A USS Juneau fedélzetén öt testvér veszett oda, akikről később hajót neveztek el.

roncs

Folytatódik a Microsoft-alapító milliárdos, Paul Allen roncskutató expedíciója, és a legújabb felfedezés ismét fontos hajó nyughelyét tárta fel. A USS Juneau-t (CL-52) néhány napja találták meg a Salamon-szigetek közelében, négy kilométeres mélységben. 

roncs

Az Atlanta-osztályú könnyűcirkálót 1942 novemberében süllyesztette el a japán haditengerészet. 687 amerikai tengerész veszett oda a tragikus esemény során, de ami miatt sokáig emlegették, az a Sullivan-fivérek története. 

roncs

Noha az amerikaiak nem engedélyezték azt, hogy testvérek ugyanabban az egységben szolgáljanak, az öt Sullivan fiú, George, Francis, Joseph, Madison és Albert ragaszkodott ahhoz, hogy egy hajón szeretnének szolgálatot teljesíteni, együtt. Azon a végzetes napon valamennyien odavesztek a hajóval együtt.

A haditengerészet a tiszteletükre nevezte el a The Sullivans (DDG 68) rombolót. Ennek egykori parancsnoka, Rich Brown emlékezett meg a testvérekről, miután hírt kapott a Juneau roncsának megtalálásáról. Elmondta, hogy a fiúk hősiessége azóta is példakép a haditengerészet számára, és a The Sullivans fedélzetén szolgálók mindig igyekeztek hűek lenni a névadók emlékéhez.

roncs

A USS Juneu rövid, de intenzív csata során veszett oda. A hajót eltaláló torpedók robbanása során sok tengerész halt meg, majd az alig fél perc alatt elsüllyedő hajó is sokakat rántott magával a mélybe. Több, mint száz tengerész viszont túlélte a csatát, köztük talán a Sullivan-testvérek közül is. Ám a haditengerészet csak napokkal később indított mentést, és akkor már csak tíz embert találtak életben. 

A Paul Allen által finanszírozott expedíció, a kiválóan felszerelt Petrel hajóval dolgozva, sorban fedezi fel a történelmi jelentőségű roncsokat. A munka folytatódik, a milliárdos szemmel láthatóan szenvedélyesen érdeklődik a mélységben található roncsok felkutatása iránt. Nem csak az a fontos, hogy sok fiatalon odaveszett katona nyughelyét tárják fel, hanem az is, hogy felhívják a háborúk néhány tragikus vagy esetleg elgondolkodtató történetére a figyelmet.