Zirjén jártunk, Stukát láttunk.

Őszintén megmondom, kicsit furcsa arra gondolni, hogy egy éve is itt tartottunk: épp enyhült valamit a koronavírus-járvány, kicsit lehet utazni, de féltünk attól mi jön még. Bizonyos dolgokat máshogy értékel az ember, és igen, nagyon örülünk egy adriai hosszú hétvégének.

Kaprije szigete nem épp tipikus búvár úti cél, hiszen Sibenikből komppal kell áthajózni a kicsi, gyakorlatilag autómentes szigetre, ahol egy óra alatt körbejárható a lakott terület jó része. Itt van egy családias kis magyar tulajdonú búvárbázis, ahonnan merülni indultunk egy meglehetősen szelesnek ígérkező nap kora reggelén.

Kaprijéről el lehet hajózni pár érdekes merülőhelyre, de a már párszor meglátogatott második világháborús repülőgép roncsa, a Stuka is a programba került. Az ugyanis a szomszédos sziget, Zirje előtt nyugszik. Korábban Murterről hajóztunk oda, most kipróbáltuk ezt a verziót is. Szerencsénk volt, ezúttal is csak mi voltunk a roncsnál. Már nem először lep meg az, ahogy a leereszkedés közben egyszer csak láthatóvá válik a teljesen egyben levő Ju87-es teste.

Először a gép mellett álltunk meg. Meglepő, hogy ezekből a viszonylag kicsinek tűnő gépekből milyen rengeteg épült, és mennyi hadszíntéren vetették be őket. Körbeúsztuk, fotóztunk lelkesen, tettem egy kitérőt a motorhoz is.

Szeretjük  mi az Adriát is, pláne, ha ilyen érdekes helyekre vetődünk el! Fogalmam sincs, mikor lehet messzebbre tervezni, de addig is lelkesen, a jó hagyományokhoz ragaszkodva járunk az Adriára. Most júliusban már egész jó volt a víz, élveztük a búvárkodást, egyáltalán a laza napokat a tenger partján. Ültünk Kaprijén, néztük a naplementét, ittuk a sörünket, és még akkor is jól éreztük volna magunkat, ha nem tudunk búvárkodni. Így viszont főleg jó kis kaland volt. Reméljük, ezt nem fenyegetik újabb hullámok- és nem a felkorbácsolt tenger hullámaira gondolok...