Vannak különleges, csak maroknyi ember által merült roncsok a tengerek mélyén. Ám ezek története is érdekes, és ha a róluk készült képek, filmek megtekintése után utánaolvasunk nekik, tanulhatunk belőle.

A második világháború idején a hadviselő feleknek előbb-utóbb minden használható eszközt fel kellett használni. A felszíni szállításhoz szükség volt a lovaskocsikra is, a tengereken pedig régi halászhajókat soroztak be. Ez alól a németek sem voltak kivételek, ők a bálnavadászok hajóit is hadi szolgálatba állították például.

Ezek a kicsi, faépítésű hajók természetesen nem hadi célokra készültek, tehát fel kellett szerelni őket fegyverzettel. Általában a part közelében teljesítettek szolgálatot, ahol járőröztek vagy szállítóhajókat kísértek. Ennek megfelelően például légvédelmi ágyúk vagy tengeralattjárók ellen használható mélységi bombák kerültek rájuk. Bár nem voltak korszerűelk és alkalmatlanok voltak komoly hadihajók elleni harcra, bevált, jó konstrukciók voltak, hiszen hosszú éveken át dolgoztak velük korábban az Északi- és Balti-tengeren.

A németek Vorpostenboot néven emlegették ezeket a hajókat. A 44 méter hosszú Oscar Neynaber nevű halászhajó is egyike volt ezeknek, a haditengerészetben a V-308 jelet kapta. A Balti-tengeren járőröztek vele, többek között Finnország közelében. Így ennek a hajónak nem a britekkel, hanem a szovjetekkel kellett szembenéznie a tengeren.

1941. szeptemberében egy szovjet konvojt támadott más hajókkal, amikor a szovjetek TKA-12 jelű motorcsónakjáról kilőtt torpedó elsüllyesztette. Ezek a kicsi, fürge motorcsónakok képesek voltak váratlanul lecsapni, és meglepően nagy hajókat megrongálni torpedóikkal (az első világháborúban például az osztrák-magyar flotta büszkeségét, a Szent Istvánt is egy ilyen hozzá képest apró csónak torpedója süllyesztette el). A többi német viszont hamarosan a támadót lőtte ki, így egymás közelében nyugszik a két roncs. 

A V-308 merüléséhez a finn védelmi minisztérium különleges engedélyére van szükség. A fedélzeten levő hadianyagokat ugyanis nem emelték ki- a sok, mindmáig a Balti-tenger mélyén nyugvó éles lőszer egy kis része ott van a fedélzeten. A légvédelmi ágyúk mellett tehát a fedélzeten rögzített mélységi bombákat is közelről megnézhették a búvárok, mint ahogy a régies kormánykereket is. Technikailag nem akkora kihívás a merülés, 45 méteren nyugszik ugyanis a roncs, és összesen másfél órát töltöttek a mélyben a búvárok a filmet készítő Richard Eller szerint.

A sötét vízben igazán kísérteties hangulata van a roncsnak, ami meglehetősen jó állapotban vészelte át az eltelt évtizedeket. Így Richard Eller kiváló minőségű felvételeinek köszönhetően mi is megismerkedhetünk a ronccsal, ami messze nem olyan híres, mint az óriási csatahajók vagy repülőgéphordozók, de ugyanúgy bátor haditengerészek szolgáltak rajtuk veszélyes körülmények közt, mint legendás társaikon.