Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Merülés az Erebuson

Virtuális túravezetést tartottak a búvárrégészek a HMS Erebus nemrég felfedezett roncsánál. Az alábbi videót megnézve kicsit mi is ott érezhetjük magunkat a híres hajó maradványainál, ahova egyébként nem sok esélyünk lenne eljutni.

Az Erebus ugyanis két méter vastagságú jégréteg alatt nyugszik. 1826-ban épült, 32 méter hosszú hajó több híres 19. századi felfedező expedícióban is részt vett, megjárta a sarkvidéket is. 1845 májusában a HMS Erebus és a HMS Terror Sir John Franklin parancsnoksága alatt indult el az északnyugati átjáró felkutatására: ez a tengeri útvonal Kanada északi részén teremtette volna meg a kapcsolatot az Atlanti- és Csendes-óceán között.

Noha az Erebust átalakították a sarkvidéki körülményekhez, többek között vaslemezekkel erősítették meg a hajótestet. Ám az expedíciót nem kísérte szerencse, mind a két hajó jégbe fagyott. A 130 főnyi legénység megpróbált kitartani, ám a kegyetlen körülmények közepette valamennyien életüket vesztették, így az expedíciót vezető Franklin is. Miután éveken át nem hallottak felőlük, többször a kutatásukra indultak. Csak jóval később találták meg a földi maradványaikat, és rekonstruálták a tragikus történetet.

Ám a HMS Erebust magát nagyon sokáig nem találták, pedig a víz alatti régészeket régóta izgatta a hajó sorsa. Több, mint másfél évszázadnak kellett eltelnie, amíg eljött a nagy pillanat, és 2014-ben bejelentették, a hosszas kutatás eredményesen zárult, megtalálták a híres roncsot. A legfontosabb lelet a hajó harangja volt, amit a felszínre is hoztak a későbbiekben.

A fagyos vízben korlátozottak a merülési lehetőségek, pedig a szakembereket nagyon érdekli, milyen tárgyakat találhatnak a jó állapotú hajótestben. Persze elsőre nem is könnyű átlátni a lelőhelyet, mert igazi algaerdő veszi körül a maradványokat. A legkorszerűbb három dimenziós térképezési eljárásokat is bevetik, de az igazi az, amikor a búvárok a saját szemükkel nézhetnek körül. A nagy nemzetközi érdeklődés miatt tették közzé a felvételeket, hogy mi is átélhessük a felfedezés élményét.

0 Tovább

Zaklatás a mélyben

Meglehetősen durva történetet osztott meg egy utazó, aki teljesen kezdőként szeretett volna belekóstolni a búvárkodásba egy profi oktató felügyelete alatt. Ám arra nem számított, hogy a kellemes kalandnak igérkező merülés során, kihasználva a helyzetet, a rutinos vezető fogdosni, tapogatni fogja.

Az eset Indiában történt, Goa szigetén. A hölgy barátaival együtt vett részt a programon, ami a világ számtalan pontján egyike a szokványos turistacsalogatóknak. A búvárkodásról mit sem tudó kezdőket rövid felkészítés után egy hivatásos búvár szoros felügyelete alatt engedik a mélybe, hiszen önállóan nem lennének képesek a biztonságos merülésre. A kezdők megnyugtatása érdekében, illetve a biztonságuk okán általános, hogy a profi folyamatosan fizikai kontaktusban van vele: fogja a kezdő palackját és kezeli felszerelését, esetleg adott helyzetben megfogja a kezét.

A fiatal hölgy a bázis rutinos oktatójával indult el merülni, a víz alatt a többi búvárhoz képest más irányba indultak. Nem nagyon volt a közelben senki, amikor a kezdő azt vette észre, vezetője keze útnak indul a testén. Nem értette, mi történik, de menekülni nem nagyon tudott. Miközben félt a tolakodástól, a zaklatástól, úgy érezte, teljesen ki van szolgáltatva, hiszen egyedül nem tudott volna biztonsággal merülni, a felszínre emelkedni. A gyorstalpaló tanfolyamon gyakorlatilag csak egy víz alatti kézjelet tanítottak meg neki: azt tudta jelezni, hogy minden rendben.

Ám hiába mutatott OK jelet, a valóságban egyáltalán nem érezte jól magát. Hiába nézett körbe, senki más nem volt a közelében. A vezető szorosan tartotta a víz alatt, folyamatosan simogatta, megérintette, ő pedig a légzőautomatával a szájában értelemszerűen nem tudott segítségért kiáltani. A merülést szörnyű tortúraként élte meg, és nagyon megkönnyebbült, amikor végre a felszínre értek. Kiderült, a hajótól egészen távolra kalandoztak el, talán pont azért, hogy senki ne lássa, mi történt. A legénység azt hitte, baj történt, mert a szokásosnál jóval tovább voltak a víz alatt.

A zaklatást elszenvedő lány teljesen zavarban volt. Ám érezte, valami nagyon nem volt rendben. Megkérdezte a más oktatóval szintén merülő barátait, majd a többi oktatót is, hogyan zajlott, zajlik egy ilyen merülés, és mindenki egybehangzóan állította, a vendégek palackját, néha esetleg a kezét szokás megfogni. Egy normális bevezető merülésen jól érzi magát a kezdő, és élvezi az oktató is, hogy valakinek megmutathatja a felszín alatti világ különlegességeit.

Ám itt most valami egészen másról szólt a merülés, hiszen a többiek eltérő tapasztalatai után nem volt kérdés, az a bizonyos hivatásos búvár tudatosan irányította így az egészet. Az áldozat ezt felismerve a parton a többiek előtt vonta kérdőre a zaklató oktatót. Az hebegni kezdett, hogy pusztán a véletlen műve volt, mert meg kellett igazítani a felszerelést és így tovább. Az áldozat barátai ekkor értették meg, miért volt ennyire felzaklatva társuk, és nem hagyták, hogy lerázza őket az oktató. Kiálltak barátjuk mellett, és segítették mindenben, így tanúskodtak amikor a rendőrség elé került az ügy. Az eljárás még tart, és a hivatásos búvár akár börtönbe is kerülhet. Az is kiderült, más is tett már panaszt rá, de valószínűleg sok olyan rémült búvár is volt, aki nem mert a hatóságokhoz fordulni tanúk híján, vagy egyszerűen a szégyenérzet miatt.

Sajnos a történet nem egyedi. A kezdő, tanfolyamozó búvár egyértelműen kiszolgáltatott helyzetben van, és előfordul, hogy az oktató ezt gusztustalan módon próbálja kihasználni. Amikor mindez a víz alatt történik, ahol az életét féltő, rutintalan ember szinte teljesen ledermed, és nincs a közelében senki aki segíthetne, az oktató nem csak szexuális zaklatást követ el, életet is veszélyeztet, hiszen a másik pánikba eshet, balesetet szenvedhet. Az ilyen ügyet nem szabad annyiban hagyni, és remélhetően a mostani eset után igazságos ítélet vár a fogdosó gazemberre, akinek tettéről jelentést tettek a rendőrség mellett a nemzetközi búvároktatási rendszernél is.

Én személy szerint már a felszíni flörtölést sem tartom elfogadhatónak, hiszen egy tanuló nincs egyenrangú helyzetben az oktatóval. Ám addig, míg a nyomulás gyorsan rövidre zárható, nem történik tragédia- a tanulónak nem kötelező maradni az oktatójánál, ha az nem szimpatikus. De az erőszak egészen más tészta, akár víz alatt történik, akár a merülések közt, amikor valahol a víz partján, a tanfolyamhoz magányosan csatlakozó kezdőt zaklatja valakit. Legyen egyértelmű: a zaklatás, a megfélemlítés semmilyen tanfolyamnak nem lehet része, és persze az sem igaz, hogy bármiféle beavatási szertartás ürügyén ki szabadna használni a kiszolgáltatottságot. Az ilyesféle közeledés első jelére egyértelművé kell tenni, ha valakinek ez nem tetszik, és persze figyeljünk oda egymásra egy tanfolyamon, túrán, hogy közbe tudjunk lépni.

Kétségtelen, mi, búvárok, sok helyzetben egymásra vagyunk utalva, van egy különleges kötelék az együtt merülők között. De annak a túlzott bizalmaskodáshoz, zaklatáshoz semmi köze! Ha kialakul búvárok között a merülőtársi kapcsolatnál mélyebb és több, akkor az legyen két felnőtt ember, két egyenrangú partner közös döntése. Nem csak szerelemről, barátságról is lehet szó, hiszen búvátúrákon remek embereket ismerhetünk meg, akikkel víz alatt és felett egyaránt jól érezzük magunkat.

Pont emiatt ne hagyjuk, hogy szabadon garázdálkodhassanak olyan alakok, akik azt hiszik, a mélység mindent elrejt a többiek szeme elől. Vesse ki magából az ilyeneket az oktatók társadalma mellett a búvárok teljes közössége is, és mindig a gyengébb, a támogatásra szoruló kezdő mellé álljunk. Meg kell érteni mindenkinek, ez nem ártatlan dolog, hanem nagyon is elítélendő tett, ami megviseli az elszenvedőt és akár börtönbe juttathatja az elkövetőt. És ha ezzel tisztában lesz minden érintett, akkor talán elvétve sem fordul elő, hogy a tenger mélyének meseszép világa helyett egy gazember zaklatása jusson valaki eszébe, ha az első (és vélhetően egyben utolsó) merülésére gondol.

0 Tovább

Cápashow Fijin

A tenger híres-hírhedt ragadozóival merült a jól ismert búvárfilmes, Howard Hall. Fiji a cáparajongók egyik kedvelt úti célja, mert nyolcféle cápafaj egyedeivel is lehet merülni. A különféle szirtcápák, a citromcápák, dajkacápák mellett elsősorban bikacápákkal találkoznak a víz alatt a búvárok- ezek az erős felépítésű ragadozók arról is ismertek, hogy az emberre potenciálisan veszélyes fajnak számítanak.

A cápák egészen közel úsznak a víz alá merészkedő emberekhez, így a kiváló operatőrnek nem volt nehéz látványos felvételeket készíteni. A korszerű kamerának köszönhetően izgalmas lassításokkal tudta bemutatni ezen állatok elegáns, gyors mozgását. El is gondolkodhat a néző, vajon ijesztőnek vagy inkább szépnek látja ezeket a cápákat?

Természetesen a film nem adhatja vissza azt az érzést, amikor egy ilyen ragadozó váratlanul az ember felé fordul, és elkezd úszni az irányába, majd az utolsó pillanatban kitér. Ilyenkor azért máris kevesebben vannak, akik kizárólag a szépségükre tudnak koncentrálni...

Mindenesetre aki erre vágyik, Fijin nem nagyon unatkozik. Van pár pont a világon, ahol még ennyi cápát láthatnak a búvárok, de sok helyen erősen megcsappant a számuk. Különös, hogy ezek az erős, eredményes ragadozók is veszélyben lehetnek, ha korlátlanul halásszák őket. És akár szereti valaki őket, akár nem, hiányoznának a tengerből. Jó lenne, ha nem csak videókon láthatná a cápákat a jövő ifjúsága.

Ezen a helyen a cápákkal nem csak merülnek, oda is figyelnek rájuk: természetvédelmi projektekben vesznek részt, mert a cápák számukra élve, épen és egészségesen érnek a legtöbbet. Néha a pénz a legjobb motiválóeszköz arra, hogy valaki elkezdjen környezettudatosan gondolkodni...

0 Tovább

Az Északi-sark jege alatt

Különleges helyen javított mélymerülési rekordot. Az orosz Konsztantin Novikov egészen az Északi-sarkig utazott egy búvárcsapattal, hogy a jégpáncél alá merüljön egy lélegetvétellel. Április 13-án került sor a rekordjavításra: 65 méter mélyre jutott az extrém körülmények közt. A merülés két percig és 12 másodpercig tartott.

A korábbi rekordot még 2005-ben állították fel 51 méterrel. Vélhetően túl sűrűn nem is fognak vele próbálkozni, mert már az Északi-sarkra eljutni önmagában sem hétköznapi kiruccanás.

0 Tovább

Kötözött cápa

A Bahamákon tipikus program az etetéses cápamerülés, de az még az ott dolgozó rutinos profikat is meglepte, amikor egy cápa egészen közel ment hozzájuk, mintha a testére tekeredett kötél eltávolítását kérte volna.

Persze a felvételek becsapósak is lehetnek. Nem minden helyzetből kell romantikus háttérsztorit gyártani, elég nehéz belelátni egy cápa fejébe még annak is, aki nap mint nap tucatnyival búvárkodik. A gyakorlott merültetők képesek a cápákat úgy megnyugtatni, hogy azok akár mozdulatlanul is tűrjék a rájuk tekeredett kötél eltávolítását, de hogy valóban tudja-e az állat, mi akadályozza, és tényleg azért úszik-e közel- ezt azért nehéz igazolni.

Az viszont tény, hogy ezúttal jó helyen és jó időben voltak a búvárok, segíteni tudtak a cápának. Ez a legfontosabb, és azt kell mondjam, a két hölgy igazán ügyesen kezelte a helyzetet. Ezek a gyors ragadozók azért elég váratlanul is tudnak reagálni, és ők a védőruha ellenére kockázatot vállaltak a segítségnyújtással.

És hogy miért vállalták ezt fel? A tengeri élőlények életkilátásai erősen romlanak, ha a mozgásukat erősen akadályozó kötélbe gabalyodik a testük, ezt nem kell magyarázni. A cápák etető túraszervezők számára nem csak üzleti okokból fontos, hogy sok látnivaló legyen a búvárok számára, ők valóban odafigyelnek ezekre az állatokra, szeretik őket. Így aztán adott helyzetben talán fel sem merült bennük a kétely, hogy segítsenek-e. Állatvédelem élesben...

0 Tovább

Egy kétszer felfedezett roncs

Egy Budapesten épült ócska gőzöst is besoroztak a második világháború idején, míg végül a Fekete-tenger mélyén kötött ki a Dürnstein. Ám sokáig nem tudták, hol nyugszik, majd ismét elveszett rejtélyes módon.

A hajót 1899-ben építették hazánkban, és hosszú időn át teljesített szolgálatot a Dunán. Utasokat szállított különböző osztrák kikötők között, tette a dolgát a becsülettel, aztán a második világháború idején a németek a Dürnsteint is besorozták. Persze a 19. századi technikát képviselő ócska lapátkerekes gőzöst nem frontharcokban vetették be, kisegítő szolgálatot látott el. 

A 60 méteres hajó legénysége egy viharban végzetes navigációs hibát vétett, és a Dürnstein a Fekete-tenger fenekére került, 1944 januárjában, Iljicsevszk közelében. Egy ideig azt hitték, szovjet tengeralattjáróról kilőtt torpedó okozta végzetét, de ezt nem sikerült igazolni.

A szovjet búvárok 1977-ben találták meg hosszas kutatás után a mélyben. Levéltári anyagokat bújtak, hogy megfejtsék, hol nyugszik a régi gőzös. Aztán sikerült egy roncsot felfedezni 25 méteres mélységben, amiről azt sejtették, hogy az elveszett hajó maradványa, ám akkor nem tudták azonosítani. 

Jóval később vissza akartak térni, de vélhetően nem rögzítették pontosan a roncs koordinátáit, így a búvárok hiába keresgéltek, nem találtak semmit. Ekkor már 2004-ez írtak, a független Ukrajna roncskutatói tehát nekiveselkedtek, hogy ismét felkutassák a szovjet időkben egyszer már megtalált Dürnsteint. 2006-ban jártak sikerrel, és a jó állapotban, épségben maradt roncs közelében talált tárgyakkal be tudták bizonyítani, hogy valóban a régi gőzös bukkant elő. A hajóról Andrej Nyekraszov készített remek felvételeket a későbbiekben, ahol egyértelműen beazonosíthatóak az egykori hajótest részei.

2010-ben a vastag üledékréteg alatt megtalálták a navigátor iratszekrényét, benne a hat évtizede a mélyben rejtőző dokumentumokkal, térképekkel. A pecsétek egyértelműen igazolták, hogy milyen hajóra bukkantak.

Így a Fekete-tenger újabb történelmi emlékhelyéről sikerült többet kideríteni. Különös arra gondolni, hogy olyan hajó maradványainál merülhetnek az ukrajnai búvárok, amelyeket egyszer magyar kezek építettek.

0 Tovább

A megoldás odalenn van

A maja kultúra bukásának okait több helyszínen kutatják, és érdekes módon a válaszokat gyakran a víz alatt találhatják meg. Legyenek azok egykori kegyhelyek, amelyek mélyén talált áldozati tárgyak mesélnek a múltról, illetve természeti képződmények, amelyek vizsgálata árul el fontos dolgokat.

A maják civilizációja, tudása ma is sokakat izgat, pedig azért nem tudunk mindent róluk. Mindenesetre akik azt hitték, 2012-ben a maja naptár végén eljön a világvége is, kicsit már túlságosan is hittek a jóslataikban. Pedig szegény maják a saját bukásukat sem látták előre, ami nagyjából egy évezrede kezdődött. Úgy tűntek el a civilizációjuk emlékei, hogy a rég elfeledett templomok megtalálásaig nem is tudott róluk a tudomány. 

Talán a tenger mélyén vizsgálódó tudósok szolgálhatnak néhány izgalmas válasszal. A maják egykori birodalmához közel esik a Great Blue Hole, azaz Nagy kék lyuk, ami Belize egyik leghíresebb merülőhelyének számít. A 300 méter átmérőjű és több, mint 100 méter mély üreg akkor keletkezett, amikor egy hatalmas üreg beomlott sok-sok éve. Az itteni kristálytiszta víz vonzotta már a híres felfedezőt, Jacques-Yves Cousteau-t is. 

Búvárrégészek a tenger fenekéről gyűjtöttek be mintákat a Blue Hole-ból és annak közeléből. Azokat elemezve az derült ki, hogy nagyjából a hanyatlás kezdetével esett egybe egy klímaváltozás, aminek következménye egy pusztító aszály lett. Ezt abból lehet tudni, hogy amennyiben sok eső esik, a folyók több üledéket sodornak magukkal a tengerbe. Ám ennek a bizonyos időszaknak a mintái sokkal kevesebbet tartalmaznak abból az ásványi anyagból, amik jellemzően a folyókból kerültek a mélybe. 

A szárazság azzal járt, hogy egyre nehezebb volt ivóvízhez jutni és természetesen kevesebb terményt tudtak aratni. Az éhezés által sújtott lakosság többé nem bízott a vezetőkben, félbe szakadtak a hatalmas építkezések, és hanyatlani kezdett a maja birodalom. Ezt a történetet egyelőre másféle régészeti emlékekkel lehet igazolni, de úgy fest, a tenger mélyén levő üledék elemzése is ezt támasztja alá. 

Újabb bizonyítéka ez annak, hogy sok esetben egészen váratlan helyszíneken érdemes kutakodni az emberiség múltjára kíváncsi szakembereknek. Ki hitte volna, hogy a maják nyomában járóknak le kell merülni, ha fel akarják tárni ezt a régesrégi történetet...

0 Tovább

Tüntetés a víz alatt

Nem éppen szokványos helyszín egy politikai demonstrációhoz a tenger feneke, de a Maldív-szigeteken még ez is előfordulhat: a börtönbe vetett egykori elnök, Mohamed Nasheed szimpatizánsai merültek alá. A búvárok transzparenseket vittek magukat, így fejezték ki nemtetszésüket.

A nagyjából száz búvár ezen a különleges módon tiltakozott a szerintük koncepciós eljárásban bíróság elé állított elnök meghurcolása ellen. A Maldív-szigetek belpolitikájában nem vagyok túl járatos, de az olvasottak alapján arról van szó, hogy a három évtizeden át zavartalanul kormányzó Maumoon Abdul Gayoom után Nasheed volt az első demokratikusan választott elnök. Neki szívügye volt a környezetvédelem, és a klímaváltozás elleni tiltakozásként kormányával kihelyezett ülést rendezett a tenger mélyén.

Ezek után nem meglepő, hogy a vele szimpatizálók is odalenn demonstrálnak. Most éppen a korábbi diktátor rokona van hatalmon, nem csoda, hogy Nasheed félreállítása nem jönne neki éppen rosszul a 2018-as választások előtt. 

A búvárok tüntetésének mindenesetre van néhány igazán pozitív vonása. Egyrészt aligha hangoskodnak, másrészt biztosan nem gyújtanak tüzeket a víz alatt, és ami a legjobb, nem kell oszlatni sem a tömeget- amikor elfogy a palackból a levegő, hazamennek maguktól. 

0 Tovább

Ne a cápáktól rettegjünk

Kutatók szerint a vizek mélyén egészen különleges fenyegető lények leselkednek ránk. Nem hatalmas óriáspolipok vagy szörnycápák fenik ránk a fogukat, hanem épp ellenkezőleg, aprócska, de nagyon is ellenálló lények miatt lehetünk veszélyben. Az antibiotikum rezisztancia képességével rendelkező baktériumok ugyanis ott vannak minden helyen, ahol strandolnak, úsznak, csónakáznak az emberek.

Ezeknek a baktériumoknak a veszélyességéről elég gyakran hallhattunk, mert a fertőzés súlyos következményekkel járhat. A baktériumok több módon kerülhetnek az emberi szervezetbe, de eddig azt még nem vizsgálták, van-e esély arra, hogy a vízben is hasonló történjen. Brit kutatók szerint ez bizony előfordulhat, mert a szennyvizekkel rengeteg nem kívánatos gyógyszermaradék, vegyi anyag kerül a tavakba és tengerekbe, ahol új, rezisztens baktériumok jelennek meg.

Azt már régebbi kutatások is igazolták, hogy a tengerből vett mintákban nem kevés olyan baktérium található, ami ellenáll az antibiotikumoknak. Ahol nem túl hatékony a szennyvízkezelés, ott eleve túl sok baktérium él a partközeli vizekben, tehát érdemes odafigyelni rá, hogy valóban tiszta vízű helyen fürdőzzünk. És ugyan tökéletes védelem nem létezik, mégis meg kell próbálni a baktérium szervezetbe jutásának esélyét csökkenteni.

Akár egy kis pancsolás közben is az ember szájába kerülhet víz, mint ahogy nyílt sebeken keresztül is előfordulhatna fertőzés. Az esélyek nem nagyok, és nem kell emiatt lemondani a tengerparti nyaralásról, a tudósok is inkább arra figyelmeztetnek, minden mindennel összefügg. Ha nem sikerül kezelni azt a problémát, hogy miféle anyagok kerülnek a vízbe, akkor a jövőben ebből nagyobb gond lehet. Nem csak az emberek szednek ugyanis nyakra-főre antibiotikumat, ezeket bizony a nagyüzemi állatartásban is óriási mennyiségben alkalmazzák.

Arra persze senki nem gondol, amikor a tablettákhoz nyúl, hol is fog a maradék kikötni. Nos, ott, ahol semmi szükség nem lenne rájuk. Amikor a nyaralást tervezzük egy álomszép tengerpartra, akkor mindig csak arra figyelünk oda, amit látunk- pedig van ott sok olyan dolog is, amit nem vehetünk észre. És ezek egy részéért az emberiség maga a felelős, szóval a veszélyt nem a cápák és hasonló ragadozók jelentik a testi épségünkre, hanem mi magunk. Ironikus, nem?

0 Tovább

A búvárfotós bajnokság legjobb képei

Idén már 13. alkalommal rendezték meg idehaza a búvárfotósok országos bajnokságát. Sajátos verseny ez, hiszen képeket összemérni nem egyszerű feladat. Mivel barátaim, ismerőseim is a nevezők között voltak, eleve úgy voltam vele, ott a helyem a díjátadón, majd a lebonyolításban is kaptam egy kis szerepet. Belülről élhettem meg a történéseket, most pedig meglehetősen szubjektívan válogatok néhányat a pályázat képeiből, elsősorban azokat, amelyek nekem személyes kedvenceim voltak.

A nagylátószögű kategóriában első helyezett fotó Tökölyi Csaba képe, Acélzátony a címe. Ezen a túrán én is ott voltam, sőt, a hajóroncs történetét bemutató bejegyzésemhez kaptam pár képet fotós barátomtól. Most pedig jó volt kategóriagyőztesként viszontlátni ezt a gondolatébresztő képet, ami már külföldi megmérettetéseken is sikert aratott.

Pohl András a makró kategória első helyét szerezte meg ezzel a remekbe szabott tintahal-portréval. Ezen a túrán is ott voltam, és tudom jól, éjszaka becserkészni ezeket a kiszámíthatatlanul mozgó, villámgyors puhatestűeket nem mindig egyszerű feladat. Ilyen remek képeket pedig ritkán látni róluk.

Násfay Béla a búvárfotós mezőny doyenje, ebben az évben viszont ő szerezte meg az összetett győzelmet, és övé lett a verseny legjobb felvétele is a zsűri döntése alapján: egy édesvízi hangulatkép, ami a Vihar előtti csend címet kapta. Ez lett a mérsékelt- vagy hideg égövi kategória első helyezett fotója is.

A kompaktoknál nagy kedvencem volt Szabó Tamás barátom édesvízi medúzája, amit akár nálunk is meg lehet figyelni. Persze az aprócska élőlényt a többség észre sem veszi, de a tavak jó ismerője sikeresen lefotózta őkelmét. Ezzel a képpel lett a kategória második helyezettje.

Kurucz Balázs szintén több érdekes édesvízi felvétellel rukkolt elő. A mérsékelt égövi kategória élmezőnyében négy fotóval is szerepelt, a Zöldben című képével második díjas lett.

A makrófelvételek között harmadik helyet érdemelt ki Bálint Attila, aki egy porcelánrákot örökített meg. Ezen aprócska rákok fotózásához türelem kell, mert ennek a fajnak az egyedei igen gyakran bújnak meg anemonák csápjai között, ahol nagyobb biztonságban vannak.

A halakról készült fotóknak külön kategóriája volt. Ebben az első helyet Tóth József érdemelte ki, aki a naplementében örökített meg egy látványos halrajt- a felezős képben egyszerre látszik a felszín felett vöröslő ég és a mélyben suhanó halak.

Szintén a hal kategóriából választottam ki még Válóczy István fotóját, aminek az Irokéz címet adta, és a második helyen végzett. Ez a szőrös békahal az egyik legfurább jószág a tenger lakói közül- a képben nincs semmi trükk, ezek tényleg így néznek ki.

A verseny valamennyi képét, köztük a díjazottakat a XIII. Búvárfotós Országos Bajnokság holapján lehet megnézni.

0 Tovább

Google hirdetés

Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Címkefelhő

roncs (249),mutazás (194),sztori (187),cápa (160),video (133),búvár (126),felfedezés (76),környezetvédelem (74),baleset (73),élmény (71),fotó (68),alapok (57),adria (57),híresség (54),egyiptom (47),film (47),szabadtüdős (41),utazás (35),barlang (34),delfin (29),felszerelés (28),retró (28),történelem (27),egzotikus (26),régész (26),magyar (22),bálna (21),sellő (20),teknős (19),munka (19),édesvíz (18),usa (17),tanfolyam (15),videó (15),karib (14),polip (13),bánya (12),Cápa (12),kutatás (12),üzlet (12),ciprus (11),mélytenger (11),medence (11),doku (11),kincs (10),rekord (10),fóka (10),málta (10),ausztrália (9),manta (9),támadás (9),jordánia (8),tengeralattjáró (8),szemét (7),sport (7),szafari2014 (7),szobor (7),humor (6),tél (6),szafari18 (6),csikóhal (6),tudomány (6),cousteau (6),verseny (6),rák (6),Bali (6),ázsia (5),ausztria (5),florida (5),rája (5),tintahal (4),bali (4),mexikó (4),hidegvíz (4),repülő (4),olaszország (4),magyarország (4),szafari2016 (4),múzeum (4),találkozás (3),muréna (3),víz alatti (3),Egyiptom (3),thaiföld (3),repülőroncs (3),skandinávia (3),orosz (3),könyezetvédelem (3),karácsony (3),krokodil (2),elsodródás (2),maldív (2), (2),spanyolország (2),hal (2),medúza (2),éjszaka (2),görög (2),csiga (2),könyv (2),európa (2),bomba (1),hollandia (1),búvárfilm (1),izland (1),szafari (1),bulgária (1),akvárium (1),aqaba (1),vörös-tenger (1),cetcápa (1),balti (1),budapest (1),románia (1),repülőgép (1),uk (1),tenger (1),norvégia (1),szörny (1),technológia (1),thaifold (1),Búvár (1),horvátország (1),feketetenger (1),celeb (1),írország (1),egyesült királyság (1),Florida (1),dubaj (1),korall (1),görögország (1)

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog