítva szállt harcba.

A hajó az év végén kitüntette magát a Guadalcanal környéki összecsapásokban. Részt vett az ellenség parti állásainak támadásában, ellátmányt szállító hajókat védelmezett, tüzérei lelőttek egy japán bombázót is. Ott volt, amikor a súlyosan sérült Wasp repülőgéphordozó megsérült, és a Helena 400 főnyi tengerészt vett a fedélzetére.

1943. július 6-án az éj leple alatt több japán torpedó találta el a USS Helenát a Kula-öbölben zajló összecsapások során. A végzetesen megrongálódott hajót elhagyta a legénysége, de a sötétben az emberek a tengerben elsodródtak egymástól, az áramlás is más irányba vitte a különböző csoportokat.

Hamarosan két romboló, a Nicholas és a Radford érkezett a helyszínre, és sokakat kimentett a Helena legénysége közül. Ám amikor felvirradt a napvilág és jöttek a japánok, a két romboló visszavonult, de négy mentőcsónakot a tengerre tettek. Ezeket a rombolókon önként jelentkezők vezették a veszélyes helyzetben a túlélőkhöz, hogy egyesével felvegyék azokat. Egy kis, 88 fős csoportot mentőtutajokkal, halászhajókkal vittek partra, őket másnap mentették ki.

Közel 200 ember viszont még mindig a tengerben küzdött az életéért. Egy tengerészeti repülőről dobtak le nekik mentőtutajokat. Ezekre felsegítették a sérülteket, míg a többi ember kapaszkodva próbált túlélni. Megpróbálták úszva a part közelébe vinni a tutajokat, de nem jártak sikerrel az erős áramlás miatt. Egyre közelebb sodródtak az ellenséghez, és az amerikai repülőkről sem vették őket észre. Végül egy sziget közelébe értek, ahova 165 tengerész jutott ki élve.

Ám még mindig nem menekültek meg: a bennszülöttek bújtatták őket a japánok elől. A USS Helena elsüllyedése után 11 nappal, július 16-án sikerült kiementeni őket a szigetről. A hajó 900 fős legénységéből 168 ember veszett oda, de a többség túlélte a hajó elsüllyedését. A hajót és a legénységét a harcokban tanúsított hősies helytállása miatt kitüntette a haditengerészet, s most már a roncs helyzete is ismert, Paul Allen csapatának köszönhetően. 

0 Tovább

Ambon apró csodái

Rengeteg különleges élőlény él itt a tengerben.

Ambon a Maluku-szigetcsoport tagja, Sulawesitől keletre található. Indonézián belül nem számít túl nagynak, és vannak több turistát vonzó, ismertebb szigetek, mint például Bali. 

A búvárok körében viszont ismert Ambon neve, mert a Banda-tengerben található sziget körül roppant sok látványos kis élőlény lakik. Régebben a látványos korallzátonyok, a nagyobb állatok vonzottak szinte mindenkit, de mostanában már a fotósok szeretnek a homokos aljzaton bogarászni, ahol apró, különös formájú és színű lények élnek.

Ez a rövid videó ezekből vonultat fel jópárat, kiváló kedvcsinálóként egy amboni búvártúrához.

0 Tovább

Ománi merülések

Itt is jó lenne búvárkodni egy keveset.

Az ember szívesen hall, lát, olvas olyan úti célokról, ahova érdemes lenne eljutni. Omán tulajdonképpen nem is esik nagyon messze az általam jól ismert Vörös-tengertől, de azért az Arab-félsziget túlsó sarkán nagyon mások a viszonyok.

De ahogy ezt a videót elnézegetem, ott is van égszínkék tenger, meleg víz, színes élőlények és roncsok- simán el tudnék itt tölteni pár napot a mélyben és a felszínen egyaránt.

0 Tovább

Érintetlen amforák

Izgalmas római kori roncsról készítettek felvételt Szicília közelében.

Mindenkit más vonz a búvárkodásban. És még a különféle merülési ágakon belül is vannak eltérések. Én például szeretem a roncsokat, nagyon szívesen olvasok a hajók történetéről- nyilván nem meglepő, hogy maga a történelem is érdekel.

De a gyengém az ókor, az amforák. Pár helyen láttam már a víz alatt amforákat, de szeretem a víz alatti régészeti múzeumokat is, ahol ilyesmiket állítanak ki. (Cipruson is van egy érdekes, egy hajó másolatával többek között, de a bodrumi tetszett igazán.)

És még az olyan felvételeket is nagyon szeretem, ahol egyszerűen csak bemutatnak egy izgalmas lelőhelyet. Ez a videó például Szícilia mellett készült. Capo Mulini előtt még 2011-ben fedeztek fel maradványokat, amikről a mélységük miatt újralégzővel merülő búvárok forgattak videót.

Hogy miért annyira érdekes ez nekem? Nehéz elmagyarázni. Egyszerűen arra gondolok, nem ötven vagy száz éve élt emberek használták ezeket, hanem olyanok, akik Julius Caesar vagy Jézus kortársai voltak. Ez maga az élő történelem.

Óriási érzés lehet, amikor valaki felfedez egy roncsot, benne amforákkal, amiket évezredekek óta nem láthatott emberi szem. S ha erre sok esélyem nincs is, arra azért van, hogy pár ilyen lelőhelyen búvárkodjak. Nem én leszek az első, mégis izgalmas a pillanat.

Az is eszembe jut, mennyien fosztogatják ezeket a helyeket. Annyira, de annyira nem tudom elképzelni magam, amint amforát lopok a víz alól. Egyáltalán nem attól tartok, hogy a törvény teljes szigorával sújtana le rám- a tudat tart vissza, hogy közös kulturális örökségünk részét megrongáljam, kisajátítsam. Ha mindenki így gondolná, maradhatna minden a víz alatt. Szomorú, hogy sokszor múzeumban van csak biztonságban egy ókori amfora!

De hát ilyenek vagyunk mi, emberek. S nyilván azok az egykori tengerészek sem voltak mind nemeslelkű angyalok, akik ezekkel az amforákkal együtt vesztek oda. Ki tudja, milyen sorsuk, életük volt? S így aztán számomra átérezhető, hogy egy-egy ilyen leletnek nem csak történelme, hanem nagyon is személyes története is van...

0 Tovább

Út a tenger fenekére

Új ronccsal bővült a grenadai roncskínálat, a búvárok örömére.

A Karib-tenger népszerű a búvárok körében, de az élővilág nem feltétlenül annyira látványos, mint Dél-Kelet-Ázsiában. A vonzerőt növelik a roncsok, s ezek jelentős részét már direkt a búvárok kedvéért süllyesztették el. Az MV Anina sem kivétel, ami pár napja került a tenger fenekére Grenada partjainál.

A hajót 1970-ben épült Kelet-Németországban, és a dallamos hangzású MS Trinwillershagen névre keresztelték. A 60 méter hosszú konténerszállító teherhajó Rostockból indulva járta a Balti- és az Északi-tengert, egészen a német újraegyesítésig.

Akkor adták el, és Hollandia majd Belgium érintésével jutott el a Karib-tengerre, immár MV Anina néven. A szigetek között szállított árut, de ahogy telt az idő, javításra szorult volna. Erre a tulajdonosnak nem volt pénze, ezért Grenadában maradt éveken át lehorgonyozva.

Mivel csak romlott az állapota, és esély sem volt a rendbetételére, a hajót a helyi idegenforgalmi hivatalnak ajándékozták. Ők pedig összegyűjtötték a szükséges pénzt a tisztításra és a süllyesztésre, ami sikeresen le is zajlott.

Az Anina 30 méteres mélységben nyugszik, az oldalára dőlve. Most még nagyon érintetlen rajta minden, azaz aki beúszik, az úgy érezheti, mintha nem is víz alatt lenne. Persze a mélysége miatt tapasztalat kell ahhoz, hogy valaki a belső tereket is fel tudja fedezni.

Évek múlva aztán teljesen meg fog változni a hajó, ahogy igazi élő tengeri zátonnyá válik. Majd akkor derül ki, hogy Grenada első mesterséges zátonyának vonzereje összehasonlítató a sziget mellett balesetek közelében elsüllyedt roncsokéval.

0 Tovább

Statham és az óriáscápa

A brit akciósztár is szembenéz egy rémisztő óriáscápával- persze csak a vásznon.

cápa film híresség

Az ember már nem is tudja, ki kitől kap ihletet. Régen a víziszörnyes filmek az élvonalba is betörtek, mint a Spielberg-féle Cápa. Aztán a B-filmek világát uralták a vérszomjas ragadozók, majd a Zs-kategóriás marhaságokban tűntek fel óriási megalodonok, levegőből támadó cápák, gigapolipok.

De azért mindig akadt egy-két próbálkozás, amikor ismertebb arcok rettegtek majd hősieskedtek egy kicsit a cápák társaságában. Halle Berry is belekóstolt egy ilyen kalandba, most pedig Jason Statham harcol meg egy megalodonnal.

A film a remekül hangzó The Meg címet kapta és augusztusban mutatják be. A sztori szerint egy mélytengeri búvárnak kell a víz alól megmenteni egy csapatot akikre a kihaltnak hitt óriáscápa vadászik- s persze a csavar az, hogy a hőst pont azért rúgták ki a seregből, mert arról mesélt, hogy megalodon végzett embereivel, csak senki nem hitt neki.

Mivel Statham otthonosan mozog a vízben (műugró válogatott volt, búvártapasztalata is van), Fijin igazi cápákkal is merült, nyilván csak a hitelesebb alakítás kedvéért. Persze itt csak három méteres ragadozók voltak körülötte, míg a filmben a pixelcápa látszólag vagy 30 méteres lehet tippem szerint- de azért a cápa az cápa. 

cápa film híresség

Statham arról mesélt, hogy az idegesség számára elmúlik, amikor a víz alá csobban. Egyszerűen megváltozik minden, egy új, nyugodt közegbe kerül, a feszültség megszűnik- különleges érzés tölti el. S a félelem helyébe más lép, valami nagyszerű. Azaz az egyik legjobb élmény, amint át lehet élni- legalábbis az számára. Így ha bármerre jár a világban, amint lehetősége nyílik rá, elmegy búvárkodni is.

A filmet rendező Jon Turteltaub tisztában van vele, ebben a filmben a színészek sose fognak szembenézni a ragadozókkal, hiszen minden mese ellenére, megalodont még soha senki nem látott élve. És ha lenne is, nyilván nem dobnák be elé búvárcuccban a leghíresebb sztárokat. Így aztán Statham cápás tapasztalatszerzése igenis hasznos lehet, mert sokkal jobban tud reagálni a CGI-cápa elképzelt mozdulataira, támadására. 

De azért hitelességet így se várjon senki majd a The Meg című akciófilmet. Búvárkörökben mindig vitát generál, mennyire hiteles egy-egy víz alatt játszódó mozi, és van példa ilyenre is, olyanra is. Akad teljesen jó, nagyon ócska (mint a 47 méter mélyen), meg olyan, ami annyira rossz, hogy már jó. Meglátjuk, a The Meg melyik kategóriába esik majd...

0 Tovább

Keresztút a víz alatt

Jézus-szobrot helyeztek el a tengerben Horvátországban.

Az Adriai-tenger partján fekvő Trogir városban sokan figyelték, ahol egy hatalmas, 9 méter magas szobrot süllyesztenek a víz fenekére. Ehhez hasonló Jézus-szobor több helyen van a világon, például Floridában, Máltán illetve Olaszországban, de a horvátok egész szoborparkot létesítenek.

Az a céljuk ugyanis, hogy a teljes keresztutat be lehessen járni, vagyis inkább úszni, mint a 14 állomással. Az első stáció Jézus elítélése, ezt ábrázolja az a bizonyos a nagyobb szobor. A többi állomásnál kisebb, nagyjából két méter magas szobrok mutatják be a történéseket. 

A vélhetően látogatókat, búvárturistákat vonzó különleges tematikus szoborpark ötletgazdája Josko Kandija, a szobrok Valentino Valent alkotásai. Mivel Trogir nem esik messze Magyarországtól, vélhetően hamarosan honfitársaink is merülhetnek a Jelinek-öbölben viszonylag sekélyen elhelyezett szoborparkról.

0 Tovább

Kőbányai búvárkaland

Megint szétnéztük a pincerendszer vízzel elárasztott részén.

Bárki bármit mond, Budapest egyik legkülönlegesebb, mégis alig ismert helye a hatalmas kiterjedésű kőbányai pincelabirintus. A wikipedián elég sok hasznos, érdekes információ olvasható a történetéről, jó kis képekkel illusztrálva, de búvárként abban a kiváltságként is van részem, hogy az elárasztott termek egy részében is járhattam már.

Tulajdonképpen nagy különbség nincs, hiszen itt is ipari létesítményeket láthatunk, de mégis furcsa az érzés, amikor egy csigalépcsőn nem lépdelünk, hanem csak uszonyozunk felette. Igen, ez az egyik ikonikus pontja az elárasztott részeknek, ahol mindenki szeret fotózkodni.

Hiába hideg a víz, hiába nincs élővilág, az a furcsa kettősége megvan a kőbányai búvárkodásnak, mint a roncsmerüléseknek is: valami olyat nézel meg a víz alatt, amit egykor emberek egyáltalán nem a mélybe szántak. Ezeken a lépcsőkön melósok lépdeltek, a pincékben kocsik jártak- sőt, ki tudja, talán ezen helyek valamelyikében építették a második világháború idején a repülőgépek motorjait.

Egy szó mint száz: bár Budapest, sőt, egész Magyarországon korlátozottak a búvárkodási lehetőségek, azért bőven akad olyan hely, amit kár kihagyni. Kőbánya amiatt is különleges, hogy a felszíni részeken szétnézni ugyanúgy érdemes. A merülésre meg készülni kell, vastag neoprén ruhával, jó felszereléssel, és akkor kifejezetten emlékezetes lehet a kaland.

0 Tovább

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés


Google hirdetés

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

divecenter.hu

Hirdetés

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog