Bizonyára sokan hallottak a cicás kávéházakról, ahol a szőrös kedvenceket lehet simogatni ücsörgés, kávézás közben. Hát, amikor ezt a filmet láttam a bahamai tigris- és pörölycápás merülésekről, az jutott eszembe, némelyik búvár a jelek szerint úgy játszadozik ezekkel a méretes ragadozókkal, mint én egy jópofa macskával.

A kalandra vágyó búvárok körében régóta vágyott úti cél a Bahamák. A cápás merülés mint üzletág viszont az utóbbi években pörgött fel nagyon, és mivel sokan minden pénzt megadnak ezért a borzongató élményért, egyre több karib-tengeri országban vették fontolóra, hogy hasonló csalizós merültetésre adnak engedélyt.

cápa

Mert azért senkinek ne legyenek kétségei, soha nem zsonganák körül így a víz alatt látogatást tevő embereket a cápák, ha nem lenne ott jópár kiló vonzó illatú haltetem. Ez persze nem csak csalogatja a cápákat, azok jóval idegesebbek is lesznek, úszkálnak fel és alá. Állítólag az is kiderül, melyik nagyobb testű állat az, amitől még a többi ragadozó is tart, ugyanis amikor megjelenik, a kisebb cápák tisztelettudóan félrehúzódnak.

cápa

Az egész show-t karmesterként vezénylő búvár pedig kényelmesen sürög-forog a cápák közt, mintha semmi baj nem történhetne vele. Rutinja miatt nyilván tudja, mire kell figyelnie- az tuti, hogy nem csinálnám utána, amikor az orránál fogva lökdös odébb egy autóméretű tigrist. Az is tény, hogy a cápák nem emberhúsra vágynak, hiszen ha a búvárokból akarnának falatozni, pillanatok alatt támadásba lendülnének. De őket a halak szaga vonzza, az embereket csak megnézik, és közben pózolnak egy kicsit a fotósoknak videósoknak.

cápa

Hogy mennyit változtat ez az egész a cápák viselkedésén, nem tudom. Vannak akik kárhoztatják azt, hogy pár vállalkozás zsebét tömik meg ezeknek az etetős műsorszámoknak az engedélyezésével, de tény, az állatoknak nagy baja nem esik, sokkal jobban járnak, mintha kihalásznák őket. A búvárok pedig úgyis meg fogják találni azt a helyet, ahol cápával merülhetnek. Nyilván úgy gondolkodnak az ország kormányzatában, hogy akkor legyen ennek az egésznek a központja a Bahamák. 

cápa

Konklúzió? Az nincs. Ez is csak üzlet, mint oly sok minden más a kaland- és élményturizmusban. És nem is etikátlanabb azoknál, sőt, nem is veszélyesebb, mert extrém hegyi túrákon valószínűleg többen kerülnek bajba. Pedig ott aztán cápákkal biztos nem találkoznak. A kívülállók számára az is éppen olyan különös, érthetetlen szenvedély lehet, mint a cápás merülés. Videón nézni nagyon érdekes, de ott lenni már más kérdés- hát ezért jó, hogy egy kis látványos betekintést nyerhetünk, mit rejt a Bahamák égszínkék vize a felszín alatt.