Egy hajó tragédiája még nemzetek kapcsolatának szorosabbá válásával is járhat, mint azt az Ertugrul története igazolja.

A 19. század második felében Japán és Törökország (vagyis az Oszmán Birodalom) közötti diplomáciai kapcsolatokat delegációk alapozták meg. A két ország képviselői kölcsönösen látogatást tettek egymásnál, a japánok magas kitüntetést vittek a szultánnak 1887-ben. Erre válaszként a törökök Ertegrul nevű fregattja hajózott el egészen Japánig: 1889 júliusában indult és 1890 júniusában érkezett Jokohamába.

Az Ertugrul 79 méter hosszú vitorlás volt, aminek fedélzetén több, mint 600 tengerész szolgált. A hajó három hónapig tartózkodott Japánban, szeptemberben indult el a hosszú hazafelé tartó útra. Ám alig egy nap után heves tengeri viharba került, és hiába küzdöttek a hajósok az elemekkel, úgy döntöttek, egy biztonságos kikötőben próbálják átvészelni az ítéletidőt. Ám a hajótest megsérült, és a szinte irányíthatatlanul sodródó Ertugrul a part közvetlen közelében, Kusimoto város előtt elsüllyedt. A tragédiában 533 ember vesztette életét, köztük a parancsnok, Ali Oszmán pasa is. Csak 69 tengerészt tudtak kimenteni a vízből.

Az Etregrul szomorú sorsa ráirányította a figyelmet Törökországra Japánban. Az áldozatoknak síremléket állítottak, majd később egy múzeumot is alapítottak. Az eseményre mindmáig emlékeznek mind a két országban, amikor 2008-ban a török elnök Japánban járt, Kusimotóba is ellátogatott. Úgy tartják, a két nép barátságában fontos szerepe van az Ertegrul történetének.

Természetesen a maradványok víz alatti feltárására is sor került. Már egy évtizede dolgoznak búvárrégészek a roncsnál, török és japán szakemberek közösen merülnek itt. Noha a parttól csak pár percre nyugszik az Ertegrul és nem is kell túl mélyre menni, a víz viszonylag hideg, és az erős áramlások csak az év bizonyos időszakában teszik lehetővé a munkát.

A szakemberek eddig 7500 tárgyat emeltek ki a tenger mélyéről, de még mindig bőven vannak leletek a mélyben. Mivel a hajó sorsát elég jól dokumentálták, olyan személyes tárgyak után kutatnak, amelyek mesélnek a korabeli török tengerészek életéről. Gondoljunk bele, egy ilyen utazás oda és vissza több, mint két évig tartott, sokan a távollét idején vesztek oda, mások levelekkel próbálták tartani a kapcsolatot az otthoniakkal. Az is látható, a tisztek kényelmesebb míg a legénységi állomány szerényebb körülmények között éltek a fedélzeten. Az edények, személyes használati tárgyak mind árulkodóak, és további felfedezésekben is reménykednek a búvárrégészek.

A szomorú sorsú fregatt tehát mindmáig köteléket jelent a japán és török emberek között. Ennek megfelelően a maradványokat is becsben tartják, bár még nem kapta meg a legmagasabb szintű védelmet az Ertegrul. A víz alatti kulturális örökség védelme nem egyszerű, hiszen a felszín alatt nyugvó dolgok nem olyan látványosak, mint a mindenki által látogatható romok, de a régészek abban bíznak, egyszer a török fregatt is jelentős emlékhelynek számít majd.