A roncskedvelők számára nyilván izgalmas egy szovjet építésű hajó maradványainál búvárkodni, erre ugyanis trópusi vizekben kevés lehetőség akad. Azért szerencsére előfordulhat, például Kubában, Varadero közelében.

roncs

A szovjet-kubai kapcsolatok komoly történelemre tekinthetnek vissza, elég csak a rakétaválságot felidézni. A Fidel Castro által vezetett karib-tengeri szigetország sok hadfelszerelést, fegyvert kapott a nagy kommunista testvértől, ezek között hajók is akadtak. 

A kubai haditengerészet (eredeti, sokkal szebben hangzó nevén Marina de Guerra Revolucionaria) három Koni-II osztályú fregattot rendelt a szovjetektől. Az eredeti tervet módosították a trópusi tengeri körülményeket figyelembe véve. A trióból az utolsó volt a Monkada, amit 1986-88 között építettek és 1988-ban állítottak szolgálatba, és a 353-as számot kapta.

roncs

Viszonylag hamar, egy évtized után vonták ki a hajókat a szolgálatból, miután rendszeresen járőröztek velük Kuba körül. Az a döntés született, hogy a 353-as jelűt elsüllyesztik búvárlátványosságként a Parque Submarino Cayo Piedra del Norte területén, ami Varaderóhoz közel esik. Azt pletykálják, ezt a tervet maga Fidel Castro szorgalmazta, aki maga is lelkes búvárként ismert. 

Érdekesség, hogy közvetlenül az 1998 júliusi süllyesztés előtt nem ismert okból a hajóra felfestett sorozatszámot 383-ra változtatták. Ez okoz némi zavart, amikor tájékozódni szeretne valaki a hajó történetéről- a Monkada a víz felett 353-as számmal szolgált, a víz alatt viszont 383-asként. 

roncs

A hajó minden képzettségi szintű búvár számára elérhető, mert a fedélzet csak 16 méteres mélységben van, míg a haladó búvárok akár a 36 méteren levő hajócsavarig is leereszkedhetnek. A 110 méter hosszú hajótest érdekes körbeúszva is, hiszen az évek során belepte a tenger élővilága, ám pár helyen be is lehet nézni a belső terekbe. Az biztos, hogy a Varaderóba utazó búvárok számára az egyik elsőszámú vonzerő lehet ez a látványos roncs.