Alapfogalmak a roncsbúvárkodás iránt érdeklődőknek: sokféle roncs van a víz alatt, de több szempont szerint lehet őket csoportosítani.

Először is úgy lehet őket felosztani, hogy direkt küldték a hajót, repülőt a víz alá, vagy balesetben, harci cselekmények következtében került a tenger fenekére. Előbbi helyzetben például a süllyedésnek értelemszerűen nem voltak áldozatai, a roncs nem vált sírhellyé, és persze a mesterséges zátonyok kifejezetten a búvárok számára lettek kialakítva.

Míg a nem direkt elsüllyesztett roncsok gyakran széttörnek, felborulnak, a mesterséges zátonyokat igyekeznek álló pozícióban rögzíteni, merülésük szinte mindig egyszerűbb. Éppen ezért, hiába van sokkal kevesebb direkt elsüllyesztett roncs, mégis kifejezetten nagy részarányt képviselnek a merülések számában. Ezek a hajók inkább olyanok, mint egy víz alatti vidámpark a búvárok részére, akik élvezhetik a hajótest körüli úszkálást, a behatolást, megfigyelhetik, hogy telepednek meg az élőlények a roncson, és így tovább. Ám természetesen egy katasztrófa során elsüllyedt hajó merülése során rengeteg plusz benyomás éri a búvárt.

A mesterséges zátonyoknak mindenesetre megvan az a jelentősége, hogy az így elsüllyesztett hajók és repülők segítenek abban, hogy csökkenjen a valódi, természetes zátonyokra háruló nyomás, ezért több országban rendszeresen új roncsmerülőhelyeket alakítanak ki. Máltán, Cipruson például egyre több ilyet lehet találni.

Lehet csoportosítani a roncsokat típus, korszak szerint. Nyilván alapvető felosztás az, hogy hajóról van-e szó, netán repülőről, tankról, egyébről. Értelemszerűen hajóból van a legtöbb, egy repülőroncs mindig különlegesebbnek számít- ám ezzel együtt jóval kisebb is, mint egy átlagos hajóroncs. Szóval bármennyire izgalmas repülőnél merülni, a búvár gyakran rájön, körbeússza a maradványokat öt perc alatt, és aztán- annyi.

Az elsüllyedés idejét azért jó tudni, mert ebből már erősen lehet következtetni arra, milyen állapotban vannak a maradványok. Egy ókori görög hajó roncsából manapság már maximum amforák vagy azoknak is csak töredékei lehetnek egy helyen, a pár száz éves hajókból esetleg ágyúk, kisebb darabok. A száz éves roncsoknak a gerince, nagyobb darabjai láthatók, és ami van, azt is jellemzően benőtte az élővilág. A második világháborús roncsok egy része manapság már erősen megrongálódva nyugszik a mélyben, hiszen az acél is korrodál, a hullámok is megdolgozzák a maradványokat.

A nemrég víz alá került hajók még tiszták, egyben vannak, be lehet úszni a testükbe, körbeúszva kiválóan látszik a felépítésük. Nagyon izgalmas, amikor egymás közvetlen közelében két korszakból származó hajó van, ilyen például Egyiptomban a Carnatic és a Giannis D roncsa- míg az utóbbinak több remekül felismerhető része van, az előbbi már csak egy korallok által benőtt váz. A maga módján mind a kettő érdekes, de aki szeret beúszni, az a nagyon régi roncsoknál ezt aligha teheti meg- cserébe viszont igazi történelmi kalandot élhet át.

A történelmi jelentőség önmagában is befolyásolhatja egy-egy roncs vonzerejét. A búvárok egy része számára fontos az, hogy olyan hajónál merülhet, aminek sorsa izgalmas, amiről lehet olvasni, tanulni. Ők azok, akiket az sem zavar, ha a maradványok már erősen szétestek, mert nem azt a bizonyos "vidámpark-élményt" keresik, hanem az izgatja őket, amikor testközelben lehetnek fontos események élettelen tanúihoz.

Jó példa erre a HMS Maori roncs Máltán- a sziget körül rengeteg sokkal jobb állapotú mesterséges zátony van, de a Maori egészen más tészta, hiszen egyike volt a Bismarck üldözésében részt vett hajóknak. Aki számára ez jelentőséggel bír, az élvezni fogja a merülést, a többiek viszont csak málladozó vasdarabokat látnak benne. Az Adria legismertebb roncsa, a Baron Gautsch például azért vonz rengeteg búvárt, mert viszonylag jó állapotú, ám emelett a története is érdekes.

Érdekes kérdés az is, a hajót a tenger ereje süllyesztette el, vagy egy háború során érte utol a végzete, netán emberi hiba volt a tragédia oka. Ezeknek a jelei gyakran felfedezhetők, és persze el is gondolkodhatunk arról, mi vezethet egy katasztrófához.

Azt azért ne feledjük, hogy a roncsokat gyakran helyi törvények védik. Az nem úgy megy, hogy fogjuk a cuccot és már már merülünk is- erősen behatárolja a lehetőségeinket, mit engednek meg a szabályok és mit nem. Több okből lehet védett a roncs, például ha sok áldozata volt a süllyedésnek, így sírhellyé nyilvánították, netán történelmi jelentőségű, esetleg értékes rakományt szállítottak. Akármi is az ok, amennyiben időnként megnyílik a lehetőség egy-egy ilyen szigorúan védett roncs merülésére, mindig sok az érdeklődő. Akadnak olyanok, ahol csak korlátozzák a merülők számát, máshol fizetős engedélyhez kötött a búvárkodás- sose feledjünk el tájékozódni, ha önállóan megyünk merülni, bár az ilyesmi az amatőr búvár életében igencsak ritka.

A roncs méretének abból a szempontból van jelentősége, hogy ebből gyakran kikövetkeztethető, hány merülést ér meg majd a hely. Cipruson például egymás mellett nyugszik az irdatlan méretű Zenobia teherhajó illetve egy Alexandria nevű halászhajó roncsa. Míg az előbbin nyugodtan végre lehet hajtani 3-4 merülést, az utóbbi megér egy csobbanást, de a másodikat már senki nem fogja ott erőltetni. Ha van 1-2 izgalmas roncs, akkor komplett túrát lehet tervezni rájuk, nem kell minden egyes merülés során új helyre menni.

Végül az is értelemszerű, hogy nagyon nem mindegy, a roncsok bárki által elérhető, maximum 40 méteres mélységben vagy még sekélyebben vannak, netán csak különleges képzettségű és felszerelésű búvárok érhetik el őket. Ugyan le lehet menni alapfelszereléssel is 50 méterre, de egyrészt az már erősen kockázatos, másrészt csak pár percet tölthet odalenn a búvár, erről mindenkit lebeszélnék. Van bőven elég roncs sekélyebben, nem kell az ilyen bevállalós mélymerüléseket erőltetni. A behatolás szintén azoknak való, akik rendelkeznek ehhez megfelelő tudással, a többiek kívülről körbeúszva is sok érdekeset láthatnak.

A fentiekből aztán nagyjából le is szűrhető, a roncsmerülések Mekkájának azok a helyek számítanak, ahol elérhető mélységben jó állapotban levő, történelmi jelentőségű roncsból van több, amelyeket nem zárnak le a búvárok előtt. Csak a példa kedvéért, ilyen mondjuk a Chuuk-lagúna vagy Palau. A magyar roncsbúvárok tulajdonképpen szerencsések, mert a kedvenc úti célok közül több is kifejezetten jó lehetőséget kínálnak: Máltán, az Isztriai-félsziget vizeiben vagy az egyiptomi Vörös-tenger északi részén bőven akad vonzó roncsmerülőhely.

Akit tehát érdekelnek a roncsok, az kifejezetten úgy is tervezheti a nyaralását, hogy minél többet felkereshessen. A kulcs ez esetben is az előzetes informálódás. Aki több roncsnál is szeretne merülni, felár nélkül, annak Málta vagy egy északi egyiptomi roncsszafari a legjobb választás. Akit a Magyarországhoz közeli víz alatti történelmi emlékek érdekelnek, azok az Isztrián sok jó célpontot találhatnak, ám általában felárral. Akik egy roncsot akarnak megismerni, de behatóan, annak remek lehetőség a ciprusi Zenobia, vagy távolabb a floridai Oriskany repülőgéphordozó. Akit nem riaszt a hideg víz, Scapa Flow-t is felkeresheti. Akinek nem számít a pénz, ott a Chuuk-lagúna... Viszont hiába van jó eséllyel az egyik legnagyobb roncstemető a görög vizekben, a merülési lehetőségek nem ott a legkedvezőbbek. Aki tájékozódik jóelőre, azt kevésbé érheti csalódás.

Ám a roncsozásnak egyébként is része egy kis kutatás. Ebben a fajta búvárkodásban ugyanis az a legjobb, hogy a merülés nem ér véget a felszínen, lehet még utánaolvasni, a látottakat elemezni- és aztán visszatérni újból, hogy megkeressük a leírásokban említett részeket, sérüléseket. Megfigyelhetjük pár év távlatából azt is, hogy népesíti be a tenger állatvilága az új élőhelyet. Valószínűleg ezek az okok, ami miatt a roncsozás annyira kedvelt ága a búvárkodásnak.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!