A teknősök világnapja

Sok búvár kedvencei ezek a tengerben élő hüllők.

Minden búvár fel tud sorolni pár olyan élőlényt, aminek láttán még a szokásosnál is nagyobb élmény a merülés. A teknősök pedig azzal büszkélkedhetnek, hogy talán nincs is olyan, aki ne jönne lázba, ha szembejön vele egy. 

A teknősökben az a jó, hogy gyakran nem zavartatják magukat, és nyugodtan meg lehet nézni a lazán tempózó, nyugodtan falatozó jószágokat. Néha meghökkentően méretes példányokkal találkozunk a víz alatt, szóval a szó szoros értelmében "nagy" az élmény.

A Vörös-tengertől Ciprusig, Balitól Guadeloupe-ig találkoztam már különböző fajokba tartozó tengeri teknősökkel: a családba összesen hét faj tartozik, és néhány eddig még kimaradt. Legutóbb a Fülöp-szigeteken sikerült belecsöppennem egy éjszakai merülésbe, ahol negyedóra alatt négy teknős bukkant fel, méghozzá szép nagyok. Mit mondjak, nem panaszkodtam utólag, hogy nem láttunk semmi érdekeset!

Szóval én aztán tényleg őszintén ünneplem a teknősök világnapját, május 23-at. S most azzal rovom le előttük a tiszteletemet, hogy pár régi, kedves fotómat megosztom róluk...

0 Tovább

Fogászat a mélyben

Vajon ez az ijesztőbb, vagy egy steril rendelő a fúró sivításával?

A tisztítóhalak a tenger szorgos napszámosai közé tartoznak: egy adott helyen szoktak tanyázni, ez a "rendelő", ahova a páciensek szép sorban érkeznek. Az apró halacskák bátran beúszkálnak a nagy ragadozók szájába is, hiszen nem félnek, a nagyok számára ugyanis létfontosságú hogy az apró élősködőktól megszabadítsák őket.

Ha merülés közben meglátom a jellegzetes, csíkos kis halacskákat, ahogy várnak a vendégekre, általában egy pár percig elidőzök a környéken. Ilyenkor ugyanis gyakran jönnek olyan nagyobb halak, akik rám ügyet sem vetve veszik igénybe a szolgáltatásaikat, és igazán jó móka megfigyelni őket, ahogy tátott szájjal, türelmesen várakoznak.

Ez az orosz búvár viszont még tovább ment, mert a saját száját kinyitva nézte meg, a kis fogászok elég bátrak-e az ő kezeléséhez. És bizony azok! Azt hiszem, vannak, akik szerint legalább akkora bátorság kell a víz alá merüléshez, mint a fogorvos felkereséséhez- de a jelek szerint ennek a búvárnak az előbbi megoldás szimpatikusabb, mert legalább addig is víz alatt van, amíg a fogait tisztítják...

0 Tovább

A partraszállás roncsai

Normandia előtt nem kevés egykori harci eszköz nyugszik a tenger mélyén.

roncs

Az LST-523 nevű hajó egyike volt a sok utánpótlást szállító teherhajónak, amiket ontottak az Egyesült Államok hadiüzemei. 1943-ban kezdték meg az építését, 1944 februárjában bocsátották vízre, s egy konvojjal kelt át az Atlanti-óceánon- pont időben a normandiai partraszálláshoz. 

roncs

Ezek a hajók nem éppen a szépségükről a híresek. Ám így is rettentő fontos szerepük volt, hiszen többször fordulva szállították a katonákat és az utánpótlást a partra, ahol minden talpalatnyi földért keményen meg kell harcolni a csapatoknak. De ahogy a szárazföldön harcolók közül is sokan vesztek oda, a hajókra is számtalan veszély leselkedett: az LST-523-as például aknára futott. Süllyedésekor pedig sok embert is magával rántott a hullámsírba.

roncs

Megfelelő időpontban merülve érdekes szétnézni a roncsok közt. Az tény, hogy az eleve nem túl látványos hajó maradványaitól nem esik le az ember álla, de a történelmi jelentőség vitathatatlan. S ráadásként nem csak a hajót lehet alaposan megnézni, egy Sherman típusú harckocsi is roncsa is ott van a tenger fenekén.

Ezek a kicsi, de mozgékony harckocsik az amerikai hadseregben szolgálva több fronton bevetésre kerültek. Annak idején közel ötvenezer darabot gyártottak belőlük, van belőlük bőven múzeumokban is, hiszen híres típusról van szó, de a víz alatt megnézni mégiscsak más. Ez a darab akár az egész kontinenset végig harcolhatta volna, aztán a partig sem jutott el- ilyen a háború...

roncs

roncs

0 Tovább

Cápaboksz

Egy váratlanul felbukkanó kékcápa miatt lett rövidebb a merülés.

Rendben, az ember megosztogatja a békés, barátságos cápákról szóló videókat, meg elmeséljük, micsoda butaságok vannak az emberevőkről szóló rémfilmekben, de... Azért a cápa az cápa.

Egyszerűen arról van szó, hogy ezek az állatok ragadozók (megjegyzendő, a "kedves" delfinek is azok, roppant hatékony vadászok), és tudnak ijesztően viselkedni. Amikor az éjszakai merülés során bukkan fel egy tolakodó példány, ami bármilyen irányból előbukkanhat a sötét vízben, nem csodálom, ha a búvárok kissé idegesek lesznek, némelyik pánikol, míg mások szembenéznek a cápával és próbálják elzavarni.

A békesség kedvéért jobb is lehet ilyenkor kijönni a vízből, mert a cápákkal való ökölharcban nehéz nyerni. Lássuk be, kissé otthonosabban mozognak ebben a "ringben", mint mi, és hát mégiscsak ők vannak otthon.

0 Tovább

Cápák az éjszakában

Vajon tényleg a cápavédelem a fontos üzenete annak, hogy egy alulöltözött modell úszkál a ragadozók közt?

cápa

Irina Britanova a Maldív-szigeteknél merült alá a dajkacápák közé, és először ruhában, aztán pedig meztelenül pózolt velük. A cél elvileg nemes: ezzel is igazolja, hogy ezek az állatok nem félelmetes emberevők, hiszen lám, a védtelen nőhöz sem érnek hozzá.

Az egy másik kérdés, hogy a modellnek is sikerült némi hírt vernie a produkcióval. Szóval az éremnek másik oldala is van. Ezzel együtt is tény és való, semmi baja nem esett, tehát a "kísérlet" sikeres volt, másrészt pedig készült egy látványos fotósorozat. Végül mindenki jól járt... (A teljes sorozat például itt tekinthető meg.)

cápa

cápa

cápa

cápa

0 Tovább

Mindenki vesztes

Egy mélyben nyugvó német aknaszedő roncsa a háborúról mesél.

roncs

A roncsmerülés szerelmeseinek igen nagy része nem csak a búvárélmény miatt szereti a víz alatti maradványok felfedezését- fontos számukra a történet is. Tipikus, hogy utánajárunk a megnézett roncsok sztorijának, érdekel minket a roncsok sorsa. S emiatt úgy is érdekes lehet egy roncsról készült videó, ha mi nem is láttuk a saját szemünkkel, mert így is ki lehet egészíteni az élményt a történelmi tények elolvasásával.

A mostani történet 1943-ba visz minket. Az M483 tipikus német aknaszedő volt, amilyenből rengeteg szolgált a második világháború idején. A mindenféle szerepben, sok harctéren szerepet kapó hajók a flotta "igáslovai" voltak, melyek közül sok veszett oda.

roncs

1943. június 15-én az M483 egy hasonló hajókból álló konvojt vezetett Normandia környékén. Cherbourg felé haladtak, hogy védett kikötőben vészeljék át a nappalt. Nem volt életbiztosítás a brit partoktól nem messze hajózni, ugyanis az angolok rendszeresen támadták a levegőből a német hadihajókat, amik csak a sötétség leple alatt mozogtak. 

A németek óvatossága nem volt indokolatlan, de ezúttal az éjszaka sem jelentett biztonságot. Angol Spitfire Mk VI vadászgépek és kétmotoros Westland Whirlind vadászbombázók köteléke portyázott ugyanis a közelben. Valószínűleg nem volt véletlen, hogy pont ott voltak, ahol az M483 vezette konvoj is, a francia ellenállás gyakran adott hírt hajómozgásokról a britek számára. 

roncs

A repülőkről hajnali hatkor vették észre a német hajóköteléket. Ám az M483 kemény ellenfél volt: a 62 méter hosszú hajót 105 mm-es ágyúval, 20 mm-es légelhárító géppuskákkal és 37 mm-es légvédelmi ágyúval is felszerelték a mélységi bombák mellett. A Spitfire vadászok késlekedés nélkül a hajókra rontottak, hogy célba vegyék a légvédelmi fegyvereket, a Whirlwindek pedig felkészültek a bombázásra. 

Utóbbiak közül a Max Cotton által vezetett gép az M483-at vette célba. A hajó felé zuhanva a pilóta szinte a nagy hajóágyúval nézett szembe, és a fedélzettől pár méterre oldotta a bombákat. Azok nem is tévesztettek célt, súlyos sérüléseket okoztak a hajó tatján. Ám a németek nem adták olcsón a bőrüket, Cotton gépe telitalálatot kapott, és az M483-tól 100 méterre a tengerbe zuhant.

Nem sokkal később viszont az aknaszedő is követte a hullámsírba, ugyanis a bombák végzetesen megrongálták. A negyedórás összecsapás végére az összes többi német hajó is találatokat kapott, de ezek nem vesztek oda. A britek gépei közül még egy zuhant le, a Robert Sim által vezetett Spitfire vadász. 

Ma az 51 méteres mélységben nyugvó M483 roncsán nézhető meg, hol találta telibe a Whirlwind bombája. A helyükön vannak az ágyúk, a bombák, körbeúszható a hajócsavar is. A felépítményből is látható valami, és a be lehet hatolni a motortérbe is. A víz a csatornában meglehetősen hideg, a látótávolság sem mindig ideális, de ha megfelelőek a körülmények, látványos a merülés- és persze a mind két fél odaveszésével járó csata története miatt tanulságos is.

0 Tovább

A lebegő sárga sárkány

Sydney vizeiben lehet találkozni ezzel a különleges tengeri élőlénnyel.

Azt hiszem, igazán mázlista vagyok, hiszen sok olyan tengeri állattal találkoztam már, amit a többség csak természetfilmekből ismer. Bár nem vagyok nagy listázós, azért akad pár olyan jószág, amit különösen szerettem volna szemtől szemben látni. A közelmúltban pár lény lekerült a "de-jó-lenne" listámról, mint például a békahalak és a cetcápák, de van azért még kihívás előttem bőven.

A tengeri sárkányok például nagyon izgalmasak, jó lenne látni, fotózni ilyeneket. A csikóhalak közeli rokonai, a Phyllopteryx taeniolatus latin nevű állatok akár 40 centisre is megnőhetnek. Nagyító tehát nem kell hozzájuk, de állítólag így sem könnyű kiszúrni őket.

Ha már a listákat említettem, nyilván mondanom sem kell, az ember azt is számon tartja, hol lehet azokat a vágyott állatokat látni. És ezekért a tengeri sárkányokért nagyon sokat kellene utazni, egészen Ausztráliáig. És ott sem a jóval híresebb Nagy korallzátony környékén kell merülni, hanem Sydney közelében.

Szóval egy ausztráliai kiruccanásba be kellene iktatni egy plusz kitérőt- de a felszíni látványosságok miatt ez amúgy is indokolt lehetne. Vicces azért, hogy az ember időnként azért néz meg egy olyan híres dolgot, mint az operaház Sydney-ben, mert valami kicsi, a felszín alatti lény kedvéért a környéken jár. Velem legalábbis már fordult elő hasonló "árukapcsolás"- sose rosszabbat!

0 Tovább

Cetcápa az éjszakában

Lenyűgöző és felemelő ez a videó a tenger óriásáról.

cápa

Most már én is elmondhatom magamról, hogy láttam szemtől szemben cetcápát (nagy élmény, ehhez kétség sem fér!), de az még egy kicsit dobhat az egész találkozáson, ha éjszaka, szinte a semmiből tűnik fel egy ilyen hatalmas hal. Ha pedig számára vonzó csemege is akad a vízben, száját óriásra tátva nyeli a méretéhez képest elenyészően apró eleséget, ám nagy mennyiségben.

cápa

A Maldív-szigeteken búvártúrázók az év megfelelő időszakában, kis szerencsével láthatnak cetcápát, így az, hogy felbukkant ez az állat a film készítője előtt, nem megy csodaszámba. Az viszont már a mi szerencsénk, hogy egy értő videós volt jelen, aki remek felvételeket csinált, a rövidke, de ütős filmtől pedig mindenkinek leeshet az álla...

cápa

0 Tovább

Milliónyi szardínia

Furcsa érzés elmerülni egy hosszan elnyúló, hatalmas és sűrű halrajban.

Egy egzotikus út előtt az ember mindenféle információt igyekszik begyűjteni. A Fülöp-szigetek minden egyes tagjának megvannak a híres látványosságai, no meg az ismert merülőhelyei, s ez Cebun sincs másként. Mivel minél többet látni szerettünk volna, beiktattunk egy merülést a nyugati oldalon, Moalboal előtt, mert úgy hírlett, egy hatalmas szardíniaraj van ott az év minden napján.

Valamikor ez a sok milliónyi hal a rövid hajóútra levő Pescador sziget mellett tanyázott, de már Cebu Panagsama Beach nevű, meglehetősen népszerű és forgalmas partszakasza mellett vannak. Bevallom, kicsit sem volt vonzó az a hely, ahol vízbe indultunk, hajók és strandolók között gázoltunk a vízbe egy nem túl sokat mutató, betonmólók által határolt ponton.

Az viszont meghökkentett, hogy a szardíniák alig 2-3 méteres mélységben ott vártak ránk, a part közvetlen közelében. A látótávolság elég gyatra volt, a fotózás szinte lehetetlennek bizonyult, de akkor is élmény volt látni a folyamként áramló halrajt. Aztán megnéztük a falat is a környéken, ami leharcolt volt, szinte minden élet nélkül, egy mélyebben tanyázó halrajt kivéve, amik hatalmas gömböt alkottak.

Utána visszaúsztunk a szardíniákhoz, és ismét elképedtünk. Végig se lehetett látni a rajt, ami folyamatosan mozgásban volt, ahogy beúsztunk kinyílt majd összezáródott, és voltak pillanatok, amikor nem nagyon lehetett érzékelni, merre van a fenn és a lenn. Konkrétan olyan sűrű volt a raj, hogy árnyékba borították maguk alatt az aljzatot. 

Búvárfotósként persze sajnálom, hogy a megálmodott fotókat nem sikerült elkészíteni, egyszerűen túlságosan sok lebegő részecske volt a vízben. De ettől még az élményfaktor megvolt, s azt mondom, ha az ember arra jár, érdemes megnéznie ezt a szardíniarajt. Aztán persze jöhetnek a többi, hasonlóan látványos helyek is Cebu körül...

0 Tovább

Rekordhalmozók

Izgalmas csúcsjavításokra került sor a szabadtüdős búvárok fontos versenyén.

Az egy levegővel nagy mélységbe leereszkedés nagyon-nagyon egyéni műfaj a sport világában, miközben igen komoly csapatok szükségesek a biztonságos lebonyolításhoz, a rekordok hitelesítéséhez. Ám a búvár alapvetően magára van utalva. Mivel annyira szűk körű ennek a versengésnek az élmezőnye, mindenki ismer mindenkit, és a riválisok is elismerik a másik nagy teljesítményét- ebben a tekintetben jó képet ad a Nagy kékség is a versenyzőkről.

A világrekordok jelentős része egyetlen versenyző nagy merüléséről szól, megszervezik, és ha sikeresen végrehajtja a sportoló, átírhatják a listákat. Ám léteznek versenyek is, ahol sorban egymás után hajtják végre merüléseiket a búvárok, közvetlenebb a versengés is. Igaz, mivel a tervezett mélységet előre be kell jelenteni, nincsenek a semmiből elért csúcsok. És sokan úgy szállnak vízbe, hogy se világcsúcsot, se nemzeti rekordot nem akarnak dönteni, egyszerűen csak saját maguk határait feszegetik. Amikor sikerrel járnak, ugyanúgy kijár nekik az elismerés, mint a legeslegjobbaknak.

Ritka eset, hogy egyetlen versenyen ugyanabban a versenyszámban sorra javítsanak rekordot, de ezúttal ilyen izgalmakkal szolgált a Bahamákon rendezett Vertical Blue. Ez az egyik legismertebb nemzetközi szabadtüdős találkozó, és minden évben van pár lenyűgöző eredmény.

Pár napja a nők Constant Weight kategóriájában Alessia Zechinni remek, 102 méteres eredményével döntötte meg a korábbi világrekordot, amit még a legendás Natalja Molcsanova állított fel. Ám a versenyből még volt hátra pár nap, és az utolsóra egy japán hölgy még mélyebb merülést tervezett.

Hanako Hirose a nagyon sikeres japán szabadtüdős versenyzés egyik legjobbja, több nemzeti rekord birtokosa. Sikerrel végrehajtotta 103 méteres merülését, így elhódítva a kategória világcsúcsát. Ám a törékeny japán lány kevés ideig érezhette magát a világ legjobbjának, mert pár perccel később Alessia merült alá, egészen 104 méterig!

Ezek már olyan emberfeletti teljesítmények, hogy csakis őszintén gratulálni lehet mind a két remek sportolónak. Abban is biztosak lehetünk, hogy Hanako szeretné egy negyedóránál hosszabb ideig világcsúcstartónak mondani magát, így tovább edz és dolgozik érte. Ha pedig elhódítja a rekordot, akkor talán az olasz lány lesz az első, aki gratulál neki- s nyomban utána elkezdi majd a felkészülést a visszavágásra...

0 Tovább

Google hirdetés


Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

divecenter.hu

Google hirdetés

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog

Hirdetés