Izgalmas római kori roncsról készítettek felvételt Szicília közelében.

Mindenkit más vonz a búvárkodásban. És még a különféle merülési ágakon belül is vannak eltérések. Én például szeretem a roncsokat, nagyon szívesen olvasok a hajók történetéről- nyilván nem meglepő, hogy maga a történelem is érdekel.

De a gyengém az ókor, az amforák. Pár helyen láttam már a víz alatt amforákat, de szeretem a víz alatti régészeti múzeumokat is, ahol ilyesmiket állítanak ki. (Cipruson is van egy érdekes, egy hajó másolatával többek között, de a bodrumi tetszett igazán.)

És még az olyan felvételeket is nagyon szeretem, ahol egyszerűen csak bemutatnak egy izgalmas lelőhelyet. Ez a videó például Szícilia mellett készült. Capo Mulini előtt még 2011-ben fedeztek fel maradványokat, amikről a mélységük miatt újralégzővel merülő búvárok forgattak videót.

Hogy miért annyira érdekes ez nekem? Nehéz elmagyarázni. Egyszerűen arra gondolok, nem ötven vagy száz éve élt emberek használták ezeket, hanem olyanok, akik Julius Caesar vagy Jézus kortársai voltak. Ez maga az élő történelem.

Óriási érzés lehet, amikor valaki felfedez egy roncsot, benne amforákkal, amiket évezredekek óta nem láthatott emberi szem. S ha erre sok esélyem nincs is, arra azért van, hogy pár ilyen lelőhelyen búvárkodjak. Nem én leszek az első, mégis izgalmas a pillanat.

Az is eszembe jut, mennyien fosztogatják ezeket a helyeket. Annyira, de annyira nem tudom elképzelni magam, amint amforát lopok a víz alól. Egyáltalán nem attól tartok, hogy a törvény teljes szigorával sújtana le rám- a tudat tart vissza, hogy közös kulturális örökségünk részét megrongáljam, kisajátítsam. Ha mindenki így gondolná, maradhatna minden a víz alatt. Szomorú, hogy sokszor múzeumban van csak biztonságban egy ókori amfora!

De hát ilyenek vagyunk mi, emberek. S nyilván azok az egykori tengerészek sem voltak mind nemeslelkű angyalok, akik ezekkel az amforákkal együtt vesztek oda. Ki tudja, milyen sorsuk, életük volt? S így aztán számomra átérezhető, hogy egy-egy ilyen leletnek nem csak történelme, hanem nagyon is személyes története is van...