Big Blue Búvár Blog

Az orosz búvárok kiképző központjában minden speciális tevékenységet be lehet gyakorolni.

A katonai és rendvédelmi búvárok nem saját kedvtelésükre merülgetnek, nagyon komoly feladatokra kell felkészülni. A kiképzés egy szintig persze hasonló az amatőrökéhez: meg kell tanulni a légzőkészülék használatát, az alapvető fizikai, élettani ismereteket.

Ám a következő lépésben már arról szól a történet, hogy olyan helyzetekkel szembesítik őket, ahol saját félelmeiket kell legyőzni. A kiképző központban ugranak magas toronyból vízbe, egy helikopter makettje például tíz méterrel van a felszín felett, hogy a valós körülményeket szimulálják.

A higgadtság a rutinnal jön meg, és aki hidegvérűen cselekszik, hatékonyabb. Az olyan speciális feladatoknál, mint a víz alatti aknakeresés és hatástalanítás, vagy a víz alatti céllövészet, ez elengedhetetlen. Ehhez az 50 méteres, mély medencében még egy hajó oldalát, tereptárgyakat is elhelyezték, hogy ahhoz hasonló legyen minden, mint nyílt vízben.

A riportban az orosz és belorusz különleges alakulatok búvárai gyakorolnak közösen. A terrorizmus elleni harcban a felszín alatt behatolni próbáló ellenségre is fel kell készülni, ezért van szükség az ilyen kiképzésekre.

Mark Milburn már nem az első második világháborús fegyvert találta meg Falmouth közelében.

A tengerekben található, oda nem való dolgok közül mostanában a hulladékról beszélünk a legtöbbet. Európa nagy részén nem nagyon voltak komoly háborúk évtizedek óta, így aztán kicsit elszoktunk attól, hogy aknák és bombák pusztítsanak bőven a harcok után.

A mélység viszont még most is sok szomorú titkot rejt, hiszen a felszín alatt sokkal könnyebben veszett nyoma a robbanószereknek. Ahol gyakrabban fordultak meg bombázók, ott még ennyi évtizeddel a második világháború után is találni veszélyes dolgokat.

Az angol búvár által november végén megtalált gyanús, nagyméretű tárgyról például az derült ki, hogy a németek által alkalmazott G-akna, azaz ejtőernyős bomba. Ez az egy tonna tömegű bomba nem a hagyományos módon leérkezve robbant fel, vizet érve pedig a fenékre süllyedt. 

A rutinos búvár, aki látott már hasonló eszközt, felvételeket készített a bombáról, aztán azonnal felvette a kapcsolatot a parti őrséggel. A kiérkező tűzszerészek pedig felrobbantották a veszélyes szerkezetet.

A parti őrség tisztában van vele, hogy lehetnek még a közelben ilyen bombák, ezért mindenkit arra figyelmeztetnek, hogy ha gyanús, ismeretlen tárgyat találnak a víz alatt, ne piszkálják, ne próbálják felnyitni, hanem inkább azonnal értesítsék a megfelelő szerveket. Épp eleget pusztítottak a második világháborúban a hasonló bombák, nem kell, hogy újabb áldozatokat szedjenek, teljesen értelmetlenül.

Egyiptomban is vannak víz alatti szobrok.

Egy hírben azt olvastam, hogy egy orosz búvár titokzatos szamárszobrot "fedezett fel" a tenger mélyén, amire még egy kalapot is helyeztek. A készített felvételek alapján egyértelmű, a hosszúfülű állatról készült alkotás már évek óta a víz alatt van.

Szerencsére nagyon sok kutatás nem kell hozzá hogy kiderítse az ember, a dahabi előtti víz alatti szobrok egyikére talált rá a Vörös-tengerben. Bár akkora felhajtás nem volt körülötte, mint a mexikói víz alatti szoborparknál, a Sínai-félsziget déli részén levő, búvárok körében népszerű város partjai előtt is elhelyeztek néhány környezetbarát anyagból készült alkotást. Ez a videó azért érdekes, mert a pár évvel ezelőtti állapotát mutatja a szamárnak, amikor még messze nem nőtte be az élővilág. (És ekkor még kalapot sem viselt...)

Noha sokat változott a szobor azóta, azért költői túlzás lenne a Vörös-tenger leglátványosabb merülőhelyének nevezni. Talán majd pár év múlva, több szoborral, nagyobb élőhellyel izgalmasabb lesz, most még viszont elsősorban arra alkalmas, hogy kis színes hírt lehessen faragni a "rejtélyből".

A filmsiker folytatása kedvéért Sigourney Weaver 68 évesen tanult meg búvárkodni.

James Cameron pár igen sikeres filmet fel tud már mutatni: az Avatar mellett például az Oscar-esővel jutalmazott Titanic, vagy a horrorklasszikus Aliens is az ő nevéhez fűződik. Köztudott róla, hogy mennyire izgatja a víz alatti világ, készített dokumentumfilmeket a témában, A mélység titka igazi scifi klasszikus búvárfilm, az első rendezése pedig a Piranha 2 volt, ami kissé gagyi rémfilm ugyan, de a víz alatti jelenetek korrektek.

A nagyon szép bevételt termelő Avatar folytatása már forog, és ebben is szerepet kapott Sigourney Weaver, aki vagy három évtizede dolgozott először Cameronnal. Mivel jellemzően víz alatti közegben játszódik, a színészek mozgását a motion capture technológiával a vízben rögzítik. Ez igazi újdonság és nagy kihívás- és ennek kedvéért a színésznő megtanult egy lélegzettel és légzőkészükkel is merülni.

Ahogy a frissvizsgás búvár elmondta, a rendező gratulált neki, és azzal a jó hírrel örvendeztette meg, hogy mostantól a földgolyónak az a háromnegyede is megnyílt a számára, ami eddig elérhetetlen volt. A tengerek felfedezése még amatőr búvár számára is izgalmas kaland, s nem is igazán kor kérdése, ki merülhet.

A kitűnően úszó Sigourney Weaver számára persze nem lehetett nagy kihívás a búvárkodás, hiszen már az 1997-ben forgatott Alien-folytatásban is bőven voltak víz alatti jelenetek, ahol szintén elboldogult. Szóval volt mire építeni, de az, hogy állítása szerint már eljutott oda, hogy 4 percig képes visszatartani a lélegzetét, így sem rossz teljesítmény.

Weaver egyébként egyik legkellemesebb élményeként emlékszik vissza a víz alatti munkára, így reményei szerint ugyanolyan jó móka lesz most az Avatar 2 kedvéért merülgetni. A filmben egyébként Kate Winslet és Zoe Saldana is szerepelni fog, de arról még nem kaptunk hírt, hogy a tengermániás Cameron belőlük is búvárt faragott-e.

Egy évszázada a mélyben nyugvó roncsnál búvárkodni eleve nagy élmény, de ha még családi kötődés is van a hajóhoz, sokkal izgalmasabb a látogatás.

Alan Lees annak idején rádiósként szolgált a City of Winchester fedélzetén. A brit teherszállítót a németek süllyesztették el 1914-ben Omán közelében, és jelenleg angol búvárok felügyelik a roncsot. Steve Dover ugyanis nagyjából húsz éve jelképes egy fontos összegért vette meg a roncsot az ománi államtól, és azóta több kutatóexpedíciót szervezett oda. A Royal Geographic búvárai mellett a helyi régészek és klubtársai is merülhettek a 30 méteres mélységben nyugvó maradványoknál. Az egyik érdeklődő pedig nem más volt, mint Christopher Lees, Alan Lees unokája.

A 6608 tonnás City of Winchester teherszállító gőzös teával és egyebekkel megrakodva hajózott, amikor 1914. augusztus 6-án a német SMS Königsberg megállította, majd a tenger fenekére küldte. A hajó érdekessége az, hogy ez volt az első világháborúban elsőként odaveszett brit teherhajó. A brit tengerészek elhagyhatták a hajót, és a túlélők mesélhettek a háborús évekről az utódoknak.

Christopher Lees így aztán rengeteget faggathatta nagypapát, aki mesélt arról, milyen volt akkoriban a tengerészélet, és persze részletesen beszámolt a hajó foglyul ejtéséről is. Érzékletes beszámolói alapján Christopher úgy érezte, szinte maga is jól ismeri az odaveszett hajót. Persze az annak idején eszébe sem juthatott, hogy az olyan rég és olyan messze víz alatt nyugvó roncsot egyszer saját szemével is láthatja majd.

A bankárként dolgozó unoka hobbiként kezdett bele a búvárkodásba a kilencvenes években, de akkor még nem sejtette, milyen időutazást köszönhet majd ennek. Egy újságban olvasott Dover expedícióiról, és megkereste a rutinos búvárt a családi történetekkel. Még Alan Lees naplóját is meg tudta mutatni neki. A City of Winchester történetéhez érdekes kiegészítést jelentettek ezek a családi históriák. Christopher Lees akkoriban még nem túl rutinos búvárként inkább csak reménykedett benne, hogy egyszer lemerülhet a roncshoz.

Aztán 84 évvel a hajó elsüllyedése után megtörtént a nagy pillanat. A hosszú szervezés után összehozott expedíció egyik tagjaként maga is megnézhette a City of Winchester maradványait. Láthatta az ablakokat, ahol annak idején nagyapja és tengerésztársai nézhették a tenger hullámait, a felbukkanó kikötőket. Megnézhette, hogy nyugszik a tenger fenekén a hajó, aminek víz alá küldését nagyapja fogságba esve nézhette végig annak idején.

A merülés történetét azért idézte fel Christopher Lees, mert a roncs sorsával törődő Steve Dover különleges díjat kapott munkájáért a brit búvárok szövetségétől. Az ő elkötelezettsége is kellett ahhoz, hogy a védett roncsnál zsákmányolók helyett kutatók búvárkodjanak, feltárják a leleteket, s enélkül nem jöhetett volna létre az unoka különleges merülése sem.

A Spektrumon látható a Szudán víz alatti élővilágát bemutató film.

A Vörös-tengeren több ország osztozkodik. A rövidke izraeli és jordániai partszakasz mellett a búvárok leginkább Egyiptomba utaznak, a kalandvágyók Szudánba tartanak, míg a jövő egyik nagy dobása lehet ha Szaúd-Arábia is megnyitja kapuit a turisták előtt.

Egy kicsit mindenhol más a merülési élmény. Egészen északra, Eilat és Aqaba előtt kevésbé pompázatos a korallzátonyok élővilága, de a Sínai-félsziget csücskénél már igazán látványos a búvárkodás. De a rutinos búvárok szerint Szudán számít igazi paradicsomi helynek, ahol érintetlenebbek az élőhelyek és több a cápa, nagyobbak a halrajok.

Persze Szudán kevés átlagutazót vonz, így búvárhajóból is kevesebb járja ezeket a vizeket- nyilván ez is hozzájárul ahhoz, hogy nincs akkora nyomás a zátonyokon. A magyarok egy része viszont szívesen jár ide merülni, ha újdonságra vágyik, no meg arra a borzongásra, amit a cápás merülés jelent.

Egy közülük a már több színvonalas filmmel nevet szerző búvárfilmes, Sásdi Zsolt, akit egy merülés során még egy cápa is megsebesített, de ez sem tartja vissza a búvárkodástól. Több évnyi felvételből dolgozva készítette el legújabb, látványos alkotását, a Víz alatti vadon: Szudán című filmet, amit a Spektrum csatornán lehet megnézni. Legközelebb kedden délelőtt 9 órától látható.

A holland királyi pár Saba közelében a víz alatt nézte meg, milyen állapotban vannak a korallzátonyok.

Az sokak számára ismert, hogy az angol királyi családban hosszú hagyománya van a búvárkodásnak. Fülöp herceg volt az első elnöke a brit búvárok szövetségének (BSAC), őt fia, Károly követte, aki maga is részt vett pár víz alatti kalandban. Jelenleg Vilmos herceg az elnök, akinek felesége, Katalin is vizsgázott búvár, a nősülés előtt álló Harry herceg pedig a katonai szolgálata során vett részt búvárkiképzésben.

Meglehet, a mindig trendet diktáló brit királyi házat követve merülnek más uralkodók is. Így például II Albert, Monaco hercege is búvárkodik, és igyekszik felhívni a figyelmet a tenger védelmének fontosságára. 

A holland király, Vilmos Sándor 2013-ban lépett trónra. E minőségében néhány tengerentúli sziget uralkodója is: Curacao, Saba, Sint Maarten vagy Bonaire ezek közé tartozik. Arrafelé nagy gond, hogy a Karib-tenger korallzátonyai komoly veszélyben vannak, nagyon jelentős mértékben pusztultak el az elmúlt évtizedekben.

Saba előtt van a védett Sababank, az egyik legjobb állapotban fennmaradt élőhely. Itt nem csak a korallok épek, hanem a zátonyon élő kis halak és nagyobb ragadozók egyaránt jelen vannak- ez ma már sok karib-tengeri szigetnél nem így van. A védelem mindig sokat segít, a halászat tiltása például, de azért volna még tennivaló. A király és felesége, Maxima saját jelenlétével igyekszik a veszélyben levő korallzátonyokra felhívni a figyelmet, és talán ezzel többeket sikerül meggyőzni arról, támogassák a környezetvédelmi projekteket.

Az egy másik kérdés, hogy a búvárkörökben némi vidámságot okozott az a kép, amin a királyi pár kissé rendezetlen, búvármaszk nélküli vízbe csobbanása látható. Hát, végülis nyilván elég segítő volt körülöttük, hogy ne legyen bajuk, és ez a módszer rutinos búvárok számára sem különösebben kockázatos, de azért inkább furcsa. Persze ez csak mellékszál- a királyi látogatás nem erről szólt, és ha többen odafigyelnek a jövőben a korallzátonyokra, a célt el is érték.

És legalább a búvároknak is jut valami kis bulváros beszédtéma a kép láttán...

Ajándékötletek a tenger szerelmeseinek.

Párszor írtam már arról, hogy mivel lehet vagy érdemes meglepni az olyan szerettünket, akinek a búvárkodás a kedvenc hobbija, de ez egy olyan téma, ami soha nem évül el. Így aztán idén is összeszedtem pár ötletet, ami beválhat.

Irigylem azokat, akik számára nem gond, hogy nagy értékű felszerelésekkel lepjék meg a párjukat, akár jó lesz, akár nem. A magam részéről ilyesmivel mindig nagyon óvatos lennék, de akad azért pár dolog, amivel lehet örömet okozni. 

Az egyik érdekes lehetőség, hogy manapság, amikor sok felszerelés unalmas kék vagy szürke színekben "pompázik", akkor a hölgyek egy része kissé vonakodva választ magának maszkot, uszonyt, kiegészítőket, mert nem pont arra vágyik, amit a boltokban találhat. Egy ismerősöm például régóta szeretett volna szép fehér uszonyt, s azóta is boldogan használja. Más imádja a rózsaszín vagy piros maszkját. A tengerentúlon járva pedig egy boltban azt láttam, hogy felszíni jelzőbójából is van élénkpiros, sárga illetve rózsaszín változat.

Haladóbb, rutinosabb búvároknak lehet érdekes a lehetőség, hogy a Molnár János-barlangban merülve fedezzék fel Budapest és az egész ország egyik legizgalmasabb természeti csodáját maguknak. Azt hiszem, egy ide szóló ajándékutalvány igazán szép meglepetés lehet a fa alatt.

Eljutottunk oda, hogy könyvet már nem nagyon ajánlok, mert valahogy megváltozott a világ. Persze, egy szép kötetet lapozgatni jó dolog, de míg régen búvárutakat is könyvekből terveztünk, ma már szinte mindannyian az interneten lógva böngésszük, hova menjünk és ott mit nézhetünk meg. Ami persze nem baj, de csak azért, hogy költhessünk némi pénzt, nem érdemes vásárolni olyat, ami aztán sose kerül le a polcról.

Ha viszont abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a másik fél nem csak búvárkodni, de olvasni is szeret, akkor van választék könyvből. Érdemes az antikvár kötetek közt is szétnézni, egy jó Cousteau- vagy Hans Hass-klasszikus, netán Z. Vincze-könyv a búvárkodás hőskorába repíthet minket. És persze a sokat olvasó és sokat utazó búvár jó barátja, az e-könyv olvasó sem rossz ajándék. Csakis e-ink kijelzős, háttérvilágításos modellt választanék, ha most kellene ilyet venne.

Jöjjön a nagyobb falat: az utazás. Megint csak azt kell mondjam, szerencsés, aki csak úgy befizethet valakit ajándékba egy méregdrága hajós búvárszafarira, de nyilván nem ez a realitás. Jó megoldás a fapados repjegyekkel elérhető helyek közül az, ahol merülni is lehet. Ez persze szinte az összes tengerparti országról elmondható, de mi a tuti választás?

Brüsszel ebből a szempontból régi favorit 2-3 éjszakás utakra, ahol a programba iktatható a merülés a hatalmas Nemo33 medencében. Ez az a program, ami télen is kitőnő- vegyél repjegyet kettőtöknek egy hosszú hétvégére, és még akkor sem jártok rosszul, ha a búvárkodás elmarad. A gépek sűrűn járnak, van Ryanair és Wizzair ajánlat is akár hatezer forintos retúr árral, szóval ez egy kézenfekvő lehetőség.

Nem köztudott, hogy a szintén könnyen elérhető olasz városok közül például Róma vagy Nápoly környékén jókat lehet merülni. Előbbi esetében ki kell menni Ostiába, míg Nápoly előtt még egy ókori település maradványainál is lehet búvárkodni.

Nagyon jó, egész éves merülési lehetőséget kínálnak a Kanári-szigetek, gyakorlatilag az összesen van búvárbázis. Ám a távolság miatt ezeket szerintem legalább egy hétre érdemes felkeresni. Rövidebb utakra viszont kitűnő választás például Málta, ahova mind a két ismert fapados repül. Cipruson a Zenobia miatt jól ismert Larnakára a Wizzair jár, de nyártól a Ryanair kínálatba veszi Páfoszt. A tenger ott is szép, meleg, akár még ősszel is. A Vörös-tenger izraeli partszakaszán található Eilat pedig egész évben vonzó úticél, és idén a téli szezonra nevetségesen olcsón kínálta a jegyeket a Ryanair.

Ha pedig más ötlet nincs, érdemes lehet a kifejezetten a búváros pólókra, leggingsekre, egyebekre szakosodott boltok egyikében, mert itt is lehet jópofa dolgokat találni, netán bekukkanthatsz az etsy-re vagy az ebay-re. Az egyik legmókásabb apróság az a búvárformájú cucc, amivel a teakészítés válhat sajátos "merüléssé".

A füstölgő Anung egyik híres áldozata volt a Liberty hajó Bali szigete mellett.

Az amerikai hadi szállító történetét már régebben összefoglaltam, de most ismét aktuálissá vált a vulkán felébredése miatt. A Liberty évekig hevert Tulamben falu partján, amíg a legutóbbi nagy kitörésekor a láva bele nem sodorta a tengerbe, ahol igazi víz alatti oázissá vált. 

Most újabb komoly kitörésre számítanak a helyiek, a füstölgő vulkán miatt már a repülőforgalmat is leállították- ha a gépek nem szállnak le, azzal elszállnak sokak reményei is egy kellemes nyaralásra Balin, pedig a sziget egész évben népszerű.

Mivel a turisták igen jelentős része búvár, akik szinte mind elzarándokolnak a Liberty roncsához is, sokan aggódnak, nem okoz-e súlyos károkat a tengeri élővilágnak egy esetleges természeti katasztrófa? Reméljük, nem lesz se emberi áldozata a kitörésnek, se egyéb, és a roncs körül a jövőben is ugyanolyan pompás látvány vár minket, mint ezeken a videókon.

Repülőt süllyesztettek el mesterséges zátonyként Aqabában.

A rövidke jordániai tengerpart pár éve igazán népszerű volt, amikor az állam támogatásával erősen megtolták a helyi turizmust. Sokáig csábított a lehetőség, hogy egyszer elutazzunk Aqabába, felfedezni a Vörös-tenger ottani világát, aztán megnézni Petra romjait vagy a Holt-tenger, de végül nem léptünk, aztán megugrottak az árak.

Természetesen előzetesen már tájékozódtam a helyről, így tudtam, vannak mesterséges zátonyok a város közelében: egy nagyobb hajó mellett ismert látványosság egy tank is, amit korallok és színes halak népesítenek be. De a "szomszédban", Izrael is új roncsokat telepített, a jordánok sem maradhattak le, és elég nagy dobással rukkoltak elő.

Ők ugyanis egy méretes katonai szállítógépet, egy amerikai gyártású, kiszuperált C-130 Herculest küldtek a tenger fenekére. A remek látótávolságban kitűnően áttekinthető az egész gép, és a nagy ajtókon a beúszás is könnyen megúszható. Ezt már az első felvételek is bizonyítják.

A repülőroncsok problémája csak az, hogy a kiürített raktér azért kevésbé érdekes, mint egy hajó belső tere, ahol kicsivel több általában a látnivaló. Bár nem tudom mi a koncepció, én talán beraktam volna néhány légvédelmi ágyút, harcjárművet (inkább itt vessék be őket, mint a felszínen, emberek ellen!), ami feldobhatta volna a dolgot. Hosszú távon mondjuk nyilván úgyis attól lesz érdekes a tenger Herkulese, hogy számtalan élőlény otthonává válik, de azért persze addig is, így is megér pár merülést.

Ráadásul kifejezetten könnyű merülésről van szó, hiszen csak 17 méteres mélységben nyugszik. Az 1950-es években szolgálatba állították C-130-as gépekből még ma is rengeteg szolgál a nagyvilágban. A négymotoros szállító afféle igazi "igásló", a 30 méter hosszú, 40 méter fesztávolságú gépekkel nagyon sok sereg dolgozik a hadszíntereken, a hátországban- és mostantól Jordánia a víz alatt is "bevet" egyet. A hadművelet neve az lehetne, hogy Operation Diving Tourism...

(Fotók: Torbjorn Gylleus)