Búvárok találtak rá mostanában két elveszett gyűrűre is, a két sztori között azonban óriási a különbség.

Carol Bates-Smith és barátai újra és újra lebuktak a wisconsini Shell Lake mélyére, hátha valamelyikük megtalálja a Carol ujjáról lecsúszott iskolai emlékgyűrűt, de nem jártak szerencsével. Mivel az aljzat elég iszapos volt, már csak a szerencsében reménykedhettek, aztán pár nap múlva abban sem. 

Nem csoda, hogy Carol mostanában már nem hitt abban, a gyűrű valaha meglehet, valószínűleg el is felejtette azt: az a bizonyos kétségbeesett keresgélés 1954-ben történt. Ám nemrég megcsörrent a telefon, és a 82 esztendős hölgy számára ismeretlen hang szólt bele. Van Kinunnen volt a hívó, és azzal az örömhírrel szolgált a számára, hogy megtalálta az elveszett gyűrűjét.

Az ámuló asszonynak aztán elmesélhette a teljes történetet. Kinunnen hobbija évek óta a fémkeresős kutakodás, és nemrég búvárvizsgát tett, így víz alatt is tud kincsre vadászni. Azon a napon már találtak egy pénzérmét, amikor detektor sípolni kezdett egy ponton. A búvár beletúrt az iszapba és megtalálta a gyűrűt.

A gyűrűbe vésett 1952-es évszám mellett a C J monogram állt. Alaposabban megnézve kiderítette, hogy a Storm Lake középiskola egyik osztályáé volt. Az iskola öregdiákjai készségesen segítettek neki, így tudta meg, Carol Johnson volt a gyűrű tulajdonosa, aki Carol Bates-Smith-ként él manapság Arizonában. Így hát fel tudta venni vele a kapcsolatot, majd elküldte a becses emléket az idős hölgy számára- egy kísérőlevéllel együtt. Mint a hölgy elmondta, tényleg ő kapta a köszönetet, mert a búvár annyira büszke volt rá, hogy végre valakinek vissza tudott juttatni egy olyan tárgyat, amit a víz alatt talált meg, s az elvesztő számára fontos lehetett.

Ez a fajta önzetlen segítség jellemző a búvárok többségére hasonló esetben, és ennek jó példája a másik gyűrűs sztori is. Jessica Pasquarelli tavaly kötötte össze életét partnerével, és ebben az évben a Kajmán-szigetekre utaztak nyaralni. Jessica lelkes búvár, és ezért jelentkezett egy merülésre, a bázis a USS Kittiwake roncsához vitte ki őket. Ám a felszínen elkeseredve vette észre, hogy jegygyűrűje elveszett.

Természetesen meg volt győződve arról, hogy a hatalmas hajóroncsból soha nem fog előkerülni az ékszer, vagy ha valaki meg is találja valamikor, aligha jut vissza hozzá az. Szomorúan mondott le a gyűrűről, ám a merülést vezető hivatásos búvárnak még volt egy ötlete. Mark Rowe végigvideózta a merülést, és azt ajánlotta, percről percre nézzék végig alaposan, hátha észrevesznek valamit.

A felvételekből kiderült, a roncs egyik ismert pontját, a rekompressziós kamrában történhetett valami: amikor Jessica benézett, még a kezén volt a gyűrű, utána viszont már nem. Rowe és a Divetech búvárbázis pedig felajánlotta, hogy nem hagyják annyiban a dolgot- kihajóztak a Kittiwake roncshoz, és a búvároktató sikeresen megtalálta és előkotorta a gyűrűt a kamra aljáról!

Jessica öröme leírhatatlan volt, mert még akkor sem reménykedett, amikor a videó alapján nagyjából kiderült, hol lehet a gyűrű, hiszen becsúszhatott volna az elérhetetlen üregbe is. Ám a segítőkész búvárbázisnak köszönhetően most visszakaphatta a számára fontos gyűrűt, amire talán a legközelebbi merüléskor jobban vigyáz majd. A búvároktató pedig hasonlót érzett, mint az első történet hőse: számára volt nagy öröm, hogy segíthetett, mert ritka az olyan alkalom, amikor sikeresen megtalálják valaki ilyen-olyan elveszített ékszerét, felszerelését.