Két hajó maradványait fedezték fel a Yucatan-félszigetnél.

roncs

A búvárrégészek egy 18. századi holland hadihajó és egy 19. századi brit gőzhajó roncsára bukkantak, illetve egy régi világítótorony maradványait is felfedezték három különböző lelőhelyen merülve, Sisal város közelében.

Manapság Sisal békés tengerparti hely, de a 18-19. században forgalmas kikötőnek számított, ahol sok hajó megfordult. Ezek közül a hajók közül viszont számos veszett oda a tengeren, némelyik a kikötőtől nem messze. Ezeknek a roncsoknak a keresése járt most eredménnyel.

A Madagascar Canyons nevű lelőhely nagyjából 40 kilométerre északnyugatra van Sisaltól, itt tucatnyi két és fél méter hosszú hajóágyút találtak. A régészek dokumentálták a leleteket, és a vizsgálatok alapján úgy vélik, holland hajók fedélzetén használatos fegyverekről van szó. 

A szakemberek szerint lehet, hogy a legénység maga szabadult meg a több, mint 300 tonnányi össztömegű ágyúktól, hogy a hajó a felszínen tudjon maradni. Kicsivel odébb 8 ágyút és 8 ágyúgolyót találtak a víz felszíne alatt, valamint kerámiatöredékeket, és úgy vélik, ezek is ekkor kerültek a tengerbe. Mára már a tárgyak jelentős részét benőtte a korall.

A másik hajóroncs Sisaltól csak egy ugrásnyira, két kilométer távolságra nyugszik. A brit hajó az Adalio nevű helyen található: a nevet annak a halásznak a nagyapjáról kapta, aki a régészeket a roncshoz vezette. Mississippi-típusú lapátkerekes brit gőzhajóról van szó, aminek koráról a kazán felépítése árulkodik: 1807 és 1870 között használtak ilyeneket. A hajó kialakítása alapján úgy vélik, Angliában épült. 

Végül pedig egy világítótorony maradványait is sikerült feltárni. A nyolc méter magas, 3,5 méter átmérőjű építményt még Porfirio Diaz mexikói elnök regnálása idején emelhették, és egy trópusi vihar dönthette le.