A Moszad szudáni búvárbázisa

Klasszikus izraeli titkosszolgálati akció, meglepő fedősztorival.

Nemsokára a mozikba kerül a Red Sea Diving Resort című film Chris Evans főszereplésével. Noha a cím azt sugallja,  hogy a középpontban a vörös-tengeri búvárkodás áll, valójában egy akciódús filmről van szó, ami egy különleges történetet dolgoz fel a nyolcvanas évek elejéről. És ami a legjobb: valós történelmi eseményeken alapul!

A Haaretz hosszabban is ír a történetről. Az izraeli állam az 1970-es évek második felében hozott döntést az etiópiai zsidók kimentéséről és Izraelbe viteléről. A polgárháború elől menekülő emberek Szudánban kerültek menekülttáborokba. Noha az arab ország nem volt éppen baráti viszonyban Izraellel, helyzete miatt mégis jó esélyt kínált az emberek kimentésére. Nyilván csakis titokban hajthatták ezt végre, tehát a Moszad bevonásával kezdték a tervezést.

Ám évekbe telt, amíg a titkosszolgálat megtalálta az ideális helyszínt: egy néhány szépen felszerelt tengerparti villákból álló komplexumot, ami akkor éppen üresen állt. Olasz befektetők építették 1972-ben, de a resort nem nyitott meg, ugyanis a szudániak képtelenek voltak kiépíteni az ígért infrastruktúrát, nem volt út, víz és villany sem. Ám a Moszadnak pont a félreeső, tengerre néző helyszín miatt lett nagyon is érdekes.

A szudáni idegenforgalmi hatóság meg volt róla győződve, hogy egy svájci cég vette bérbe a resortot, méghozzá csinos summáért. Miközben azt hitték, európai menedzserek, búvároktatók és szörftrénerek érkeztek a resortba, valójában mind fedett izraeli ügynökök voltak. Gyakorlatilag a Moszadnak adták ki három évre a bázist. Az ő embereik tényleg nekiláttak dolgozni, hogy egy csinos tengerparti nyaralóhelyet alakítsanak ki, felújítottak mindent, lett víz és elektromosság is, és az Arous Holiday Village hamarosan várta a vendégeket.

A helyi alkalmazottaknak fogalma sem volt róla, mi a resort működtetésének valódi célja, nem tudták azt sem, főnökeik izraeilek. A turistáknak szintén elképzelése sem volt arról, hogy egy titkosszolgálati akció díszletében nyaralnak, viszont annyira szerették a helyet, hogy a resort még nyereséges is lett. Voltak csinos, színes brosúrák, amivel a pénzes búvárokat csalogatták a szép villákba, de a fő attrakció természetesen a homokos tengerpart, a korallzátonyok, a roncsok voltak. (Szudán ma is sokak fantáziáját megmozgató búvár úticél, de az infrastruktúra hiánya miatt továbbra sem tudják kihasználni a Vörös-tengerben rejlő potenciált.)

Egyetlen kanadai vendégnek tűnt fel, hogy az "európai" búvároktatók és menedzserek nagyon izraeli stílusban reggeliznek. Maga is zsidó származású volt, és kibucban élt hosszabb ideig, így vette észre, mennyire vékonyra szeletelik a salátában a zöldséget- de megtartotta magának a titkot. A szudáni alkalmazottaknak a péntekenként sütött édes péksütemény lehetett furcsa, no meg persze az is, hogy a főnökeik időnként eltűnnek és meglehetősen fáradtan térnek vissza.

Ugyanis ők elsősorban nem a resort miatt voltak Szudánban. Időről időre teherautóval mentek a menekülttáborokba, ahonnan etiópiai zsidókat vittek a nyaralófaluba, s innen mentek tovább hajóval vagy repülővel Izraelbe. Veszélyes akció volt ez, 1982 márciusában például a szudáni hadsereg egységei nyitottak rájuk tüzet, amikor csempésznek hitték őket- valójában azok is voltak, csak az emberek voltak a "szállítmány". Őket tették csónakba, hogy a nemzetközi vizeken várakozó izraeli hadihajó vehesse őket a fedélzetre. 

A golyózáporban az izraeli ügynökök határozott fellépése mentette meg a helyzetet. Elkezdtek üvöltözni a szudániakkal, hogy elment az eszük, fizető turistákra lőnek, és persze azzal fenyegetőztek, hogy a parancsnoknál tesznek panaszt. Azzal indokolták az éjszakai fuvart a tengerpartra a csónakokhoz, hogy a vendégeikat épp éjszakai merülésre viszik- a meglepett katonák még bocsánatot is kértek.

De a történet máshogy is alakulhatott volna, így ezek után ideiglenes leszállóhelyekre vitték a sivatagba az embereket, akiket légi úton juttattak ki az országból. Ezt a tevékenységet ugyanúgy az Arous üdülőfaluban dolgozó izraeli ügynökök irányították. 1982 és 1984 között 17 ilyen légi transzfert szerveztek meg.

A történetet először 1997-ben ismerhette meg a nagyközönség, ugyanis a resort kiépítésében és a fedett akciókban is főszerepet játszó Gad Shimron könyve ekkor jelent meg. Természetesen aligha írhatott meg mindent, hiszen a Moszad cenzorai gondosan ellenőrizték, mi kerülhet napvilágra- ez igazán nem meglepő egy titkosszolgálati akció kapcsán. 

Shimron elmondása szerint a kaland veszélyes része mellett viszont voltak nagyon jó dolgok is a búvárbázis üzemeltetésében. Noha viszonylag egyszerű körülmények között éltek és dolgoztak, igazi paradicsomi helyen töltöttek éveket. Csodálatos strandok, fantasztikus merülőhelyek vártak rájuk, és még fizetést is kaptak. 

A Moszad ügynökei számára az is vonzó újdonság lehetett, hogy nem megtorló bevetésen kellett részt venniük, hanem egy humanitárius akcióban. A menekülő embereknek segítettek új hazát találni, és büszkeséggel töltötte el őket, hogy sok pénz befektetésével alakított ki egy olyan infrastruktúrát egy ellenséges országban Izrael, amivel ezreket menthettek ki Etiópiából. A búvárbázison keresztül is sok embert vittek ki, de az igazán nagy volumenű mentőakciókra 1984 végétől került sor. S amikor ez befejeződött, az Arous Holiday Village története is lezárult. A bevetés sikerrel járt, és minden veszély ellenére valamennyi izraeli ügynök épségben hazatérhetett.

Igazi filmvászonra illő sztori ez- és ezt Hollywoodban is így gondolták. Gideon Raff rendező megkereste Shimront hogy egyeztessenek a könyvének a jogairól, de végül Raff úgy döntött, hogy inkább átdolgozza az egészet. Így aztán nem történelmi filmre, hanem inkább "amerikanizált" akciómozira számíthatunk. Meglehet, nem lesz rossz az sem, de azért mindenképpen izgalmas megismerni a valóságot is. Az ugyanis önmagában is meglehetősen hihetetlen és különleges...

0 Tovább

Az Anzac-nap tiszteletére

Egy roncsnál emlékeztek meg a háborúban szolgált katonákról a búvárok.

Április 25-én van az Anzac-nap, amikor azon ausztrál és új-zélandi katonák előtt tisztelegnek, akik hazájukat szolgálták. Erre a napra időzítették ausztrál búvárok a merülést a HMAS Brisbane roncsához, amin évtizedeken át szolgáltak haditengerészek a különféle tengereken. 

A hajót 2005-ben süllyesztették el Queensland államban, hogy a búvárok számára látványosság legyen. Ám ahogy az lenni szokott, az itt merülők megismerkednek a hajó történetével is. A 133 méter hosszú HMAS Brisbane romboló többek között Vietnamban is megfordult, majd az Öböl-háborúban is szolgált. Méltó helyszín tehát arra, hogy az ausztrál katonáknak emléket állítson.

0 Tovább

Harminc órás merülés

Ismét csúcsot döntött a rekordhalmozó török búvár.

Cem Karabay már több búvárrekordot megdöntött. Pár éve például egy nagy akváriumban töltött 192 órát egy huzamban, ami természetesen a Guiness könyvbe is bekerült.

Ezúttal a leghosszabb nyílt vízben, hideg tengerben végrehajtott merülés csúcsát döntötte meg, ugyanis 30 órát és 20 percet töltött a víz alatt Gökcada sziget közelében, Törökországban. A korábbi rekordot Norvégiában állították fel még 2016-ban, ám az a merülés csak 15 óra 10 perces volt, szóval Karabay kereken megduplázta azt.

A török búvár igazi hazafi, mindig valami esemény évfordulójára, nemzeti ünnepre időzíti a rekordkísérleteket. Április 24-én emelkedett fel a vízből, amivel arra emlékezett, hogy kereken 20 évvel azelőtt került fel az UNESCO világörökségi listájára Trója városának maradványa.

0 Tovább

73 bevásárlókocsi

Meglepő dolgokat találtak a víz alatt takarító búvárok Horvátországban.

Ahogy közeledik a szezon az Adrián, úgy kapunk hírt a horvát tengerpart különböző pontjain szervezett víz alatt hulladékgyűjtésről. A "tavaszi nagytakarítás" során kicsit megszépülnek a partszakaszok és kikötők, sok szemét kerül ki a vízből.

Az persze nagy kérdés, egyáltalán miért kerül oda ez a sok hulladék? Dubrovnikban a kikötőben merültek alá az önkéntes búvárok, akik között nem csak helyiek, de svédek és hollandok is voltak. (Meglepő lehet, hogy turisták is bekapcsolódnak az ilyen munkába, de ez teljesen szokványos búvárkörökben, én is vettem részt ilyenben több alkalommal.) A környékbeli búvárklubok tagjai pedig mindig jönnek, hiszen ez az ő saját tengerük, és fontosnak tartják a védelmét.

A meglepő eredménye az lett a tengertakarításnak, hogy a közeli szupermarketből származó bevásárlókocsik kerültek elő. Nem is csak egy-két darab, hanem több tucat, egészen pontosan 73! Jó kérdés, ki,  miért és hogyan dobálta be ezeket a tengerbe... Emellett biciklik, és egy óriási hulladéktároló konténer kiemelése "színesítette" a programot- a zsákszámra talált apróbb hulladékokat külön ki sem emelni, mert abból mindig van bőven.

Bár ezzel nem oldódott meg minden probléma, azért egy kicsit mégiscsak tisztább lett a tenger. Az igazi pedig az lenne, ha mi magunk vigyáznánk rá jobban, és legközelebb a búvárok csak unatkoznának, mert semmilyen szemetet nem találnának a vízben...

(Fotók: Abyss Diving és Aci Marina Dubrovnik)

0 Tovább

Búvárklub merülés nélkül

A Penn State nagy hagyományú klubja a jövőben nem szervezhet merüléseket.

Az amerikai egyetemeken komoly múltja van a különféle kluboknak, hallgatói közösségeknek, amelyekben egy-egy kedvtelés hívei tömörülnek. A híres Pennsylvania State University sem kivétel, de a klubok közül három váratlan nehézségekkel néz szembe. Az egyetem ugyanis a hegyi túrázók, a barlangászok és a búvárok közösségét fel akarja oszlatni, mert a hobbijuk "túl veszélyes". Mindez azért különös, mert ezen klubok múltjából egyetlen balesetet sem sikerült felidézni.

A 98 esztendeje alapított túraklub szervezésében a diákok együtt jártak hegyi túrákra, kajakozni, különféle hátizsákos kirándulásokra. A Penn State vezetése szerint az a gond, hogy gyakran olyan területre mennek el, ahol gyenge a mobiltelefonos lefedettség, így baj esetén nem lehet azonnal riasztani a segítséget- az, hogy egyetlen konkrét esetet sem tudnak említeni, ahol ez gondot okozott volna, nem számít.

A fél évszázada alapított búvárklub esetén pedig teljesen nyilvánvaló, hogy a víz alól nem lehet mobilon hívni a parti őrséget, így aztán minden merülés potenciálisan életveszélyes, legalábbis az egyetem szerint. 

Az érintett hallgatói klubok kaptak egy lehetőséget arra, hogy elkerüljék a feloszlatást: nem szervezhetnek közös programot. A Facebook-oldalukon beszélgethetnek például arról, hogy jó dolog a barlangászat vagy a búvárkodás, esetleg közös filmnézést szervezhetnek (nyilván csak biztonságos helyeken), de a hobbijuk közös űzése tilos.

Azért nem törlik el teljesen az ilyen programokat, csak éppen kizárólag egyetemi szervezésben, egyetemi felügyelettel valósulhatnak meg azok, tehát a hallgatók önállóan megvalósított, értelemszerűen szabadabb kalandjai lesznek tiltottak. És nyilván az adminisztráció miatt ritkábban, túlszervezetten lehet részt venni a túrákon.

Az érintett hallgatók nyilván morognak, hiszen a Penn State szerint csak az ő hobbijuk veszélyes, a rengeteg sérüléssel járó élsport, mint az amerikaifoci, nem. Mások szerint elég furcsa ez a döntés, ami elvonja a hallgatói klubok autonómiáját, hiszen vannak azért olyan hétvégi programok, összejövetelek az egyetemeken, ahol sokkal könnyebben kerülnek bajba a diákok, mint egy közös kiránduláson...

0 Tovább

Búvárkodás Okinawán

Japánban is szép élményeket tartogat a tenger mélye.

Néha az ember belefut egy-egy jó repülőjegy ajánlatba, és egyből beindul a fantáziája. Például látunk valami akciót Japánba, és mivel tudjuk, a szigetországban micsoda hagyománya van a búvárkodásnak, egyből nézelődni kezdünk.

Meg kell jegyezni, le sem esik többségünk számára, hogy az ország legdélebbi szigetei 1800 kilométerre vannak a legészakibb ponttól. (Ez nagyobb távolság, mint ami Budapest és Szentpétervár között van.) Míg a Kamcsatkához közel eső részeken a hideg tengerek élővilága vonzza a búvárokat, a déli Okinawa trópusi vizekkel kecsegtet.

Utóbbira is láttam meglepően olcsó repjegyet. Tudom, az eljutás csak egy dolog, Japánban már minden más nagyon drága, de... álmodozni azt szabad. És ez a videó meggyőzött arról, hogy ott sem unatkoznék.

0 Tovább

200 méter egy szuszra

Magdalena Solich-Talanda az első nő, aki áttörte az álomhatárt.

A szabadtüdős búvársport, amikor egy levegővel merülnek a versenyzők, egészen különleges teljesítményekkel hökkenti meg az átlagembereket. Hihetetlen mélységekbe merülnek le, hosszú időn át tudnak a felszín alá merülni, s a medencés számokban egy lélegzettel úsznak le elképesztő távokat.

Ez utóbbi számban külön tartják számon az uszonnyal illetve uszony nélkül elért távolságokat. A lengyel Magdalena Solich-Talanda tartja az uszony nélküli tempózásban a világrekordot 191 méterrel- ám a napokban egy versenyen 200 méteres teljesítményt ért el. A videón az új rekord teljesítése közben látható- szinte hipnotikus, ahogy látszólag lassú tempóban halad mind tovább.

Az eredmény azért nem hivatalos világrekord, mert egy helyi versenyről volt szó, csak lengyel bírókkal. Ám Magdalena nem elégedetlen, hiszen ez csak a felkészülés egy állomása volt a belgrádi világbajnokság előtt- ki tudja, ott mire lesz képes!

0 Tovább

Önkéntes kukások

A búvárokat is szemétszedésre biztatják.

A tengerekben sodródó elkeserítő mennyiségű hulladék veszélyezteti az élővilágot, s természetesen ha a víz kiveti a partra, a nyaralást is tönkreteheti. Az ember sétálna egy álomszép öbölben, de üdítősdobozokat, zacskókat kerülgetni nem nagy élmény.

Szerveznek ugyan szemétszedéseket víz alatt és felett, de ez a munka lehet teljesen spontán, önkéntes is. Ha a parton találsz valami hulladékot, gyűjtsd össze, vidd magaddal és dobd ki. Amennyiben búvárkodás közben kerül a szemed elé egy palack, egy zacskó, ki is viheted a vízből.

Ha azt mondod magadnak, hogy nem te dobtad el, miért te hoznád ki, akkor jusson eszedbe, mikor ittál utoljára műanyag üvegből, mikor vettél utoljára csokit, chipset- és biztos lehetsz-e benne, nem került pont az a tengerbe? Ha elkezded kiszedni a más szemetét, egy idő után te is sokkal felelősségteljesebben gondolkodsz a hulladékokról. 

Noha az a néhány darab szemét nem váltja meg a világot, azért én mégis hoztam már ki a búvármellényem zsebében zacskót és beszakadt horgászzsinórt. Természetesen csak csepp a tengerben a több millió tonnányi sodródó hulladékhoz képest, de... abban biztos lehetek, azt a zacskót már nem eszi meg egy teknős se, abba a zsinórba nem gabalyodhat egyetlen hal se.

Már egyre többen szerveznek ilyen spontán szemétgyűjtést, sőt, egyfajta kihívás is lehet belőle- csak éppen hasznosabb, mint a mosószerkapszula-evés. Nyugodtan lehet feltölteni képeket arról, mennyi szemetet sikerült gyűjteni, s talán a jó példa ragadós lesz. A merülőtársak is meglepődnek eleinte, miért ilyennel foglalkozol a víz alatt, de ez csak egy pillanat, s mégis utólag jó érzés kiüríteni a zsebedből a szemetet. A legjobb persze az, ha semmiféle hulladék nem kerül a szemünk elé a tenger fenekén- de az sajnos még odébb van... 

0 Tovább

A Helena hősei

Újabb roncsfelfedezés, újabb történetek a múltból.

A Microsoft-alapító Paul Allen által finanszírozott roncskutatás jelentősége az, hogy felhívja a figyelmet a hajózás és a tengeri hadviselés történelmének tragikus, hősies pillanataira. Április elején jelentették be, hogy a Petrel kutatóhajóval rátaláltak a USS Helena roncsára, és ez alkalmat teremt arra, hogy ennek a hajónak a sorsáról beszéljek- pontosabban a rajta szolgáló emberekéről.

A USS Helena (CL-50) 1939-ben állt szolgálatba, tehát épp időben ahhoz, hogy a második világháborúban részt vehessen. A nagyjából 180 méter hosszú könnyűcirkáló 1941 decemberében ott volt Pearl Harborban is, meg is sérült a japán támadásban, de a legénység gyors reakciójának köszönhetően nem süllyedt el, 1942-re pedig kijavítva szállt harcba.

A hajó az év végén kitüntette magát a Guadalcanal környéki összecsapásokban. Részt vett az ellenség parti állásainak támadásában, ellátmányt szállító hajókat védelmezett, tüzérei lelőttek egy japán bombázót is. Ott volt, amikor a súlyosan sérült Wasp repülőgéphordozó megsérült, és a Helena 400 főnyi tengerészt vett a fedélzetére.

1943. július 6-án az éj leple alatt több japán torpedó találta el a USS Helenát a Kula-öbölben zajló összecsapások során. A végzetesen megrongálódott hajót elhagyta a legénysége, de a sötétben az emberek a tengerben elsodródtak egymástól, az áramlás is más irányba vitte a különböző csoportokat.

Hamarosan két romboló, a Nicholas és a Radford érkezett a helyszínre, és sokakat kimentett a Helena legénysége közül. Ám amikor felvirradt a napvilág és jöttek a japánok, a két romboló visszavonult, de négy mentőcsónakot a tengerre tettek. Ezeket a rombolókon önként jelentkezők vezették a veszélyes helyzetben a túlélőkhöz, hogy egyesével felvegyék azokat. Egy kis, 88 fős csoportot mentőtutajokkal, halászhajókkal vittek partra, őket másnap mentették ki.

Közel 200 ember viszont még mindig a tengerben küzdött az életéért. Egy tengerészeti repülőről dobtak le nekik mentőtutajokat. Ezekre felsegítették a sérülteket, míg a többi ember kapaszkodva próbált túlélni. Megpróbálták úszva a part közelébe vinni a tutajokat, de nem jártak sikerrel az erős áramlás miatt. Egyre közelebb sodródtak az ellenséghez, és az amerikai repülőkről sem vették őket észre. Végül egy sziget közelébe értek, ahova 165 tengerész jutott ki élve.

Ám még mindig nem menekültek meg: a bennszülöttek bújtatták őket a japánok elől. A USS Helena elsüllyedése után 11 nappal, július 16-án sikerült kiementeni őket a szigetről. A hajó 900 fős legénységéből 168 ember veszett oda, de a többség túlélte a hajó elsüllyedését. A hajót és a legénységét a harcokban tanúsított hősies helytállása miatt kitüntette a haditengerészet, s most már a roncs helyzete is ismert, Paul Allen csapatának köszönhetően. 

0 Tovább

Ambon apró csodái

Rengeteg különleges élőlény él itt a tengerben.

Ambon a Maluku-szigetcsoport tagja, Sulawesitől keletre található. Indonézián belül nem számít túl nagynak, és vannak több turistát vonzó, ismertebb szigetek, mint például Bali. 

A búvárok körében viszont ismert Ambon neve, mert a Banda-tengerben található sziget körül roppant sok látványos kis élőlény lakik. Régebben a látványos korallzátonyok, a nagyobb állatok vonzottak szinte mindenkit, de mostanában már a fotósok szeretnek a homokos aljzaton bogarászni, ahol apró, különös formájú és színű lények élnek.

Ez a rövid videó ezekből vonultat fel jópárat, kiváló kedvcsinálóként egy amboni búvártúrához.

0 Tovább

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés


Google hirdetés

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

divecenter.hu

Hirdetés

Címkefelhő

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog