Alig pár nap alatt számos hajó maradványát fedezték fel egy görög szigetcsoportnál. 

Az Égei-tengerben található Számosz és Ikária szigete. A hajózási útvonalak itt haladtak el északról délre és keletről nyugatra, szállítottak dolgokat Athén és Kisázsia között, illetve a Fekete-tengerről délre is errefelé. A két szigetnek nincs túl sok természetes kikötője, ezért gyakran a közöttük levő Fourni-szigetcsoportnál álltak meg a kereskedelmi hajók.

Az idén nyáron egy görög-amerikai kutatóexpedíció során vizsgálódtak az összesen 13 szigetecske körül, és elképesztően eredményesek voltak a régészek. Két hétig dolgoztak a pár négyzetkilométernyi területen, és 22 hajóra bukkantak rá. Tudták, hogy kereskedelmi útvonalak voltak itt, de erre még a szakemberek sem számítottak. Persze nem vaktában keresgéltek a búvárrégészek: konzultáltak a helyi halászokkal, szivacsgyűjtőkkel, búvárokkal, így kaptak tippeket, merre érdemes szétnézni.

A roncsok fele volt ókori, egészen az időszámításunk előtti 7. századból származó hajótól kezdve a klasszikus korszakban elveszetten át a késő középkorban elsüllyedt hajó maradványáig szinte minden évszázadból került elő valami. Olyan ez, mint egy hajózási múzeum, annyi korszakot ölelnek fel a felfedezések!

Minden helyszínt három dimenzióban térképeztek fel a további feltárások előkészítéseként, és általában a felszínre hoztak valami jellemző tárgyat is. Amforák kerültek például elő, amiknek meg tudták vizsgálni a tartalmát is. Természetesen a legizgalmasabb leletek múzeumba kerülnek majd.

És a munkának még nincs vége, hiszen az érintett partszakasznak csak egy töredékét fésülték át. Emellett pedig a roncsok alaposabb feltárása is sokkal több időt vesz majd igénybe. A búvárrégészet izgalmas helyszíne lesz tehát a szigetcsoport- és ismét beigazolódott, van még mit keresni a tengerben.