Ókori roncsot találtak Molat szigete mellett.

Horvátországban több helyen találtak már akár kétezer éves hajókat is a mélyben. Mindez nem meglepő, hiszen jól ismert hajózási útvonal volt az Adriai-tenger. Bár sok a búvár, a tipikus merülőhelyek mellett sok olyan feltáratlan pontja van a tenger fenekén a horvát szigetvilágban, ahol viszonylag sekélyen bújnak meg roncsok.

A most felfedezett ókori hajó is 20 méteren, könnyen elérhető helyen nyugszik. Jó állapotban érződött meg, és a rakománya is jellegzetes: a rómaiak által használt tetőcserepeket szállított. A tegula és imbrex nevű elemek egymásba illeszkedve biztosítottak jó fedést az épületeknek, és széles körban használták őket. 

A hajó az időszámítás utáni első században süllyedhetett el, de a régészek bíznak benne, hogy találnak olyan leleteket, amelyek segítségével lehetséges lesz a pontosabb kormeghatározás. Már eddig is kerültek elő edények, amfora, ami segíthet ebben. A cserepek pedig igencsak időtállónak bizonyultak, mert ránézésre akár most is fel lehetne őket használni.

Ezen cserepek annyira gyakoriak voltak, hogy a közelben már találtak roncsot hasonló rakománnyal. Ki tudja, hol bukkannak rá a következő ókori roncsban az Adriában.