Ott hagytam abba a múltkor, hogy választottunk magunknak egy szimpatikus kompaktot. Mindent átolvasott a szerencsés vásárló, gondosan zsírozza az O-gyűrűt, érdemes ilyenkor merülés előtt egy vödör édesvízben tesztelni, tényleg nem jönnek-e buborékok a tokból. Jó tudni, pár csepp édesvíz nem feltétlenül tesz tönkre egy gépet, ki lehet szárítani. A sós tengervíz viszont kíméletlen... A vízbe ugrásra több taktika van, ha van a hajón segítő, először a búvár megy a vízbe, és óvatosan átveszi a kamerát. Ha nem, igyekezni kell úgy megfogni, hogy ne ütődhessen a gép semminek.

Kezdjük a régi vesszőparipámmal! Ugye már jól megy a merülés? Ugye nem okoz gondot a lebegés? Ne törj, ne rombolj semmit egy kép kedvéért, inkább fotózz távolról, vagy kérd el a csapatban levő rutinosabb fotósok képeit. Tényleg! Te is bánni fogod, ha visszanézel magad mögé és egy letört korallt látsz.

Szóval akkor pár alapszabály. A kompakt gépeknek meglehetősen lassú az elektronikája, mire fókuszál és exponál, mindenképpen eltelik egy kis idő. Emiatt gyorsan mozgó halakat csak mázlival lehet úgy lefotózni, hogy normálisan nézzen ki, ne mozduljon bele. Keressünk statikusabb témát. Persze ha felbukkan egy delfin, úgyis meg fogjuk örökíteni, de ne csak a keresőt bámuljuk, élvezzük ki saját szemünkkel a nagy találkozást!

A következő fontos alapszabály, hogy hátulról és felülről fotózni szinte sose érdemes. Vannak esetek amikor el lehet térni a szabálytól, de ez elég ritka, és az még igen messze van az első kattintásoktól, amíg a kezdő búvárfotós formabontó lehet. Tehát igyekezzünk a témát szemből megközelíteni, és egy kicsit ereszkedjünk lejjebb, hogy egy mélységben legyünk. Figyeljünk oda, mi van alattunk! Ha élőlények, korallok, akkor keressünk más, jobban megközelíthető témát.

Fontos, hogy menjünk közelebb a témához, használjuk a zoomot is ha kell. Egy nagy szikla tetején ülő kis hal távolról fotózva olyan apró részlet lesz, hogy a nézők többsége fel se ismeri. Tehát közelebb, közelebb, közelebb- ha értelmes módon meg lehet közelíteni. Uszonyt maximum a homokra tegyük le, de nagyon óvatosan, mert saját magunknak fogjuk felkavarni az aljzatot. A közelítés megoldható a kar kinyújtásával is, úgy esetleg az állatot sem riasztjuk el.

Végül pedig próbáljunk úgy helyezkedni, hogy a téma mögött ne zavaros háttér legyen, hanem egységes, homogén, amitől jól elválik az, amit le akarunk fotózni. Ez a legegyszerűbben a kék tengerrel valósítható meg, ami előtt jól érvényesülnek a piros-narancs színek például. 

Tehát alapszabály: szemből fotózzunk, egy szintről, lehetőleg minél közelebbről, a háttér legyen homogén és keressünk nem túl gyorsan mozgó témát.

És ekkor már lehetnek szép kék képeink, netán bemozdultak... Mi is a baj? A víz maga. A mélységgel fokozatosan tűnnek el a színek, először a pirosak, a narancsok, majd a sárgák... Már kis mélységben is kell a vakuzás vagy a fehéregyensúly-állítás. Itt jön be a képbe az, hogy vannak-e manuális üzemmódok a kompaktunkban! Ha van, akkor utóbbit is tudjuk szabályozni a mélységnek megfelelően. Sokan visznek ezért magukkal egy darab fehér műanyagot. A vakuk pedig a kompaktokban igen kis teljesítményűek, tehát csak közelről érnek valamit- megint ott tartunk, hogy közel kell férkőzni a témához. Egyébként a fény elnyelődése nem csak mélységben, hanem távolságban is igaz: ha 10 méteren nincs piros, egy 5 méterre levő témáig is oda 5, vissza 5 métert tesz meg a vaku fénye, tehát még a legjobb gépekkel is közelről készülnek a szép színes fotók.

De ettől még mindig lehetnek életlen fotóink. Nem csak a színek tűnnek el mélyebben, hanem egyáltalán a fény is kevesebb. Az automata üzemmódok küszködnek, de ha a zársebesség nem elég gyors, akkor biztos nem lesz jó a kép. A víz alatt nem tudunk soha olyan stabilan állni, 1/60 alatt szinte esélytelen jó fotót csinálni egy kompakttal. Ismét visszaugrunk a manuális állításokhoz: ha van ilyen a gépen, teljesen a mi kezünkben van az irányítás. Teljesen manuális üzemmódban állítsunk 1/125 körül zársebességet és próbálgassuk a rekeszt, az érzékenység viszont ne legyen több ISO200-nál. (Akiknek ezek a fogalmak ismeretlenek, keressenek egy alap fotós weboldalt vagy könyvet, nem ördöngösség ez egyáltalán.) Ha a gépen van záridő előválasztás üzemmód, akkor szintén 1/125 vagy 1/250 értékkel kell próbálkozni, és az automatika igyekszik a megfelelő rekeszt beállítani.

Témaként eleinte választhatjuk búvártársainkat. Színeket a kis vaku miatt akkor láthatunk, ha portréfelvételeket készítünk róluk vakuval, vagy kis mélységben a fehéregyensúlyt állítjuk. Ha a búvárt állatok vagy korallok mellett akarjuk lefotózni, ügyeljünk arra, hogy a modell se tegyen kárt semmiben. Ha meg akar fogni valamit, hozzá akar érni a korallhoz, jelezzük hogy inkább ne, és ilyen képet ne is készítsünk. Bárhol tennénk közzé, nagyon sok kritikát fogunk kapni az ilyen fotókért, jogosan.

Téma lehet például egy szép csiga, nem túl gyorsak, ám szép színesek. Ha nagyon közelről fotózunk (makrózunk), figyeljünk rá, hogy milyen minimális távolságból tud fókuszálni gépünk! Lassan mozogva közel lehet menni rákokhoz, polipokhoz, gébekhez, csak persze ezeket a jellemzően aljzaton élő állatokat először meg is kell találni. Ne sajnáljuk az időt arra, hogy tanuljunk az élővilágról, mert sokkal könnyebb dolgunk lesz fotósként is, ha megismerjük az állatokat és tudunk a viselkedésükről valamennyit.

És ezek után jön a képek kíméletlen elemzése. Ami nem jó, az akkor sem jó, ha kedves a szívünknek. Eltehetjük emlékbe, de aki fejlődni akar, az folyamatosan tanul: a búvárkodásról, az élővilágról, a fotózásról, az elrontott fotókból, a rutinosabb fotósoktól. Aki annak tudatában indul neki a búvárfotózásnak, hogy ez egy hosszú fejlődési folyamatnak még csak a kezdete, az nem fog csalódni, és egyszer igazán büszke lehet majd a képeire.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.