Van egy Gazelle helikopter, amit nem pilóta-, hanem búvárvizsgával lehet felkeresni.

roncs

1993-ban zuhant le egy brit gyártású Westland Gazelle HT3, ami a Royal Air Force kötelékében teljesített szolgálatot. Épp az Egyesült Királyságból tartott olaszországi bázisára egy kötelék, amikor heves viharba kerültek, és az egyik gépnek már nem sikerült a parton leszállnia, a tengerbe csapódott. Valamennyi utast kimentették, de a helikopter menthetetlenül megrongálódott.

Ez a gép merülhető manapság Ventimiglia környékén, nagyjából 35 méteres mélységben. A francia tervezésű Gazelle első változatai a hatvanas évek közepén jelentek meg, a könnyű helikoptereket polgári és katonai felhasználók is szolgálatban állították. Sőt, mindmáig sok helyen repülnek ezekkel a jól bevált forgószárnyasokkal, amelyekből az Aerospatiale mellett a brit Westland illetve a jugoszláv SOKO gyárban is építettek.

roncs

Mivel a gép alig hosszabb mint tíz méter, a roncs nem mondható tekintélyes méretűnek. Ám így is egyedinek számít, hiszen helikopterből kevesebb van a víz alatt. És legalább be lehet nézni a pilótafülkéből, alaposan meg lehet vizsgálni a maradványokat, mert túl sokat nem kell úszkálni hogy valaki körbejárja a lezuhant Gazelle-t.