A búvárok új generációja

A napokban olvastam a Mirror oldalán, hogy egy 12 éves lány lett a világ legfiatalabb PADI Master Scuba Diver címet viselő búvára. A Master Scuba Diver elvileg azt jelenti, hogy a PADI búvárszervezet rendszerén belül a legmagasabb szintű amatőr búvári fokozatot érte el. Hivatásos fokozatot viszont 18 éves koráig nem szerezhet, tehát az ifjú hölgy pár évig csak a merülései számát gyarapíthatja, a búvárigazolványaiét nem.

Megoszlanak a vélemények, mikortól lehet elkezdeni a merülést a gyerekeknek, hány éves korban milyen mélység a javaslott, milyen felügyelettel kell búvárkodniuk. Egységes előírás erre nincs, a búvároktatási rendszerek előírásai, a helyi szabályok adhatnak ebben a tekintetben útmutatást. A józan ész azt diktálja, nem kell a túl sok és főleg túl mély merülést erőltetni, hiszen egyrészt a merülés hat az emberi szervezetre, és ezért inkább óvatosnak kéne lenni, másrészt egy ilyen fiatal gyereknek később még bőven lesz ideje körbemerülnie a világot. Rettentően sok érdekeset lehet látni pár méteres mélységben- ha csak egy mély roncsba való beúszás jelent neki elég nagy kalandot, akkor az elég furcsa.

Ráadásul a helyzetből adódóan egy gyerek nem önállóan dönt utazásról, búvártúrákról, merülésekről, szóval hasznosnak látszik az elővigyázatosság, a felelős döntés minden merülés előtt.

Az ilyen hírek viszont a mosolygós 12 éves "mesterbúvárokkal" mindig elgondolkodtatnak. Biztosan ügyesen merül, bár láttunk már olyat, hogy egy-egy rekord kedvéért kissé enyhítettek a szigorú számonkérésen. De tulajdonképpen miért is kéne egy gyereknek folyamatosan búvártanfolyamokra járni, elvégezni mindenféle mély-, roncs-, éjszakai merülő kurzust, amikor pont az az apróság hiányzik, hogy önállóan, szülői engedély nélkül mehessen merülni. Ilyen szempontból üres felelősség az, hogy neki mondjuk "mentőbúvári" képzettsége is van. Elég, ha magára tud vigyázni.

A fórumokon nagyon kedves sztorikat lehet olvasni arról, hogy egyik-másik gyerek milyen fantasztikusan ügyes, és mennyivel gyorsabban megtanult búvárkodni mint a felnőttek, és nincs soha semmi gondja. Ez jól hangzik, tényleg. Az már más kérdés, hogy voltam már búvártúrán, ahol gyerekek is a hajóra szálltak. Bizony láttam rajtuk ijedtséget, bizony volt olyan, hogy valamelyikük inkább kiment a vízből, míg a másik szemmel láthatóan úgy kapaszkodott apuka kezébe a víz alatt, mint aki retteg. Ez nem élmény így.

Meg vagyok róla győződve, mi, felnőttek akkor merülünk okosan, ha olyat vállalunk be, amit valóban tudunk élvezni. Ha valaki nem akar mélyre menni, ne menjen, ha valaki nem akar roncsnál búvárkodni, ne tegye. De a gyerekek esetén többször láttam, hogy a szülők igazán nem figyeltek arra, hogy a gyerek mit szeretne, vitték a gyereket olyan merülésre, aminek a kihívásait ők tudták kezelni, a gyerek viszont nem. Ennek semmi értelmét nem látom. Ráadásul a búvárkodásban nagyon fontos az, hogy odafigyelünk a másikra, reagálunk rá, ha a merülőtárs valamiért nem oda akar menni, ahova mi. Aki viszont már a felszínen sem figyel a társ elképzeléseire, főleg, ha az egy gyerek, gyakorlatilag a vízbe menetel előtt elronthatja a másik merülését.

Az ördögien ügyes gyerekek témájához még annyit, hogy az utóbbi években elég sok hírt olvastam balesetekről. Sajnos nem egy alkalommal ért már gyereket búvárbaleset, tehát ők éppen úgy nem sérthetetlenek, mint mások. Nem vagyok benne biztos, hogy egy gyerekre kellene annak a terhét rakni, vészhelyzetben segítsen akárkinek, hiszen a csoporton belül elvileg az egyik legképzettebb és legfelkészültebb búvár. Közben meg látom a képen, ahogy a kislány oktatója derekáig ér, és elképzelem, mi lenne egy bonyolult szituációban, nagy mélységben.

Persze nyilván egy ilyen idős lány nem tud magától kieszelni ilyesmit, és ha eszébe is jutna, szülői támogatással valósíthatja csak meg. A beszámolók szerint már részt vett más extrém feladatokban is, saját bátyja pedig a korábbi "világcsúcstartó" volt mint a legfiatalabb Master Scuba Diver, mert ő 14 évesen szerezte meg ezt a minősítést.

Én mindenesetre remélem, hogy nem lesz egyfajta "versengés" abból, ki tud minél fiatalabban számára nem túl értékes tanfolyamokat végezni. Eszembe jut Jessica Dubroff tragédiája, aki hétévesen szerette volna átrepülni az amerikai kontinenst 1996-ban, ám egy esős napon a felszállás után Cessna gépével a földbe csapódott. Ő, édesapja és oktatója is szörnyethalt a balesetben. Jessica édesanyja azt nyilatkozta, mi többet kérhetne a sorstól, mint hogy gyermeke boldogan, általa szeretett tevékenység űzése közben veszthesse életét. "Persze jobb lett volna, ha nem 7 éves korában történik ez vele", tette hozzá.

A szakértők szerint pedig ebben az esetben is az volt a tragédia oka, hogy Jessica oktatója, a repülésért felelős ember a viharos időben is a felszállás mellett döntött, nyilván azért, mert teljesíteni akarták a rekordot. Épp elég lett volna, ha fokozatosan tanul a kislány, és szép időben pár körökkel gyakorolnak a reptér közelében. A Guiness mindenesetre már nem tart számon ilyen kategóriákat a fiatal pilóták számára, nem akarták, hogy bárki számára biztatás legyen ez minél kisebb gyerekek repülésre tanítására.

Számomra a búvárkodásban elért korrekord sem számít különösebben értékesnek. Volt lehetősége fiatalon merülni, másnak meg nem- no és? Ez nem sokat nyom a latban. Főleg azért, mert a kedvelési búvárkodás nem versenysport. Ha van is kihívás benne, az nekem saját magamnak az: merüljek minél többet, lássak minél több érdekeset, készítsek minél több szép fotót. De nemzetközi csúcsokra nem török, és nem különösebben bánom, hogy nem tizenévesen kezdtem el a merülést. Így alakult- örülök, hogy egyáltalán belevágtam, és örülök annak is, hogy olyan életkorban, amikor már a saját kezemben voltak a döntések, és valóban élvezhettem az önálló merüléseket.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Priscilla, a búvároktató

Elvis Presley felesége is belekóstolt a víz alatti kalandfilmek világába egy valós események alapján készült alkotásban. (Ne feledjük, maga a király is vállalt ilyen szerepet...)

Meg kell jegyezni, az igazi történet maga kifejezetten érdekes. John Everingham ausztrál újságíró 1949-ben született, fiatalon otthagyta az iskolát a kalandozás kedvéért. Európába készült, de csak Indokínáig jutott, és ott is maradt: Dél-Kelet-Ázsia szerelmese lett, már tinédzserként fotóriporkedett. Később azzal a sztorival vált ismertté, hogy a Vietnamot bombázó amerikai B-52-esek thaiföldi bázisaikra visszatérve időnként a bombaterhük egy részét Laosz felett oldották, ami ártatlan emberek életét követelve.

Everingham Laoszban telepedett le, és üdvözölte amikor a régi diktatúrát leváltották. Ám kiderült, a kommunisták sem jobbak, letartóztatták őt, majd kitoloncolták Thaiföldre, százezer képre rúgó archívumát viszont elkobozták és megsemmisítették. Még a Laoszban töltött évek során egy helyi lányba szeretett bele, ám Keo Sirisomphone-t a kiutasítása után letartóztatták, és egy átnevelő táborba hurcolták. Az ausztrál újságíró ekkor egészen vakmerő mentőakcióba vágott bele: a víz alatt úszott ki vele az országból!

1978 májusában Everingham elmerült a Mekong folyó zavaros vizében búvárfelszerelést viselve. Hosszú úszás várt rá az áramlással szemben, majd célba érve a parton várakozott. Amikor Keo megjelent, tartalék légzőautomatáját odaadva neki alámerültek, hogy elmeneküljenek a mélyben. Keo viszont úszni sem tudott, és a felkavarodott vízben pánikba esett. A férfi a felszín közelében próbált maradni, hogy a fényt látva kicsit megnyugodjon a lány, végül 20 percnyi tempózás után egy thai járőrhajó vette őket a fedélzetére. 

Ez volt a Love is Forever (forgalmazták Passion and Valor címmel is) alapjául szolgáló történet. Michael Landon alakította az újságírót, a feleségét Laura Gemser játszotta, és szerepet kapott a filmben Priscilla Presley, aki mint búvároktató vezeti be a mentőakcióra készülő férfit a merülés rejtelmeibe. A laoszi tábort vezető tiszt szerepét szintén ismert színész kapta, a német Jürgen Prochnow.

Everingham nem volt maradéktalanul elégedett a végeredménnyel, állítása szerint kissé túl sok volt az eltúlzott, klisés jelenet, miközben pár fontos, érdekes részlettel nem forogtak a film készítői. Búvárszemmel azért érdekes, szokatlan a film, mert elég sokat foglalkozik azzal, ahogy a kezdőt igyekeznek felkészíteni a várható körülményekre, másrészt a víz alatti mentőakció is elég drámai sikeredett a pánikoló lánnyal és a búvárokat üldöző járőrhajó megjelenésével.

Mindenesetre érdekes színfolt ez az 1983-as alkotás a búvárfilmek palettáján. Kár, hogy csak rossz minőségű kópiákat lehet elérni, de azért így is érdemes belenézni a víz alatti jelenetek kedvéért. (A búvárképzés nagyjából 1:04-nél kezdődik.)

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Cápa a ketrecben

Bár mostanában egyre gyakrabban látunk nagy fehér cápával úszó búvárról készült felvételt, azért a ketrec időnként indokoltnak látszik. A nagy fehérek ugyanis időnként úgy döntenek, közelebbről megnéznék a búvárokat és bekukkantanak- feltéve, hogy jól sikerült a csalizás, mert anélkül nem nagyon úsznak a hajó meg az emberek közelébe...

A ketreces merültetés igazi adrenalinfröccs. Képzeljük el, ahogy a nagy kékből felbukkan egy 4-5 méteres, döbbenetes méretű ragadozó, ráharap a csalira, ami egészen a ketrec közelébe úszik, sőt, még a rácsokat is teszteli ijesztő fogsorával. Ez olyan élmény, amire a búvároknak csak egy része vágyik, ők viszont nagyon.

Ám még a legbátrabbak is átgondolják ezt az egészet, amikor a cápának valahogy sikerül egy nagyobb nyíláson beljebb nyomakodni a ketrecbe, és állkapcsai centikre vannak a búvároktól... Ilyenkor azért sok gondolat megfordulhat az ember fejében...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

1 Tovább

Palau víz alatti csodái

Cápák, cseppkőbarlangok, a medúzák tava, no meg a híres nautilusz - erre nem unatkozik a búvár.

A közelmúltban írtam már a Jellyfish lake nevű helyről, ami Palau egyik leghíresebb látványossága: a sós vízű, de tengertől elzárt tóban medúzák milliói úszkálnak, sok híres kép készült itt. Ám Palau többi érdekességéről akkor nem ejtettem szót.

Segítségemre sietett kiváló búvárfotós barátom, Pohl András, aki néhány remek képpel örvendeztetett meg: pár hete járt az országban, és a medúzás tó mellett más izgalmas helyeken is merülhetett.

A nyílt tengeren az egyik legismertebb hely a Blue Corner. Itt mindig számítani kell áramlásra, ám az élővilág is nagyon gazdag. Aki nem merül, annak számára nagy kérdés lehet, miért búvárkodnak ott, ahol a tengerben erős áramlások vannak, hiszen ennek megvannak a maga veszélyei. Nos, az áramlás azt jelenti, hogy több a tápanyag, gazdagabb az élővilág, sokkal nagyobb eséllyel lehet például cápát, nagy halrajt, napóleonhalat látni. Ahol túl erős a víz sodrása, ott egy kis kampóval rögzítik magukat a búvárok, máshogy nem nagyon tudnának adott helyen maradni. Cserébe sok érdekeset fotózhatnak...

Szintén nagyon érdekes hely a Chandelier cave: ez a három kamrából álló cseppkőbarlang-rendszer részben van víz alatt, bizonyos pontokon belélegezhető levegő van a tengerfelszín felett. Egészen különleges kaland ilyen "oszlopcsarnokban" merülni, nézelődni, fotózni...

Persze a víz alatt minden fényjátékos üregnek örülnek a fotósok és a kedvtelési búvárok egyaránt, hiszen a kék szín számtalan árnyalatát lehet megfigyelni, megörökíteni.

A végére pedig egy igazi különlegességet is tartogatott számomra András. A nautilusz nevű mészházas lábasfejűek roppant ősi élőlények. A csigáspolipnak is nevezett állatok meleg vízben élnek, szép házuk miatt sokat fogtak ki belőlük, emiatt erősen lecsökkent a számuk. A nautiluszok háza nagyjából 20-25 centi átmérőjű, és a házban levő kamrák folyadékot illetve gázkeveréket tartalmaznak, ezek arányának változtatásával szabályozza az állat tartózkodásának mélységét.

A nautiluszokat különleges módon fogják: egy 300-400 méteres mélységbe leeresztett ketrecbe zárt csalival, jellemzően csirkehússal kapják el őket. A búvárok megnézhetik, lefotózhatják őket, aztán a zátonytól távolabb szabadon eresztik a nautiloszokat- azért itt, hogy a zátonyon élő ragadozóknak ne essenek áldozatul a lassan mozgó, furcsa megjelenésű állatok.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Cápamentők

A tengeri állatokra leselkedő legnagyobb veszélyek egyike az, hogy régi, beszakadt hálókba gabalyodnak és elpusztulnak. Sok helyen szerveznek akciókat az ilyen "szellemhálók" kiemelésére, de az erőfeszítések ellenére még mindig rengeteg gyilkoló háló van a mélyben.

Kuvaitban önkéntes búvárok szintén bekapcsolódtak a tenger megtisztításába. A Kuwait Dive Team egy videót is közzé tett arról, amint a hálókba akadt fiatal cápákat kiszabadítják munka közben, aztán pedig kiveszik a vízből a gondot okozó hálót.

A probléma az, hogy nincs mindig kéznél egy segítő búvár. A hálóban rekedt állatok nem bírják ki túlságosan sokáig, én magam is láttam már ott pusztult cápát a horvát Adrián. Így aztán a végleges megoldás az, amit a kuvaiti búvárcsapat is bemutat: a hálók eltávolítása.

Nagy kérdés, milyen szabályozással lehetne hosszú távú megoldást találni a problémára. A beszakadt hálóknak nincs gazdája, nem lehet rámutatni senkire, hogy ő a felelős a feleslegesen elpusztított élőlényekért. A hálók mostanában roppant lassan lebomló, tartós műanyagból készülnek, így aztán ami a tengerbe kerül, az nagyon hosszú ideig ott is marad.

Addig, amíg új anyagból nem készülnek a hálók, vagy nem tudják elérni, hogy a beszakadt hálókat a gazdáik inkább maguk szerezzék vissza mert különben megbüntetik őket, a búvárok feladata marad a begyűjtés. Persze ők is csak addig a mélységig mehetnek le értük, ameddig a képzettségük terjed. A hálóknak viszont nem árt a víznyomás, és 100 vagy 1000 méteren ugyanúgy foglyul ejtik az állatokat. Bár nincsenek szem előtt ezek a mélyben sodródó gyilkos hálók, biztosak lehetünk belőle, van belőlük. Nem is kevés...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Negyedmillió búvár

A Sümegre tervezett búvárközpontról már sok helyen olvashattunk. A beruházás gazdasági oldalát, a több milliárdos beruházás finanszírozási hátterét nem boncolgatnám, szerintem a korábbi búvárkodásra építő óriásberuházásokhoz hasonlóan ez sem fog megvalósulni.

Ám volt egy dolog, amire felkaptam a fejem. Valahol az jelent meg, hogy a sümegi városatyák előtt tartott bemutatón a beruházó cég képviselője azt találta mondani, komoly piac van idehaza, hiszen 250 ezer búvár van az országban.

Ettől azért leesett az állam. No nem a számtól, mert az szinte biztosan téves, hiszen megítélésem szerint a töredéke sincs az aktív búvárok száma a negyedmilliónak. Inkább csak azon töprengtem el, milyen piackutatások, felmérések, statisztikák alapozták meg ezt a hihetetlenül magas értéket?

Én ugyanis elég régóta benne vagyok ebben a magyar búváréletben, ráadásul megvan az a rossz szokásom, hogy minden érdekel. A helyet az, hogy nem is olyan bonyolult kiszámolni, mit jelentene 250 ezer magyar búvár. Például az újonnan vizsgázók felszerelés vásárlásai, és a régóta merülők természetes elhasználódás miatti felszerelés cseréi azt jelentenék, hogy évente nagyjából húszezer mellénynek vagy légzőautomatának kéne fogynia- ez több milliárdos volument jelentene. Búvárfelszerelést árulni az egyik remekül jövedelmező ágazat lenne a kereskedelemben, de nagyjából biztos vagyok benne, a legnagyobb cégek forgalma is messze van a milliárdostól.

Ha negyedmillió ember merülne aktívan, akkor a tendenciák alapján ebből legalább 50-60 ezer ember menne el évente Egyiptomba illetve az Adriára. Ez azt jelentené, hogy az év minden hetén öt egyiptomi chartergépet töltenének meg kizárólag búvárok. A nagyjából öt hónapos adriai szezonnal és minimum négyet merülő búvárokkal kalkulálva minden nap közel ezer magyar búvárnak kéne merülnie Horvátországban május elejétől szeptember végéig.

Ezeknek a számoknak iszonyúan örülnének a horvátországi magyar bázisok, vagy az egyiptomi magyar búvárcégek. Ám ezek a valósággal köszönő viszonyban sincsenek. Teljesen irreális a negyedmilliós szám, ennyi magyar búvár biztosan nem volt sose és nem is igazán lehet. Bár a búvárkodás költségei kézben tarthatók, azért annyi realitásérzéke mindannyiunknak van, hogy fel tudjuk mérni, mennyire elképzelhető a tengereket ilyen számban megrohanó, tanfolyamot, felszerelést, merüléseket megfizetni tudó magyar búvártömeg léte. Tuti üzlet lenne tanfolyamokat hirdetni, túrákat szervezni, felszerelést eladni, komoly beruházásokkal épülnének színvonalas édesvízi búvárbázisok, hiszen ennyi ember úgyis visszahozná azt a pénzt.

Felmerülhet a kérdés, hogy jött ki ez a szám. Talán akkor igaz, ha belevesznek mindenkit, aki valaha pár percet úszkált a nyaralás során "búvárszemüveggel és békatalppal". Ám én őket inkább csak tengerimádónak mondanám, nem búvárnak. Egy kis részükből lehet majd egyszer búvár, de a többiek nyilván nem fognak készülékkel merülni se nyílt vízben, se 40 méter mély medencében. Én legalábbis erre jutottam a gyors kalkulációimmal, de van rá esély, hogy a beruházók piackutatásai a pontosak- az idő eldönti majd.

Mondjuk az is furcsa volt, amikor a tájékoztatón szóba került, a fegyveres erők búvárainak milyen hasznos lehet majd ez a medence. Pár tucat hivatásos búvárról beszélünk, akik számára a merülésben az igazi kihívást az olyan körülmények jelentik, mint a téli időszak hideg vize, a folyók erős sodrása, a nagyon gyenge látás. Nos, ezekre nem tudnak semmilyen módon felkészülni egyetlen óriásmedencében sem, a komoly kiképző munka továbbra is máshol lesz majd. A roncsból mentés gyakorlásánál megint nem az a lényeg, hogy minél nagyobb mélységben kerüljön rá sor.

Ha el is jutnak évi 1-2 alkalommal egy ilyen mély medencébe a hivatásosok, ezzel biztosan nem fognak eltartani egy efféle intézményt. Már csak azért sem hiszem, hogy nekik erre van szükségük, mert a honvédség vagy a katasztrófavédelem kiválóan képzett búvárai eddig is fel tudtak készülni feladataik elvégzésére, pedig csak sekélyebb medencében gyakorolhattak. Ám tévedhetek is, aki jobban ért ehhez a témához, nyugodtan megcáfolhat.

Szóval érzésem szerint nincsenek csodák. Megépülhet a sümegi óriásmedence, megfelelő csillagállás esetén még sikeres is lehet- minden búvár nevében ezt kívánom. Csak ahol már a beruházás tervei körül olyan információk keringenek, aminek hallatán a témában járatos ember meghökken, ott azért a továbbiakat illetően is vannak kételyek. Persze ne legyen igazam, csak hát az utóbbi évek nagy bejelentéseit sose követték megvalósult projektek, így aztán könnyű szkeptikussá válni...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Tankok a mélyben

A kedvtelési búvárok számára ajánlott maximális mélység jellemzően 40 méter. Aki ennél mélyebbre vágyik, az ún. technikai búvár képzéseken szerezheti meg az ehhez szükséges tudást. Sok összetevője van annak, miért kell másféle felkészülés, felszerelés, légzőgáz annak, aki nagy mélységbe akar biztonsággal merülni, erre itt nyilván nem is térhetek ki, de a lényeg az, hogy nem csak egyszerűen egy nagyobb palack kell, több levegővel, a kihívás sokkal összetettebb.

Amikor az ember belegondol, milyen hosszú idő és milyen drága egy technikai búvári képzettség megszerzése, akkor inkább legyint magában, jó nekem az a 40 méteres limit, számtalan izgalmas dolgot látok én sekély vízben is. Aztán néha látunk egy képet vagy egy videót és elgondolkodunk...

A víz alatti "tanktemető" is ilyen helyszín. Roppant különös látvány, ahogy búvárok úszkálnak tucatnyi második világháborús Sherman között, ezt egyszer szívesen megnézné az ember a saját szemével.

A bökkenő csak az, hogy az 1944 szeptemberében az U-482 jelű tengeralattjáró által elsüllyesztett Empire Heritage nevű hajó Írországtól északra, Donegal közelében nyugszik- 70 méteres mélységben. A látótávolság ebben a mélységben jellemzően jó, a tankok mellett teherautók maradványai illetve maga a hajó is megnézhető, azaz érdekes merülőhelyről van szó. Akinek van ehhez megfelelő végzettsége, Európa egyik legizgalmasabb víz alatti háborús emlékhelyét keresheti fel itt.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Gyógyító korallzátony

Mifelénk eseményszámba megy, ha egy jobban sikerült imázsfilmet tud felmutatni a magyar idegenforgalmat népszerűsítő szerv. Volt már Tony Curtis, gulyás, fürdők, romkocsmák- némelyik film nagyon lapos, némelyik kicsit fantáziadúsabb.

Azt azért le kell szögezni, nem ma találták fel a vicces imázsfilmeket. Ennek remek példája ez az 1967-es (45 éves!!) ausztrál film, a "Will The Great Barrier Reef Cure Claude Clough?", ami arról szól, hogy egy, a mindennapi stressztől kissé besokkalt ember milyen módon feledheti gondjait. Miután azt veszi észre, az emberek rajta kívül mind hátrafele mennek az utcán, sőt, fejjel lefelé, felkeresi pszichológusát, aki azt javasolja, képzelje el, hogy egy csodálatos korallzátony felett száll a repülőgépen...

Aztán a trópusi szigeten szép lányok kalauzolják hősünket, egyikük egyenesen a tengerbe csalogatja magával, ahol a korallzátony csodái kápráztatják el. (A szép szőkeség a fiatal Valerie Taylor, férje, a legendás Ron Taylor pedig víz alatti operatőrként működött közre.) Az éjszakában halak úszkálnak a két sznorkelező körül, akik még cápát is látnak.

A film poénja sejthető, de azért nem lövöm le. Ma már kicsit lassú tempójúnak tűnhet a szűk negyedórás filmecske, ám búvárként azért szeretem nézni a régies színvilágú felvételeket a Nagy Korallzátonyról. Mit ne mondjak, nekem se ártana egy ilyen terápia...

Megjegyzendő, szintén a The Commonwealth Fim Unit megbízásából készült egy inkább dokumentumjellegű film nagyjából ugyanakkor, 1968-ban. Ebben is Ron Taylor kapta a búvároperatőri feladatokat. A színvilág fakóbb, kékesebb, mint a mai látványos természetfilmekben megszoktuk, de ugyanúgy nagy gondossággal és alapossággal készült, mint a most látható legjobb filmek.

A Nagy Korallzátony víz alatti világa iránt érdeklődők számára szinte kötelező megnézni, ám reményeim szerint mások is találhatnak benne érdekes, látványos felvételeket. Betekintést kaphatunk a tudósok munkájába, felbukkannak cápák és teknősök, szóval én kifejezetten érdekes anyagnak tartom, ami igazolja, nem a technika a döntő, hanem a filmkészítők alapossága, igényessége.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Igazi sellők: Sahika

Még hogy a szabadtüdős búvárkodás a kőkemény vasemberek világa! Meglepően törékenynek tűnő, csinos hölgyek is nagyszerű teljesítményre képesek ebben a sportágban, ahol egy levegővel kell minél messzebbre vagy minél mélyebbre eljutni.

Ennek a demonstrálására szeretnék bemutatni néhány kiváló búvárt, akik mellesleg modellként is megállnák a helyüket. Először egy török szabadtüdős, Sahika Ercümen legjobb képeiből készítettem egy válogatást, de az ő esetében is ki kell térnünk sportkarrierje legnagyobb sikereire.

Sahika 1985 januárjában született, Ankarában szerzett dietetikusi diplomát. Tanulmányai mellett vágott bele a búvársportok különböző ágainak űzésébe, a török víz alatti rögbi, víz alatti hoki és tájékozódási búvár csapatoknak is tagja volt.

Igazi sikereket viszont a szabadtüdőzés területén ért el. A Constant Weight kategóriában a legjobb eredménye 70 méter, míg az uszony nélküli Variable Weight kategóriában 61 méteres csúcsot állított fel. (A csúcsok esetében meg kell jegyezni, hogy a különböző világszervezetek esetenként más és más rekordert tartanak számon ugyanabban a kategóriában, a versenyeket ugyanis a különböző szervezetek égisze alatt egymástól függetlenül tartják.)

A legkülönlegesebb rekordot Sahika 2011 februárjában állította fel, amikor Ausztriában a befagyott Weissensee felszíne alatt két lék között 110 méteres távolságot úszott le egyetlen levegővétellel. Ezzel ő lett a Guiness-világrekorder, a férfiak addigi legjobb eredményét is felülmúlva. Remélhetően még sok csúcsot állít fel a kiváló török búvár és emellett továbbra is szívesen pózol a fotósok kamerája előtt.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Búvártúra fapadossal

A régi szép időkben a búvárutak tervezése még jóval egyszerűbb volt. Az ember leautózott az Adriára, vagy befizettünk egy útra az egyiptomi tengerpartra, az egzotikus utazásokat csak a bátrak vállalták be egyéni szervezésben, míg szakosodott túraszervezők nem nagyon akadtak. Akkor persze még volt Malév, a chartereken pedig elég lazák voltak a szabályok- mostanra viszont alapvetően változott meg az utazási piac.

Egyrészt többen kínálnak egzotikus utakat, és a külföldi irodákkal is könnyű felvenni a kapcsolatot. Az egyénileg szervezők dolga sokat egyszerűsödött, hiszen interneten vehetnek repjegyeket, azonnal lecsapva a legjobb akciókra, könnyen kereshetnek szállást, búvárbázist is.

Az adriai utazások világa nem változott sokat az utóbbi években: választani kell egy búvárbázist, akár magyart, akár másfélét, egyénileg vagy velük egyeztetve foglalni kell egy szállást, és aztán le lehet gurulni a tengerpartra.

A charteres repülés világa viszont erősen megváltozott, és nem előnyére. Egyrészt sokat drágultak a repjegyek, aminek persze mindig megvan az indoklása, de ettől még utazóként egyáltalán nem örülünk neki. A fedélzeti ellátás színvonala enyhén szólva sem javult. De ami a legnagyobb érvágás, az a súlykeretekkel való zsonglőrködés. A kézipoggyászok súlylimitjét egészen alacsonyra szabták, a feladós poggyászoknál is egyre kisebb az engedélyezett súlykeret, és ami a legrosszabb, van akinél a búvárcsomag feláras, ha belefér a keretbe, ha nem. Erre nem nagyon tud az ember értelmes magyarázatot elképzelni. Pár tucat szappan vagy plüssteve nem feláras, a búvárfelszerelés igen? Vajon miért?

Ehhez is alkalmazkodunk, ha kell, de ezek után nem csoda, hogy sokan néznek alternatív utazási lehetőségek után. Mivel megdrágultak a charterek, és így a közelebbi úti célok is, többen választanak egzotikus helyeket inkább. Mások pedig épp ellenkezőleg, olcsóbb alternatívákat keresnek, és amióta nagyon sok helyre fapados repül Budapestről, vannak is lehetőségek.

by Simon_sees

Sokan viszont inkább nem nézelődnek, mert úgy vélik, a fapadosoknál túl sok a buktató, túl sok szigorú előírás nehezíti a nehéz poggyásszal utazó búvár dolgát. Ez viszont így általánosságban biztosan nem igaz. Amire figyelni kell, az az, hogy a csábítóan olcsó alapárral nem szabad kalkulálni, mindig a teljes költséget, és az összes feltételt kell figyelembe venni.

Általában az első problematikus pont a kézipoggyász, ami még ingyenesen jár a repjegy mellé. Jelen szabályok szerint a Ryanair például nagyobb méretűt enged ingyen, a Wizzair valamivel kisebbet- utóbbinál a szokásos méretű már feláras. Sokan szoktak panaszkodni, hogy itt-ott külön pénzt akartak tőlük. Nem kevés alkalommal utaztam fapadossal, és még soha nem volt problémám, mint ahogy velem utazó utastársaimnak se. A méreteket centire megadják, az ember utazás előtt megméri a táskáját, ha belefér, akkor minden rendben. Nem tudtam sose megérteni, amikor pontosan leírt szabályok vannak, hogy miért vitatkozik valaki a reptéren, "csak öt centivel nagyobb, számít?" Az ember visszakérdezne, ha a cipő meg a ruha csak egy számmal nagyobb, számít? Csak öt órát késik a gép, számít? Szóval egyszerűen tudjuk és elfogadjuk, mik a szabályok, és igazodunk hozzá.

De búvárok vagyunk, és le kell szögezni, minket nem a kézipoggyász érdekel elsősorban. Kicsit nagyobb vagy kisebb, nincs jelentősége, az alapvető dolgok elférnek benne mindenképpen. A feladós poggyász a keskeny keresztmetszet, és itt jóval nagyobbak a különbségek, mint a kézinél. Nézzük a két legolcsóbb társaságot! A Ryanairnél az olcsóbb feladós poggyász 15 kilós lehet, a drágább 20. A Wizzairnél egyetlen méret van, ennek a limitje viszont 32 kiló. Egyértelmű, hogy az utóbbi sokkal kedvezőbb. Sőt, pár napos utaknál akár két embernek is elég lehet egy belőle. Szóval ha mindent összeadunk, akkor bizony nekünk, búvároknak kedvezőbb a Wizzair, de nyári utakra, okosan pakolva elég a Ryan 20 kilója is- csak ekkor érdemes otthon utazás előtt lemérni a poggyászt, nehogy elszámoljuk magunkat, mert a pótdíj drága lesz.

A másik fontos tényező az, hogy mikor indul a repülő. Főleg egy hetesnél rövidebb utazások esetén nem mindegy, mikor érkezünk az úti célra, és mikor indulunk vissza. Alapszabály ugyanis, hogy biztonsági okokból az utolsó merülés után legalább 24 órát ki kell hagyni, mielőtt repülőre szállunk. Amennyiben a gép este indul, akkor előtte egy nappal még kényelmesen belefér két nappali merülés. Ezzel a lehetőséggel mi mostanában éltünk máltai és ciprusi utunk alkalmával is, az előbbinél egy szeles napon inkább felszíni programot választottunk, és utolsó teljes napunkon még merülhettünk, míg Cipruson plusz egy napot búvárkodhattunk. Mivel a fapadosoknál mi magunk intézünk mindent, az ár kalkulálása, a poggyász méretek és limitek felmérése mellett figyeljünk tehát a menetrendre is. (Jó példa a brüsszeli Nemo33 is, ha a gépünk délelőtt indul vissza, előtte való napra nem tudunk merülést tervezni, és akad társaság, aminek egy nap több járata is van- lehet, hogy a délutáni kicsivel drágább, de ha megspórolunk egy nap szállásköltséget, mégis jobban megéri.)

Végül pár szó az árak mozgásáról. A fapadosnál általában nem jó taktika 2-3 héttel a tervezett indulás előtt jegyet keresni, jellemzően két hónappal előre foglalva lehet igazán kedvező árakat kifogni. A csodára várni nem érdemes, amikor az ár kellően alacsonynak tűnik, érdemes gyorsan lépni és foglalni. A hasonló úti célokat érdemes egymás után végig próbálni, rugalmasnak kell lenni. Málta vagy Ciprus hasonló lehetőségeket kínál, az északi utat tervezők például nézhetik Malmőt vagy Göteborgot egyaránt, nyáron lehet alternatíva Görögországon belül Korfu, Kréta vagy Rodosz, és így tovább.

Aki fapadossal tervez búvártúrát, kellemesen olcsó utakat is tető alá hozhat, saját maga dönthet minden fontos dologról, ám a felelőssége is nagyobb, mert oda kell figyelnie az előírásokra, limitekre, menetrendekre, magának kell intézni a szállást, biztosítást, merülést is. Szóval a spórolásért meg kell dolgozni.

Mindenesetre azt le kell szögezni, az utazás fapadossal még búvárként sem olyan problémás, mint ahogy néhány beszámoló alapján gondolhatnánk. Pár dologra oda kell figyelni, ennyi- de ez mindig így van, ahányszor repülőre szállunk, legyen az egy chartergép, egy Lufthansa-járat vagy a legolcsóbb fapados.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés


Google hirdetés

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

divecenter.hu

Hirdetés

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog