Korallvidék

Sokféle merülőhelyet szeretek, de ha a szívemre teszem a kezem, meg kell állapítanom, a korallos, meleg vízű tengerekben roppantul élvezem azt, hogy csak úszom és nézegetem a színes korallokat, a körülöttük sürgő-forgó kis halacskákat.

Ugyanis roppant sok állat él az ilyen korallos helyeken. Pici korallsügérek és nagy ékszersügérek, utóbbiak a tenger legszebb állatai közé tartoznak. Néhol bohóchalak bujkálnak az anemonák csápjai közt, a papagájhalak a korallokat csipegetik, és ha jól figyel az ember, apró rákokat is felfedezhet.

A korallok közül lágy- és kőkorallok is szép számban élnek a még nem leharcolt élőhelyeken- sajnos ahol túl nagy a hajóforgalom és túl sok a búvár, gyakran látni sérüléseket. A Vörös-tenger déli részén nem kevés ilyen szép korallzátonyt látni, de például északon a Ras Mohammednél meg a hatalmas halrajok nyűgözik le az embert.

Szóval nincs mese, mindenféleképpen élmény ilyen helyeken a búvárkodás, akár nagyvadak, akár pici élőlények csodálhatóak meg ott. A víz pedig jó meleg, az ember szívesen időzik egy óránál bőven tovább is egy-egy merülésen a tenger mélyén. És elég egyetlen szép koralltömb...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Profi retrómerülés

Régebben már írtam róla, hogy manapság egy szűk réteg körében divatos régi, klasszikus búvárfelszereléseket gyűjteni, majd azokat ki is próbálni. Persze az ritka eset, hogy az embernek tetőtől talpig sikerül retró cuccokkal felszerelkeznie, de a közelmúltban egy érdekes videosorozatba futottam bele, amit ennek szenteltek. Egy modell, Iara Mandyn több korszak klasszikus búvárfelszereléseivel tesz egy kört a medencében, és még kommentárt is fűz a merülésekhez.

Ami szinte egyből feltűnik, az az, hogy a mondhatni "őskori" cuccok ellenére gond nélkül úszik, lebeg a búvár, mert ez a régi felszerelésekkel éppen úgy nem volt probléma egy képzett búvár számára, mint manapság. A maszk, az uszony, a nyomáscsökkentő ugyan változott az évtizedek alatt, de az alapelv gyakorlatilag ugyanaz. 

A búvár merülése abból a szempontból viszont kényelmesebbé vált, hogy megjelentek az "egyenlítős" maszkok, aminek kialakítása révén sokkal könnyebbé vált az orr befogása, elterjedtek a neoprén búvárruhák, tehát nem kellett kifagyni a vízből, és sokat fejlődtek az uszonyok is.

A légzés nagyobb komfortját pedig a korszerűbb kétlépcsős légzőautomatáknak köszönhetjük. Iara a fenti videóban azt is demonstrálja, hogy egy rutinos búvár milyen könnyen boldogul a felszerelés felvételével a víz alatt. A merülés nem ördöngösség, még egy régi cuccal sem, viszont az jó érzés, ha az ember elmondhatja magáról, váratlan helyzetekben is képes nyugodtan cselekedni. Igazság szerint retró cuccokkal úgy érdemes vízbe menni, ha az ember tisztában van a korlátaival és a képességeivel, hiszen egy több évtizede gyártott alkalmatosság bármikor okozhat meglepetést. Okosan megszervezve viszont kifejezetten jó móka így búvárkodni, ami akár egy unalmas medencézést is feldobhat.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Ólálkodó cápa

A tenger sokaknak pont azért ijesztő, mert nem tudhatják, mi van a felszín alatt. Nos, tengeri szörnyek inkább csak legendákban léteznek, de egy-két potenciálisan veszélyes állat tényleg bárhol előfordulhat.

A nagy fehér cápáknak rossz a híre, de a valóságban csak igen ritkán támad emberre. Előfordulhat, de támadnak meg embereket még olyan háziasított állatok is, mint a kutya, szóval néhány esetnek kevésnek kéne lenni ahhoz, hogy "emberevő" cápafajnak tituláljuk a nagy fehért.

Természetesen azért én is igen óvatosan viselkednék, ha felbukkanna a közelemben egy ilyen ragadozó, és jó tudni azt, merre van esélye egy ilyen találkozásnak. Ausztrália bizonyos részeiről köztudott, hogy a fehér cápák gyakran megfordulnak arra, de a zsúfolt, zajos Sydney környéki vizek pont nem számítanak ezek közé.

A közelmúltban viszont egy távirányítású kamerával víz alatt felmérést végző szakember, Daniel Fitzhenry képernyőjén felbukkant a nagy fehér. North Head térségében úszott el a kamera optikája előtt, a parttól nagyjából 3 mérföldre, ami egy ilyen állat számára tényleg csak egy ugrásnyi távolság. Fitzhenry nem volt meglepődve, állítása szerint évről évre egyre több új állatot lát a kameráján, ami jó hír.

Szóval ha úgy nézzük, még ennek a magányos ragadozónak is lehet örülni. Persze azért biztos voltak olyanok, akik egy darabig inkább kerülték a partszakaszt a felvétel nyilvánosságra kerülése után...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Zeeland titkai

Európa kevésbé ismert búvárterepei közé tartozik Hollandia Zeeland régiója. A víz itt is zöldes, mint a Fekete-tengerben, a látótávolság sem kimagaslóan jó, ráadásul a vízhőfok sem túl magas. A holland búvárok mellett ezzel együtt is számos belga, német búvárt is vonz a környék.

Az érdekességet a sajátos, egyedi élővilág jelenti. Az Északi-tenger egyáltalán nem kihalt, a búvárok sokféle állattal találkozhatnak. Az itt született képek és videók pont azért tűnnek ki, mert olyasmit mutatnak meg, amit egy trópusi tengerben nem láthatunk. Egy hatalmas tarisznyarák vagy egy homár kifejezetten vonzó egy lelkes, újfajta élményekre nyitott búvár számára.

Kifejezetten komoly látványosságnak számít a hatalmas tintahalak párzási időszaka, amikor a búvárok közvetlen közelében kerülgetik egymást a méretes puhatestűek. Nem kevés izgalmas fotó és videó született itt.

A merülés önállóan is lehetséges, mint ahogy Európa számos országában az megszokott. Természetesen vannak búvárbázisok, ahol felszerelés bérelhető, és elég jó leírásokat lehet találni az interneten a helyekről. Sajnos a szokásos repülős nyaralás nem működik, szóval a kalandvágyóknak szerencsésebb autóval nekivágni a hosszú útnak. Hollandia a még éppen megközelíthető kategóriába tartozik, és legalább így könnyebben lehet mozogni a merülőhelyek közt, és minden felszerelés elvihető. Akik nem vágynak a hűvös Északi-tengerbe, azoknak itt van két videó...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Egy haláleset margójára

Rekordmerülésre készült Nick Melvoli szabadtüdős búvár, ám a felszínre érése után a segítők már látták, hogy nagy a baj. Elvesztette az eszméletét, és nem tudták megmenteni az életét. 32 évet élt.

A szabadtüdős búvárkodás önmagában is igazi kihívás, hiszen a víz alá bukók teljesen magukra vannak utalva, nem visznek magukkal palackot. A hiba gyakran válik végzetessé, és ez különösen igaz a versenyzők esetén, akik egészen szélsőséges teljesítményeket vállalnak be.

Hogy kicsit átérezzük, mire is képesek a legjobbak, néhány rekord a szabadtüdősök világszervezetének, az AIDA-nak a honlapjáról:

- egy levegővel a leghosszabb távolságot a férfiak közt Goran Colak úszta le 281 méterrel, a hölgyeknél Natalja Molcsanova 234 méteres eredménye a csúcs

- egy levegővel a leghosszabb időt Stephane Mifsud bírta a víz alatt, 11 perc és 35 másodperc a rekordja, a hölgyeknél a legjobb eredmény Molcsanova 9 perce és 2 másodperce

- a No limit kategóriában Herbert Nitsch 214 méteres mélységgel vezeti a világranglistát, Tanya Streeter 160 méterig jutott

Gondoljunk bele! Egy lélegzetvétellel 281 méteres távolság, 11 és fél perc hosszúságú merülés, 214 méteres mélység! Egészen elképesztő teljesítményre képesek ezek a sportolók, akiknek ezekhez az eredményekhez speciális adottságokra és kőkemény edzésre van szükség. No meg szenvedélyre: a szabadtüdős búvárkodásból nehéz meggazdagodni. Nyilván a legjobbaknak vannak egyéni szponzoraik, de a többségüknek van civil foglalkozása is. 

Nick Mevoli például a médiában dolgozott, és a versenyzés csak kedvtelése volt. Mint ahogy a vetélytársai, ő is folyamatosan felül akarta múlni legjobb eredményeit, egyre nagyobb mélység elérését tűzte ki célul. Sokszor szerepelt sikeresen, ám ezúttal a Bahamákon valami történt a odalenn.

Ez a sport nem veszélytelen. Az utóbbi években a szabadtüdőzés több sztárja is életét vesztette: Audrey Mestre szintén csúcskísérlet közben, Loic Leferme egy edzés során halt meg, Patrick Musimut a saját medencéjében találták holtan. A sportág egyik legnagyobb alakja, az osztrák Herbert Nitsch pedig nagyon komoly balesetet szenvedett, ami után az sem volt biztos, hogy valaha felépül.

Nem csak a saját korlátaikat feszegetik minden egyes alkalommal ezek a búvárok, hanem a szakembereket is érdekli, mi az, amire az emberi szervezet képes, hol vannak a határok. És ezek a határok folyamatosan kitolódik! Eleinte azt hitték, már 30 méteres szabadtüdős merülést sem élhet túl egy búvár, ehhez képest ott van Nitsch 200 métert is meghaladó rekordja. Aki ilyen merülésre készül, tudja, hogy mekkora kockázatot vállal. Már a kisebb mélységbe készülők is csak kísérővel indulnak a tengerre, aki segíthet baj esetén, a rekordra készülőket pedig komolyan felkészült stáb támogatja.

Hogy mit rontott el Mevoli, nem tudom, hiszen nem vagyok jártas az ilyen extrém szabadtüdős merülések világában a véleményalkotáshoz. Van, akinek nem tetszik ennek a sportnak a kockázatossága, de azt hiszem, hogy ebbe külső szemlélőnek nem sok beleszólása lehet, hiszen ezek a búvárok a szenvedélyüknek élnek.

A vita akkor lángolt fel, amikor a New York Times hosszú cikket közölt a balesetről, benne egy képpel a felszínre érő Mevolival, akinek talán utolsó olyan pillanatát örökítette meg a fotós, amikor még eszméleténél volt. Az arckifejezése ijesztő, sokak szerint kegyeletsértő a felvétel, míg mások elfogadják, egy újság feladata a híreket minél pontosabban közölni, és a hiteles beszámolónak ez is része.

Ezen el lehet vitatkozni, ám amikor pár hozzászóló már az egész sportág betiltását emlegette, akkor már más irányt vett a beszélgetés. Mevoli barátai arra mutattak rá, hogy ugyan fiatalon halt meg, ám addig is teljes életet élt, és lehetősége volt szenvedélyének hódolni. Tragikus halála ugyan sokkolta a szabadtüdős versenyzők közösségét, ám a Bahamákon ott levő sporttársak úgy emlékeztek rá, ahogy a leginkább méltónak gondolták: közösen merültek alá a mélybe a baleset helyszínén...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

7 Tovább

Fóka-móka

Nagyon tudok irigykedni, ha valami olyanról látok videót, amit én magam is szívesen átélnék. Főleg bosszantó, ha egy nálam jóval fiatalabbnak adatik meg az élmény, amiről én még csak álmodok.

Persze azért nem leszek depressziós: volt már nekem bőven olyan kalandom, amiért más irigyelhetne engem. Szóval amikor láttam ahogy az alig 15 éves Jamie Gallacher milyen fókás kalandba keveredett a Man-szigetnél élete első hajós merülésén, azzal nyugtattam magam, hogy ha ez volt az első ilyen merülése, akkor bizonyára korallt még csak képeken látott. Nem akkora dolog egy fóka felbukkanása, egy játékos kölyök víz alatti produkciója... Persze a felvételen látszik, a srác kicsit megszeppen, de csak az értheti meg őt, aki már kipróbálta a búvárkodást. Aki volt kezdő, tudja, hogy minden idegen és furcsa, és akkor váratlanul jön egy fürge jószág, úszkál az ember körül, belenéz a maszkjába, és ilyenkor nehéz jól reagálni. Utólag mondjuk aztán már nagy az ember szája, de akkor és ott mindig máshogy éli meg az ember az ilyen találkozásokat.

Szóval mégis nagy szám ez a fókás merülés?... A kamerát kezelő oktató szerint igen, mert az még arrafelé is ritka, hogy egy fóka ennyire közel merészkedik a búvárokhoz, és ilyen sokáig marad velük. Nem baj, egy újabb tétel került fel a búváros bakancslistámra...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Két kontinens között

Épp arról beszélgettünk a napokban, mennyi különös dolog van a víz alatt, és akadnak egymástól szélsőségesen eltérő merülőhelyek. A fényjátékról híres cenoték, a látványos roncsok, a medúzákkal teli tó mind mást kínálnak, és valószínűleg a búvárok egyedi ízlésétől függ, kinek mi tetszik a legjobban.

Ma egy olyan helyről írok, ahol a szó szoros értelmében két kontinens találkozik. Szoktunk dobálózni a "két kontinens között" kifejezéssel, de Izlandon valóban erről van szó: a Silfra-repedés az amerikai és az eurázsiai kőzetlemez között alakult ki. Aki itt búvárkodik, bizonyos pontokon megteheti azt, hogy egyik kezével az amerikai kontinenst érinti, míg másikkal az eurázsiait. Aki megengedhet magának egy izlandi nyaralást, akár egy ilyen kalandot is beiktathat a programba. Még csak készülék sem kell, sznorkeltúrát is szerveznek ide.

De a merüléssel nem csak az a gond, hogy Izland messze van és viszonylag drágán elérhető. A Silfrában kristálytiszta édesvíz és nagy mélység van, ám a víz egész évben csak 2-4 fokos. Nincs mese, ez hideg, csak megfelelő felszereléssel, rutinnal ajánlatos a mélybe merészkedni. Ráadásul az élővilág sem túl izgalmas- nem nagyon lehet látni semmit. Szóval nincs más, csak tiszta, hideg víz, no meg két karnyújtásnyira levő kontinens...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

1 Tovább

A medúzák tava

Palau már tényleg a világ végén van. A mikronéziai szigetország meglehetősen ismert úti cél a búvárok körében- ismert, híres, de nem gyakran felkeresett. Kevesen engedhetik meg magunkak, hogy elugorjanak oda pár merülés kedvéért, de aki a szerencsések közé tartozik, az dús élővilágú korallkertekben úszhat, és esélyesen nagyobb élőlényekkel is találkozhat.

Ám amilyen furcsa a víz alatti élővilág, a legkülönösebb élőhely nem a tengerben van. Az Eil Malk sziget ékessége a Jellyfish lake, aminek a neve pontos leírást ad az élővilágáról: milliónyi medúza él a sósvízű tóban, elszigetelten a ragadozóktól. Az itt élő medúzák csípése túl gyenge ahhoz, hogy az itt úszóknak nem kell védőruhát viselnie. Búvárkodni nem lehet, egyrészt mert a kifújt buborékok kárt tehetnek a medúzákban, másrészt pedig nagyobb mélységben a búvárok lehetnek veszélyben a víz összetétele miatt. Palackra persze igazán nincs is szükség, elég a sekélyben maszkkal, légzőcsővel felszerelkezve úszni a pulzáló medúzák közt, és élvezni a látványt.

Aki eljut az országba, szinte biztosan elmegy ide is. Állítólag ez okoz némi problémát, mert a tó olyan különleges élőhely, ami nem bír el túl sok turistát. Volt olyan év, amikor nagyon sok medúza pusztult el, a két fajból az egyik egyedei gyakorlatilag eltűntek 1998-ban. Azóta visszaállt a korábbi állapot, de a sznorkelezést szigorúan szabályozzák, és szép pénzbe is kerül.

Megjegyzem, én legutóbb akkor hallottam a tóról, amikor a több területen aktív Bódi Sylvi töltött fel fotót az itteni élményeiről. A csinos modell kalandjának elsősorban annyiban van jelentősége (eltekintve attól, hogy az ilyen fotók mindig jobban mutatnak, ha egy dekoratív bikinis lány is van rajtuk), hogy ő korántsem nevezhető rutinos sportbúvárnak, azaz ezt a kalandot bárki bevállalhatja különösebb merülési tapasztalat nélkül. Miközben a híres tengeri merülőhelyeken az áramlások miatt észnél kell lenni, itt egy kis felszíni lubickolás elég ahhoz, hogy nagy élményben legyen része a szerencsés turistának.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

Csalós dokuk

Igen gyakran láthatunk víz alatti témájú dokumentumfilmeket a tévében, ám búvárszemmel ezek némelyike legalábbis megkérdőjelezhető minőségű, a témában járatlan ismerősöknek időnként el is kell magyarázni, hogy amit látnak, az nem is úgy van.

Először is látni kell azt, hogy az ismeretterjesztő csatornák ma ugyanúgy piaci alapon működnek, mint bármelyik kereskedelmi tévé. Dollármilliók forognak kockán, és biztosra kell menni, a tévének is, a stábnak is. A csatorna ezért olyan filmeket vesz át, amik kellően bombasztikusnak számítanak, a stábok pedig olyan anyagot próbálnak produkálni, ami borzongató- bármi áron. Olyan nyomás van mind a két félen, ami belekényszeríti a dokumentumfilmeseket elképesztő dolgokba is.

Vannak alaptrükkök, amikkel még nagy kockázat nélkül lehet élni. Az egyik a jól összevágott beharangozó, ami hihetetlen képeket ígér, aztán a teljes filmet megnézve kiderül, az összes látványos kockát tartalmazta az előzetes, a többi csak töltelék. Aztán ott van a szokásos amerikai doku-felépítés, hosszú beharangozó a film elején, reklám előtt a következő fejezetből adnak ízelítőt, reklám után az előzőeket foglalják össze- kis ügyességgel egy jó felvételt 4-5 alkalommal el lehet sütni.

Szintén jó időhúzás a filmben szereplőket hosszan beszéltetni a kamerába, akik csacsognak az állatokhoz való viszonyukról, a félelmeikről, a karrierjükről, a családjukról, a kedvenc cipőjükről- mindegy, mi a téma, ki lehet húzni vele pár percet. Nem árt, ha van egy csinos nő is a csapatban, vele az ilyesmi is jobban eladható. Épp a napokban láttam egy filmet, feltűnt benne Caterina Gennaro, aki rúdtáncosként állítólag sztár volt, a képeit látva viszont természetfotósnak középszerű- a búvárruha viszont jól áll neki, és ez a lényeg. Néha hírességeket rángatnak bele a projektbe, az ő érzéseik ecsetelésével mindig jól ki lehet tölteni az időt.

Remek trükk az is, hogy a filmben valami hihetetlen nagy felfedezésről beszélünk, ami képileg nem jelenik meg, de ha a narrátor huszonhatszor elmondja, mekkora élmény sztepptáncoló polipokat látni, akkor mégiscsak úgy marad meg a felületes nézőben, hogy a nyolckarúak a parkett ördögei. A filmek jelentős része, bármekkora dolgokat ígér, nem leplez le semmit.
Esetleg két össze nem függő felvétel egymás mögé vágásából lesz drámai jelenet- nem szokatlan dolog, hogy a vágóasztalon sikerül az átlagos felvételekből jó filmet csinálni, de ha mondjuk térben és időben messze készült snittekből dolgozik rendszeresen egy ismeretterjesztő film készítője, azzal magát a műfajt csúfolja meg. És bizony szakértő szemmel nézve feltűnik, ha megváltozik a víz színe, a látótávolság, a napszak...

Gyakran dobnak be trükköket a stábok. A felvétel előtt, kamerán kívül etetik az állatokat, netán máshogy érik el hogy a felvételen "jól viselkedjenek". Épp Jean-Michel Cousteau csapata keveredett a közelmúltban ilyen botrányba, de már a régi időkben is előfordult ehhez hasonló, hiszen a tengeri állatok jelentős részét oda kellett csalogatni valahogy a kamerák elé, és az sem árt, ha valami látványosat csinálnak is.

Mert azért a filmesek védelmében le kell szögezni: "a tenger nem múzeum!" Amikor a víz alatti természetfilmes órákon, napokon, heteken át próbál megörökíteni egy viselkedést, de nem sikerülnek a felvételek, pont abban a percben nem mennek a kamerák, épp elfogy a levegő a palackból, akkor az őrjítő érzés. Nem kevés pénzbe kerül beszerezni a felszerelést, megszervezni az utazást, és esetleg minden erőfeszítés felesleges volt- ilyenkor gyakran nyúlnak "kreatív megoldáshoz" az alkotók, vagy a jobbik esetben a született felvételekhez illeszkedően módosítják a forgatókönyvet, változtatnak a koncepción. Ez teljesen tisztességes megoldás- esztelenül támadó ragadozókról akarunk filmet csinálni, de aztán azt tudjuk megörökíteni, hogy ezek jó fejek, akkor módosítható a sztori. De kiprovokálni agresszív viselkedést nem túl szép, hogy sikerüljön kellően drámai anyagot összehozni.

Valószínűleg itt válik el, ki az, akinek nem csak munkája, hanem szenvedélye is a természetfilmezés, aki akár saját pénzét is rááldozza a filmezésre, és nem érdekli, mi jön ebből vissza. Ők szeretnek merülni, szeretnek filmezni, azt akarják megmutatni, amit látnak, és nem azt, ami a csatorna számára jól eladható. Akinek ez az egész csak a pénzről szól, az könnyen köt kompromisszumot: ha vért akarnak a producerek, megkapják, így vagy úgy. És ilyenkor születnek életveszélyről, kockázatról, halálfélelemről szóló anyagok, csattognak az állkapcsok, összedőléssel fenyegetnek a roncsok, és így tovább... Közben meg búvárként annyit látok, hogy egy átlagos szituációt adnak el a laikus közönség számára halálközeli élményként.

Sajnos az ingerküszöbünk az egekben van. A pár éves dokumentumfilmek ahol a cápa csak úgy elúszkál a nagy kékségben már nem elég. Jöjjön közelebb. A búvár fogja meg az uszonyát és vontattassa magát vele. És közben lehetőleg kapjon el egy fókát is a ragadozó... Erre kapjuk fel a fejünket. Nem segítenek a hülye fikciós filmek se, ahol cáparajok, óriáspolipok meg más látványos animált szörnyetegek gyilkolnak. Mennyivel látványosabb, mint egy hagyományos dokumentumfilm! Hát miért ne lehetne ilyen hangulatú egy ismeretterjesztő műsor?

Nos, a bajom ezzel egyszerű: azért, mert maga a búvárkodás sem ilyen. Több száz merüléssel a hátam mögött azt kell moondjam, nem a halálfélelemről szól számomra a víz alatti kalandozás. A cápák nem támadtak a közelemben se emberre, se állatra. Nem szorulok be rendszeresen roncsok belsejébe, és nem kell az utolsó slukk levegőmre hagyatkozni hogy túléljem az életveszélyes merüléseket. Borzongás előfordul, hiszen önmagában a víz alatti lét egy kaland, de a feltupírozott drámák komolytalanok. Vannak értékes, tanulságos, szép dokumentumfilmek, amiket bátran merek ajánlani mindenkinek, de bizony akadnak fércművek is. Ahol nem maga a víz alatti világ bemutatása a legfontosabb, hanem a bombasztikus előzetesek, a hangulatkeltés, ott azért nyugodtan elkezdhetünk gyanakodni, hogy nem a merülés hozta izgalomba a filmeseket és a csatorna fejeseit, hanem a guruló dollárok.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

2 Tovább

Egy elsüllyedt város

Valamiért többségünkben úgy él, hogy az elsüllyedt városoknál csak nagyon távol eső helyeken lehet búvárkodni, ahol az Atlantisz-kutatók valamiféle titokzatos ősi civilizációk nyomára bukkantak.

A valóság prózaibb, mégis nagyon izgalmas. Nem kell nyom nélkül eltűnt kultúrákban gondolkodni, elég azt az eszünkbe idézni, milyen fantaszikus volt az ókori egyiptomiak, görögök, rómaiak világa, és máris ugyanúgy lázba tudunk jönni az utánuk fennmaradt építmények láttán, mint ha a legendák városát láthatnánk.

Szerencsénkre ezeknek a civilizációknak az emlékeiért nem kell olyan messzire utazni, mindenki láthat ókori romokat egy európai nyaralás során. És ami a legszebb: még búvárkodni is lehet épületek romjainál. Egyiptom Földközi-tengeri partvidékén ott vannak az ókori Alexandria maradványai, az izraeli Caserae maradványait víz alatti múzeumként lehet beúszni, de még ezeknél is van közelebbi merülőhely.

Nápoly városa akár fapados járattal is elérhető. Azt viszont kevesen tudják, hogy a környéken nem Pompei maradványai adnak egyedüli betekintést a múltba, mert itt a Nápolyi-öbölben van Baiae ma már víz alatt levő városa. Különös élmény ókori mozaikpadlók fölött úszni, egy villa építőköveit megcsodálni, a kétezer éves utcák köveit megtapintani. 

Szóval aki efféle élményre vágyik, annak nem azzal kell számolnia, hogy a gatyáját rá kell fizetnie egy expedícióra. Az internetet bújó, nyitott szemmel járó búvár számára egyértelmű, könnyen elérhető távolságban is fantasztikus helyeken lehet merülni. Egy-egy nyaralás előtt mindig érdemes rááldozni egy kis időt arra, hogy szétnézzünk, a semmit nem ígérő tengerparton esetleg nincs-e egy olyan búvárhely, ami fel tud dobni egy teljesen átlagosnak gondolt vakációt is. 

Az pedig végképp széppé teszi ezeket a kalandokat, hogy például még Baiae is rejt titkokat. Épp a közelmúltban adtak hírt róla, hogy egy búvárrégész egy nagyméretű, jó állapotú szobrot talált a lelőhelyen- ki tudja, esetleg még egy szerencsés amatőr búvár is észrevehet valami olyat, ami szenzációs leletnek bizonyul... 

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés


Google hirdetés

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

divecenter.hu

Hirdetés

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog