Érdekes legenda, hogy aki itthon tanul meg merülni, az felkészültebb búvár lesz a külföldön tanfolyamozó nyápicoknál.

Időről időre felröppen az a megjegyzés búvárkörökben, főleg, ha tanfolyam előtt állóknak kell okoskodni, hogy azért kell itthon tanulni, mert aki itthon megállja a helyét, az mindenhol a világon jó búvár lesz.

Az egyszerűsítő lózungokkal jellemzően az a baj, hogy nem igazak mindenkire, minden helyzetben. És sajnos ez erről a gondolatról is elmondható- de azért egy kicsit árnyalnám a képet.

Én értem, honnan ered ez a sztori. Pár évtizede igencsak problémás volt Magyarországon búvárrá válni. Az emberek klubokhoz csatlakozhattak, hónapokon át "inaskodtak", segítettek pakolni, cipekedni, palackot tölteni, hetente 1-2 este medencében gyakoroltak légzőkészülék nélkül, majd palackkal. A klubtársakkal együtt jártak tavi merülésekre, nyáron és télen, a mainál egyszerűbb felszereléseket használva, azokat nagyon megbecsülve, hiszen nem volt egyszerű beszerezni őket.

Mire a jelöltet búvárrá avatták, több hónapnyi intenzív klubélet volt a háta mögött. Tudta magáról, mi mindent tud megoldani egy lélegzetvétellel, változatos körülmények között merült a tavakban meg ahol lehetett, és jól ismerte a klubtársait, azokat, akikkel jellemzően együtt merült, néha nem csak kedvtelésből, hanem munkát végezve. Ha elvetődött külföldre, már messze nem volt zöldfülű kezdő, a tiszta, meleg tengerben jól elboldogult, ráadásul olyanokkal utazott, akikkel egyébként is jól ismerték egymást.

Naná, hogy ilyen előzmények után lehetett azt mondani, tanulj itthon, és akkor aztán búvárt faragunk belőled! Csak az a baj, hogy aki ma Magyarországon tanfolyamra befizet, pont olyan elméletet tanul, mint bárki aki külföldre megy, pont ugyanolyan alapgyakorlatokat hajt végre védett vízben, és pont ugyanúgy négy merülés után búvárkártyát kap, mintha bárhol máshol végezné el a képzést.

Teljesen felesleges emlegetni azt a régi búvárképzést és az ott megszerzett rutint, amikor ma ilyen tanfolyamot gyakorlatilag senki nem tart. A tavi merülések sok dologra felkészítenek, de akinek két nap alatt négy csobbanás jut egy bányatóban, fog pislogni amikor eljut a tengerhez. Például amikor alatta nem 10 méter a maximum mélység, tehát ha le is süllyed, megállítja az aljzat- tengerben lehet a fenék több száz méteren is. És egy tónak a közepéről is ki lehet valahogy evickélni, de akit tengerben elkap az áramlás, akár másik kontinensen is kiköthet.

Ezekre pedig pár rövidke tavi merülés nem készíthet fel. Természetesen régen sem készített fel senkit, de nagyon nem mindegy, hogy 30-40 tavi merüléssel, jól ismert merülőtársakkal jutott-e el valaki a tengerhez, vagy pedig itthoni gyorstalpaló után, egy vadidegen helyen befizetve egy merülésre. Utóbbi esetben az ember még alig tud lebegni, levegőfogyasztása sem az igazi. Ehhez képest teljesen új környezettel és új emberekkel szembesül.

Fordítva természetesen pont ugyanúgy elmondható, hogy ha valaki a Maldív-szigeteken pár nap alatt megtanul merülni, attól még erősen zavarba fog jönni, ha a csepeli bányatavakban kellene búvárkodnia és navigálnia.

Egy szó mint száz: önmagában a tanfolyam helyszíne egy ilyen pár napos képzés esetén biztosan nem készít fel mindenre egy kezdő búvárt. A rutin az, ami sokat segíthet. Mert akkor szép lassan fejlődve, lépésről lépésre haladva lehet az emberből egyre ügyesebb búvár, aki tisztában van vele, mi az, ami nem neki való, tiszteli a mélységet, és igyekszik mindig tanulni. 

Ha valakinek arra van lehetősége, nyugodtan fizessen be itthoni tanfolyamra, csak azt ne higgye el, hogy két nap egy bányató mellett szuperprofi búvárt csinál belőle. Ennél azért jóval összetettebb a történet...