A Marson rekedt űrhajós mentéséről szóló film kapcsán ismét szóba kerültek a hosszú távú űrutazások, amelyek különleges kihívást jelentenének az embereknek. A várható eseményekre több módon igyekszik felkészíteni a lehetséges jelölteket, és az űrutazáshoz hasonló élményt a tenger mélyén lehet elég jól modellezni.

Természetesen az nem lehetséges, hogy a világűr iszonyú távolságát bármi tökéletesen szimulálja. A tengeralattjárós utazás annyiban hasonló, hogy az emberek hónapokon át össze legyenek zárva egy szűk térben, de ha bármi komoly baj történik, orvosi kezelésre van szükség, akkor a felszínre emelkedés után akár helikopterrel gyorsan elszállítható egy beteg vagy egy sérült- ez, mondjuk egy Mars-utazás esetén elképzelhetetlen.

A mélytengeri lakásokba beköltöző búvárok, akik gyakorlatilag nagyobb nyomású levegőt lélegeznek be folyamatosan, csak hosszabb dekompresszió után emelkedhetnek a felszínre. Ez annyiban jó próba egy űrhajósjelölt számára, hogy a visszatérés nem gyors döntés kérdése. 

A NASA a haditengerészettel közösen dolgozva figyeli a tengeralattjárókon szolgálatot teljesítő legénységet. A hosszú ideig összezárt emberek csapatként való együttműködésének elemzése rengeteg olyan tapasztalatot szolgáltat a kutatóknak, ami egy több hónapos űrutazás megtervezésekor is hasznos lehet.

A másik felkészítési lehetőséget is kihasználja a NASA, amikor egy floridai tengermélyi laborba küldi asztonautáit. A két hetes tartózkodás, ahonnan nem lehet csak úgy felúszni, izgalmas kaland az űrhajósoknak, akik új felszereléseket is tesztelhetnek a mélyben, így az eszközök fejlesztéséhez is hozzá járulhatnak.

Megjegyzendő, hogy a tenger mélyének felfedezése még ma is hasonlóan nagy kihívás, mint az űrhajózás. Maroknyian jutottak el a legnagyobb mélységekbe, és ez még nyilván sokáig így is marad. Pedig egy Mars-utazáshoz képest jóval reálisabb célkitűzés lenne a még mindig sok felfedeznivaló kínáló tengerek és óceánok alaposabb megismerése...