Big Blue Búvár Blog

Szerda óta keresnek három búvárt nagy erőkkel a mentőegységek, de a remény fogy..

Két napja olvashattuk a hírt, hogy Malajziában egy búvárhajó kapitánya a búvárok nélkül tért vissza a partra. Beszámolója szerint a merülés végén a négy külföldiből álló búvárcsapat nem emelkedett a felszínre a megadott helyen, és némi keresés után riasztotta a hatóságokat.

A csapatot egy 35 éves norvég búvároktató nő vezette, vele volt egy 18 éves francia lány, egy 46 éves brit férfi, és utóbbi 14 éves fia. Búvár tanfolyamon vettek részt Pulau Tokong Sanggol közelében, amikor megtörtént a baj. A hatóságok azonnal a keresésükre indultak, és nagyjából egy nap után a norvég búvárt, Kristine Grodemet meg is találták.

Ő mesélte el, hogy haladó tanfolyamot tartott, amikor erős sodrásba keveredtek. Beszámolója szerint a hajót nem érték el, majd az áramlatban a többi búvártól is elszakadt. Noha valamennyien képesek voltak a felszínre emelkedni, a felszerelésük is működött, az idő nagyon fontos tényező: őt másnap már 40 kilométerre az eltűnés helyétől fedezték fel.

A többiek tehát már egészen távol lehetnek, és ennyi idő után egyre kisebb az esély a sikeres kimentésüknek. Sietni kell, mert 4-5 nap után már teljesen legyengülnek, kiszáradnak az emberek. Ám most még megtörténhet a csoda, hiszen rengetegen kapcsolódtak be a keresésbe a hatóságok mellett. Fontos ilyen helyzetben, hogy meg kell próbálni együtt maradni, és persze az is számít, van-e náluk valamilyen felszíni jelző eszköz. Bója, lámpa, netán rádiós jeladó- ezek bármelyike életet menthet.

A hatóságok vizsgálják, hogy a hajó kapitánya nem hibázott-e. Áramlásos helyeken ugyanis fokozott figyelmet kíván a búvárkodás a hajók legénységétől is, meg kell próbálni követni a búvárok haladási irányát, és így lehet a felszínre érő embereket gyorsan a fedélzetre venni. Mivel a norvég búvár beszámolójából ismert, hogy a felszínre értek mind, de a hajó sehol nem volt, ez kérdéseket vet fel.

A kapitányt ezért drogtesztnek vetették alá, ami metamfetamin jelenlétét mutatta ki szervezetében. Őt le is tartóztatták, és el is indult ellene a vizsgálat. A norvég búvár útmutatása alapján folytatódik a keresés, és bizakodnak benne, talán sikerrel megtalálják merülőtársait is.

Malajzia a koronavírus járvány miatt lezárta határait, nem volt lehetséges turisták számára a beutazás. A kiváló merülőhelyeiről ismert ország csak nemrég nyitott meg újra a külföldi nyaralók előtt.

Frissítés: miután halászok észrevették őket, két újabb búvárt sikerült megmenteni a tengerből két és fél napnyi sodródás után, a merülés helyétől messze délre. A 46 éves brit Adrian Chesters és a 18 éves francia Alexia Alexandra Molina állapota stabil. A mentőegységek nem adják fel a keresést, és reménykednek, hogy a csoport utolsó tagját, a 14 éves búvárt is sikerül megtalálniuk.

Mint később kiderült, a kimentett brit férfi arról számolt be a hatóságoknak, hogy 14 éves fia nem bírta a viszontagságokat, elgyengült, és életét vesztette. Ennek ellenére a keresést folytatják, de a sodródás iránya és az eltelt idő miatt lehet, hogy az utolsó búvár már nem is malajziai vizekben van.

Ha tesztelnéd a tudásod búvárkodás, búvártörténelem, tengeri élővilág témában, itt a lehetőség.

Nem ez az első alkalom hogy kvízt állítok össze. Afféle kedvtelés ez a számomra, tényleg szívesen foglalkozok vele- mert én magam is tanulok közben.

Előre kell bocsátanom, én magam sem tudnám talán 50 százalékosra sem kitölteni a kvízt, mert elég nehéz lett. A kérdések úgy születnek, hogy először megálmodom, nagyjából milyen téma legyen a középpontban (ezúttal vegyesen a búvár-tenger témájúak), utána pedig igyekszem viszonylag kiegyensúlyozottan válogatni, legyen mindenből egy kicsi.

Eszembe jut egy téma, például búvárrekordok. Olvasgatok, keresgélek, aztán ha találok valami érdekeset, faragok belőle kérdést. Eszembe jutnak híres roncsok, utánanézek az azokkal kapcsolatos adatoknak- ezekből választok a kvízhez. De előtte én sem tudnám ezekre a választ! Ugyanígy van az élővilágra vonatkozó kérdésekkel is.

A búvár úti célokra vonatkozó kérdéseknél természetesen igyekszem figyelni arra, melyik lehet ismertebb a mi számunkra. Biztos vannak menő merülőhelyek Chilében, de azokról kevesen hallottak. Ezért téma inkább az Adria, a Vörös-tenger vagy Ciprus. De a kérdések ezeknél sem egyszerűek, valamiféle háttértudás kell hozzájuk.

Természetesen akadnak becsapós kérdések, amiknél abszolút nem az a válasz, amit várnál. Hát ettől szép egy kvíz! Ha érdekel, itt tudod kitölteni.

Búvár kvíz 2033 április

A teszt 26 kérdésből áll, a kitöltés után láthatod, hány pontot értél el, és azt is megnézheted, melyik kérdésre mi volt a helyes válasz.

Búvárokat ért súlyos baleset Mexikóban egy kapitány óvatlansága miatt.

A víz alá merülő búvárokra ritkán jelenti az élővilág a veszélyt, sokkal jellemzőbb, hogy más emberek óvatlansága okoz bajt. Egy, a közelmúltban történt tragédia is arra figyelmeztet, mit okozhat ez.

Fontos alapszabály, hogy a búvárok merülésének helyét valahogy jelezni kell a felszínen. Az őket szállító hajó is használ zászlót, és a nyílt tengeren a felszínre emelkedő búvárok is szokták bójával jelezni, pontosan hol vannak. A többi hajónak ezt természetesen tiszteletben kell tartani, hiszen a búvárok feletti hajómozgások balesetet okozhatnak.

A mexikói eset során egy öt fős csoport merült alá egy roncsnál, és a merülés végén már a felszín közelében jártak, amikor egy másik, nagy méretű búvárhajó minden szabályt figyelmen kívül hagyva a roncs felé állt, hogy a saját búvárai merülni indulhassanak. A víz alatt levők közül ketten viszont már nem tudnak elhúzódni a hajócsavar elől, és súlyosan megsérültek, életüket pedig nem lehetett megmenteni. 

A két, tengerbiológusként dolgozó amerikai férfi egyaránt a fején sérült meg, amikor az érkező hajó gyakorlatilag átgázolt a csoport felett. A vízben lévő többi búvár mesélte el a szörnyű pillanatokat, amikor társaik életüket vesztették. A másik hajó nem törődött a távolság tartásával, noha csak az előbb odaért búvárbázis kis hajója volt a roncs mellett, tehát talán közeledhetett volna más irányból is.

A balesetet okozó hajó kapitányát őrizetbe vették, de ez már senki életét nem adja vissza. Az eset tanulsága, hogy a vízen mindenkinek vigyáznia kell: a búvároknak is fel kell nézniük a felszín irányába emelkedés közben, a hajósoknak pedig figyelni kell arra, hol vannak a búvárok, mert számukra a gyorsan forgó hajócsavar nagy veszélyt jelent.

Amber Fillary 90 métert úszott két lék között- búvárruha, uszony és légzőkészülék nélkül!

A jég alatti szabadtüdős búvárkodás igazi komoly kihívás. Palack nélkül olyan helyre lemerülni, ahol nem lehet azonnal a felszínre emelkedni igazi bátorságpróba. A dél-afrikai Amber Fillary Norvégiába utazott, hogy ott mutassa meg mit tud: világcsúcsot akart javítani.

A 90,6 méteres eredmény pedig erre elegendő is volt. Meglehetősen könnyedén tempózott a felvételek szerint az alig egy fokos vízben egy szál bikiniben a lékbe csobbanó hölgy- szép teljesítmény!

A Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) űrhajósai a víz alatt készülnek a Holdra való visszatérésre az Artemis program keretében. A NASA 2025-re tervezi az Artemis programot, ekkor az amerikai űrhivatal űrhajósai a Holdra utaznak és leszállnak annak déli pólusán. Jelenleg egy űrhajósokból álló csapat készül erre a nagy kihívást jelentő küldetésre a houstoni Neutral Buoyancy Laboratory-ban.

A NASA a napokban fotókat tett közzé az előkészületekről. Ezeken az látható, ahogy az űrhajósok a víz alatt edzenek a Neutral Buoyancy Laboratory medencéjében. Nem ezek az első fotók erről a helyszínről, de mégis újszerűek: az asztronauták teljes sötétségben gyakorolnak.

Fotó: NASA

A houstoni speciális központ medencéjét már többször használták a NASA űrhajósai. A víz alatti munka elég hűen reprodukálja az alacsonyabb gravitációjú környezet körülményeit. Ez nemcsak magának a mozgásnak a sajátosságait teszi megismerhetővé, hanem az űrprogramok során az űrhajósok által végzett feladatok begyakorlását is. 

 A Hold déli pólusánál a Nap legfeljebb néhány fokkal lesz a horizont felett. Az ilyen körülmények rendkívül hosszú és sötét árnyékokat fognak okozni. Annak érdekében, hogy az űrhajósokat felkészítsék a sajátos fényviszonyokra, a NASA egy speciális képzési programot hozott létre.

A Neutral Buoyancy Laboratory szakembereiből álló csapat erre a célra egy kis szimulációt készített. Az ötlet az volt, hogy a lehető legjobban imitálják azt, amivel az űrhajósok szembesülni fognak. Ezért a 12 méter mély medence alján kikapcsolták az összes fényt, és fekete függönyöket szereltek a falakra. Így minimálisra csökkentették a fényvisszaverődéseket. Ezután egy keresőfényt szereltek fel a víz alá, amelynek fénye lehetővé tette, hogy szimulálják azt, amivel az űrhajósok a Holdon szembesülnek majd.

Az Artemis program a NASA egyik programja, amelynek célja, hogy 2025-ben visszatérjenek az űrhajósok a Holdra. Ez az első ilyen kezdeményezés az Apollo-program 1972-es lezárása óta. A legfontosabb különbség azonban az, hogy az űrhajósok hol fognak tartózkodni. Az Apollo-program során a NASA a Hold egyenlítője körüli helyszíneket kutatta. Ezzel szemben az Artemis program a Déli-sarkra összpontosít.

A tudósok azt jósolják, hogy az ott található, állandóan árnyékban lévő kráterek miatt jéglelőhelyeket fognak találni. A vízjég azért marad meg a Holdon, mert a Hold pólusainál lévő alacsonyan fekvő területek szinte állandóan sötétben vannak. Ez azt jelenti, hogy a misszió résztvevőinek fényszegény munkával kell majd megbirkózniuk. Ez jelentős különbség a Nemzetközi Űrállomáson való tartózkodásukon megismert űrsétákhoz képest. OItt bőséges a fény, mivel a nap naponta 16-szor kel fel.

Jó legalább gondolatban kicsit visszatérni a Maldív-szigetekre, ahol nagyszerű mantarájás merüléseink voltak.

A mantákért minden búvár rajong. Furcsa, hogy régen félték ezeket a hatalmas, akár ijesztőnek is mondható rájákat, amikről ma már tudjuk, teljesen ártalmatlan planktonevők. Én mindig is szerencsés voltam a rájákkal: mantát láttam Egyiptomban, Thaiföldön, Balin is, és most a Maldív-szigetek jött a sorban.

Pár évnyi búvárkodás után az ember a merülés előtti eligazításokat egészséges kétkedéssel hallgatja. Mert a tenger nem múzeum: az, hogy valami lehet egy adott helyen, az nem jelenti azt, hogy tényleg ott is lesz. Beugrunk a tengerbe, úszkálunk egy szűk órát, és esetleg pont mi leszünk a peches csapat, akinek nem jut cápa, manta vagy teknős. Megesik!

Hát most nem ez volt a helyzet. Ahol azt mondták, számítsunk mantákra, ott nem egyszerűen csak felbukkantak pár pillanatra és már robogtak is tovább. Ó, nem. Köröztek felettünk, néha olyan közel, hogy szinte hozzánk is értek. Persze tény, néha egy kicsit keresgéltük a legjobb helyet, a merülés elején azt hittem, ezek is csak fantommanták lesznek, aztán... "Szálltak" felettünk ezek a hihetetlenül elegáns mozgású óriások, s mi csodáltuk, fotóztuk őket.

S ha kicsit tovább mentünk, jöttek újabb manták. Majd újabbak. Volt, hogy már emelkedtünk, és akkor mentek alattunk pár kört. Közben azért érdemes volt nézelődni, mert felbukkant teknős, cápa is, vagy akár egy cetcápa, ahogy ügyet sem vetve ránk, elúszott a mélyben. Ő nem törődött velünk, mi annál inkább vele! Aztán újból a manták felé vettük az irányt.

Ez az oka annak, hogy oly sok búvár szereti a Maldív-szigeteket: nem váratlan, hogy felbukkanjon a szemünk előtt egy ilyen különleges állat. Máshol megesik, hogy a hét fénypontja 4 másodperc "mantázás". Itt pedig, amikor azt mondják, számíthatunk rájuk, jönnek is. Szóval ezekre az eligazításokra mégiscsak érdemes odafigyelni...

Dottie Frazier az első nő volt, aki búvároktatói minősítést szerzett.

Akik jártasak a búvárkodás történelmében, tudják jól, hogy nagyon sokáig szinte kizárólag férfiak merültek a rézsisakos búvárkodás korában, és az azt követően elsősorban a hadseregben végzett búvártevékenységben sem vettek nők részt. Pedig korábban, a még csak szabadtüdővel merülő búvárok közt pedig a nők voltak többségben Koreában, Japánban is, tehát szó sem volt arról, hogy ez nekik "nem való".

Cousteau kapitányék fejlesztése, az olcsó, könnyen gyártható nyílt rendszerű sűrített levegős légzőkészüléknek köszönhetően nem csak a katonák, hanem a civilek is felcsaphattak búvárnak. Természetesen mindig volt pár kalandvágyó hölgy is, aki csatlakozott hozzájuk, de többnyire férfiak merültek. 

Az pedig végképp ritka volt, hogy egy nő úgy döntött, a búvárkodás lesz a hivatása. A törékeny termete ellenére kitartó és merész Dottie Frazierről úgy tartják, ő volt az első nő, aki az Egyesült Államokban megszerezte a búvároktatói minősítést, még 1955-ben. Később pedig még búvárboltot is nyitott, búvárruhákat tervezett, tehát ott volt a kedvtelési búvárkodás hőskorában. 

Négy fia született, természetesen mindannyiukból búvárt faragott, és alapított egy olyan klubot is, ami a családi búvártúrákra koncentrált- együtt merülhessenek szülők és gyerekek.

A búvárként és búvárüzletágban is aktív hölgy sok elismerést kapott, a búvárlegendák közé választották, s az Egyesült Államokban kifejezetten ismert volt tevékenysége a búvárkörökben. Az 1922 júliusában született Dottie Frazier pár napja, 99 évesen hunyt el.

Emlékezetes hetet töltöttünk a Maldív-szigeteken januárban- nagyvadakból nem volt hiány.

A koronavírus miatti nehezítések az álmodozásokat legalább nem érintették annyira. Azt kell mondjam, az utóbbi hónapokban egyre többen, többször éreztük úgy, hogy menni kellene, közelre vagy távolra- bárhova. A nyári Adria után az őszi Ciprus egyfajta áttörés volt, és éreztem, kell valami nagyobbat is álmodni. 

A Maldív-szigetek csábító nyaralóhely, de a búvárok körében nem kevésbé sűrűn emlegetett. A víz meleg és tiszta, viszont az erős áramlások miatt többször esik szó az esetleges veszélyekről. Bár voltak merülőhelyek, ahol tényleg vitt a víz, jó szervezéssel, jó helyi merülésvezetőkkel azért egy rutinos búvár számára ugyanúgy jól merülhető, mint bármi más. Legalábbis én végig búvárkodtam a hetet, szinte mindig vittem a gépemet, és kifejezetten jókat merültem. Természetesen észnél kell lenni, de hol nem?...

Már a legelső, bemelegítő merülésnél feltűnt valami: nem volt igazán lenyűgöző korallkert ott, ahol beugrottunk, viszont az első kis szirti cápa rögvest megjelent. Aztán egy másik, harmadik... Gyorsan rájöttünk, a máshol említésre méltónak számító kisebb cápák itt teljesen szokványosak. A feketeúszójú szirtcápák mellett előfordultak rajokban a szürke szirtcápák, és néhol az aljzaton nyugodtan heverésző fehéruszonyú szirtcápákból is akadt. Ezekhez egészen közel is lehetett férkőzni, ha kellően óvatosan lopakodtam feléjük.

A dajkacápákkal való éjszakai merülés afféle igazi látványosságnak számít a Maldív-szigeteki hajóutakon. Nekem kicsit furcsa élmény volt: van egy hely, ahova odaszoktak ezek a ragadozók a rendszeres etetés miatt, a tüskés rájákkal együtt. Itt az éj sötétjében tolakodnak a könnyű zsákmányra váró cápák és az őket nézni akaró búvárok. Mint egy színpad körül, letérdeltünk, és jöttek minden irányból a dajkacápák. Néha konkrétan hozzánk értek, máskor meg csapatostól húztak el a fejünk felett. Van, aki szerint ez a legjobb merülés egy ilyen túrán- nekem is emlékezetes az élmény, de volt, ami jobban tetszett. Kihagyni azért kár lett volna!

S hogy mi az, ami nagyobb durranás? Néha a szó szoros értelmében nagyobb látványosságról van szó: az egyik helyen manták kedvéért mentünk a víz alá, de a semmiből, teljesen váratlanul alattunk felbukkanó cetcápa miatt lett igazán nagy kaland a merülés. Megláttuk a komótosan úszó, 6-7 méteres óriást, és sikerült viszonylag közelről meg is néznünk Nincs mese, volt nagy öröm! Nem éppen ekkor készültek életem felvételei, de... mit számít? Ott voltam és megnéhettem a saját szememmel!

Aztán az sem volt akármi, amikor a túra vége felé, a főváros, Male kikötőjének bejáratánál ugrottunk be. Itt sok halász dobál be felesleges fogást, haldarabokat a vízbe, és sejthető, hogy ez vonzza a ragadozókat. Elsősorban tüskés ráják jönnek, de helyi vezetőnk mutatta, menjünk kicsit mélyebbre, mert ott talán összejöhet egy izgalmasabb találkozás. Aztán fel is bukkant egy ismerős sziluett, kígyózó mozgással- cápa! Ráadásul távolról pörölynek tűnt!

Vártunk, figyeltünk és nézelődtünk minden irányba, és újból jött a pöröly! Bevallom, az ember hiszi is meg nem is, amikor az eligazításon azt mondják, hogy talán, ha szerencsénk lesz, ezt meg azt látunk. Mert ugye, ha nincs szerencsénk, hát nincs- az, hogy naponta vagy évente látják ott azt a bizonyos állatot, ki tudhatja? De ezen a túrán a legtöbb ilyen ígéret bejött, mi pedig még itt, a kikötő előtt homoksivatagban is gazdagodtunk egy különleges élménnyel.

A pörölycápás videó itt nézhető meg, ha valaki kíváncsi, milyen amikor egyszer csak felbukkan ez a jellegzetes formájú ragadozó.

Egy búvár a merülés után esett el, és így vesztette életét.

A merülések előtt, alatt, után nem mindig jár a fejünkben az, hogy a felszínen ugyanúgy leselkednek veszélyek a nehéz felszereléssel cipekedő búvárra, mint ahogy a mélyben is óvatosnak kell lenni.

A napokban az Egyesült Királyságból érkezett szomorú hír: a St Brides Bay Pembrokeshire-ben viszonylag ismert merülőhely, és itt történt végzetes baleset. Az öbölben jó a látótávolság a köves-kavicsos aljzat felett, még kezdő búvárok számára is ajánlható parti merülőhely.

Egy búvár a merülés végeztével itt igyekezett a partra, amikor olyan szerencsétlenül csúszott meg a köveken, hogy elesett, és visszasodródott a vízbe. Társai riasztották a hatóságokat, akik megtalálták az áldozatot, ám segíteni már nem tudtak rajta.

Valószínűleg ez inkább egy szerencsétlen eset volt, ám emlékeztetnie kell minket arra, hogy búvárbalesetek a felszínen is történnek. Előfordulnak ilyen esések, aminek általában ficam, törés a vége, de néha történhet rosszabb is. Figyeljünk oda magunkra és egymásra a víz alatt és felett egyaránt!

Tavaly nyáron megint megnéztük a Stuka roncsát az Adrián.

Emlékezetes roncsmerüléseim közé tartozik, amikor először jártunk a Zirje mellette nyugvó második világháborús zuhanóbombázó, a Ju87 maradványainál. Zuhanóbombázó, ami a tengerbe zuhant, s a merülés is olyan, hogy a felszínről gyakorlatilag egyenesen zuhanunk a mélység felé, a repülőhöz.

Ezen a nyári kiruccanáson a szomszédos Kaprije szigeten volt a bázisunk, onnan hajóztunk át a roncshoz. Kaprije önmagában is megér pár kellemes szót, hiszen hangulatos és szép sziget, autóforgalom nélkül. A roncsról persze már írtam régebben, s a lényeg változatlan: izgalmas hely, izgalmas búvárkaland. Még biztos visszatérek... S hogy miért? Pár képpel illusztrálom.