Roncs a vulkán tövében

A füstölgő Anung egyik híres áldozata volt a Liberty hajó Bali szigete mellett.

Az amerikai hadi szállító történetét már régebben összefoglaltam, de most ismét aktuálissá vált a vulkán felébredése miatt. A Liberty évekig hevert Tulamben falu partján, amíg a legutóbbi nagy kitörésekor a láva bele nem sodorta a tengerbe, ahol igazi víz alatti oázissá vált. 

Most újabb komoly kitörésre számítanak a helyiek, a füstölgő vulkán miatt már a repülőforgalmat is leállították- ha a gépek nem szállnak le, azzal elszállnak sokak reményei is egy kellemes nyaralásra Balin, pedig a sziget egész évben népszerű.

Mivel a turisták igen jelentős része búvár, akik szinte mind elzarándokolnak a Liberty roncsához is, sokan aggódnak, nem okoz-e súlyos károkat a tengeri élővilágnak egy esetleges természeti katasztrófa? Reméljük, nem lesz se emberi áldozata a kitörésnek, se egyéb, és a roncs körül a jövőben is ugyanolyan pompás látvány vár minket, mint ezeken a videókon.

0 Tovább

A tenger Herkulese

Repülőt süllyesztettek el mesterséges zátonyként Aqabában.

A rövidke jordániai tengerpart pár éve igazán népszerű volt, amikor az állam támogatásával erősen megtolták a helyi turizmust. Sokáig csábított a lehetőség, hogy egyszer elutazzunk Aqabába, felfedezni a Vörös-tenger ottani világát, aztán megnézni Petra romjait vagy a Holt-tenger, de végül nem léptünk, aztán megugrottak az árak.

Természetesen előzetesen már tájékozódtam a helyről, így tudtam, vannak mesterséges zátonyok a város közelében: egy nagyobb hajó mellett ismert látványosság egy tank is, amit korallok és színes halak népesítenek be. De a "szomszédban", Izrael is új roncsokat telepített, a jordánok sem maradhattak le, és elég nagy dobással rukkoltak elő.

Ők ugyanis egy méretes katonai szállítógépet, egy amerikai gyártású, kiszuperált C-130 Herculest küldtek a tenger fenekére. A remek látótávolságban kitűnően áttekinthető az egész gép, és a nagy ajtókon a beúszás is könnyen megúszható. Ezt már az első felvételek is bizonyítják.

A repülőroncsok problémája csak az, hogy a kiürített raktér azért kevésbé érdekes, mint egy hajó belső tere, ahol kicsivel több általában a látnivaló. Bár nem tudom mi a koncepció, én talán beraktam volna néhány légvédelmi ágyút, harcjárművet (inkább itt vessék be őket, mint a felszínen, emberek ellen!), ami feldobhatta volna a dolgot. Hosszú távon mondjuk nyilván úgyis attól lesz érdekes a tenger Herkulese, hogy számtalan élőlény otthonává válik, de azért persze addig is, így is megér pár merülést.

Ráadásul kifejezetten könnyű merülésről van szó, hiszen csak 17 méteres mélységben nyugszik. Az 1950-es években szolgálatba állították C-130-as gépekből még ma is rengeteg szolgál a nagyvilágban. A négymotoros szállító afféle igazi "igásló", a 30 méter hosszú, 40 méter fesztávolságú gépekkel nagyon sok sereg dolgozik a hadszíntereken, a hátországban- és mostantól Jordánia a víz alatt is "bevet" egyet. A hadművelet neve az lehetne, hogy Operation Diving Tourism...

(Fotók: Torbjorn Gylleus)

0 Tovább

Akcióban a búvárnagyi

Nyolcvanadik szülinapját roncsmerüléssel ünnepelte Pat Fung.

Az öt unokával büszkélkedő bristoli hölgy ráadásul nem akármilyen helyen búvárkodott: a Skóciához tartozó Scapa Flow mélyén, 45 méterrel a felszín alatt nyugvó első világháborús roncs, a SS Kronprinz Wilhelmet kereste fel.

Pat nem a legidősebb búvár a világon. Az ő történetének különlegessége az, hogy eleve 68 esztendősen kezdett el merülni. Bár előfordul az ilyen, hogy valaki idősebb korban tesz először próbát a búvárkodással, sokkal jellemzőbb, hogy az egész életükben merülő "veteránok" űzik kedvelt hobbijukat, amíg csak lehet.

A 80 esztendős örökifjú búvár csak ebben az évben a skóciai merülés előtt Egyiptomban és Mexikóban kalandozott a tenger mélyén. De az első benyomás még a Maldív-szigeteken ejtette rabul, ahol egy bő évtizede férje nyugdíjba vonulása után töltöttek el pár napot, és a merülés kipróbálása után többé nem is akarta abbahagyni a búvárkodást.

Rendszeresen, évente több alkalommal utaztak el külföldi, meleg tengerekhez merülni. Aztán Pat úgy érezte, ez neki kevés, és csatlakozott a brit búvárszövetség, a BSAC egyik klubjához, és azóta odahaza is búvárkodik. 

Mint elmondta, egyszerűen imád víz alatt lenni. Szereti a békét, a csodálatos élővilágot, a súlytalanság érzését. Elmondása szerint néha az ő korában már úgy érzi, nincs meg a régi mozgékonysága, de a víz alatt megszabadul a nyűgeitől: mintha madár lenne, aki képes repülni. Élvezi annak a varázsát, hogy mennyi különleges élőlényt láthat szemtől szemben. Ám a skóciai roncsmerülés bizonyítja, minden búvárkalandra nyitott.

A 28 ezer búvárt tömörítő BSAC minden életkorú búvárt szeretettel vár soraiba, és mondani sem kell, nagyon büszkék a szépkorú merülőtársukra. Mary Tetley így fogalmazott: "Pat igazán remek példa arra, hogy bárki belevághat a búvárkodásba, kortól függetlenül." A merülés iránti lelkesedése mindenki számára inspiráló, s szívből kívánnak még neki sok szép merülést.

0 Tovább

Fény a tenger mélyén

Remek multifunkciós magyar búvárlámpát próbálhattam ki a közelmúltban.

Aki nem merül rendszeresen, annak nehéz elmagyarázni, miért is fontos a víz alatt a megbízható fényforrás. Még nappal sem árt, mert ahogy egyre mélyebbre megyünk, úgy tűnnek el a színek, s végül minden kékes-szürkés árnyalatú lesz. (Hogy ez miért is történik, arról itt lehet bővebben olvasni.) Aztán ha bekapcsoljuk a lámpánkat, meghökkenünk, hogy még az "unalmas" Adria mélyén is milyen pompás piros, bíbor, sárga élőlények bújnak meg.

Ez még inkább egyértelmű, ha mondjuk egy barlangról, üregről beszélünk, vagy egy roncs helyiségeiről, ahova alig szűrődik be fény. Lámpa nélkül egy sötét, kihalt helyiséget látunk, ha viszont van nálunk fényforrás, akkor kiderül, mi mindent süllyedt el a hajóval együtt. Az éjszakai merülés esetén pedig végképp nem kell indokolni, miért visz magával lámpát is a búvár.

Szóval a lámpa az éppen úgy része a búvár alapvető felszerelési tárgyainak, mint a maszk vagy a légzőautomata. A probléma ott kezdődik, hogy olyan lámpát szeretnénk, ami megbízható, többfunkciós, állítható a fényereje, sokáig bírja, nehéz beáztatni és még kicsi is. "Csak" ennyi elvárásunk van egy korszerű lámpával szemben...

Ezeket együtt azért elég nehéz teljesíteni. Közel két évtizednyi búvármúlttal a hátam mögött ódát (vagy tragikomédiát?) tudnék írni a lámpás kalandjaimról. Például voltak kicsi, de gyengécske lámpáim, amiket korlátozottan lehetett használni. Amikor videóztam, egy nagyon erős, de nagy és nehéz lámpaszettem volt, amivel alig tudtam repülős utakra menni. Szép volt, jó volt, és a sarokban kuksolt mert mindig maradt itthon. Gyönyörű nap volt amikor el tudtam adni. Később vettem Kínából LED-lámpákat. Olcsók volt de nem is tartottak sokáig- az egyiknek töltővel együtt durrant el egy akkumulátora, a másik meg beázott.

Mostanában inkább fotózok, a gépre rögzítve van egy mini videokamerám is. Ha egy olyan lámpát teszek fel, ami elég nagyot világít be a videózáshoz, akkor az éjszaka túl erős. Akkor egy vörös fényű lámpa lenne hasznosabb, ami nem riasztja el az állatokat. Ki akartam próbálni a kék fénnyel világítást a víz alatt, hogy megfigyelhessem a fluoreszkáló állatokat- újabb lámpa, újabb kiadás. Ha a nagy videós, a fotózáshoz szükséges, az UV fényű, meg a kis tartalék lámpákat egybe összeraktam volna, plusz poggyászt kellett volna vásárolni az utazáshoz...

A magyar gyártású Spark Lights lámpákkal ilyen előzmények után találkoztam. Bevallom, nagyon szkeptikus voltam, amikor azt ígérték, ezeket a funkciókat megkapom egyben, egy tenyérnyi méretű kis lámpában. Amikor a mindentudó Action Light 7F-et a kezembe vettem, és elkezdtem kapcsolgatni, meg is hökkentem, hogy valóban azt és úgy tudja, ahogy azt a katalógus állítja.

A régi, terjedelmes videós lámpámmal összemérhető fénye van, ha filmezni szeretnék. Tud kereséshez remek spot fényt szolgáltatni, van benne piros fényű LED, no meg UV és kék fényű is. Sorba raktam mellette gondolatban azokat a lámpákat, amikre az elmúlt években kisebb-nagyobb összegeket költöttem, s amelyek közül a többség vagy gyorsan cserben hagyott, vagy egyszerűen nem volt praktikus, s be kellett látnom, most bizony egy áráért mindet megkaphatom.

A legnagyobb csomagban ráadásul jár a lámpához minden kiegészítő, amire csak szükség lehet: markolat, kamerára rögzítéshez szükséges gömb, töltő, egyebek. A gyártó kifejezetten átgondolt terméket alkotott, mert a strapabíró kialakítás, a szabályozhatóság mellett még arra is figyeltek, hogy a burkolat megbontása nélkül lehessen tölteni, azaz nem kell attól tartani, rosszul összerakva beáztatjuk a lámpát. A sós víz ugyanis kegyetlen, ha ilyesmi történik, akkor a lámpa a jövőben már csak csinos dísztárgyként funkcionálhat... Komoly fejlesztések, újítások állnak amögött, hogy egy ilyen világszínvonalú magyar termék jelent meg a piacon, amire ráadásul valódi garancia vonatkozik- 6 évig vállalnak garanciát például a beázásra.

Mostantól a fényképezőgépemre ezt a lámpát szerelem fel: ha kell, videolámpának használom, ha kell, fókuszfénynek, éjszaka pedig a piros LED-et kapcsolom be. Végre nem kell ahhoz sem külön lámpa, hogy éjszaka a fluoreszkáló állatok neonfényeit megfigyelhessem. Vészhelyzetben pedig erős villogással tudok vele jelezni, amire remélhetően sose lesz szükség- de mindig jobb egy kéznél levő eszköz, mint egy olyan, ami csak akkor nincs ott, amikor kellene.

Pusztán egyetlen kellemes gondom van a Spark Lights Action Light7F lámpával. Annyi mindent tud, hogy tanulnom kell a használatát. Valóban, a régebbi lámpáim a ki- és bekapcsoláson túl nem nagyon rendelkeztek semmilyen lehetőséggel, itt viszont a funkciók olyan széles skálája elérhető, ráadásul mindig állítható erősséggel, hogy eleinte párszor biztos töprengenem kell majd, melyik kapcsolóhoz nyúljak. Ez az ára annak, hogy a régebben használt szatyornyi nehéz lámpát egyetlen csinos kis fényforrással váltottam ki. Sose rosszabb üzletet!

A tesztelt lámpát a termék gyártója bocsátotta rendelkezésemre. A Spark Lights Facebook oldalát kedvelve értesülhetsz a legújabb hírekről, kedvezményekről, újdonságokról illetve a ma induló Black Friday akcióról.

0 Tovább

Szigony, sügér, cápa

Egy videó jó képet ad arról, hogy is kerül túlzott közelségbe egy cápa a búvárokhoz.

A szigonyos vadászat mifelénk nem nagyon űzött kedvtelés, a világ sok pontján pedig csak a sportszerűbb szabadtüdős vadászatot engedélyezik. Légzőkészülékkel felszerelt búvárok viszont például az Egyesült Államokban gyakran vadásznak, nem ritka látvány a szigonyokkal búvárhajóra szálló utas.

Ahány ház, annyi szokás- én ezzel kapcsolatban nem tudok mit mondani, mert a magam részéről sose érdekelt a víz alatti vadászat. Ugyan lehet, hogy valakit taszít a kilőtt halak látványa, de az tény, itt nincs vízbe visszadobált "mellékes" fogás, mint mondjuk a vonóhálózásnál, és nehezebb is letarolni egy adott merülőhelyet. A tisztességes búvár annyi halat lő ki, amennyit ő meg a család megeszik, és ez valahol rendben is van. (A kegyetlenségről annyit, hogy a disznóvágás se lehet nagyobb élvezet, legalábbis a disznónak.)

Csak éppen ennek a hobbinak megvannak a maga kockázatai. Ezt nyilván tudja minden olyan búvár, aki szigonypuskával a kézben ugrik a vízbe. Ami miatt érdemes szót ejteni erről, az a balesetek témája: a "búvárra támadt a cápa" címmel megjelenő írások túlnyomó részében olyan eseményről írnak, mint amit ez a búvár megörökített. 

A floridai vizekben ólálkodó ragadozók megérzik a vér szagát, a kilőtt hal vergődését, és jönnek. Egyre közelebb merészkednek, majd végül maguknak is akarnak a zsákmányból. Idegessé válnak, és bizony ha ott a hal a búvárnál, a cápa nem vacakol, ráúszik. Hát ebből lesznek aztán balszerencsés esetben a sérülések. De ha beugrik valaki Floridában merülni, és senki a közelben nem szigonyoz, azért ilyesmi aligha fordul elő vele. A videót nagyjából 1:50-től érdemes nagyon figyelni, akkor kezdi el egyre inkább zaklatni az emelkedő búvárt egy cápa.

Szóval hiába tűnik úgy, a palackkal merülő búvár a szigonyával csak ész nélkül lövöldöz, a valóságban nagyon is oda kell figyelni, ha maga nem akar bajba kerülni. És aztán mindenki saját maga eldöntheti, mit vállal be egy halvacsoráért.

0 Tovább

A tó erődje

Közel háromezer éves romokra bukkantak török búvárrégészek.

A Törökország keleti részén található Van-tó az ország legnagyobb tava. A történelemben járatosak tudják jól, ez a vidék ősi civilizációk bölcsője. Nem füllentem, hogy ezeket én fel tudnám sorolni, és az Urartu államalakulatról valaha is hallottam volna mostanáig- de köszönhetően a búvárkodás irénti érdeklődésemnek ez is megváltozott.

A Wikipedia szerint az örmények Örményország elődeiként tekintenek Urartura. Ám ez az állam nem volt hosszú életű, az időszámítás előtti 9. és 6. század között létezett. Az asszírok támadási okozták a bukását, de hiába telt el hosszú idő, viszonylag sok építmény maradt fel Urartu fénykorából. Pontosan kivitelezett, erős, kőből épült erődítményeket találtak ezúttal a Van-tó mélyén is, ami egykor a felszínen lehetett, de a vízszint emelkedésével eltűnt.

Legendák és szóltak viszont róla, és ugyan a török búvárrégészek nem hittek a víz alatti város létében, megvizsgálták a helyszínt. És nagyon jól tették! Falakra bukkantak, romokra, egy közel egy négyzetkilométeres területen. Szóval lesz még okuk sokszor merülni itt, hogy feltárják a lelőhelyet, mert rejthet még sok érdekességeket a mélység. Az építmények korát ugyanis háromezer évesre becsülik!

Talán egyszer látogatók számára is megnyílik majd itt a búvárkodási lehetőség, mert a videofelvételek alapján érdekes lenne szétnézni. Kinyílt a nagyvilág, ezerféle úti cél közül lehet választani, de mindig vannak olyan "csemegék", amiket azért sokan megnéznénk. Hiába nincsenek korallok vagy cápák, egy tó is izgalmas lehet, ha annak mélyén ilyesmi nyugszik.

0 Tovább

Búvárfotós OB 2017

Tegnap adták át a hazai búvárfotós bajnokság díjait- nem meglepő módon a képek többsége nem magyar vizekben készült, de azért vannak kivételek.

Előd László: Portyázók II (Hal felvételek I. díj, a verseny legjobb felvétele)

Minden alkalommal nagy kihívás a rendezők számára, hogy megszólítsák a búvárfotósok mezőnyét. Néhány verseny rendezésének a tapasztalatával a hátam mögött tudom, nem mindig egyszerű feladat az. Sokan visznek a víz alá kamerát, de kevesebben akarják megmérettetni magukat- ez talán világtendencia.

Rózsahegyi Levente: Naplemente citromcápákkal (Nagy látószögű felvételek I. díj)

Ám szerencsére azért mindig akadnak lelkes versenyzők, és az idei mezőnyben is akadt több figyelemre méltó felvétel. Ebben a kis válogatásban a győzteseket illetve számomra érdekes felvételeket adok közre, bízva abban, hogy a kívülállók számára is szép válogatást tudok nyújtani a víz alatti világ csodáiról.

Tökölyi Csaba: Tengeri toll porcellánrákja (Makro felvételek I. díj)

Apróság, de nekem nyilván fontos: kicsi, de összetartó közösség a mienk, szinte minden versenyző ismerősöm, barátom. Nem egy fotó olyan utazás során készült, ahol én is ott voltam, sőt, az egyik képen én magam vagyok a modell... Így aztán elfogult vagyok a résztvevőkkel, de vállalom a véleményem: idén is jó kis mezőny gyűlt össze, gratulálok minden versenyzőnek, és persze különösen a díjazottaknak!

ifj. Lőrincz Ferenc: Uszonyosúszás felszínen (Víz alatti sportágak felvételei I. díj)

Bálovics Sándor: Együtt (Új pályázók felvételei I. díj)

Fodor Gábor: Pihenés

ifj. Lőrincz Ferenc: Molnár János-barlang

Földi László: Körülöttem az élet

Maráczi László: Alien

Pohl András: Vacsoraidő

Tökölyi Csaba: A mélység titka

Előd László: Egy új nap kezdete

Fodor Gábor: Csillagok közt

A további képek a verseny hivatalos honlapján nézhetőek meg

0 Tovább

Az Okinawa roncsa

Csak pár hónapja nyugszik Pompano Beach előtt ez a kis hajó.

florida roncs

Florida keleti partszakasza végig roncsokkal van tele. A legismertebb, könnyen merülhető roncsokat direkt süllyesztették el a búvárok kedvéért, s ez olyan jól megy a helyieknek, hogy több száz ilyen mesterséges zátony is van. Így aztán West Palm Beach-től egészen Key Westig mindig van hol merülni- már persze a természetes élőhelyeken kívül.

florida roncs

A Floridában töltött napok alatt természetesen folyamatosan figyeltem rá, mikor és hol lehetne merülni- aztán például Pompano Beach volt az egyik hely, ahol búvárkodtunk. Zátonyoknál is szétnéztünk, tulajdonképpen volt rajtuk élet, az egyik helyen még majdnem egy tucatnyi langusztára is rábukkantunk, de bevallom, a legjobb fotótémának a roncsokat találtam.

florida roncs

Az Okinawa idén nyáron került a víz alá. Az eredetileg LT-1970 jelű, nagyjából 50 méter hosszú katonai vontatóhajó évtizedeken át szolgált. A víz alatt egy sellőszobor is került rá, amit nyilván minden búvár megcsodál.

florida roncs

Sokkal érdekesebb az, hogy a roncsba könnyű beúszni. Meglepően nagy a motor odabenn, hiszen saját magánál sokkal nagyobb hajókat vontatott annak idején. Mindenféle ajtót leszereltek, így aztán viszonylag egyszerű benézni. Természetesen nem árt észnél lenni így sem, de azért egy rutinos búvár számára nem nagy kihívás a belső terek felfedezése.

florida roncs

florida roncs

Bár még nagyon új a roncs, lassan kezd feltűnni rajta az üledék. Az élővilág is megtelepedik előbb-utóbb- meglehetősen nagy meglepetésünkre egy irdatlan méretű góliátsügér is úszkált körülötte. Végig ott maradt a közelében, nagyon úgy fest, ő már itt is lakik. Nem volt annyira barátkozó, hogy le tudtam volna fotózni, de azért így is örültem neki, mert ez a faj a floridai vizek igazi látványosságának számít. S amikor éppen nem őt kerestem, ki-beúszkáltunk a hajóba, jó alaposan felfedeztük magunknak. Egy-egy ilyen merülést bármikor szívesen bevállalok!

florida roncs

A helyiek meséltek arról, hogy a roncs eredetileg teljesen szabályosan, egyenesen állt, de az Irma hurrikán még harminc méteres mélységben képes volt megbillenteni. Új élményt jelent azoknak, akik már merülték korábban, és egyébként is "roncsszerűbb" így, hiszen kicsit meg van dőlve. Így hát mostantól így "szolgál" az Okinawa, továbbra is a tengerhez kötődve, de egészen új szerepkörben.

0 Tovább

Csobbanás a szeméttengerbe

Durva videót rögzítettek Honduras partjainál.

környezetvédelem

A csónakban utazó búvárok arra figyeltek fel, hogy egy hatalmas szemétsziget közelébe keveredtek, s az egyik búvár be is ugrott, mintha egy kellemes, égszínkék színű lagúná felszíne alá merülne a hulladékréteg helyett.

Sajnos nem nagyon kell és lehet hozzáfűzni semmit a látványhoz. Ez ma az óceánok és tengerek realitása, és nem kell nagy bölcsesség annak belátásához, hogy mi, emberek tehetünk róla...

környezetvédelem

környezetvédelem

környezetvédelem

környezetvédelem

0 Tovább

Manátik között

Barátságos tengeri tehenekkel úszkálhattunk a Crystal Riverben.

Florida államban nem nehéz vízhez kötődő programot szervezni, de a turisták többsége nyilván délre, a Florida Keys-hez megy búvárkodni, vagy esetleg West Palm Beach, Fort Lauderdale környékére. Mi viszont rászántuk az időt az egész napos autózásra, ami Key Largótól várt ránk a Crystal Riverig.

Ez a Tampától északra eső folyó arról híres, hogy egész évben manátik élnek itt, akik szigorúan védettek, s nagyon jól alkalmazkodtak az emberi társasághoz. Szóval jó ötletnek tűnt eljönni ide, hogy szemtől szembe láthassuk őket, egészen addig, amíg ki nem derült, a kora reggeli manátis túra kezdetén még alig öt fok lesz. Ez elsőre nem jó hírnek hangzik, ám a helyzet az, hogy a manátik igazán nagy számban akkor úsznak fel a Crystal River egész évben meleg vizes forrásaihoz, amikor jön a tél. 

A manátik kedvenc helyéhez tartva a víz fölött pár gomolygott a hűvös reggelen. A folyó ugyanis jóval melegebb, mint a levegő, s bíztunk benne, az úszás sem lesz fogvacogtató élmény. Aztán ahogy közeledtünk a kis folyóághoz, feltűnt hajónk alatt egy manáti, majd egy újabb. Hogy ne essen baja az állatoknak, kapitányunk leállította  a motort, egyszerűen csak besodródtunk.

A manátikkal való úszásnak komoly szabályai vannak, a természetvédelmi őrök mindenre figyelnek. Egyszerre csak egy kézzel lehet az állatokhoz érni, nem szabad csapkodni, rájuk úszni, kiabálni se. A helyzet az, hogy ennek nem is lett volna semmi értelme: a hihetetlenül barátságos, érdeklődő manátik közül páran jöttek, hozzánk simultak, vakartatták a hasukat és hátukat.

Az élmény leírhatatlan. Furcsán hangzik, amikor egy fél tonnás emlősről azt mondom, hogy "cuki", de ezek az állatok tényleg azok. Az aktívabbak mellett több tucatnyian aludtak, pihentek a folyóban, őket nem szabad ilyenkor zavarni- szerencsére akadt épp olyan, ami barátkozni akart velünk.

Utólag derült ki, mekkora mázlink volt az időponttal: pont a lehűlés után érkeztünk, amikor rengeteg állat húzódott be a hideg elől a forrásokhoz, de még november 15. előtt, amikor lezárják a szakaszt a hajók előtt. Örök emlék marad a manátis úszás, amire errefelé komplett iparág épült: sok cég szervez túrákat és mindenhol manátis emléktárgyakat lehet venni.

Ám azzal együtt is, hogy igazi turistacsalogató látványosság, nagyon komolyan veszik a veszélyeztetett állatok védelmét, és az, hogy jók a szabályok, látszik abból hogy a manátik mennyire nem félnek az emberektől, pedig régen sok esett áldozatul a száguldozó motorcsónakoknak. Jó lenne mindenhol egy ilyen békés, mindenki számára előnyös együttélés...

0 Tovább

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés


Google hirdetés

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

divecenter.hu

Hirdetés

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog