Játékfilmben dolgozták fel a Kapitány életét, amit októberben mutattak be Franciaországban.

Jacques-Yves Cousteau igazi legenda: a víz alatti világ felfedezésének egyik legfontosabb alakja volt ő, aki sokat tett a mélység megismeréséért. Érdemes pár pontban össze is foglalni a legfontosabb állomásokat: az eredetileg tengerésztiszt még a múlt század negyvenes éveinek elején Gagnan mérnökkel kifejlesztette az első egyszerűen használható önálló légzőkészüléket, úttörője volt a búvárexpedícióknak, Oscar-díjas dokumentumfilmeket alkotott, világsikerű tévéműsorok fűződnek a nevéhez, és élharcosa lett a természetvédelem ügyének.

Ez persze a szakmai múlt. Ám Cousteau mint magánember nem kevésbé sűrű életet élt. Első felesége, Simone családja rengeteget segített a karrierjében, két fia, Jean-Michel és Philippe alkotótársai lettek, ám kapcsolatuk nem volt felhőtlen. És mindenkit megdöbbentett, hogy titokban egy másik családja is volt, ami csak Simone 1990-es halála után derült ki. Ekkor tudta meg két fia, hogy egy új kapcsolatából két féltestvérük született. Mivel Cousteau saját szervezetének vezetését második felesége örökölte meg, a családi viszálykodás máig tart a Cousteau-leszármazottak közt.

Volt tehát miből meríteni egy életrajzi filmhez, borítékolható volt tehát, hogy előbb-utóbb forgatnak egyet. A L'Odyssée című filmet Jerome Salle rendezte, és alig dolgoztak stúdióban, még az antarktiszi jeleneteket is a helyszínen vették fel. Cousteau kapitány karakteres megjelenése miatt vélhetően nem lehetett könnyű a megfelelő színészt megtalálni: a főszereplő Lambert Wilson 10 kilót dobott le, hogy kellően sovány legyen. Az ismertebb francia sztárok közül például Audrey Tautou is felbukkan az alkotásban, ő játssza az első feleséget.

Nem lehet könnyű egy ilyen témához nyúlni, mert Cousteau kapitánynak ma is komoly kultusza van Franciaországban. A nemzetközi megítélése viszont némileg vitatott, az egykor úttörőnek számító film, A csend világa hiányosságai szembetűnőek, a tévés munkáknál pedig sokak szerint az üzlet diktálta a szabályokat. Cousteau a nevét adta mindenféle dologhoz, mert azzal együtt is, hogy szenvedélye volt a búvárkodás, nagyon is két lábbal állt a földön. Azt pedig semmiképpen nem lehet vitatni, hogy élete második felében rengeteget tett azért, hogy az emberiség mind jobban megismerje a felszín alatti világot és annak veszélyeztettségét. A mai környezetvédők jelentős részben az ő köpönyegéből bújtak elő.

Búvárként természetesen érdekel minden, ami a víz alatti világ felfedezésében úttörő szerepet játszó emberekről szól. Érdekes, hogy a közelmúltban a németek a "saját" hőskori búvárfelfedezőjéről forgattak, az ő filmjükben Hans Hass és felesége, Lotte története állt a középpontban. Szükség is van ezekre a filmekre, hiszen 40-50 éves dokumentumfilmeket a mai generációba tartozó fiatalok már ritkán néznek. 

Ám nincs az a film, ami képes könnyedén feloldani a régi konfliktusokat. A L'Odysée alkotói szerették volna összehozni a régi családot, ám csak az első feleségtől származó utódok vettek részt a munkában. A Cousteau-birodalom örököse, Francine mereven elutasított minden kapcsolatfelvételt, mert olyannyira szemben áll a többi rokonnal. Úgy fest, a családon belül húzódó árkok mélyebbek, mint a Mariana...