Sírhely 4 km mélyen

A USS Juneau fedélzetén öt testvér veszett oda, akikről később hajót neveztek el.

roncs

Folytatódik a Microsoft-alapító milliárdos, Paul Allen roncskutató expedíciója, és a legújabb felfedezés ismét fontos hajó nyughelyét tárta fel. A USS Juneau-t (CL-52) néhány napja találták meg a Salamon-szigetek közelében, négy kilométeres mélységben. 

roncs

Az Atlanta-osztályú könnyűcirkálót 1942 novemberében süllyesztette el a japán haditengerészet. 687 amerikai tengerész veszett oda a tragikus esemény során, de ami miatt sokáig emlegették, az a Sullivan-fivérek története. 

roncs

Noha az amerikaiak nem engedélyezték azt, hogy testvérek ugyanabban az egységben szolgáljanak, az öt Sullivan fiú, George, Francis, Joseph, Madison és Albert ragaszkodott ahhoz, hogy egy hajón szeretnének szolgálatot teljesíteni, együtt. Azon a végzetes napon valamennyien odavesztek a hajóval együtt.

A haditengerészet a tiszteletükre nevezte el a The Sullivans (DDG 68) rombolót. Ennek egykori parancsnoka, Rich Brown emlékezett meg a testvérekről, miután hírt kapott a Juneau roncsának megtalálásáról. Elmondta, hogy a fiúk hősiessége azóta is példakép a haditengerészet számára, és a The Sullivans fedélzetén szolgálók mindig igyekeztek hűek lenni a névadók emlékéhez.

roncs

A USS Juneu rövid, de intenzív csata során veszett oda. A hajót eltaláló torpedók robbanása során sok tengerész halt meg, majd az alig fél perc alatt elsüllyedő hajó is sokakat rántott magával a mélybe. Több, mint száz tengerész viszont túlélte a csatát, köztük talán a Sullivan-testvérek közül is. Ám a haditengerészet csak napokkal később indított mentést, és akkor már csak tíz embert találtak életben. 

A Paul Allen által finanszírozott expedíció, a kiválóan felszerelt Petrel hajóval dolgozva, sorban fedezi fel a történelmi jelentőségű roncsokat. A munka folytatódik, a milliárdos szemmel láthatóan szenvedélyesen érdeklődik a mélységben található roncsok felkutatása iránt. Nem csak az a fontos, hogy sok fiatalon odaveszett katona nyughelyét tárják fel, hanem az is, hogy felhívják a háborúk néhány tragikus vagy esetleg elgondolkodtató történetére a figyelmet.

0 Tovább

Hullámzó halrajok

A tenger látványosságait nem csak víz alól érdemes fotózni: néha az égből a legizgalmasabbak.

A drónok térhódítása óta más szemszögből is látjuk például azt, ahogy Florida partja előtt milliónyi kis hal egyszerre mozog, hullámzik, áramlik. S ez a tömeg a víz alatt is érdekes, persze.

A sok kis halból pedig a nagyobb ragadozók, például cápák, madarak csemegéznek, de még a tengerre szálló emberek körül is ott ugrándoznak.

Az eseményről pedig igazán látványos videók is készülnek a drónokkal- ahol a halraj szétrebben, ott úsznak be közéjük a nagy ragadozók.


0 Tovább

Rákinvázió

Sűrű sorokban masíroznak az ízeltlábúak Kaliforniában.

A Pleuroncodes planipes latin nevű faj egyedei időnként óriási számban fordulnak elő a tenger fenekén. Az évnek ennek a szakában San Diego környékén jelennek meg, de ha El Nino jelenség várható, akkor jóval északabbra is felhúzódnak. 

A nagyjából 10-15 centis rákok szaporodása érdekes, mert a planktonikus lárvák a nyílt tengerbe sodródnak ki, míg a kifejlett egyedek a part közelében vannak. Valószínűleg egy mélyebb vízben mozgó ellenáramással jutnak aztán vissza Kaliforniába. 

A rákok mindenesetre annyian vannak, hogy a tengerben élő többi élőlény alig tudja kikerülni őket- ebben a rövid videóban is látható megzavart polip, languszta, rája és tintahal. Nincs mese, eléggé bizarr látvány a tenger fenekét ellepő, élő vörös "szőnyeg", ami több ezer rákból áll...

0 Tovább

Úszás a belugákkal

Kanadában különleges programon vehetnek részt a tenger szerelmesei.

Manitoba tartomány szinte Kanada közepén található. Az egyébként is sok természeti szépséggel büszkélkedő országnak számos izgalmas pontja van, és a manitobai Churchill is egyike az érdekes helyeknek. A környéken élő jegesmedvékhez például fotós túrákat is indítanak.

Nyaranta ugyanis Churchillből indulnak azok a belugás túrák, amikor az errefelé élő több ezer barátságos fehér delfineket lehet megfigyelni. Persze hajóról is nagy élmény látni őket, de még az is lehetséges, hogy a vízből, velük úszva figyelhesse meg a belugákat a hideg víztől vissza nem riadó búvár. 

A belugák ráadásul hasonlóan kíváncsiak az emberekre, mint azok rájuk, így időnként egészen közel mennek a látogatókhoz a jellegzetesen "mosolygós" delfinek. Nincs mese, óriási élmény lehet együtt úszkálni ezekkel a szabadon élő delfinekkel, és sokkal izgalmasabb, mint egy delfináriumban nézni őket...

0 Tovább

Kinek kell a bingó?

Amerikai nyugdíjasok próbálgatják a búvárkodást.

Egy bizonyos életkoron túl sokan úgy gondolják, már nem szerencsés új, főleg veszélyesnek mondott dolgokat kipróbálni. Az amerikai filmekből jól ismert bingó számít tipikus közösségi szórakozásnak az idősek körében- legalábbis sokszor úgy tűnhet, más nem is csinálnak.

A valóság persze jóval összetettebb, mert mindig voltak kalandvágyó nyugdíjasok. A 91 éves Velma Robinson, és barátnője, Helen Moffatt úgy döntöttek, ideje az unalmas medencés labdázást valami izgalmasabbra cserélni: kipróbálják, milyen a víz alá merülni.

Másokat talán elijeszt a sok felszerelés, a nehéz palack, de Velma el sem tudja képzelni, hogy csak a tévé előtt üljön naphosszat, mikor kint van a nagyvilág, ahol élvezni lehet az életet! Barátnője már előre nevet rajta, mit fognak szólni a gyerekek, hogy a nagyi búvárkodni akar.

Az idősek otthonában élők számára a Diveheart nevű alapítvány adja meg a szakmai segítséget a medencés próbamerülés biztonságos lebonyolításához. Állítják, bárki előtt nyitva áll a mélység, életkortól, fizikai állapottól függetlenül, csak megfelelő felügyeletre van szükség.

A Diveheart alapítója, Jim Elliott szerint a búvárkodás kipróbálása sokaknak ad lökést: "Akadtak, akik az első medencés merülés után újabb és újabb kihívásokat kerestek, amikre régen gondolni sem mertek. Azt mondták maguknak, ha a búvárkodás megy, akkor minden más sikerülhet- és ez igazán remek dolog."

Nem meglepő módon a vagány nagyik élvezték a lebegést, az újdonságot, ami különleges élményt jelentett számukra. Az idősek otthonában töltött mindennapokba csempésztek új élményt azok az önkéntesek, akik nagy lelkesedéssel vezetik be a felszín alatti világba azokat, akiket mindenki más lebeszélne az ilyesmiről.

A mosolygó arcokat látva aztán el lehet gondolkodni azon is, kinek van igaza...

0 Tovább

450 méter mélyen

Rekordmélységű merülésre készülnek orosz búvárok.

Amióta az emberek elindultak meghódítani a felszín alatti világot, mindig is feszegették a határaikat: előbb egy lélegzetvétellel, későbbn légzőkészülékkel próbáltak egyre mélyebbre jutni. Sokan vesztették életüket a veszélyes kísérletek során, de a technika fejlődött, s mára rutinszerűvé vált az olyan mélységű merülés, ami régen öngyilkosjelöltek számára volt csak ajánlott.

Az orosz haditengerészet különleges búváregysége most újabb célt tűzött ki maga elé: 450 méterre szeretnének embereket küldeni. Természetesen tengeralattjárókkal, távirányítású eszközökkel ez a mélység már rég elérhető, de néha szükség volna az emberi munkára, ezért vágnak bele az összetett és veszélyes kísérletsorozatba.

Ezért egy kutatóintézetet is bevontak az előkészületekbe, ők segítik a haditengerészet búvárait. Az orosz búvárok még soha nem jutottak el ilyen mélységbe, és a feladat nehézsége, bonyolultsága egy űrsétához hasonló. A merülésre valahol a Távol-Keleten kerül majd sor- még olyan helyet is keresni kell, ahol biztonsággal elérhető ez a mélység.

Ha sikerrel járnak a búvárok, a jövőben különleges keresési, mentési, katonai bevetéseken vehetnek részt ilyen mélységekben, víz alatti kábeleknél dolgozhatnak, felszínre hozhatnak különféle dolgokat. Az oroszok arról viszont nem nyilatkoznak, hogy köze van-e a különleges mélymerülő egység életre hívásának a Kursz tengeralattjáró 2000-ben történt tragikus balesetéhez, amikor nem sikerült kimenteni a benn rekedt embereket. 

Az oroszok 2012-ben bocsátották vízre az Igor Beluszov nevű hajót, amit kifejezetten mélytengeri mentésre fejlesztettek ki. Ennek a fedélzetén pedig természetesen ott van egy kiválóan felszerelt búváregység is. Sok műszer is rendelkezésre áll a kereséshez, a búvárok pedig egy több részegységből áll kamrát is használhatnak. A búvárok által használt eszközök a hajó belső terének ötödét foglalják el, több tucat kimentett embert képesek a fedélzetre venni, ha szükséges.

Az emberek mellett merülésre alkalmas távirányítású eszközök is bevethetőek a hajóról, az egyik például ezer méteres mélységig használható. Van egy olyan mélytengeri mentőegység, ami 22 embert tud a felszínre hozni 720 méteres mélységből. Amikor viszont búvárokra van szükség, egyelőre még korlátozott a mélység: eddig az oroszok által elért rekord 317 méter. Ehhez képest nagy ugrás lenne a 450 méter. 

A búvárok kamrában jutnak el a kitűzött mélységbe, ahol elhagyják a kamrát. Ketten merülnek, míg egy társuk marad a kamrában. Természetesen ilyen mélységhez már speciális felszerelések, gázkeverékek, fűtött búvárruha kell, tehát a kamrában levő eszközöket is felügyelni kell. A tavaly végrehajtott 317 méteres merülés során a búvárok a tenger fenekén is tettek egy sétát. Noha az egész merülés nem tartott sokáig, csak órákban mérhető, a felszínre emelkedés viszont két hetet vett igénybe a dekompresszió miatt. Érthető, mekkora kihívás egy ilyen merülés tervezése és végrehajtása, és nem akármilyen búvárok kellenek hozzá, akik bevállalják a mélységet, majd a hosszú összezártságot is.

Ezért minden egyes újabb méter elérése újabb komoly lépcsőfok. A 317 méteres merülés adatainak elemzése után jutottak arra az oroszok, hogy lehetséges ezt a mélységet is túlszárnyalni, így lett a 450 méter a kitűzött cél, valamikor 2018 első felében, miután befejeződött a búvárok felkészítése, és az orvosok is rábólintottak a tervre. 

Az orosz haditengerészet szerint fejlődhet annyit a technika az elkövetkezendő vévekben, hogy a 400 méteres merülések, ha nem is mindennapossá válnak, de kellő felkészüléssel biztonsággal végrehajthatóak lesznek. De a hosszú dekompresszió miatt a búvárok eleve nem merülhetnek túlságosan gyakran ilyen mélyre, és nyilván kevesen is vannak, akiket alkalmasnak találtak a feladatra. 

Az utat persze a legbátrabbak kövezik majd ki, s csak a képzés, a felkészülés teheti a búvárokat arra, hogy rutinszerűen elérjenek ilyen mélységeket. A mélytengeri búvárkodás világához csak egy módon lehet alkalmazkodni- rendszeres mélytengeri merülésekkel.

0 Tovább

A thai Lara Croft

Fiatal és lelkes az első női búvárrégész az országban.

A számítógépes játékból és filmekből ismert kalandor és kincsvadász, Lara Croft említése inkább csak vicc, mert a valóságban a régészek munkája egészen másféle. Pornnatcha “Jo” Sankhaprasit tud erről mesélni, hiszen ez a hivatása, méghozzá a különlegesnek számít búvárrégészet.

A 30 esztendős hölgy az egyedüli nő a thai búvárrégészek között. Talán a komoly, több palackos felszerelés láttán kevesen gondolnák azt, hogy nem egy a sok férfi között- de Jo nem veszi le merülés előtt a fülbevalóját, s búvárkomputerét is rózsaszín szalag dísziti, ami árulkodó lehet. De ezen túl nincs különbség, ugyanúgy merül, mint a csapat férfi tagjai.

Jo nem tagadja, hogy fiatalon hatással voltak rá Lara Croft kalandjai, a kincsvadászos filmek és sorozatok, amikben titokzatos, misztikus romokat fedeztek fel a rettenthetetlen kalandorok. Ez vezette el a régészet felé, bár tinédzserként még azt hitte, valóban Lara Croft lesz belőle thai kiadásban.

A valóság persze más lett, de nem kevésbé izgalmas: mostanában egy 1350-1450 között, a khmer birodalom végnapjai idején elsüllyedt dzsunka roncsainál búvárkodik. A búvárrégészek bíznak benne, hogy az üledék alatt a hajó rakományát képező porcelánok, elefántcsont tárgyak is ott rejtőzhetnek még. Mivel nem kincsvadászokról van szó, a felszín alatt is roppant óvatossággal kutakodnak, mert ennyi évszázad után sok tárgy szét tud esni a legkisebb behatásra is.

Jo elmondása szerint a családja mindig támogatta a karrierjét. Bár eleinte talán nem igazán voltak vele tisztában, mivel fog foglalkozni: úgy hitték, művészettörténetre szakosodik, és mondjuk a thai táncművészet lesz a szakterülete. Ehhez képest a mélytengeri búvárrégészet egészen más műfaj. 

Ebben az összetartó közösségben, ha befogadnak valakit, akkor eltűnnek a különbségek. A férfiak nem viselkednek máshogy vele, mint a férfi kollégákkal, és nem igazán van helyen a túl sok udvariaskodásnak se. Egy nagy családhoz hasonlít a búvárrégészek csapata, hiszen ez egy különleges világ: kell hozzá alapos történelmi ismeret, fizikálisan is kihívást jelent, és bizony kell hozzá az a kalandvágy is, ami Lara Croftot jellemzi.

Noha Thaiföld nem kis ország, a törvény egyetlen egyetem meghatározott szakját fogadja el hivatásos régészeti képzettségként: mindannyian a Silpakorn Egyetemről kerültek ki, tehát ebből következően mindenki ismeri egymást. Az ország egyetlen hajót bocsátott a búvárrégészek rendelkezésére, amit lilára festettek. A tengerészek babonásak, szerintük ez nem szerencsés szín, de a régészek nem foglalkoznak a hiedelmekkel.

Sokkal inkább a felkészülés fontosságában hisznek, mert aki hibázik, az életével fizethet érte. Negyven méteres mélységben dolgoznak, különleges felszereléssel merülve, hogy ne csak perceket, hanem jóval hosszabb időt tudjanak a tenger fenekén tölteni. Egy nagy csőből kiáramló levegővel tisztítják meg a lelőhelyet, és igyekeznek felmérni a helyszínt, megtalálni a tárgyakat. Jo elmondása szerint nem úgy kell ezt elképzelni, mint a Titanic monumentális, jórészt egyben levő roncsát- maradványok, törmelék vannak csak ott, fejben kell elképzelni, milyen lehetett az a hajó, amikor még a habokat szelte.

A víz alatt nyugodtnak kell maradnia a búvárrégésznek, de van, amikor Jo is haragra gerjed. Thaiföldön még nem igazán érzik a helyiek a kulturális örökség megőrzésének fontosságát, így aztán gond nélkül pusztítják a lelőhelyeket a vonóhálóval dolgozó halászok. Ha netán beleakad valami a hálókba, azt sem jelentik, inkább némi pénzért eladják a feketepiacon az értékes leleteket. A búvárrégészeknek tehát sietni kell, ha meg akarják előzni őket.

Természetes, hogy a tengerrel körbevett ország vizeiben rengeteg roncs nyugszik- az egykori kínai dzsunkák mellett európai hajók vagy a helyi dzsunkák. A most feltárt hajóról úgy vélik, kínai mintára épült, de annál valamivel kisebb dzsunka lehetett egykoron. Csak a feltárás bővíti az ismereteket: egy átalgos kereskedőhajónak gondolt roncsban olyan aranyékszereket találtak, amelyek azt sugallják, esetleg a királyi család hajója volt. Máskor meglepő módon megőrződött szerves dolgokra bukkantak: elefántcsontra, tojásra, sőt, egy üvegben borsra is.

Jo a kimerítő merülés után is lelkesen mesél arról, mi mindent sikerült feltárni. Edények töredékeit, a hajótestből származó fát, evőeszközöket talált. Már rutinos búvárrégész, nem ez az első expedíciója, de mindig ugyanolyan boldog az új felfedezésektől. A Mun folyóban merült V. Rama király 19. századi hajójánál, majd francia hadihajóknál. 

A kívülállók nem mindig értik, miért hoz valakit lázba egy öreg porcelántöredék, ami a tenger fenekén hever. Jo viszont csak ezekért merül: mint elmondta, a korallzátonyok nem vonzzák, maga a búvárkodás kevésbé fontos, mint a történelem, a régészet. Ha lelőhely van a mélyben, akkor kérdés nélkül veszi a búvárcuccát.

Az sem fontos számára, hogy senki nem vállalja a búvárrégészek biztosítását. Némi pluszt jelent a fizetésében a veszélyességi pótlék, de a kormányzat alapvetően úgy van vele, mindenki a saját felelősségére merül. És néha ezért nagy árat fizetnek: a víz aaltti régészeti hivatalban található gyakorlómedencét egy búvárrégészről nevezték el, aki 2013-ban egy 70 méteres merülés során vesztette életét.

A kockázat nyilván nem függ a nemektől, ezért nem is lehet megkülönböztetés a búvárcsapatban. Néhány területen vannak különbségek: Jo például szívesebben rendszerezi, katalogizálja a leleteket, szívesen írja meg a merülési jelentéseket, mint férfi kollégái. Elfogadja, hogy a babonás tengerészek miatt az ő ruháit alacsonyabban kell kiteríteni. És van néhány kozmetikum is a kabinjában, hiszen a sós víz kikezdi a bőrét. Bár nem tesznek különbséget közte és férfi kollégái közt, azért valamennyire odafigyel ilyen dolgokra.

Pedig hosszú út vezetett idáig. Amikor elkezdte a búvárképzést, az oktató két palackos felszerelést adott rá, és azt mondta, ha nem tud egyedül felállni, nem vehet részt a tanfolyamon. Jo szerint olyan volt a képzés, mintha a haditengerészetben lettek volna: reggel 4-kor keltek, keményen tréningeztek. Megismerte a határait és igyekszik nem a férfiakhoz mérni magát: "Sose gondolom azt, hogy ha egy férfi meg tudja csinálni, akkor én is. Inkább azt mondom, megteszem amit legjobb tudásom szerint meg tudok tenni."

Noha tisztában van a búvárrégészet kihívásaival, Jo nem bánná, ha több nő is lenne a csapatban. Úgy véli, talán a búvárkodással kapcsolatos rossz élmények tartják vissza a régészeket, akik inkább a szárazföldi ásatásoknál maradnak. Van, akit valami felszerelésprobléma, vagy egy hullámos nap a tengeren is elriaszt. Természetesen az sem egyszerű, hogy fizikálisan is alkalmasnak kell lenni a merülésre. Jo szerint viszont egyszerűen csak alkalmazkodni kell, és akkor nincs lehetetlen. 

Így aztán Jo azt szeretné, ha történetével sokan megismerkednének, és inspirálhatna másokat is arra, hogy kövessék az útját- hiszen nem csak Lara Croft lehet példakép, hanem egy igazi búvárrégész is.

0 Tovább

Will Smith és az óceán

A sztár számára nagy kihívás volt szembenézni régi félelmével.

Will Smith saját bevallása szerint nem rajong az óceánért. Az idén ötvenedik éves színész viszont úgy döntött, ezúttal leküzdi régi félelmeti, túllép a kellemetlen élményeken, és tengerre száll, sőt, alá is merül.

Ausztráliába repült, és ott csatlakozott egy búvárcsapathoz, akikkel együtt kalandozott a Nagy korallzátonyon. Meglepő lehet, hogy a sztároknak is van bakancslistája- neki állítólag ez a hely is rajta volt. Így aztán megnézte a saját szemével. A kalandról saját oldalán osztott meg egy videót.

Noha a búvárkaland előtt még felmerült benne a kérdés, hogy orrba lehet-e verni a cápát, végül ilyesmire nem volt szükség. Az mindenesetre látszik, hogy az akciófilmekben legyőzhetetlennek látszó hírességek a valóságban azért pont olyan hús-vér emberek, mint mi vagyunk...

0 Tovább

Bali szeméttengere

Elképesztő videó készült az álomsziget közelében.

A Balira utazók körében gyakran felmerülő kérdés, mennyire szemetes a híres, sok turistát vonzó sziget. Van, aki szerint nagyon, van, aki szerint nem annyira. A helyzet az, hogy időnként igaza lehet mind a két félnek: napról napra változhat, az eső és a tengeri áramlatok függvényében, hogy mennyi hulladék kerül az emberek szeme elé.

Én láttam a sziget szemetes arcát is. Ami egyáltalán nem vonzó: műanyag hulladék mindenfelé, a begyűjtés és kezelés nem igazán működik. De ebben nincs semmi csoda, hiszen a sziget rettentően zsúfolt, több millió ember él egy aránylag kis területen, és ehhez társul a sok idelátogató. A turizmus ugyanis nagyon csúcsra van járatva. 

Igen, mi utazók is felelősek vagyunk a rengeteg szemét termeléséért, hiszen palackozott vizet iszunk, sok csipszet, csokit eszünk, pedig gyümölcsöt is választhatnánk, amit nem kell becsomagolni. Persze mondhatnánk azt, Balira nem utazunk, de a sziget tényleg gyönyörű, a merülés fantasztikus, tehát megyünk.

És így készülhetnek a szeméttengerről videók, képek, amik elgondolkodtatnak. Nem csak minket, akik legközelebb talán igyekszünk okosabban kezelni a szemetet, hanem a helyieket is, akik rájöhetnek, hogy a szemetes tenger nem vonzza, hanem taszítja a pénzes turistákat. A Manta Point például az egyik leghíresebb hely, minden nap több tucat búvár jár ki ide, de aki belecsobban ebbe a szeméttengerbe, a mantáktól függetlenül is vegyes benyomásokat szerez.

Hiszek benne, hogy lesz ennek megoldása. Kell, hogy legyen! Jó tudni, hogy a le nem bomló, de folyamatosan egyre jobban felaprózódó műanyag hulladékot végül elfogyasztják a hatalmas manták és a kisebb halak is- és ha utóbbiak a tányérunkra kerülnek, akkor mi is. Ha ezzel tisztában vagyunk, akkor sem törődünk azzal, hogy a mennyi szemetet öntünk a tengerbe?

És mindenki elhiheti, a hulladék ott van akkor is, amikor éppen a szerencsés tengeráramlatok miatt nincs a szemünk előtt. Önbecsapás azt hinni, hogy ez a probléma nem létezik- nagyon is égető kérdés! Csak közösen tehetünk ellene- ha legközelebb legyintünk egy eldobott műanyag csomagolásra, jusson eszünkbe ez a videó, és az, hova fog az végül kerülni.

0 Tovább

Csontvázak a roncstelepen

A roncsfosztogatókat nem zavarja, hogy háborús sírhelyeket dúlnak fel.

Az utóbbi évek aggasztó tendenciája, hogy Ázsiában illegálisan emelik ki a még mindig jól eladható fémből épült védett háborús hajóroncsokat. A Guardian cikkének szerzője egy indonéziai roncstelepen járt, ahol a roncsdarabok kisebb részekre vágása közben a munkások gyakran találnak emberi maradványokat, no meg az elhunytak felszereléseit, személyes tárgyait.

A lángvágóval dolgozók néha csak arra figyelnek fel, hogy egészen furcsa szaggal égő dologhoz érnek. Ilyenkor egy pillanatra megállnak, és ha emberi csontot találnak, azt félreteszik, és a főnök gondjaira bízzák. Senkit nem lep meg, hogy emberek vesztették életüket a roncsokban: ezek a hajók háborúban vesztek oda.

Évtizedeken át nyugodtak háborítatlanul az 1942-ben elsüllyedt roncsok: holland, brit, ausztrál és amerikai hadihajók kerültek a tenger fenekére, miután összecsaptak a japán flottával. Az utóbbi években viszont a világ legnagyobb sírrablása történik, és tényleg tucatszámra emelik ki a roncsokat. Búvárok és roncsszakértők felmérése szerint legalább negyven hajó tűnt el részben vagy egészben a tengerből!

2016-ban derült erre fény, amikor egy holland expedíciót indítottak a 75 éve zajlott jáva-tengeri csata emlékére. Akkor derült ki, hogy a HNLMS De Ruyter és NHLMS Java nevű hajóknak, amikre emléktáblát kívántak rögzíteni, csak a hűlt helyét találták a búvárok. A brit roncsok közül a HMS Electra, a HMS Encounter rombolókból illetve a HMS Exeter cirkálóból alig maradt valami. 

Pedig akár 100 méter hosszú hajókról beszélünk, amik nem közvetlenül a tenger feneke alatt nyugodtak, hanem néha 70 méteres mélységben. Régen csak egyedi fosztogatás volt, búvárok vitték ami mozdítható, de most már sokkal jobban felszerelt tolvajok dolgoznak: hatalmas úszódarukat vetnek be, amik egészen mélyről is tonnaszámra hozzák fel a hajót, darabokban. És nem csak réz, a bronz számít értékesnek, hanem az egykori acél is, amit még az első atombomba felrobbanása előtt gyártottak. Ezekből érzékeny orvosi műszerek és tudományos berendezések készülnek- az alapanyagok legjobb forrásainak ezek a roncsok számítanak.

A roncsok viszont egyben sírhelyek is, hiszen számos tengerészt rántottak magukkal a hullámsírba. Az emberi nemtörődömség és kapzsiság, a jogalkotók tehetetlensége, no meg a kulturális különbségek is közre játszanak abban, hogy nem nagyon törődnek azzal a helyiek, mit dúlnak fel. Ahogy az egyik melós fogalmaz, ő csak hajókat vág fel, erre koncentrál, a csontokkal nem foglalkozik. A hajótestet nagyjából egyméteres lemezekre vágják fel, és azzal nem törődnek, hogy maradványok rejtőznek a roncsokban. Odaadják ezeket a főnöknek, és nem kérdezik, ő mit csinál velük.

Némi utánajárás után ki lehet deríteni, van egy helyi ember, aki elföldelte a maradványokat pár dollárért pár percnyire a kikötőtől, ahol a roncsok darabolása zajlik. A kutatók, a helyi hatóságok illetve a holland illetékesek most együtt keresik fel ezeket a tömegsírokat, hogy tájékozódjanak. Néhány maradványt ki is emelnek, és törvényszéki vizsgálatnak vetnek alá. A temető egyik idős sírásója szerint zsákokban hozták a csontokat, és elásták azokat valahova. De úgy hírlik, amikor az ezzel megbízott embernek nem volt kedve ásni, a szeméttelepre kerültek a zsákok. 

A hollandok és a britek természetesen lépéseket sürgetnek. Nem hiszik el ugyanis hogy a hatalmas úszódaruk munkája senkinek nem tűnik fel, ugyanis a roncsok helyzete is ismert- ha valamelyik felett áll egy ilyen, könnyű kitalálni, mit keresnek ott. Egy angol parlamenti képviselő kijelentette, nem hagyhatják, hogy a hősi halált halt tengerészek maradványait így kezeljék, jelöletlen tömegsírba kaparják el őket. Több száz áldozatról van szó, a csatában a britek nagyjából 200, a hollandok 900 embert vesztettek. És mégis meg lehet mindezt tenni, ugyanis a víz alatti háborús temetőket nem lehet látni- ha valaki egy bulldózerrel menne át egy katonai temetőn a szárazföldön, egyből kitörne a botrány.

A kísérteties roncsok darabolásán dolgozók időnként nem csak csontokat találnak, hanem kisebb tárgyakat is, amiket szuvenírként elviszen. Lőszerek, apró fémdarabok, azonosító lemezek kerülnek a zsebekbe, és van, aki ezekkel díszíti a motorját, hogy egyedibb legyen. De ember és hadtörténész legyen a talpán, aki ezekből az apróbb dolgokból beazonosíthatná, hogy melyik hajó roncsát darabolták fel.

A munkások azt sem tudják, tényleg hadihajók maradványain dolgoznak-e, vagy máson, mert folyamatosan hozzák a nagy roncsdarabokat a telepre. A tengereken dolgozó fémvadászak eredményesen dolgoznak- és persze egyetlen kérdésre sem válaszolnak. Amit szétszedtek és eladtak, annak már nem akad nyomára senki, mint ahogy azok a csontok is őrzik a titkukat, amik kis falusi temetőkben nyugszanak. Talán egyszer legalább arra sor kerül, hogy a katonák maradványai megkapják a végtisztességet, ha már nyughelyüket feldúlták, eltüntették.

0 Tovább

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés


Google hirdetés

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

divecenter.hu

Hirdetés

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog