Búvárokkal gyakorol az állatkertben született vízilóbébi.

A Cincinnati Zoo szakembereinek nagy örömére tavaly kiderült, az egyik nílusi víziló nőstény teherbe esett. A 17 éves Bibi volt az első víziló, akiről ultrahangos vizsgálat készült, s kiderült, mikorra várható az utód. 

Ám a bébi, Fiona kicsit elsiette a dolgokat, s koraszülöttként jött a világra. Veszélyben volt az élete, de a gondozók és az orvosok áldozatos munkájának köszönhetően szépen gyarapodni kezdett, s mára nagyon jól érzi magát. 

A bébit hozzá kellett szoktatni a vízhez, és azt szeretnék, ha az ember közelségét is megszokná. Ezért merültek vele a gondozók, a kicsi pedig kíváncsian nézegette a palackjukat, uszonyukat. A gondozók áthelyezték egy kültéri medencébe, és a búvárok ott is vele voltak, ez már nem volt meglepő a számára. A kis víziló folyamatosan ügyesedik úszás közben, s már a híres hatalmasra tátott száját is megmutatta. Az állatkert látogatóinak új kedvence lett belőle.

Persze Fiona még keveseket ijeszt meg félelmetesnek kevéssé tűnő állkapcsaival, de más lesz a helyzet ha kifejlett állat lesz belőle: a természetben élő, több mint egy tonnás vízilovak a legveszélyesebb ragadozók közé tartoznak. Minden évben több száz ember esik áldozatul a támadásuknak Afrikában, de vélhetően az állatkertben élő víziló sokkal barátságosabb marad az emberekhez.

Mindenesetre azt hiszem, ez a példa is mutatja, vannak igazán izgalmas, különleges búvármunkák a világon- ha valakinek ez a hivatása, egészen váratlan helyzetekbe is kerülhet a víz alatt.