Underwater!

Lassan fél évszázada annak, hogy elkészült egy legendás kincskeresős-búváros kalandfilm, ami a téma minden tipikus sablonját felvonultatta. A címe egyszerűen csak annyi volt: Underwater! A moziba beülő számára tehát egy percig sem lehetett kétséges, hol játszódik a film...

Az 1955-ben bemutatott film legnagyobb sztárja egyértelműen Jane Russell volt, a sokoldalú színésznő, aki musicalekben, romantikus filmekben, drámákban egyaránt sikerrel szerepelt. Itt most leginkább különféle, annak idején merésznek számító fürdőruhákban merült - vagyis ő kevésbé, hiszen a színeszek helyett többnyire dublőrök dolgoztak a víz alatt. A kalandos tengermélyi jeleneteket jellemzően stúdióban rögzítették, hiszen így sokkal biztonságosabb, de a nézők számára így is nagy élményt jelenthetett a víz alatt játszódó kalandfilm.

A sztori egyébként több, mint tipikus: búvárok bukkannak kincset rejtő hajó nyomára, de a mesés vagyonra gonosztevők is fenik a fogukat. Sokat merülnek, van szerelem, csapdába esés a mélyben, és más tipikus fordulatok. A korszakban nagyon szokatlan lehetett, hogy a film zöme víz alatt játszódik, és akkoriban még az sem feltétlenül volt tipikus, hogy a női főszereplő a férfiak oldalán kiveszi a részét a felszín alatti akciókban is, nem csak a fedélzeten várja aggódó tekintettel a hős búvárokat.

Eleve, az ötvenes évekről beszélünk, amikor a könnyűbúvárkodás még nagyon idegen volt az átlagemberek számára, csak egy pár év múlva kezdett népszerűvé válni ez a hobbi elsősorban az Egyesült Államokban. Így aztán a hitelességet senki nem kérte számon; egyébként is egy kalandfilm esetén messze nem ez a legfontosabb tényezője a sikernek.

A műfaj mindenesetre azóta is kedvelt a filmesek körében, egy másik klasszikus filmet, a The Deepet már én magam is bemutattam itt a blogon. Ezúttal viszont abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Youtube-on megtaláltam (legális volt-e a feltöltés vagy sem, azt nem tudom...) az Underwater!-t teljes egészében, és be is illeszthetem ide. Így aztán mindenki aki belenéz magának döntheti el, mennyire járt el az idő felette...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Merülés az ismeretlenbe

Nem kell ahhoz a világ egy eldugott pontjáig menni, hogy a merülés a teljes bizonytalanságról szóljon: elég hozzá egy magyar tó, két hiányos felszerelés és két még hiányosabb képzettségű búvár.

Több mint egy évtizede, nagyon kezdő búvárként feltelefonáltam pár búváriskolát, szerveznek-e hétvégi merülést. Az egyikük azt mondta, igen, és lehet hozzájuk csatlakozni, az úticél a dorogi Palatinus-tó. Kértem felszerelést, aztán a megadott napon ott voltam a tó partján, ahol már készülődött pár ember. Bemutatkoztam, adták a cuccot és még egy merülőtársat is. Akkor az én hátam mögött öt merülés volt, négy még a tanfolyamról, és egy pár héttel korábbról egy másik tóban. És kiderült, én vagyok a tapasztaltabb búvár, mert a társamnak csak négy merülés volt beírva- a tanfolyam után első "önálló" merülésére készült.

Dorog Palatinus tóA rendszerben ahol tanultam, a szabályzat olyasmit mond, hogy két alapfokú végzettségű búvár merülhet párban önállóan a tanfolyaméhoz hasonló vagy jobb körülmények közt. Mivel mind a ketten magyar tóban vizsgáztunk, a körülmények tényleg hasonlítottak. Akkor vágjunk bele, gondoltuk!

El kell áruljam, akkoriban éppen úgy mint ma, a kezdő búvárok többségének korántsem volt teljes a felszerelése. Maszkja, uszonya éppen lehetett, talán már ruhája is, de a drága mellény, légzőautomata vagy búvárkomputer szinte mindig későbbi beszerzés. Így aztán nekem sem voltak ebből sajátok, a búvártársnak se. A felszerelés összerakásakor kiderült, hogy az iskolában úgy gondolták, felesleges egy magyar tavi merüléshez mélységmérő vagy tájoló, csak nehezíti a kezdő búvár életét. Így aztán az összes műszerünk egy-egy nyomásmérő volt, hogy legalább azt tudjuk, mennyi levegőnk van még.

Elindultunk a vízbe, csak úgy az orrunk után. Pár dolgot le kell szögezni: egy maximum 3-4 méteres látótávolságú vízben, ahol az aljzaton nincsenek tájékozódási pontként használható tereptárgyak, tájoló nélkül senki nem képes eligazodni. Leginkább úgy lehetne a mozgásunkat jellemezni, hogy úszkáltunk össze-vissza. Kezdőként a lebegőképességet se nagyon tudtuk beállítani, szóval fel is rúgtuk az iszapot, hogy a gyenge látásból tragikusan rossz legyen.

Azt se tudtuk, épp milyen mélységben vagyunk, pedig néha segít az eligazodásban a lassan emelkedő tófenék esetén: ha folyamatosan egyre sekélyebbre megyünk, valószínűleg a part közelébe érünk. Aztán nem árt, ha az ember azt is tudja, mióta merül, mert bizonyos időközönként be lehetne iktatni felszíni szétnézést. Ehhez képest egyszer feljöttünk véletlenül, mert idétlenek voltunk, aztán legközelebb akkor, amikor elfogyott a levegő. Azt láttuk, hogy a part rohadt messze volt, egy negyedórán keresztül tempóztunk a felszínen, amíg kiértünk. De legalább láttuk, hová megyünk!

Meglehetősen elfáradva vettem le a cuccot, és persze el is töprengtem. Igen, lehet így is merülni, még túl is lehet élni a kalandot, de értelemszerűen gyakorlatilag semmit nem láttunk, nem is nagyon tudtuk, hol, merre nézelődjünk. Nem ismertük a mélységünket, nem tudtuk, honnan emelkedünk. Fogalmunk sem volt, a tó melyik részén búvárkodtunk. Máig nem tudom, hány percet voltunk víz alatt. Szóval a merülést be lehetett írni, de ez volt az igazi homályzóna, mert a helyzetünkkel sem odalenn, sem később nem voltunk tisztában. Nagyobb biztonságban van az ember a világ végén, ha legalább néhány dolgot tud, például hogy merre úszik és milyen mélységben, mert akkor van esélye magának irányítania a történéseket.

Aztán az ember vagy felismeri egy ilyen merülés után, hogy át kell gondolja a viszonyát a búvárkodáshoz, igyekeznie kell képeznie magát és beszerezni a szükséges felszereléseket, vagy azt mondja, "király volt", és folytatja kamikaze-stílusban. Én inkább az előbbi utat választottam, és aki tapasztalatlanabb még, annak is csak azt tudom javasolni, inkább előbb mint később próbáljon meg valóban önálló búvárrá válni. Mert az igazi búvár az, aki birtokában van a tudásnak és a felszerelésnek ahhoz, hogy felelősen döntsön a víz alatt minden helyzetben.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

A Vandenberg őrei

Tegnap épp az Origón jelent meg egy érdekes írás az osztrák szabadtüdős búvárról, Herbert Nitschről, aki súlyosan megsérült egy mélymerülő rekord végrehajtása közben. Közel 250 méter egy levegővel, ez elképesztően nagy mélység, elképesztő teljesítmény- ilyen extrém viszonyok között bármi előfordulhat. Nitsch az élő példa rá, hogy az út az ismeretlenbe meglehetősen veszélyes. Túlélte az esetet, lassan fel is épül, de az mindenesetre egyértelmű, az ilyen szélsőséges rekordokat egy átlagember megérteni is nehezen tudja, nem hogy végrehajtani.

Pedig a szabadtüdős búvárkodás nem feltétlenül a rekordhajszolásról szól. A hangtalan víz alatti lét más felkészülést, más koncentrációt követel meg a búvártól, és többségünk számára ez inkább csak fél percnyi küszködésben nyilvánul meg a víz alatt, szó nincs igazi élvezetről. A hobbi szerelmesei viszont olyan könnyedén, felszabadultan mozognak a felvételek tanúsága szerint, hogy az ember elgondolkodik rajta, ők is olyan szuperemberek-e mint Nitsch, vagy egyszerűen csak ez a szenvedélyük, és hosszú gyakorlással bárki messzire (vagyis mélyre) juthat egy lélegzetvétellel.

Bárhogy is van, a szabadtüdősök szeretnek jópofa filmeket készíteni, ahol főszerepet kap a szenvedélyük. A Defending the Vandenberg egy mesterséges zátonyként elsüllyesztett hatalmas amerikai hadihajó roncsán játszódik- nagyon hangulatos, érdemes megnézni.

A videó végén ráadásként még a készítés kihívásairól is hallhatunk...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Kunsztozó delfin

Füstkarikákat fújó dohányost már mindenki látott. Ám vannak búvárok, akik inkább levegőkarikákat eregetnek időtöltésként. Ennek éppenséggel megvan a maga technikája, nem is feltétlenül bonyolult, de azért én úgy gondolom, víz alatt inkább merülni, nézelődni szeretek, nem ilyesmiket gyakorolni. A medencézés az más, egy ingerszegény környezetben sok efféle ötletre vevő az ember, de valahogy eddig még nem nagyon ástam bele magam a témába.

Az interneten persze bőven lehet videót találni, ahol ilyen mutatványokat mutatnak be búvárok, némelyik jópofa is, de megmondom őszintén, azóta ezekre is másképp nézek, amióta láttam egy felvételt arról, hogy játszik egy delfin a buborékkarikákkal. A helyzet az, hogy ebben is sokkal ügyesebbek mint mi...

A felvétel fogságban élő delfinekről készült, ez a szememben némileg csökkenti az értékét... Ám nagyon úgy fest, bármilyen körülmények között is élnek ezek az állatok, játékosságuk megmaradt. Legalábbis nekem nem úgy tűnik, hogy van gyakorlati haszna a buborékokkal történő játszadozásuknak, tehát ez inkább szórakozás a számukra. Hogy egy ilyen fejlett intelligenciájú állat miért mutat be ilyen kunsztokat, számomra nagy kérdés, és azt gondolom, a tudósok is inkább csak sejtik, mint biztosan tudják. Azt hiszem, a delfinek még sok-sok titkot tartogatnak valamennyiünk számára...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

A csend világa?

BúvárCousteau világhírű dokumentumfilmje (ha már említem, legyünk pontosak: eredeti címe Le Monde du Silence, társrendezője Louis Malle volt, 1956-ban mutatták be, és Arany Pálmát nyert Cannes-ban illetve Oscar-díjjal is kitüntették) óta gyakran emlegetik a csend világaként a tenger mélyét.

Ám ez nem feltétlenül van így. Egyrészt mi, készülékkel merülők magunk vagyunk a leghangosabbak odalenn, kifújt levegőbuborékjaink hangos zajjal törnek a felszínre. Ezt az ütemes zajt könnyű megszokni, de tény ami tény, a mi általunk keltett hangok figyelmeztetik leginkább a tenger lakóit a jelenlétünkre.

A nyomáscsökkentővel a szánkban nem nagyon lehet beszélni, de azért az ember időnként felmordul, ha sikerül egy jó fotót készíteni, vagy megpróbál jelezni a búvártársnak. Erre vannak más módszerek is, például kopogtatók, csörgők, illetve az irdatlanul hangos víz alatti dudák, amivel néhány búvárvezető az őrületbe kergeti a búvárokat, no meg jó eséllyel a halakat is. Zöröghetnek a ránk aggatott kiegészítő felszerelések esetenként is- szóval ha a csend világa tényleg az lenne, akkor messze mi lógunk ki belőle a leginkább.

Aki szabadtüdővel merül, az elvileg nem kelt ilyen zajt, de ő sem azt fogja hallani, hogy totális csend van a tengerfenéken. Gondoljunk csak bele: rákok ollója csattog, apró lábak motoszkálnak a homokon, papagájhalak harapdálják a korallt, ha felbukkan egy csapat delfin, akkor füttyögést hallunk és így tovább. Emellett a felszín közelében hallható a hullámok moraja is. Ha néhány hajó vagy csónak a közelben mozog, egészen erősen hallható a motorzaj. (Az ostoba rémfilmek üvöltve támadó cápái viszont nem léteznek, a valóságban ezek a ragadozók nagyon is csendesek.)

Ám ezen a ponton ki lehet térni egy furcsaságra. A hang terjedési sebessége nem ugyanannyi levegőben mint vízben, és ezért a víz alatt nem tudjuk megállapítani, melyik irányból jön a hang. Ha csak a szokásos tengerfenéki zajokról van szó, akkor ez éppen nem tragédia, de természetesen azt sem tudjuk, hol füttyögnek a delfinek, és ami igazán kellemetlen, azt se érzékeljük, honnan jön az a bizonyos hangos csónak. Jó alaposan körbe kell nézni tehát mindig, ha a felszín közelében van a búvár és hajó közeledik,

Szóval azért nem igazán a csend világa ez. Az viszont sokkal inkább elmondható, hogy emberi beszédet nem hallani; ha a csendet úgy értelmezzük, hogy a civilizációs zajok jelentős részét, például a csacsogást, a kiabálást, a hangos zenét, a tévézörejt magunk mögött akarjuk hagyni, akkor a búvárkodás kifejezetten jó választás.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Hazai pálya

Lassacskán beindult a búvárélet a magyar tavakban is, de ezek megítélése enyhén szólva is vegyes. Lássunk néhány érvet ellene és mellette!

Azt tudni kell a magyar búvárkodási lehetőségekről, hogy igazán semmi nem tekinthető állandónak. Pár éve Hévízen illetve a Molnár János barlangban sokan merültek, olyanok is szép számmal, akiknek ehhez nem igazán volt képzettsége, de a profik vezetők elkalauzolták őket a víz alatt. Ma ezek nem látogathatók úgy mint régen. Viszont merülni szoktak a kőbányai sörgyár alatti járatokban, technikailag ez is zárttéri merülésnek számít, ide is csak vezetővel lehet menni. Ezekről többet nem is nagyon szólnék, az ott merültető profik értenek ehhez igazán, ők tudnak eligazítani egy érdeklődőt.

Nyílt vízben viszont már több a tapasztalatom. És ezekre is jellemző, hogy semmi sem állandó vagy biztos. Például annak idején Budakalászon a Lupa-tavakban vizsgáztam, oda ma már senki nem jár. Keveset élt meg a búvárkodási lehetőség Kiskunlacházán (pedig még repülőgéproncsot is süllyesztettek, de a látás végig tragikusan rossz volt), Pilismaróton (a kis öböl nagyon kiszámíthatatlan volt), és bezárt már a szalkszentmártoni búvárbázis is, pedig jól kiépített, kellemes helynek számított, inkább közepes mint jó merülési lehetőséggel. Évekkel ezelőtt Csepelen borzasztóak voltak a körülmények, nem tudom, most éppen mi a helyzet ott.

A dorogi (valójában Esztergom-Kertvároshoz tartozó) Palatinus-tó mellett a búvárbázis először átkerült az egyik oldalról a másikra, utóbbin üzemeltető változás volt, később nyílt egy másik bázis a "régi oldalon", jelenleg csak egy helyen lehet itt merülni. Ecséden is változott a merülés helyszíne, aztán ott van még Gyékényes, Hegyeshalom, a Nyéki-tó Miskolc közelében... Újabb lehetőségnek számít Ócsa és Gyál. Hosszú ideig senki nem merülte a tatai Fényes-forrást, de egy pár éve erre is megint van lehetőség. Biztos van amit kihagytam, most ennyi jutott eszembe. Összességében mindent figyelembe véve azért van némi fejlődés, régen elképesztő állapotok között búvárkodhattunk itthon, kiépítettségről szó sem lehetett, a tavak egy része tele volt szeméttel- ma már ilyen helyre nem menne el senki, és ez nem meglepő.

Búvár Magyarországon

Mi az ami jó? A Fényes-forrásról már írtam, ez egy pici tó, viszont a feltörő források miatt egyedi. A többi tóban vagy jobb a látás, vagy rosszabb, akit az utóbbi elbizonytalanít, egy merülés után valószínűleg nem próbálkozik többet. Erőltetni semmit nem is szabad, a búvárkodást élvezni kell, és akinek ez nem tetszik, nyugodtan megspórolhatja a tavi merülések árát.

Mert azért mondjuk ki, nincs ingyen a búvárkodás idehaza se. Van, ahol tavi belépő van, vagy napi merülési díj, aztán pénzbe kerülhet a palackbérlés, a levegőtöltés, és a szükséges egyéb felszerelés bérlése is, de például nem minden helyen vannak arra felkészülve, hogy tényleg normális választék legyen a bérelhető cuccokból, és nagyon kellemetlen a parton ücsörögni, mert a bázison nincs mellény, ruha, reduktor vagy bármi. (Amikor valami régen ingyen volt, az azt is jelentette, hogy a szó szoros értelmében nem kapott az ember semmit, nem volt palack, öltöző, biztonsági felszerelés... Elvileg a belépővel nincs baj, ha jár érte szolgáltatás is.)

Mondhatni úgy kell megtervezni egy tavi merülést mint valami expedíciót: fel kell hívni a bázist mikor vannak nyitva (pl. a hétköznap egyáltalán nem garantált), milyenek az aktuális viszonyok (a jobb helyek őszintén megmondják ha az időjárás miatt leromlott a látás, vagy eleve hűvös a víz), lehet-e felszerelést bérelni vagy mindent vinni kell, és mennyibe kerül ez az egész móka. Útiköltséggel egy főre nem irreális összeg az 5-7000 forintos költség, és ha valaki csak egyet merül mert nem tetszik neki a hely, ez az ár összemérhető egy horvát merülés költségével (persze ha ott nem számítjuk az utazást, tehát ez egy igazságtalan összevetés, de... sokan megteszik). Sajnos el kell mondjuk, a hazai tavak mellett az infrastruktúra is igen szerény, a mellékhelyiség hiánya nem szokatlan, a zuhanyzási lehetőség pedig már gyakran az álmok világába tartozik. (Minek is, édesvízben vagyunk, nem?) Aki egy kellemes családi pikniknek szánja a hazai búvárkiruccanást, könnyen csalódhat a körülményekben. Ilyen programra Ausztria bizony alkalmasabb.

Én mégsem írom le a hazai lehetőségeket. Természetesen őszintén kell beszélni arról, ami nem jó, és akkor az ember ennek fényében dönthet. Ha viszont vállaljuk az időnként spártai körülményeket, bepillantást nyerhetünk a magyar vizek felszín alatti világába. Láthatunk harcsát, törpeharcsát vagy csukát, felbukkanhatnak süllők, sügérek és rákok. Ne higgyük, hogy ez unalmas! Pont olyan izgalmas, mint bármilyen más búvárkaland, ha nyitottak vagyunk az érdekességekre. Engem legalábbis meglep, ha valakit nem nyűgöz le egy méteres harcsa, vagy egy szemtől szembe találkozás egy elegáns csukával.

Ám óvatosnak kell lenni, mert az iszapos aljzatot felverve gyorsan csökkenhet a látótávolság, jobban kell talán tájolni is az itt merülő búvárnak, de ha valaki nem tudja hol van, csak a felszínre kell emelkednie- biztos, hogy nem viszi el az áramlás egy másik kontinensre, mint a nyílt óceánban elvileg megtörténhetne.

Meg kell tanulni azt is, melyik állatot hol kell keresni, érdemes a helyszínt jól ismerő búvártól részletes eligazítást kérni, ők ismerik jól az adottságokat. Elmondható, hogy a legtöbb bázis mellett van is olyan ember, aki szívesen mesél. Akadnak kötélpályákkal rendelkező merülőhelyek, ahol az érdekesebb pontokat végigkövetni egyszerű feladat, néhány helyen a víz alá tárgyak kerülnek látványosságként (pl. Dorogon ott a múzeum). Ha valaki rég volt vízben, ellubickolhat egyet a magyar tavakban is, lehet a tudást felfrissíteni, tájolást gyakorolni, és persze a fotózás is igazi kihívás, ami szép eredményekkel kecsegteti az ügyesebb és türelmesebb víz alatti fényképészeket.

Ha lehet, inkább korábban érkezzünk a tavakhoz, mint később, mert az adottságok miatt könnyen fel lehet rúgni az aljzatot: ha előtted több tucat búvár, köztük kezdők úszkáltak a kötélpálya mellett, akkor ott sok jóra már nem lehet számítani aznap. Néha el is lehet térni az útvonaltól, pont azért, hogy a mások által még fel nem zavart részeken nézhess szét. De előfordul, hogy ez sem segít, mert egyszerűen nem jók a körülmények. Ám végülis merültünk, ebből is tanultunk, aztán legközelebb igyekszünk jobb időpontot találni a búvárkodásra...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Nemzetközi verseny magyar díjazottakkal

Meglehetősen nagy kihívás volt egy magyar oldal által olyan nemzetközi víz alatti fotós versenyt rendezni, aminek komoly díjalapja van, és világszerte ismert fotósok vesznek részt a zsűrijében. Nem egyszerű megvetni az embernek a lábát egy olyan mezőnyben, ahol már régóta létező, rangos versenyek csábítják a fotósokat, de meg kellett vele próbálkozni, mert szeretjük a jó fotókat. Emellett bíztunk benne, a magyar fotósok közül többen kedvet kapnak a részvételhez egy hazai alapítású versenyen, és összemérik tudásukat a külföldiekkel.

Harminc országból több mint száz nevező küldött végül képeket a Subsurface 2013 éves fotós versenyre, ami igen szép szám, és a fotók között nagyon sok volt a színvonalas alkotás. Három kategóriát (nagylátószögű felvételek, makrófelvételek, kompakt géppel készült felvételek) a zsűri értékelt, név szerint Selmeczi Dániel Magyarországról, Danijel Frka Horvátországból és Steven Kovacs Kanadából. Egy díj sorsáról pedig közönségszavazás döntött.

Szervezői oldalról is figyelni kell mindenre. A szabálytalan képeket még az értékelés előtt ki kell zárni, de amikor eldől, melyik képek végeztek a dobogón, azok eredetijét is be kell kérni, hogy ellenőrizni lehessen a módosításokat. Végül kialakult az a sorrend, amit nyilvánosságra lehetett hozni.

A négy kategória tucatnyi dobogósa öt országot képvisel, és köztük van két kiváló magyar búvárfotós is. Előd László a nagylátószögű kategóriában első és harmadik helyet, a közönségszavazáson második helyet szerzett, Szabó Tamás pedig a kompaktoknál lett második. Rajtuk kívül remek olasz, spanyol, német és amerikai fotósok kerültek a legjobbak közé, de talán egy másik zsűri máshogy értékelt volna- most ez az eredmény született, kijár a gratuláció minden győztesnek, és a köszönet minden résztvevőnek, segítőnek, szavazónak!

Aki kíváncsi arra, a víz alatti világ milyen csodáinak megörökítésével lehetett a Subsurface 2013 versenyen a díjazottak közé kerülni, nézzen szét a legjobb képek között!

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Egy klasszikus búvárfilm

Jó alapsztori, ügyes rendező, látványos felvételek és jó színészek- no meg egy vizes póló. Nagyjából így lehet összefoglalni a The Deep (A mélység) című 1977-es film sikerének titkát.

Mert ez a búvárfilm aztán sikeres volt a javából: az egész évet tekintve a legnagyobb bevételű mozifilmek közé verekedte be magát. A forgatás jelentős része zajlott a tengerben (állítólag 10870 órát töltöttek a mélyben a forgatás során a stábtagok!), Bermudán egy egész víz alatti stúdiót alakítottak ki. Noha úgy indultak neki a filmnek, hogy a színészeket szinte végig dublőrök helyettesítik majd, végül a sztárok egyre többet és többet merültek, a jelenetek jelentős részében ők szerepelnek. Velük együtt merült a stáb, még a rendező, Peter Yates is belátta, csak a víz alatt tudja nyomon követni igazán a történéseket.

Nick Nolte, Robert Shaw és Louis Gossett Jr. voltak a férfi főszereplők, de a reklámkampány nem rájuk épült, hanem a filmben legjobb formáját mutató Jacqueline Bisset adottságaira. Ő állítólag nem volt boldog miatta, ám a film nyitányaként egy bikinialsóban és egy szűk fehér pólóban bukkan fel a víz alatt és felett, és ezt a ziccert nem lehetett kihagyni.

De ne legyünk igazságtalanok. Ez a film nem a hírhedt jelenet miatt vált klasszikussá. A sztorit Peter Benchley jegyezte, aki egy másik tengeren játszó mozilegendával alapozta meg hírnevét: a Cápa neki is, Spielbergnek is mérföldkővé vált a karrierjükben. Benchley utólag már bánta, hogy jelentős részben a filmnek volt köszönhető a cápák iránti ellenszenv fellángolása, A mélységben viszont csak mellékszereplők a ragadozók.

Maga az alaphelyzet a tenger mélyén kinccsel megrakott roncs után kutató búvárokkal nem volt új, előtte is született ilyen film (Underwater!), utána is (pl. Into the Blue), de Benchley beleszőtt egy kis csavart a sztoriba. A műfaj érdekessége, hogy szinte minden filmben kötelező szereplő legalább egy, a férfiak oldalán búvárkodó vagány nő is, de Bisset kisasszonynál sokkal jobb választás aligha létezhetett '77-ben. A film búvárszemmel is érdekes, bárkinek bátran ajánlható kalandos alkotás.

Meg kell jegyezni még valamit. Ez a fajta víz alatti akciófilm még ma is sok munkával, összeszokott stábbal, vagány színészekkel és ügyes dublőrökkel készülhet igazán hitelesen, a számítógépes grafika használata nem szerencsés ebben a műfajban (emlékezhetünk a csapnivaló CGI-cápákra a különféle rémfilmekben). Ez mindenképpen hozzáad valamit az élményhez akkor, ha az ember búvárként nézi, mert jobban át tudja érezni a merülést egy roncsban, a levegő korlátozottságát, a veszélyes élőlények közelségét, hiszen az emberek tényleg merülnek- még ha csak díszletek közt is. Számomra az a jó film vagy könyv ilyen témában, ahol ezt az élményt, hangulatot át tudom élni nézés vagy olvasás közben (és szerzőként magam is ennek megvalósítására törekedtem). A mélység jó film, és utólag azért nem csak a vizes póló miatt lett maradandó- de a világ már csak olyan, hogy leginkább erre emlékeznek. Nem indokolatlanul, teszem hozzá...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Nem szemüveg, hanem maszk

A búvárkodásnak mint az emberek kis része által űzött tevékenységnek kialakult a sajátos kis szubkultúrája. Ha pár búvár találkozik, néhány perc után azonnal találnak közös nevezőt, például többek által ismert merülőhelyek, búvárhajók, állatok, felszerelések megvitatásában.

Aki ebbe a körbe bekerül, az például gyorsan megtanulja, hogy búvárszemüveg nincs, csak búvármaszk van. Az átlagbúvár pedig nem oxigénpalackot vesz a hátára, hanem sűrített levegőst. Szóval ha hallunk valakit, aki búvárszemüvegről, oxigénpalackról beszél, arról tudjuk, hogy csak beszél a búvárkodásról, de nem űzi. (Gyakran hallhatunk ilyesmit tévéműsorokban, vagy olvashatunk rosszul fordított könyvekben.)

Felmerülhet a kérdés: van ennek jelentősége? Mielőtt válaszolok, lássunk egy példát. A köznyelvben gyakran használják a búvárszemüveg kifejezést, mi viszont maszkról beszélünk, mert utóbbi magában foglalja a búvár orrát is. Ennek a jelentősége az, hogy így kiegyenlíthető a nyomás a szem előtti légtérben, hiszen az orrból levegőt fújhatunk a maszkba. Szemüvegben nem tehetnénk ezt meg, és aki mondjuk egy úszószemüvegben merül le több méterre, az komoly szemsérülést kockáztathat. Szóval van-e jelentősége annak, hogy megfelelő néven nevezzük a felszerelési tárgyakat? Szerintem igen. (Az oxigénpalack pedig külön téma, bele sem megyek a részletekbe, de a lényeg az, hogy súlyos következménye lenne annak, ha a sűrített levegő helyett oxigénnel indulna el merülni valaki a mélységbe...)

Természetesen attól nem lehet nagy baja az embernek, ha légzőcső vagy sznorkel helyett búvárpipát mond, de az ember le tudja mérni egy esetlegesen ismeretlen merülőtárs képzettségi szintjét már azon is, mennyire viselkedik búvárként. Nem is hinnék a nem búvárok, hogy mennyire egymásra lehet utalva két búvár a víz alatt, és mennyire nem mindegy, hogy egy alkalmi társ megfelelően képzett, rutinos, ügyes, megbízható-e... Aki kapkod, nincs tisztában bizonyos alapfogalmakkal se, arra jobban odafigyel az ember. Majd idővel mindent megtanul, de addig igyekezni kell búvárt faragni belőle oktatónak is, meg a rutinosabb társnak is.

Tehát nem szemüveg, hanem maszk, nem búvárpipa, hanem légzőcső, nem békatalp, hanem uszony. Valahol ott indul a búvárrá válás, amikor ezeket a fogalmakat helyesen használja az ember. De ha valaki nem merül, akkor sem árt, ha tisztában van ezekkel. Nyilván minden tevékenységnek megvan a maga "szótára", én a magam részéről pedig azt sem bánom, ha kiigazítanak azok, akik valami másban járatosak. Ezért bízok benne, hogy lesz aki hasznosnak találja ezt a kis eligazítást a búvárfelszerelések misztikus világában.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Nedves vagy száraz?

Az árvízi búvármunkák kapcsán már írtam a hideg vízről mint nehezítő tényezőről, de a hobbibúvárok számára is kritikus dolog ez, ha előszezonban akarnak merülni.

Nem meglepő módon a kulcs a búvárruha. (Búvárruha még meleg vízben is kell, mert a víz 25-ször jobb hővezető, mint a levegő, gyakorlatilag pillanatok alatt ki lehet hűlni még lubickoláshoz megfelelő hőfokú vízben is, hát még hidegebben!...) A búvárkodásban nem jártasak számára ez csak "gumiruha", és a kezdő búvárok is általában csak egyfélével találkoznak: ez a neoprén anyagból készült nedvesruha. A neoprént magát 1930-ban fedezték fel a DuPont szakemberei, de hogy ki készített ebből először búvárruhát, sokáig vitatott volt. Jelenleg úgy tartják, egy egyetemi kutató, Hugh Bradner volt az, aki William Bascom javaslatára 1951-ben ebből készített ilyen felszerelést, de az első piaci sikert nem ők aratták, hanem Jack O'Neill. 

Óriási nagy változások nem voltak azóta sem, a habosított neoprén anyagú búvárruhák ma is széles körben elterjedtek és kedveltek. Van belőlük vékonyabb és vastagabb, egész testet fedő overáll vagy rövidruha- mindenki ízlése, igényei szerint válogathat. Mivel egy jó ideje már egy külső nylon fedőréteget is kapnak a ruhák, elvileg bármilyen színűek lehetnének (és a nyolcvanas években volt is mindenféle neonszínű csoda), manapság általában a fekete és a sötétkék az uralkodó szín ezen a téren.

A nedvesruhákkal nincs is semmi baj, ha a tipikus 20 fok feletti vízben végrehajtott 40-60 perces merülésekről van szó. Aki fázósabb, az vastagabb, netán két részből álló ruhát választ, a többségnek általában elég sok helyzetre megfelel egy 5 mm vastag overáll. De ha a víz nagyon hideg, vagy elhúzódik a merülés, akkor a nedves ruhában nagyon lehet fázni. Az ok egyszerű, a névből is kitalálható: ez alá a ruha alá beszivárog a víz. A kérdés csak az, hogy ömlik-e vagy szivárog, mert előbbi esetben folyamatosan újabb adag hideg vizet kapunk a ruhába, magyarán majdnem olyan, mintha nem is viselnénk semmit. Ezért kell a nedvesruhának is nagyon jól illeszkedőnek lennie, viszonylag jól záró mandzsettákkal. Némi víz bejut, és nagyon lassan cserélődik, tehát a test nem hűl le nagyon. Ám a fentebb említett esetekben, nagyon hideg vízben ez sem elegendő.

Ezért találták fel már egészen régen az ún. szárazruhákat, amelyek mandzsettái teljesen zártak, és nem jut be a ruhába a víz. Ezek alá úgy szokás beöltözni, mint mondjuk egy hegyi túrára: vastag aláöltözőt, zoknit vesz fel a búvár, és mivel ezek szárazan maradnak merülés közben, kiválóan szigetelnek. Ezekkel lehet elhúzódó munkákat végezni, ilyenben merülnek a mélytengeri vagy barlangi expedíciók búvárai. A probléma csak az, hogy egy minőségi szárazruha sokkal drágább, mint egy nedvesruha, több odafigyelést is igényel, és a rendszeres karbantartás miatt is többet kell rá költeni. Ha pedig a mandzsetta nem jó, a hideg víz bejut a ruhába és eláztatja a száraz aláöltözőt, akkor bizony pokolian kellemetlen helyzetbe kerül a búvár. (Még egy megjegyzés. Gyakran kérdezik a kezdő búvárok, hogy tényleg bele lehet-e pisilni a búvárruhába- nos, igen, ez lehetséges, de inkább csak nedvesruhába érdemes, mert a szárazban a fent említett okokból több mint kellemetlen végeredménye lehet.) Szárazruhából nem csak neoprén van, hanem másféle anyagúak is, és ezeknek az aláöltözés lehetősége miatt nem kell annyira testhezállónak sem lennie, könnyű megismerni az ilyen felszerelésben merülő búvárokat.

Később pedig megjelentek a félszáraznak nevezett ruhák a gyártók kínálatában. A név ne tévesszen meg senkit: az alapelveiket tekintve bizony nedvesruhákról van szó. Ezek alá is beszivárog a víz, csak éppen sokkal kevesebb, mert jobban zárnak a mandzsetták és esetleg száraz cipzárt is kapnak ezek a ruhák. Mindenesetre én ilyet használok, mert egészen hideg vizekben is jól működik, és az ára egy szárazruháét meg sem közelítette- persze ez típusfüggő, ebből is vannak méregdrágák.

Nedves, félszáraz, száraz búvárruhák

A kezdő búvárnak mindenesetre azt kell a fejébe vésnie, hogy bármilyen ruhát is vesz, annak nagyon jól kell illeszkednie. A többségüknek pont elég egy vastagabb neoprén overáll az elején, természetesen csuklyával ha netán hideg vízbe is megy, később úgyis beszerez majd egy vékonyat is, ha megengedhet magának trópusi búvártúrákat. A szárazruha már nem mindenkinek elengedhetetlen, sőt, a többség egyszerűen nem merül annyit hideg vízben, hogy megérje a beruházás. A félszárazon viszont el lehet gondolkodni, feltéve, hogy jó áron jut hozzá az ember,

Mi a jó ár? Egy 5 mm-es neoprén nedvesruhánál 25-50 ezer között érdemes nézelődni, egy jó félszáraz 60-100 ezer között érheti meg, de ha valaki keveset merül hideg vízben, az overáll mellé megvásárolt vagy bérelt rövidruhával is kiválthatja alkalmanként. A szárazruha nagyjából 150 ezertől indul, de nem ritkák a fél millió forintba kerülők sem. Nem kevés pénz- de aki sokat vagy hivatásszerűen merül olyan körülmények között, annak még ez is megérheti.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés


Google hirdetés

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

divecenter.hu

Hirdetés

Címkefelhő

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog