Egy asztronauta által rajzolt térkép vezetett nagy felfedezéshez.

roncs

Néhány hete izgalmas roncsról készített filmet mutatott be a Discovery Channel. A Cooper's Treasure arról szól, hogy egy Darrell Miklos nevű roncsvadász hogy próbálja felkutatni a Karib-tenger mélyén nyugvó hajókat. Az egyik epizódban egy feltehetően Kolumbusz Kristóf korából származó horgonyra bukkantak- de hogy miért pont ott kutakodtak, annak különös oka volt.

Az amerikai űrkutatás hőskorának jól ismert arca volt Gordon Cooper, aki a havanas években 122 órás űrrepülésével rekordot állított fel. Már akkor sem csak a tudomány motiválta az expedíciókat: vélhetően titkos nukleáris bázisokra próbált bukkanni a megfigyelések során. (Az ötlet egyébként bevált, csak manapság már műholdak készítik a nagy felbontású felvételeket a Föld minden pontjáról.)

roncs

Coopert viszont nem csak a katonai célpontok érdekelték. Végigfotózta küldetése közben a Karib-tenger déli részét, mert kíváncsi volt rá, az égből esetleg felfedezhetőek-e még nem ismert roncslelőhelyek. A képek alapján pedig egy olyan "kincstérképet" rajzolt, amin az általa esélyesnek gondolt pontokat bejelölte. Ezt a térképet osztotta meg az űrhajós 2004-es halála előtt barátjával, Darrell Miklossal. 

Utóbbi pedig neki is vágott a helyszíni kutatásnak. A logikája egyszerű: ha valahol van egy horgony, ott lennie kell egy roncsnak, és ahol roncs van, ott lehet kincs is. De nem csak kincsvadász van az expedícióban, régészt is felkértek a munkára. Szükség is van a szakértelemre, hiszen ők tudják megállapítani, tulajdonképpen mit is találtak.

Egy két tonnás horgony lett a "zsákmány" Turks és Caicos közelében, ami kialakítása alapján egy 300 tonnás spanyol hajóé lehetett. Ez már mindenképpen jó jel volt, emellett pedig találtak olyan edényeket is, amik abból a korszakból származtak. A helyszín megegyezik azzal, amit egy spanyol feldező, Vicente Pinzon írt le hajótörésük történetében.

roncs

Pinzon jelentős alakja a korai spanyol expedícióknak. Ő volt a Nina kapitánya, azé a hajóé, ami Kolumbusz flottájának részeként 1492-ben eljutott Amerikába. Később Pinzon újból visszatért az Újvilágba, ezúttal a mai Brazília környékére, illetve az Amazonashoz jutott el. 1500 tavaszán Haitin találkozott az akkor éppen expedíción levő Kolumbusszal és mesélt neki felfedezéseiről. Utána indult volna Pinzon vissza Spanyolországba, ám júliusban egy hurrikánban két hajója odaveszett Turks és Caicos mellett.

Miklos és társai hisznek benne, ezek nyomára bukkantak Gordon Cooper térképének köszönhetően- és természetesen folytatják a merüléseket azokon a pontokon, amit még bejelölt.