Ciprusi merüléseink során váratlan meglepetésként ért, milyen gyakran bukkantak fel a teknősök.

Rendben van, nem tucatjával jöttek, de az, hogy hat merülésből háromszor úszhattunk egy-egy példánnyal, remek arány. A Földközi-tengeren élnek teknősök, ez tény, de látni őket már más tészta. Nekem legalábbis nem sok olyan búvártúrám van a naplómban, amikor európai helyeken futottam velük össze.

Cipruson már láttam egyet korábban, és bevallom, rettentően örültem neki. Ráadásul kifejezetten békés példány volt, hosszú perceken át néztünk vele farkassszemet. Az idén szeptember elején tértünk vissza a szigetre, de inkább csak titkon reménykedtem, hogy egyszer talán megint felbukkan egy. Persze nélkülük is jókat lehet merülni az évnek ebben az időszakában, amikor 20 méternél sekélyebben 27-28 fokos a víz, ott van a nagy roncs is, de... Sose árt, ha van még valami extra.

Régi búvárbölcsesség, hogy ha valami izgalmasat szeretnél látni, csak annyi dolgod van, hogy a hajón hagyod a fényképezőgépedet. Én ezt most technikai okokból többször tettem meg- minden egyes alkalommal jöttek is teknősök. Mázli, hogy mint minden jópofa bölcsesség, ez is csak korlátozottan érvényes: én nem tudtam megörökíteni őket, a merülőtársaim igen. Az első két nap délutáni merülésein a Zenobia roncs felett úszkáltak a teknősök, a második alkalommal roppant nagy nyugalommal nézte meg magának a "vendégeket" a nem különösebben kapkodó állat. Szemtől szemben, pár centi távolságból megfigyelve őket kifejezetten értelmesnek látszik a tekintetük...

Aztán a harmadik napunkon a Zenobiától jó messzire mentünk merülni. Őszintén szólva nem számítottunk döbbenetes nagy dolgokra, én nem is vittem fényképezőgépet, a fene se akarta feleslegesen cipelni. És aztán váratlanul megint ingetegni kezdett a merülésvezető, és hamarosan én is kiszúrtam a teknőst.

Épp a felszínre tartott levegőt venni. Ilyenkor normál esetben csak annyi a dolgunk, hogy ne üldözzük, hanem türelmesen várjunk odalenn úgy, hogy még épp lássuk. A teknős ugyanis csak kis időt tölt a felszínen, aztán lebukik, és ha szerencsénk van, nem is riasztottuk el, akkor egészen közel tudunk hozzá menni.

Pontosabban szólva, ő jön hozzánk közelebb, ha türelmesek vagyunk. Nem kell űzni, hiszen a lomhának tűnő állat olyan sebesen el tud úszni ha akar, hogy sose érjük utol. Éppen ellenkezőleg, egy helyben lebegve kell bevárni, amíg a kíváncsiság felülkerekedik benne, és egyesével megnéz minket. Nem mondom, hogy mindig e szerint a forgatókönyv szerint történik ez, de most igen. Egyébként az ilyen nagyobb, 80-90 centis teknősök nem idegesek, ám természetesen meg lehet őket is zavarni, és akkor gyorsan faképnél hagynak minket.

Jó csapatunk volt, senki nem zaklatta, rángatta őket. Az élőlények jelentős része hálálja meg azt, hogy nem vagyunk erőszakosak velük: egyszerűen csak hagyják, hogy megcsodálhassuk őket természetes közegükben, közvetlen közelről.

Különös koreográfia ez: a teknős kezdi a keringőt, ő választ partnert. Mi pedig az illemszabályokat betartva követjük a házigazdát, ügyelve arra, hogy ne tegyünk hirtelen mozdulatokat. Sőt, leginkább lebegünk csak, amíg tart a lassú körtánc, aminek kétségtelenül a teknős a legnagyobb sztárja. Bárki elhiheti nekem, fantasztikus élmény részt venni ebben.