Big Blue Búvár Blog

Rosszul végződött a mexikói búvárkaland.

Van egy sajátos formája a búvárutazásoknak. Az Egyesült Államokban élők körében nagyon népszerű a luxushajós körutazás a Karib-térségben- egy hét, pár megálló, teljes ellátás, kényelem. Amikor a hajó kiköt, be lehet fizetni egy helyi cég által szervezett merülésre, és akkor több ponton is búvárkodhat.

Természetesen ezeket a kirándulásokat általában a luxushajón fizetik be. Ők gondoskodnak a transzferről, no meg a megbízható partner kiválasztásáról. Cserébe erősen megkérik a búvárkodás árát. Thiago Koga elmondása szerint 120 dollárt kellett fizetni a cozumeli merülésekért, de úgy vele, a minőséget meg kell fizetni.

A víz kicsit hullámos volt a reggeli órákban, így később indultak el a hajókkal a csoportok. Koga azt vette észre, az ő csónakjuk kicsit lassabban ért a merülőhelyre, mint a többi. Aztán amikor a helyi vezető elkezdte az eligazítást, a víz már a bokájukig ért a hajóban. Majd hamarosan a térdüket nyaldosta. A legénység a búvárokat az orrba küldte, végül az ólmaikat is a tengerbe dobáltatták velük. De semmi nem segített, alig egy percen belül a csónak szinte teljesen víz alatt volt.

Koga 12 éve búvárkodik, de még soha nem élt át hasonlót. Nyilván merült már roncsoknál, de azt nem gondolta, egyszer pont olyan hajón lesz, ami elsüllyed. Szerencsére hamarosan jött a cég másik hajója, és felvett mindenkit, senki nem sérült meg az utasok közül. Ám mondani sem kell, a rémület nagyobb volt. Nem csak a bajba került búvárok döbbentek meg, a másik hajón, ahol kisgyerekes család is utazott, szintén hitetlenkedtek. 

Az amerikai turisták körében mindig nagy riadalmat okoz, ha nyaralókat ér baj. Elvileg azért fizetnek többet az ilyen luxushajós utakon, mert jobban bíznak a minőségben. Az érintett búvárcég szóvivője maga is értetlenül állt a balesetek előtt, mert 34 éves működésük alatt még nem történt ilyen.

Az utasok anyagi veszteségeit a luxushajós cég kárpótolta, sőt, még kompenzációt is kaptak az átéltek után. Nyilván ami történt, ettől megtörtént. Nagy tanulság nincs: a tengeren ilyesmi bármikor előfordulhat. Éppen a váratlan helyzetek miatt kell észnél lenni, odafigyelni, bárhol, bárkivel szállunk vízre.

Pár nap alatt két komoly baleset is történt Thaiföldön.

A történetek nem annyira adott hely veszélyeiről szólnak, hanem inkább az általános tanulságok miatt érdekesek. Máshol is megtörténhettek volna- itt most azért figyeltek fel rájuk jobban, mert csak pár nap választotta el őket.

Először egy indiai turista vesztette életét, aki az év végét Thaiföldön töltötte, és ki akarta próbálni a búvárkodást. Sokakat lenyűgöz a tenger élővilága Phuket közelében, így aztán befizetett egy túrára.

A merülés végén már jött kifele a vízből, felszerelését is levették róla, ám a hullámzó víz megdöntötte a hajót, is visszaesett a tengerbe, miközben még viselte az ólmokat. Azok lehúzták a mélybe, és hiába ugrottak után, nem találták meg azonnal. Amikor búvárok merültek le, gyorsan a felszínre hozták, de így is túl későn ahhoz, hogy meg tudják menteni az életét. Az ügyben folyik a rendőrségi vizsgálat.

Pár nap múlva szintén kezdő került bajba. Egy csapat tagjaként tanfolyamozott egy japán turista, aki elkeveredett a többiektől. A felszín közelében viszont a manőverező búvárhajó hajócsavarja eltalálta a búvárt, aki súlyosan megsérült, és életét vesztette. Ez esetben is a hatóságok próbálják feltárni, mi történt pontosan.

Az első szabály az, hogy a búvárkodásnak, még ha profi bázissal, a kockázatokat ismerve próbálkozik valaki, vannak bizonyos kockázatai. Bármennyire kellemes, izgalmas programnak ígérkezik az első merülés, lélekben fel kell készülni a kihívásokra. És persze más szempontból is: igenis tudni kell úszni. Meglehet, az indiai turista is túlélte volna ezt a meglehetősen furcsa balesetet, ha képes pár másodpercig a víz felett tartani magát, és a beugrók el tudják kapni.

A másik esetben ki tudja miért szakadt el a bajba került búvár az oktatótól, a többiektől. Talán figyelmetlen volt, talán elkalandozott, és amikor kicsit elmaradt, ijedtében egyből felfele indult, ahol a hajó motorját beindították. Pedig mindig el szokták mondani, óvatosan emelkedjünk, de tudjuk, ilyen szokatlan helyzetben, teljesen kezdőként nem mindig racionálisan cselekszik az ember.

Ugyan a vizsgálatok a búvároktatókat is érintik, azért az tény, minden tudásuk, odafigyelésük ellenére ők sem félistenek. A munkájuk kemény, amit néha nehezítenek a körülmények, a hullámzás például, néha pedig a vendégek nem igazán együttműködőek. És persze hibázhatnak is. A búvárkodás alapvetően biztonságos, mert ha belegondolunk, hány millió merülés van évente, viszonylag nem sok a balesetek száma.

Ám aki megsérül vagy áldozattá válik, annak mindegy, hogy senki másnak nem lett baja a világon. Fontos, hogy jó, profikkal dolgozó búvárbázist válasszon a kezdő, de az legalább annyira meghatározó, hogy ő maga tudja, mit akar és mire képes. Aki fél a víztől, teljesen bizonytalan, úszástudása is korlátozott, vagy gyakoroljon a felszínen úszkálva, vagy medencés próbamerülésre fizessen be először, ahol nem érheti nagy baj. Nyugodtan mondja el az oktatónak, ha rosszul érzi magát, ha nem tetszik valami, mert ő tud segíteni, reagálni.

És persze bármikor lehet nemet mondani: mindig jobb egy kihagyott merülés, mint egy tragédiával végződő...

Kissé túlzásba esett a marketinges egy búváros hirdetésben.

Igyekszem figyelni mindarra, ami a búvárkodás világában történik, s persze arra is, ami idehaza beszédtéma. Már elég sok dologról írtam, tanfolyamokról, kuponos ajánlatokról, felszerelésekről és így tovább. 

Most egy olyan hirdetés jött velem szembe, ami erősen elgondolkodtatott. (A konkrét akciót nem osztom meg, mert bármikor eltűnhet- és engem elsősorban a jelenség foglalkoztat.) Karibi hangulatú búvárélményt ígérnek ugyanis egy magyar bányatóban, tavasszal.

A problémám egyik része az, hogy teljesen felesleges a mi korlátozott látótávolságú bányatavainkat a Karib-tengerhez hasonlítani. Természetesen lehet édesvízben is merülni, jó időszakban, kis szerencsével korrekt körülmények közt lehet ez érdekes, láthatunk olyan halakat, amiket tengerben nem.

De ettől még ez nem valami trópusi tenger. Mondhatunk olyanokat, hogy Muszajröcke a feketerigóvári járás New Yorkja, de ez simán csak nevetséges- vagy hamis. Főleg érthetetlen a tavasszal meglehetősen hűvös hazai tavakat bármilyen szempontból összevetni a trópusi vizekkel.

Ami főleg nem tetszik, az a reklámhoz beszúrt víz alatti fotó, ami egy kristálytiszta tengerben nyugvó roncsot ábrázol, és kis keresés után kiderülhet, pontosan hol is van az. A magyar bányatavakban soha, semmilyen körülmények között nem lehet olyan látótávolság, ami megközelítené ezt.

Tehát van egy hirdetés, ami a Karib-tengert emlegeti, csodaszép képpel illusztrálva, miközben a valóságban hűvös, rossz távolságú vizet, egészen más körülményeket kapa a búvárkodásra befizető kezdő. Aki odamegy, fizet, és aztán rájön, ez valami egészen más, mint amit ígértek neki.

Nem fél a szolgáltató attól, hogy megkérdik tőle, ugyan mikor, milyen helyzetben láthatna valami olyasmit a víz alatt, mint amit a kép ígér? Nem lesz-e némileg ideges a fizető vendég, amikor kiderül a kép csak csali, marketingfogás volt? Nem riasztja-e el a hideg és zavaros bányató a kíváncsi, de búvárkodásban még teljesen járatlan érdeklődő embereket?

Tudom, hogy mindent el kell valahogy adni. De a jó dolgok kiemelése, hangsúlyozása vagy teljesen fals információk állítása egészen más tészta. Én nem akarok más üzletébe beleszólni, mert nem az én dolgom. (Nem ez az első füllentős reklám, amit valaha életemben láttam, és joggal mondhatja azt bárki, ha ennek vagy annak a gyártónak "szabad", másnak miért ne?)

Azt gondolom, mégis tudok olyat mondani, ami konstruktív javaslat. Mivel a búváriskolák dolga az, hogy eldöntsék, mivel hirdetnek, inkább a búvárkodás iránt érdeklődőknek ajánlanék valamit. Ha bizonytalanok, ha túl szépnek ígérkezik egy ajánlat, ha nem világos mit ígérnek, mi vár rájuk, bátran keressenek búváros fórumokat, csoportokat magyar oldalakon, a Facebookon és kérdezzenek. Garantálom, hogy villámgyorsan választ kapnak rá, mennyire "karibi" egy jó kis bányató... És lesz olyan is, akitől korrekt ajánlatot kapnak egy bevezető merülésre, akár hazai édesvízben, de őszintén elmondva azt, hogy is fog ez kinézni, mi a jó benne, mi a rossz- és akkor mindenki úgy dönthet, hogy tisztában van a valósággal.

A sikkasztással gyanúsított Bróker Marcsi miatt hallottak sokan a közép-amerikai országról, ami másfelé inkább mint búvárparadicsom ismert.

Cápák és teknősök, korallzátonyok, no meg az egyik legkülönlegesebbnek számító merülőhely, a Blue Hole- ezek vonzzák a tenger szerelmeseit Belize-be. A kellemesen meleg Karib-tenger sok turistát kápráztat el, aki elsősorban az ország partjai előtt található nagy korallzátonyhoz mennek ki, ami a világ második legnagyobb korallzátony-rendszere az ausztráliai után.

Sok embert vonzanak az atollok is, és a Lighthouse reef-nél található a Great Blue Hole, amit annak idején Jacques-Yves Cousteau egyik filmjéből ismerhettek meg nagyon sokan. A "kék lyuk" elsősorban a levegőből fotózva nyújt páratlan látványt, de az ott járt búvárok szerint odalent is izgalmas.

Az a videóból is kiderül, hogy a cápák kedvelőinek is van mit nézni, mert szirti- és dajkacápák szoktak felbukkanni merülés közben. A búvárok nagyon szeretik a teknősöket is, amelyek szintén gyakran jelennek meg a korallzátonyokon. És a turisták többsége nem lopott, elcsalt pénzből érkezik az országba, így aztán nyugodt lelkiismerettel gyönyörködhetnek a tenger szépségeiben...

Két hajó maradványait fedezték fel a Yucatan-félszigetnél.

A búvárrégészek egy 18. századi holland hadihajó és egy 19. századi brit gőzhajó roncsára bukkantak, illetve egy régi világítótorony maradványait is felfedezték három különböző lelőhelyen merülve, Sisal város közelében.

Manapság Sisal békés tengerparti hely, de a 18-19. században forgalmas kikötőnek számított, ahol sok hajó megfordult. Ezek közül a hajók közül viszont számos veszett oda a tengeren, némelyik a kikötőtől nem messze. Ezeknek a roncsoknak a keresése járt most eredménnyel.

A Madagascar Canyons nevű lelőhely nagyjából 40 kilométerre északnyugatra van Sisaltól, itt tucatnyi két és fél méter hosszú hajóágyút találtak. A régészek dokumentálták a leleteket, és a vizsgálatok alapján úgy vélik, holland hajók fedélzetén használatos fegyverekről van szó. 

A szakemberek szerint lehet, hogy a legénység maga szabadult meg a több, mint 300 tonnányi össztömegű ágyúktól, hogy a hajó a felszínen tudjon maradni. Kicsivel odébb 8 ágyút és 8 ágyúgolyót találtak a víz felszíne alatt, valamint kerámiatöredékeket, és úgy vélik, ezek is ekkor kerültek a tengerbe. Mára már a tárgyak jelentős részét benőtte a korall.

A másik hajóroncs Sisaltól csak egy ugrásnyira, két kilométer távolságra nyugszik. A brit hajó az Adalio nevű helyen található: a nevet annak a halásznak a nagyapjáról kapta, aki a régészeket a roncshoz vezette. Mississippi-típusú lapátkerekes brit gőzhajóról van szó, aminek koráról a kazán felépítése árulkodik: 1807 és 1870 között használtak ilyeneket. A hajó kialakítása alapján úgy vélik, Angliában épült. 

Végül pedig egy világítótorony maradványait is sikerült feltárni. A nyolc méter magas, 3,5 méter átmérőjű építményt még Porfirio Diaz mexikói elnök regnálása idején emelhették, és egy trópusi vihar dönthette le.

Ez a pár másodperc elég sokaknak lenne egy életre elég merülési élmény.

A Dél-Afrikában készült felvételen az látható, ahogy egy búvár felett felbukkan két méretes nagy fehér cápa, és megnézik maguknak. Nem tudom, ki hogy van vele, de én így pár száz merüléssel a hátam mögött is kicsit elbizonytalanodnék, két ilyen ragadozó társaságában, pláne egyedül.

Tudom, aki filmezett, az ott volt a közelben, na de azért mégiscsak borzongató érzés, hogy karnyújtásnyira vannak tőled a nagy fehérek. Persze aki elég bátor vagy vakmerő, az fel sem veszi- de szerintem ilyenből van kevesebb.

Mert bármennyire közhely, hogy sok búvár rajong a cápákért, az ilyesmit mindig átértékeli az ember, ha olyan helyzetbe kerül. Pontosabban a rajongás megmaradhat akkor is, csak éppen biztonságos távolságból...

A hurrikán által odébb dobott roncs még mindig látványos.

Az idei hurrikánszezon komoly pusztítást végzett a Karib-térségben és az Egyesült Államok keleti oldalán. Saját szememmel is láthattam, mennyi rombolás, törmelék maradt Floridában az Irma dühöngése után. 

A Kajmán-szigeteken 2017 októberében végigsöprő Nate a víz mélyén nyugvó, 2011-ben elsüllyesztett USS Kittiwake roncsot is képes volt elmozdítani. Mindez nagy szó, mert elég méretes hajóról van szó, mégiscsak 76 méteres a hosszúsága. Ám a vihar erejének nem tudott ellenállni: elbillent és közelebb került a zátonyhoz is.

Eleinte aggódtak, nem fog-e teljesen rádőlni az élő korallzátonyra, de úgy fest, ez nem történt meg. A merülési élmény valamelyest újszerű, hiszen már nem egyenesen áll, és így a beúszásnál kicsit megváltozik minden. (Bizton állíthatom, egészen más, amikor egy megdőlt helyiségben kell tájékozódni.)

A helyi búvárközpontok értelemszerűen kíváncsiak voltak, mi változott, és a feltöltött videók szerint továbbra is érdemes felkeresni Grand Cayman talán legizgalmasabb roncsát.

A biológusok orra előtt volt egy polipfaj, mégsem vették észre.

A történet igazán meglepő: a Csendes-óceán északi részén élő óriáspolipok hatalmas méretű állatok, és ugyan még mindig sokat nem tudunk az életmódjukról, azt azért nem lehet mondani, hogy ne vizsgálták volna már őket. Főleg az Egyesült Államok északnyugati vizeiben és Kanadában búvárkodnak a több méter karhosszúságú puhatestűekkel, amelyeknek csak a mérete félelmetes, valójában eszük ágában sincs emberre vadászni. 

A rémregényekben félelmetes lényekként ábrázolt polipok valójában a rejtőzködés nagymesterei: be tudnak olvadni a környezetükbe, no meg hihetetlenül kicsi résekben is el tudnak tűnni. A befogott példányok akváriumokban is megtalálhatók, mert szeretnének többet megtudni róluk.

Még 2013-ban fogott be 21 óriáspolipot alaszkai vizekben két kutató, David Scheel és Nathan Hollenbeck. 14 példányt egyértelműen be tudtak azonosítani, a jól ismert csendes-óceáni óriáspolipokról volt szó (Enteroctopus dofleini). A maradék hét viszont valahogy más volt, és mind ugyanabban tértek el: testükön volt egy kis fodorszerű bőrlebeny, a fejükön pedig nem egy, hanem két fehér pötty volt. 

Nyilván számtalan alkalommal láttak már ilyen apróságokban eltérő óriáspolipot a kutatók, de ennek a két szakembernek lett gyanús ez a mindegyik különcre ugyanúgy jellemző eltérés. És a végső válasz a genetikai vizsgálat volt: a szövetminta elemzése egyértelművé tette, különálló fajról van szó. Ez a fodros óriáspolip inkább északabbra, hidegebb vizekben fordul elő, de jelenleg még latin neve sincs, annyira új a tudomány számára.

Szóval még egy ekkora állat is el tud rejtőzni a tudomány képviselői elől, pedig bizonyára nem a tengerbiológusokat akarta becsapni azzal, hogy szinte ugyanúgy néz ki mint a másik fajba tartozók. Én el is gondolkodtam rajta, vajon az eddigi kutatásokat hogy nézik át a biológusok, hiszen az eredményeket nem egy, hanem két faj vizsgálatából kapták... A tanulság az, hogy ha a tengerkutatásra teszi fel valaki az életét, soha nem tudhatja, milyen meglepetésekkel szembesül.

Szemtől-szemben egy aligátorral.

Én tudom, hogy mindig egyre nagyobbat kell villantani, de bármennyire szeretem a látványos búvárfotókat, valahogy nem mernék együtt úszkálni egy aligátorral.

A floridai Everglades mocsár kétes hírű ragadozói kétségkívül látványosak- vagy akár úgy is mondhatnánk, lenyűgözően ijesztőek.

Szererncsére helyettünk merészkedett közéjük Lee Burghard, és fantasztikus felvételeket készített.

Paradise Found: King of the Everglades from Lee Burghard on Vimeo.

Floridai búvártúrának indult, esküvő lett belőle.

A brit hadseregben őrmesterként szolgáló Thomas Mould még 2013-ben vett részt egy tréningnek induló túrán a tengerentúlon. A floridai merüléseket az Amoray Dive Resort szervezte a katonák számára, ám az egyik helyi oktató, Sandra Hyde és Thomas különösen jó viszonyba került.

Noha a fiatal brit katona talán úgy gondolta, másféle fogás vár rá a víz alatt, ő akadt horogra- és ezt még csak nem is bánta. Kapcsolatban maradtak Sandrával, többször is meglátogatták egymást, aztán végül megkérte a lány kezét. Töprengtek rajta, hogy Angliában egy régi templomban tartsák-e a kézfogót, végül a megismerkedésüket felidézve, maradtak a víz alatt házasságnál.

A ceremóniára a Florida Keys tengeri nemzeti parkban, a Molasses Reef színes halserege által körülölelve került sor. A fiatalok házasságának a híre bejárta az egész világot, de ők nem ennek ellenére sem maradnak a napfényes Floridában- Angliában képzelik el új, közös életüket.