Búvárkörökban gyakori hivatkozási pont Luc Besson jól sikerült filmje, A nagy kékség (Le grande bleu). A rendező a búvárkodás szerelmese, ennek a filmjének maga írta a forgatókönyvét is. Az 1988-ban született alkotás két szabadtüdős búvár történetét meséli el, akiknek a szenvedélye az, hogy a lehető legnagyobb mélységbe merüljenek le egyetlen lélegzetvétellel. A film hangulata megkapó, a színeszek (Jean-Marc Barr, Jean Reno) is kiválóak a szerepben, és Eric Serra filmzenéje is a nagyszerű. Nem titok, blogom elnevezése sem véletlen, bár talán nem volt szerencsés az angol verziót választani- erről mindjárt bővebben szólok is.

Magáról a filmről annyit, hogy Jacques Mayol neve tényleg jól cseng a szabadtüdős búvárkodás világában, de a valós történetben másféle tragikus fordulat miatt hallhattunk róla: 74 évesen önkezével vetett véget életének. Volt egy Enzo nevű olasz búvár is a rekorderek közt, csak nem Molinari, hanem Maiorca, ő pedig ma is él. Létezik az a fajta No limit szabadtüdős rekord kategória is, amiben a búvárok a filmben versengenek, illetve akadnak más kategóriák, mindenesetre ma már egészen extrém eredményeket érnek el a legjobbak. Az osztrák Herbert Nitsch jelenlegi rekordja nem kevesebb, mint 214 méter!

De a játékfilm nem dokumentumfilm, tehát engem sem zavarnak a valóságtól való eltérések aki ismerem a szereplők igazi történetét, azoknak meg pláne mindegy, akik nem is hallottak róluk. Ennek nem nagyon van jelentősége, amikor a mozivásznon vagy a képernyőn látjuk az alkotást.

Van viszont olyan dolog, ami felett nehezebb napirendre térni. És itt kell a Big Blue kitérőt megtenni: Luc Besson ugyanis nem tehetségtelen rendező, de nem csak a filmezést szereti, hanem a pénzt is. És éppen ezért úgy gondolta, Amerikában a Serra-féle filmzene nem elég hollywoodi, és a film végére is kell egy izmos hepiend. Így aztán azok, akik megrendülten nézték annak idején a francia eredeti lezárását, kissé meglepődnek, amikor az amerikai verzió cukormázas zenével (a szerző Bill Conti) kísért szentimentális utolsó jelenetét először megnézik. Erről van szó:

Szóval van itt egy film, ami legendává vált az elmúlt negyed század során, sokan emlegetik, sokan hivatkoznak rá, sokan szeretik. És van ennek egy olyan verziója, ami remek példája annak, amikor a rendező lelkesen áldozza fel a film hangulatát a pénz oltárán. Vádolni nem kell érte, az ő ötlete, az ő munkája, és a siker meg a neheztelés is az ő jussa. Így döntött valamiért- mi pedig szerencsések vagyunk, amiért nem kell az amerikai verziót néznünk, mert mifelénk inkább az eredeti a hozzáférhető. Mivel ebben az évben van a bemutatójának a 25. évfordulója, talán érdemes is újra belenézni, persze szigorúan a Le grande bleu-be.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.