Vagy forradalmasítja a búvárkodást egy új találmány, vagy iszonyú nagyot kaszálnak a naiv érdeklődőkön a mesterséges kopoltyú ötletével kampányolók.

felszerelés

Nagyjából két éve járta be az internetes oldalakat egy egészen újszerű légzőkészülék terve: a búvár a szájában tartana egy kis eszközt, ami a vízből szűrné ki az oxigént, és azt egy aprócska kompresszorral sűrítené a készülék belélegezhetővé. Én is írtam róla, ugyanis kis keresgéléssel kiderült, a Triton pusztán egy formatervező szakos diák vagány ötlete, semmiféle információ nincs a mögötte levő forradalmi technológiáról. Egy nem működő légzőkészülékkel pedig a merülés maximum vagánynak látszik, de túl hosszú nem lesz.

A problémát maga a fizika jelenti: egy liternyi vízben csak adott mennyiségű oxigén van. Az ember tüdőkapacitásával számolva okos emberek úgy kalkulálták, hogy elképesztően sok víznek kéne átáramolnia ezen a viszonylag kisméretű eszközön, még akkor is, ha 100 százalékos (ami gyakorlatilag elképzelhetetlen) hatékonysággal szűrné ki az oxigént a vízből. Az meg nem éppen kellemes, nézelődős búvárkodás, ahol versenyautó sebességgel kellene úszni, hogy ne fulladjon meg valaki. Arról az apróságról nem is beszélve, hogy a tiszta oxigén pár méteres mélységtől mérgező, tehát ezzel a műkopoltyúval csak sekélyben érdemes úszkálni.

felszerelés

Rendben, az ötlet tetszetős volt de jelen ismereteink szerint megvalósíthatatlan- az ilyesmi a mai netes pörgésben 1-2 napig szenzáció, utána elfelejti mindenki. Ám a napokban felkerült egy közösségi finanszírozási oldalra a terv, azt ígérve, hogy működő prototípusok van a Tritonból, így év végére a készterméket is szállítják. A megvalósításhoz 50,000 dollárt kértek, ám pár nap alatt már 600,000 dollárnál tartanak- magyar pénzben lassacskán a 200 millió forinthoz közelítenek. Ez már azért elég tekintélyes summa ahhoz, hogy érdemes legyen kicsit hajlítani a tényeken.

Az alapvető problémák ugyanis pontosan ugyanazok, mint két éve. Válaszok nincsenek, titokzatos utalások vannak szabadalmakra és forradalmi megoldásokra. És az is lehet, tényleg valami döbbenetesen nagy dolgot fejlesztettek ki, csak a földhözragadt fizikusok nem képesek lépést tartani a géniuszokkal.

Pár gyanús részlet mindenesetre elgondolkodtató. Az egyik az, hogy felkerült egy videó, amiben "működés közben" látható az eszköz, medencében úszkál vele valaki.

Csak éppen nincs olyan részlet, ami 40 másodpercnél hosszabb- ennyit akárki eltempózgat a felszín alatt, és közben fújkálja ki a saját levegőjét a 3D nyomtatóval készített, de teljesen működésképtelen, üres maketten át. A másik érdekesség az, hogy a csapatban benne van a formatervező srác, egy befektető és egy "marketing géniusz". Mérnöknek se híre, se hamva. Nem akarom bántani a közgazdászokat, de valahogy megnyugató a számomra, ha egy létfontosságú műszaki eszközön ipari szakemberek is dolgoznak.

A közösségi finanszírozási oldal szabályzata szerint ők nem vizsgálják a terveket, és nem vállalnak semmilyen felelősséget sem. Tehát ha az több száz ember rosszul döntött és egy átverést finanszíroznak, az az ő bajuk. Meglehet, nekik van igazuk, és egy áttörést jelentő technológia első befektetői lesznek, ám megjegyzem, a naivitásuk félelmetes, páran már arról érdeklődnek, hogy tudnának tartalékalkatrészt rendelni a még meg sem kapott, kézbe sem vett eszközhöz.

Ezért nem kényszerül a "marketingzseni" arra, hogy a felmerülő kételyeket bizonyítékokat oszlassa el, mert az emberek el akarják hinni, hogy a műkopoltyú valóban létezik, működik. Pár semmitmondó válasszal reagálnak a kérdésekre, pedig végtelenül egyszerű lenne a bizonyítás: ugyanabban a medencében a búvár üljön le egy pontra és 25 percen át lélegezzen folyamatosan a Tritonnal. Ám hiába szuperprofi a csapat, ez a videó csak nem akar elkészülni. Bizonyára azért, mert a szabadalmakat intézik, meg a gyártás előkészítésén munkálkodnak... De én egyelőre inkább megtartom magamnak a 300 dolláromat, majd ha kapható lesz, ráérek beszerezni, ha pont erre a korlátozottan használható eszközre vágyok. Addig marad a nehéz palack a kipróbált, rég bevált technológiával, amivel cserében akár 40 méterig is le tudok merészkedni, ellentétben a Triton javasolt 5 méterével. Szerintem én járok jobban...