Egy mikronéziai hotel és búvárbázis boldog tulajdonosa lehet egy szerencsés ausztrál, akinek 50 dollár értékű jegyét kisorsolták.

Az ember mindig utólag kap hírt az igazán menő lehetőségekről! Én elég sok búváros sztorit olvasok, de az valahogy nem jutott el hozzám, hogy Mikronéziában, konkrétan Kosrae szigeten van egy Nautilus nevű resort, aminek tulajdonosai egészen különös módon akartak túladni tehermentes, jól működő cégükön.

Doug és Sally Beitz sikeresen működtették az igazán egzotikus helyen levő búvárbázist, ami egybeépült egy néhány szobás hotellel, ám eljött a pillanat, amikor életüket új irányba akarták terelni. Ekkor jutott eszükbe a tombola ötlete: nem annak akarták eladni a resortot, aki a legmélyebben nyúl a zsebébe, hanem azt szerették volna, olyan birtokába kerüljön, aki igazán vágyik erre a fantasztikus lehetőségre.

A médiát ügyesen használó páros pedig sikeresen csapott hírverést, több, mint 75 ezer tombolajegy fogyott el, 150 országból vásároltak belőlük. (Ez összesen közel négy millió dolláros bevétel!) A jegyek vásárlói még egy nagy felbontású víz alatti képet is letölthettek, ez járt mindenkinek.

Győztes viszont csak egy lehetett: egy 26 éves ausztrál könyvelő, Josh Ptasznyk lett a mázlista, aki 50 dollárért jutott hozzá a menő resorthoz. Mert ott aztán minden van, ugyanis nem csak teljesen felszerelt búvárbázist és 16 szobás szállodát kap, de valamennyi kiszolgáló helyiség is az övé lesz, no meg két búvárhajó, néhány bérautó, minibusz és hasonló apróságok. Ráadásként pedig a hosszú távú szerződéssel rendelkező alkalmazottak is maradnak a Nautilus kötelékében, így az átállás zökkenőmentes lehet.

Ptasznyk talán maga sem gondolta, hogy nyerhet, így aztán most előtte áll a nagy döntés, hogy véglegesen odaköltözzön-e Kosrae szigetre. Ha engem kérdezne, megmondanám neki, hülye lenne nem odamenni, legalább az esély megadni magának arra, hogy új életet kezdjen egy paradicsomi szigeten, saját, jól bejáratott vállalkozás birtokában. Nem veszíthet semmit- ha nem jön be ez az életforma, hasonló sorsoláson ő is szép pénzt kereshet a Nautilusszal, vagy akár el is adhatja egy igazi befektetőnek. Az tuti, hogy többet kérhet érte 50 dollárnál...