Újabban a mesterséges zátonyként elsüllyesztett hajókhoz igyekeznek valami különlegességet is kapcsolni, hátha még jobban vonzzák a búvárokat.

Nagy a verseny a világjáró búvárokért, és ezért nagyon sok helyen alakítanak ki víz alatti látványosságokat. Lehet az szoborpark vagy elsüllyesztett hajó, aki szeret merülni, megnézi ezeket is a természetes élőhelyek mellett. Igen ám, csak hogy ha sok a roncs, akkor valami különlegességre van szükség, hogy odafigyeljenek az új projektekre.

Van, ahol maga az elsüllyesztett dolog különleges: egy hatalmas utasszállító repülőgép, esetleg óriási repülőgéphordozó sokáig ad témát a búváros oldalaknak. A másik lehetőség az, ha valami egyéb módon próbálnak érdekessé tenni egy roncsot.

roncs

Palm Beach megyében például július 13-án süllyesztik el az Ana Cecilia nevű, 50 méter hosszú teherhajót. Az Ana Ceciliát a vámnyomozók foglalták le, miután 2015 szeptemberében több, mint 10 millió dollár értékű kokaint találtak rajta. A hajó korábban egész más miatt volt ismert: 2012-ben ezzel bonyolították le az első humanitárius segélyszállítmány célba juttatását Miamiból Havannában fél évszázad után.

Ám érdekes módon a mesterséges zátonyt se a drogkereskedelemmel, se a segélyszállítmánnyal nem hozzák kapcsolatba: lesznek rajta emléktáblák, de ezek a tengeren örökre eltűnt emberekre emlékeztetnek majd. Egy tábla egy helyi rendőr tragédiájának lesz szentelve, aki családtagjaival együtt veszett oda. A rendőr édesanyja, akinek unokája és férje is odaveszett a baleset során, úgy érzi, egy pici megnyugvást hoz számára ez az emlékállítás, bár szeretteit természetesen soha nem adhatja vissza.

Szintén Floridában, Pompano Beach közelében süllyesztik majd el július 23-án a Lady Luck névre keresztelt kiszuperált tankert. A Shipwreck Park nevű mesterséges zátonyhoz már így is 16 roncs tartozik, ez a mostani egyike lesz a méretesebbeknek. Igyekeznek könnyen elérhetővé tenni, és a búvárok sok helyiségbe beúszhatnak a víz alatt, ez mindig vonzerőt jelent.

roncs

De van még valami. Az ötletgazdák vélhetően nem "a kevesebb több" elmélet hívei: nem véletlenül nevezték át süllyesztés előtt a Newtown Creek nevű hajót Lady Luckra. Ugyanis a hajó egyik megvásárlója, aki felajánlotta a roncspark számára, egy kaszinó. A roncson tehát lesz majd rulettasztal és nyerőgép is, hogy emlékeztessen rá, kinek köszönhető az új látványosság. És ha a búvárok tényleg lelkesen jönnek a környékre, sok pénzt költenek, akkor a Lady Luck pont olyan lesz, mint a kaszinó: a vendégek jól szórakoznak, de az igazi pénzügyi nyereség a háznál marad...