Búvárfotózás: képelemzés

Vettünk gépet, el is készítettük első felvételeinket, majd ezeket a számítógépünkre letöltve nekiláthatunk a képek elemzéséhez. Ezt a lépést ne hagyjuk ki, nagyon fontos, ha valóban tovább akarunk fejlődni!

Az első fontos dolog az, hogy nagyon lényeges nekünk magunknak őszintén, kritikusan végignézni a képeinket. Ami nem elég jó, az nem elég jó, slussz, nem kell keresni a mentségeket a kicsit életlen, kicsit elmosódott képekre, vagy amiből kilóg a főtéma. Inkább koncentráljunk arra, mi miért lehet rossz.

Először is az élesség. Már korábban írtam, hogy gyakori a képek bemozdulása, ha a zársebesség lassú. Ezt könnyen ellenőrizhetjük, a képnézegetők többségében van lehetőség az ún. EXIF információk megtekintésére, ez gyakorlatilag a kép készítésének adatait tartalmazza. Megnézhetjük a zársebességet, a rekeszt, az érzékenységet többek között. Ha itt a zársebesség (shutter) mellett 1/60-nál nagyobb értéket (1/30, 1/15, 1/8, stb.) láthatunk, akkor ez jó eséllyel magyarázatot is ad az életlenségre.

Az is előfordul, hogy az automata fókusz nem dolgozott jól, és a kis kijelzőn még használhatónak tűnő fotó a valóságban életlen. Nincs jobb szó ezeknek a képeknek a kezelésére: kuka. Pont az ilyen okok miatt egy témáról lehetőleg több képet készítsünk ugyanabból a szögből, mert könnyen lehet, hogy jelentős különbségek lesznek. Ha éles is a kép, nem mindegy, hol. A főtémának kell annak lennie, nem pedig az előtérbe belógó korallnak, vagy a hátul heverő kőnek. Alapszabály az is, hogy a szemnek kell élesnek lennie, ha valamilyen élőlényt fotózunk. Csak azokat a képeket tartsuk meg, amiken a főtéma éles (állatnál a szeme), nem mozdultak be, nincs levágva fontos része a főtémának.

A témáknál szót kell ejtsek arról, hogy úgyse fogadja meg senki a tanácsot, hogy az aránylag lassú kompaktokkal ne fotózzon gyorsan mozgó halakat- mindenki próbálkozik, én sem voltam és vagyok kivétel. A végeredményt látva pedig igazolhatjuk az alapszabályt, hogy bizony ez ezekkel a gépekkel nem működik: hacsak nincs nagy mázlik, épp elforduló vagy képből kiúszó halakból lehet egy "szép" kollekciónk.

Gyakran láthatjuk hóeséshez hasonló becsillanások sokaságát a fotókon. Ennek oka az, hogy a vaku fénye a felkavart vagy eleve ott levő lebegő részecskéken megcsillan. Ha a víz zavaros, csak nagyon közeli témát érdemes vakuval fotózni, és persze sokat jelent az is, ha mi magunk nem kavarjuk fel az aljzatot. Ha mégis óvatlanok voltunk, érdemes más témát keresni, mert ilyen körülmények közt nehéz jó képeket csinálni.

Búvár fotósAmennyiben a kép utólag nagyon színtelennek tűnik, szinte biztos, hogy egyszerűen túl távolról fotóztuk, és a vaku hatástalan maradt, vagy pedig nem állítottunk fehéregyensúlyt. Egy kicsit lehet ezen javítani utómunkában, de a reménytelenül kékes képeken az sem segít. Ahogy írtam korábban: közelebb, közelebb, közelebb! Ha a kép kiégett vagy túl sötét, akkor elrontottuk a manuális rekesz és zársebesség beállítást, vagy a gép nem volt képes a szélsőséges körülmények között dolgozni. Egy kis rutinnal hamar kitapasztaljuk, milyen fényviszonyok között kár elkezdeni fotózni, pl. roncsok belsejében vaku nélkül nem sokra megyünk.

A kompozíciós hibák is gyorsan kiderülnek, ha rossz helyen van a téma, felülről fotóztuk, zavaros a háttér, stb. Ha a kép éles, el lehet tenni emlékbe, de ami nem néz ki jól, az akkor sem jó kép, ha kedves a szívünknek... Érdemes jobb fotósok képeiből tanulni, a facebookon rengeteg búvárfotós csoport van, de nálunk is tartanak víz alatti fotós képzéseket. Aki már biztonsággal merül, pár fotós merülésen is túl van, sokat tanulhat az ilyenekből.

Egyébként sem szabad megsértődni a javító szándékú kritikáktól. Nem az segít, aki ész nélkül dicsér mindent, hanem az, aki rámutat a hibákra. Értékeljük azt, ha egy rutinos fotós rászánja az időt a képeink elemzésére, kritizálására, még akkor is, ha eleinte kevés sikerélményben lesz részünk. Mindenki így kezdi...

Szeretnél látványos víz alatti fotókat látni? Nézz szét Facebook-oldalunkon!

0 Tovább

Próba a rézsisakkal

Nem mindig volt a búvárkodás olyan könnyed, a többség számára kedvtelésből űzött tevékenység, mint manapság. Nagyon hosszú ideig szabadtüdővel merültek alá azok, akik a víz alatt dolgoztak. Mivel nem volt maszkjuk, nem láttak túl sokat odalenn, csak annyi levegőjük volt, amennyivel a tüdejükben lemerültek, és ezért igencsak kockázatos foglalkozás volt annak idején a búvárkodás.

Nagyon komoly újításnak számított az, amikor képesek voltak a felszínről levegőt juttatni a búvárhoz, aki ezek után sokkal tovább maradhatott a mélyben- sajnos ezzel viszont együtt jártak másféle kockázatok, a dekompresszióról például nem sokat tudtak, így nem egy búvár sérült meg súlyosan a felemelkedés közben.

Ám veszélyek ide vagy oda, sok helyen a búvárkodás volt a leginkább jövedelmező munka. Görögországban például a szivacsokért merültek alá már az idők kezdetétől, eleinte ott is csak szabadtüdősök dolgoztak, később pedig váltottak a rézsisakos nehézbúvár felszerelésekre. Ezekkel a mozgás meglehetősen nehézkes volt, a munkavégzés mégis sokkal hatékonyabbnak bizonyult.

Ám szépen lassan először a szivacsok tűntek el, aztán pedig a szintetikus szivacsok elterjedése miatt szorult vissza ez a tevékenység. Ma pedig már a szivacshalászok sem a rézsisakos felszerelést preferálják, sokkal jobban szeretik a könnyebb mozgást biztosító megoldásokat. De a görögök büszkék a hagyományaikra, és még múzeuma is van a szivacsbúvároknak például Kalymnos szigetén, ahol a legkomolyabb múltja van ennek a hivatásnak.

A görög búvárkodás egyik legendás alakja, Alexis Papadopoulos elsősorban könnyűbúvárként merült, ilyen technikával készítette filmjeit már évtizedekkel ezelőtt. Ám egyszer készített filmet a rézsisakos búvárkodásról is, és ennek kedvéért csinos lánya, Christina vette magára a nehéz búváröltönyt. A felvételek jól illusztrálják, hány ember segítsége volt szükséges annak idején ahhoz, hogy valaki lemerülhessen- egy mai könnyűbúvárnak ez sokkal könnyebben megy. 

De a lényeg, a borzongató érzés a víz alatt valószínűleg ugyanaz maradt. Hiszen akármit is használunk, idegen közeg számunkra a felszín alatti világ. Furcsa, hogy ennek ellenére ennyi embert vonzanak a tengerek és tavak mélységei...

További kalandok, fotók és élmények a víz alól - látogass el Facebook oldalunkra!

0 Tovább

A legócskább cápafilmek

A minap olvastam, megint valami bődületes marhaság bukkan majd fel a másodvonalbeli tévécsatornák műaorán: a cápák majd a tornádóból fognak támadni, a címe Sharknado... 

Ezek a blőd baromságok mostanában évről évre felbukkannak itt-ott, az Asylum nevű Zs-kategóriás filmszemét-gyártó garázscég ontja őket. Az ő kezükből kerültek ki mostanában mindenféle olyan "mesterművek", mint a Sand Sharks, a 2-Headed Shark Attack, a Mega Shark vs. Crocosaurus... Semmiféle komolyan vehető dolog nincs ezekben a filmekben, ostoba történetek, máshonnan kikopott színészek, gagyi effektusok fémjelzik őket. Tipikus, hogy a cápák nagymacskákra emlékeztető morgással vetik rá magukat a szerencsétlen áldozatokra. A homokban "úszó" cápák sztorija volt talán mind közül a leggázabb, bár erős a konkurencia...

De nem kell azt hinni, hogy mások korábban nem csináltak vacak cápás horrorokat. Az egyik közülök a Deep Blue Sea (Háborgó mélység) 1999-ből, ami még egy-két ismertebb arcot is felvonultatott a vásznon, mint például Samuel L. Jackson. Talán az átlagnál több pénzt költöttek az effektekre is, de ez igencsak elfecsérelt pénz volt, mert a végeredmény semmivel sem vehető komolyabban, mint a fenti darabok. Látványos ökörség az egész szuperintelligens cápákról, akiknek komplex haditerveit egy igazi generális is megirigyelhetné.

Volt egy cápafilmes sorozat, a Shark Attack 1, 2 és 3, ami közepes vagy gyenge filmekből állt, és az elsőben tulajdonképpen még érdekes is volt az alapszitu: a cápák nem voltak hibásak a támadásokért, és nem is őket mészárolták le, hanem a cápákat emberekre vadító gonoszokat. Aztán később visszatértek a gonosz cápák sztorijához, végül a negyedik film már a Shark Zone címet kapta 2003-ban. Nos, itt már kicsit sem ügyeltek a részletekre: a búvárok helikopterrel indulnak merülni, a vízbe ugrás után egészen más búvárokká válnak, ugyanis a korábbi Shark Attack filmek jeleneteit használták fel. Ez is egyfajta "újrahasznosítás", de értelemszerűen nehezen lehet komolyan venni egy olyan filmet, ahol még arra se vették a fáradtságot, hogy pont a látványos víz alatti jeleneteket ne forgassák le, csak beillesztették máshonnan őket... Sztori? Ugyan már...

Már így is elég sok filmipari hulladékot tettem be, így aztán ahelyett, hogy minden borzasztó cápafilmet betennék (hosszú lenne a lista...), egy régebbi "klasszikussal" zárom a bejegyzést. Az 1984-es Monster Shark a jó példája annak, hogy teljesen vad ötletek nem mostanában pattantak ki a filmesek fejéből: ebben az örökbecsű alkotásban egy polippal keresztezett mutáns cápaszörnnyel kell végezni...

Mit is lehetne mondani ezekről a filmekről? Általában jellemző a cápás felvételek gagyisága: vagy teljesen máshonnan származó, más minőségű cápás felvételeket kombinálnak a legócskább makettekkel, vagy eleve sok gyengécske számítógépes animációt alkalmaznak, ezért aki ilyen filmet lát, biztos lehet benne, a cápák valódi viselkedéséhez semmi köze nincs a jeleneteknek. A másik gond búvárszemmel az, hogy ha valaki víz alá merül, szinte biztosan cápaeledel lesz, pedig a valóság egészen más képet mutat. Az egy másik kérdés, hogy a "fejlődés" már oda jutott, hogy a tornádós meg homokban úszkáló cápák miatt a tengertől kilométerekre sincs már biztonságban senki a filmekben. Sajnos ugyanilyen veszélyeztetett a néző is, aki számos agysejtjével fizet azért, ha időt áldoz ezekre a borzalmakra...

Szeretnél még többet megtudni a víz alatti világról? Böngészd Facebook-oldalunkat!

7 Tovább

Ön- és közveszélyes merülés

A búvárbalesetek világa nálunk meglehetősen szürke zóna. Elég sok éve figyelem a hazai búvárhíreket, időnként eljut hozzám információ balesetekről (sajnos halálesetekről is), de elenyésző azon esetek száma, amiről valóban értékes beszámolót kaphatunk, akár a sérülttől, akár jelen levő tanútól.

Ezért aztán a magam részéről nem is szeretem nevesíteni az ilyen beszélgetéseket, mert előbb-utóbb kiderül, hogy aki mesél, az mégsem volt ott, mégsem egészen azt csinálta mint amit mondott, vagy fordítva, még enyhítette is a történeteket hogy ne keverjen bajba senkit. Ritka az, hogy olyan ember meséli el a történéseket, akiben tényleg minden szempontból megbízom, a pletykákat viszont mindig fenntartással kezelem. Külföldön az ilyen kivizsgálások nyilvánosak, a megállapítások elolvashatók, az elemzésekből tanulhat mindenki. A BSAC nevű angol búvárszövetség például minden évben hosszú baleseti jelentést tesz közzé. (Itt megtalálható az összes, tanulságosak.)

De most nem konkrét esetekről szeretnék beszélni, hanem valami egészen más, általános témáról, és ez a felelősség. Először is arról, hogy a már korábban ecsetelt üzletszerűvé válás miatt általánossá vált, hogy egy hivatásos búvár díjazás ellenében vezeti a merülést mások számára. Sokan valahogy nem gondolják át a hivatásos tanfolyam előtt, ez több egy formális kinevezésnél: ez felelősséggel jár. Itt emberek életéért felel a vezető, akik ráadásul egyben fizetős szolgáltatást vesznek igénybe. Ez így együtt több annál, hogy baj esetén vállat vonok: "én csak mentem elöl, honnan tudhattam volna hogy hátul valaki bénázik..."Búvár Zenobia roncs Ciprus

Még az amatőr is átérezheti ennek a felelősségét, amikor rutinos búvárként elvállalja, hogy merülőtársa(i) számára vezeti a merülést, mert jobb a helyismerete, jobban navigál. Hirtelen az élménymerülés egy nem fizetett melóvá alakul át, mert a tisztességes ember (nem az a lényeg, hogy profi, hogy ezer kártyával rendelkező oktató, hanem egyszerűen csak másokra odafigyelő EMBER) ideje nagy részében azt nézi, minden rendben van-e a vele merülőkkel, jól érzik-e magukat, amit talál, nekik is megmutatja és így tovább. Aki hivatásszerűen búvárkodik, annak ugyanúgy a munkája része kell hogy legyen az odafigyelés. Nem mehet elöl állandóan a fotógépe keresőjét bámulva, mert ő azzal keresi a pénzét, hogy a többieknek legyen jó a merülése, nem pedig neki magának! És pusztán azért, hogy "többet nyújtson", nem szabad a vezetett búvárok tudásszintjéhez képest kockázatos mélységbe vagy helyre menni. Ha a vezető mégis megtenné, nem csak magára veszélyes, hanem mindenki másra aki őt követi. Aki úgy gondolja, a pénzéért neki több jár mint amire képes, keressen más bázist és más vezetőt...

És ezért van az, hogy a hivatásos végzettséggel rendelkezők jó része is éles különbséget tesz aközött, amikor dolgozik, vagy amikor saját kedvére búvárkodik. Utóbbi esetén ő is "csak" egy kedvtelési búvár, nézegeti a színes halacskákat, fotózgat, és nem igazán foglalkozik azzal, a többi vízben levő búvár mit csinál. Nem is az ő dolga ilyenkor... Majd a hivatásos gondoskodik mindenkiről, akár a "szabadnapos" hivatásosról is, természetesen az értelmes kereteken belül. Direkt hülyeségre nehéz készülni...

Ám valamit ne felejtsenek el a túlnyomó többségben levő nem hivatásos búvárok: teljesen mindegy, milyen jogi felelőssége van a vezetőnek, az Open Water búvártól felfele elvileg mind rendelkezünk azzal a tudással, hogy önállóan döntsünk bizonyos helyzetekben. A hivatásos vezető is hibázhat, ő is elronthat valamit, netán kiderülhet róla, hogy képzetlen vagy úgy általában hülye. Ne ringassuk magunkat illúzióba, mindenkinek lehet rossz napja. De azért, mert ő valamit elront, nem kell bolond módjára követni, "mert az ő dolga és az ő felelőssége". A vezető nem mindenható, nem szabad kizárólag rá hagyatkozni, nem dobhatjuk le megunkról minden önálló döntés terhét azzal az indokkal hogy "fizettünk, majd ő minden bajt megold, ez a dolga!" Mi magunk is felelősek vagyunk a saját merülésünkért!

Ha tehát eligazításon közlik, mi a maximális mélység, de a vezető valamiért jóval mélyebbre megy, és az őt követő kedvtelési búvár a saját számára azt nem ítéli meg biztonságosnak, lehet a vezetőt fentebbről is követni. Teljesen mindegy, hogy a vezető megkérdezi a palackban levegő mennyiségét mindenkitől időnként, a búvárnak magának is rendszeresen ellenőriznie kell azt, ha erősen lecsökken, jelezni kell a vezetőnek, ha ez nem sikerül, fel kell emelkedni. Nem kell azért megfulladni, mert majd így jól megbüntetik a felelőtlen vezetőt, hadd tanuljon belőle... Ugyanígy az igazán önálló búvárnak van saját komputere, mélységmérője, pontosan tudja hol van, és maga szabályozza a süllyedését, emelkedését adott, számára ismert körülmények közt. Képesnek kell rá lennie! Ha nem az, akkor nem önálló búvár, hanem egy ember, aki érdemtelenül kapott búvárigazolványt. Búvár roncs Zenobia

Szóval az én konklúzióm az (leszögezem, nem hivatásos búvár vagyok, csak egy aránylag rutinos amatőr, és elsősorban ebből a szemszögből nézem a dolgokat), hogy minden, a merülésben résztvevő búvárnak tisztában kell lennie azzal, meddig terjed a felelőssége a víz alatt. A hivatásosnak, aki munkát végez, annak nem csak a saját, hanem a szolgáltatását igénybe vevő búvárok biztonságára is ügyelni kell. A kedvtelési búvár elsősorban saját magáért felelős, de tényleg felelős! Hiába van ott egy vezető, ha az közveszélyes döntést hoz, akkor bizony az őt követők kezében van minden eszköz a döntés felülbírálatára. Senkit nem lehet akarata ellenére mélyre vontatni, vagy berángatni egy barlangba, vagy víz alatt tartani szinte üres palackkal. Szóval mi magunk is tehetünk arról, hogy ne legyünk önveszélyes búvárok, amikor akár a víz alatt is nemet mondunk egy kockázatos, felelőtlen ötletre. Ezt legalább olyan gyorsan meg kell tanulni a kezdőnek, mint a maszkürítést...

(És azt már meg se kéne említeni, hogy az végképp marhaság, amikor a hivatásos által biztonságosan vezetett merülés során dönt úgy az amatőr, hogy ész nélkül egyszer csak elkezd másfele úszkálni, roncsba bemászni, nagy mélységbe ereszkedni... Erre egy profi se készülhet fel, és baj esetén még a hivatásos vezetőnek is csak korlátozottak a lehetőségei a mentésre.)

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Új játékszer

Már írtam róla annak idején, hogy érdekelnek a régi, klasszikus búvárfelszerelések. Külföldön ezeknek még piaca is van, de én nem kereskedni akarok, hanem inkább csak megnézni őket, egyet-kettőt birtokolni, és ha úgy hozza a sors, ki is próbálni.

Meglepő, de nem kevés embernél hányódnak itt-ott régi, számukra már semmilyen értékkel nem bíró búvárfelszerelések, és néha ezekből még el is lehet csípni aukciós vagy apróhirdetéses oldalon. Ezért szinte minden nap rákeresek az újonnan feltett búvárcuccokra, hátha szembejön velem valami. És néha gyorsan le is csapok...

Nagyjából három hete egy ősrégi, duplatömlős hátreduktort szúrtam ki, egy Debrecenhez közeli kistelepülésen hirdették. Ne kérdezd, hogy kerül Mikepércsre egy ősrégi német Barakuda légzőautomata, mert én sem kérdeztem- ott volt, és mellette még jó sok ólom, két régi műszer, meglehetősen jelképesen áron, én pedig át is utaltam az árát. Barakuda búvár légzőautomata

A héten végre el tudtam menni a cuccokért. A korukhoz képest igazán rendben volt minden. A háznál lovakat is tartottak, és egy kedves idős asszony adta át a felszereléseket. Ő megjegyezte, hogy nem vagyok túl izgulós, amivel arra utalt, hogy meg is léphettek volna a nagy értékű szajréval és az értük átulalt hihetetlen összeggel. Mosolyogtam, hogy fő a bizalom, és aztán még jobban mosolyogtam itthon, amikor végre alaposabban megnézhettem mindent.

Az ólom nyilván nem romlik meg, de így, kis 30 dekás méretű "patronok" formájában sose láttam még, amiket ráadásul egyesével lehet egy töltényöv-szerű ólomövben elhelyezni. Volt még a szatyorban egy nyomás- és egy mélységmérő, és aminek igazán örültem, egy átalakító, amivel a régi kengyeles reduktort modern palackcsapra is fel lehet szerelni. Ezek után bizony érik egy medencés próba...

Először persze egy picit én tisztítottam meg a légzőautomatát, aztán majd elviszem egy olyan szakihoz, aki elboldogul ilyen retró cuccal. Nyilván nem veszek levegőt olyan felszerelésből, amiben évtizedes kosz lehet... Ha kis pénzért használható állapotba lehet hozni, akkor pedig sor kerül egy próbára is. 

Ennek pedig reményeim szerint megadjuk a módját. Nem csak nekem akadnak régi cuccaim, hanem Bunny cimborámnak is. Összerakunk egy-két teljes felszerelést, nekem is van maszkom, háttámlám, uszonyom, az újjal együtt két retró reduktorom, illetve még egy régi kiegyenlítő gallérom is. Ha valakinek kedve lesz eljönni, menni egy kört az ősi cuccokkal, akkor csatlakozhat: szerintem érdekes élmény lesz 30-40 évvel ezelőtti búvár bőrébe bújni, még ha csak medencében is. Ha eljut eddig a stádiumig a projekt, ígérem, lesz beharangozó...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Víziszony

Amikor a különféle búvárfilmek (nem dokuk hanem akció- vagy kalandfilmek) szóba kerülnek, elég sok klasszikusról tudok mesélni az érdeklődőknek. Ám magyar alkotásokban azért ritkán kapott főszerepet a merülés, ami nem meglepő: ahogy magashegyi expedíciókat se nagyon lehetne hazai körülmények közt megfilmesíteni, úgy a búvárkodásban is jobb helyszínnek számítanak a tengerek mint a tavak és folyók.

Kivétel azonban mindig akadhat. És igen, létezik magyar "búvárfilm" is, még ha ez kicsit sárga, kicsit savanyú is... A Linda című sorozat Víziszony c. epizódjáról van szó, amiben jelentős rész játszódik a víz alatt. És tényleg csak kicsit sárga és savanyú, egyáltalán nem vállalhatatlan próbálkozás.

Aki nem tudná, miféle sorozat a Linda (ó, boldog ifjúság!), annak annyit elmondhatok róla, hogy a nyolcvanas években roppant népszerű, akkoriban frissnek számító krimiről van szó. Linda egy fiatal rendőrlány -őt az energikus, kicsit fiús Görbe Nóra alakítja a véleményem szerint hitelesen-, aki mindig belekeveredik a legváltozatosabb bűncselekményekbe, de talpraesettsége, ügyessége no meg a harcművészetekben való jártassága miatt mindig fülön csípi a bűnözőket. Persze elcsattan pár pofon is...

A Lindához hozzá tartozott az, hogy Görbe Nóra részt vesz az akciókban, és igen gyakran valami zártabb közösségbe "épül be". Így aztán női focicsapatban, balettegyüttesben, szoftverfejlesztő teamban és más hasonló "egzotikus" csoportban próbálja felderíteni az ügyeket Linda. És igen, az egyik epizódban búvárok közé csöppen hősünk, akik nem különösebben formabontó módon a mélyben talált kincsen vesznek össze- halálosan.

A sztorit nem szeretném elmesélni, aki kíváncsi arra, hogy végződik a történet, manapság már interneten is megnézheti az epizódot. Semmiképpen sem szeretném az alkotók munkáját gunyoros szavakkal illetni, sőt, a három évtizeddel ezelőtti viszonyokhoz képest vállalható minden. Persze, ma már pörgősebb, látványosabb dolgokhoz vagyunk szoktatva, de a víz alatti forgatás mostanság sem lenne egyszerűbb a rossz látótávolságú hazai édesvizekben. A sztoriban van pár logikátlanság, de ezektől függetlenül azt kell mondjam, a Víziszony a maga módján korrekt darab. Az is felismerhető, hogy nem csak kaszkadőrök merülnek, ezt szintén a jó pontok közé sorolom.

Az már egy másik kérdés, hogy lehetne-e sokkal többet, jobbat hazai viszonyok között kihozni egy ilyen témából. Nehéz ügy! Azt gondolom, csodára senki nem lenne képes, szóval így ennyi év távlatából is elismerem a stáb és a színészek munkáját is. Főleg azért, mert nem számítok rá, hogy belátható időn belül születni fog hasonló film magyar alkotóktól...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Felbukkan egy nagy fehér

Lássuk be, a cápás videókat nem lehet megunni. Ezúttal ismét egy hangulatos darabra bukkantam rá, ami azért lóg kicsit ki az átlagból, mert fekete-fehér. Nagyon szép lassítások is vannak benne, de hogy a félelmetes fogsorú ragadozó ijesztőnek vagy elegánsnak tűnik-e, nos, azt valószínűleg minden néző máshogy ítéli meg.

A felvételek egyébként a mostanában nagyon népszerű mexikói Guadalupe sziget mellett készültek, ez a legjobb helyek egyike a fehér cápák megfigyelésére, sokan szerveznek ide ketreces túrákat. Különösen az amerikai búvárok kedvelik, akiknek így nem kell Dél-Afrikába vagy Ausztráliába elutazni egy ilyen kalandért.

Egy szót pedig ejtenék a kameráról is, a GoPro kis mérete ellenére nagyszerű felvételeket tud készíteni. Hihetetlenül gyorsan terjedt el a búvárok körében is ez a minikamera, szinte teljesen kiszorítva a hagyományos, nagyobb méretű digitális videokamerákat. (Amik egyébként a régi kamerákhoz képes már maguk is picik voltak, de egy cigarettásdoboz méretű konkurrenshez képest óriásinak tűnnek.) Fejlődik a technika, és ami a legszebb, még csak nem is túl drága egy ilyen kifejezetten rugalmasan használható, jó minőségű cucc. Szerintem ennek a videónak a képei is magukért beszélnek...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Élményüzlet

Régi vita az, hogy mennyiben üzletesiedett el a búvárkodás, és mivel jár az, ha a pénz az úr. Fórumokon is olvastam mostanában ilyenről, és eszembe juttatta a dolgot a tegnapi Z. Vincze könyv is, hiszen egy egészen máshogy működő korszakról szól.

Igen, a búvárkodás ma üzlet (hadd tegyem hozzá, kis hazánkban nem nagy üzlet, egyszerűen azért, mert hiányzik az olyan víz, ahol nagy számban, nagy nyereséggel lehetne merültetni). De valakinek a kesergését olvasva igen jót mosolyogtam, amikor arra mutatott rá, hogy egyre inkább elüzletiesedik ez a kedvtelés. Nos, rántsuk le a leplet! Bár nagy titkokról nincs szó...

Már a legelső időkben felismerték, hogy a kedvtelési búvárok számára kínált termékekből és szolgáltatásokból meg lehet élni. A mai nagy búvárcégek közül több ott volt már a kezdet kezdeténél, egészen régi gyártó például a Cressi, a Beuchat, a Scubapro. És az egyik legfontosabb a La Spirotechnique, amit 1946-ban alapított az Air Liquide- az a cég, ami Cousteau-ék első reduktorának megalkotásához ezer szállal kötődött. Igen, Cousteau keze benne volt már az egyik első sikeres búvárfelszerelés-gyártóban is! Szóval lehet beszélni arról, hogy manapság üzlet ez az egész, de meg kell jegyezzük, sokan meglátták ebben ezt már egészen az elején. A Spirotechnique vezette be a tengerentúlon a US Divers márkanevet, manapság viszont általában Aqua Lung néven ismerik a céget és gyártmányait, ez az egyik legjobban csengő márka az iparágban.

Annak is fél évszázada már, hogy elkezdtek olyan búvároktatási rendszereket alapítani, amelyek gyors, könnyen elvégezhető tanfolyamokat kínáltak az amatőröknek, akik egészen a hivatásos oktatói szintig juthattak el a rendszeren belül. A manapság legtöbb minősítést kiadó PADI rendszert 1966-ban alapították például. Igen, ez is jelentős részben a pénzről szól. 

Tehát akkor mit tegyünk, dobjuk ki a cuccainkat és vágjuk ketté a kártyáinkat? Vagy előbb nézzük meg, mi is a másik oldala a történetnek? Ahogy a Brian életében mondják, nézzük, "mit köszönhetünk a rómaiaknak"! Ebben segítségünkre lehet a Z. Vincze könyv is, mert ha valaki elolvassa, belegondolhat, hányan választanák ma a búvárkodást, ha nem lehetne felszerelést szerezni, és iszonyú nehéz lenne búvártúrát szervezni.

Amióta ugyanis nálunk is inkább üzleti alapon megy a búvárkodás, bárkiből búvár lehet pár nap alatt, megfizethető áron, jól bevált módszereket követve, és olyan kártyát kaphat, amit a világ bármely részén elfogadnak a búvárvégzettség igazolására. Bárki vehet magának akármilyen felszerelést, nem magunknak kell reduktort gyártatni, még egészen komoly és drága technikai búvár felszereléseket is majdnem úgy lehet beszerezni, mint egy strandoláshoz jó egyszerű búvármaszkot. A világ szinte bármely pontján találunk búvárbázist, ahol képzett hivatásosok dolgoznak, merültetnek, ahol felszerelés bérelhető, ahol van búvárkodáshoz ideális hajó. Vannak a búvárbalesetek kezelésére szolgáló hiperbár kamrák (ez is üzlet!), és vannak biztosítások, amik fedezik ennek költségeit. "Csak" ennyit jelent az, hogy a búvárkodás üzlet- oktatónak is, kereskedőnek is, utaztatónak is.

Biztos van, aki ezek után utálattal néz az évek alatt beszerzett drága cuccokra, amivel csak kövér pénzemberek vagyonát hízlalta. Pedig ez az egész nem sokat számít. Akár azt is mondhatnám, semmit. Mit számítanak az üzletet csinálók, a búvárkártyák, a turisták pénzére vadászók, amikor víz alatt lehetünk, átélhetjük a csodát! Arról szól az egész, amikor felfedezed egy szikla tövében a csikóhalat, megmutatod a társadnak, és látod, hogy a maszk mögött mosolyogva inti feléd, "látom, kösz hogy szóltál!", és perceket töltötök együtt egy-egy hihetetlen élőlénnyel. Izgatottan nézel a nagy kékségbe, mert felbukkan egy sziluett, ami akár delfin is lehet. Vagy egyszerűen csak lebegünk, és élvezzük a súlytalanság pillanatát...

Ami üzlet, az a felszínen marad. Megadja a lehetőségét annak, hogy egyszerűen búvárrá válhassunk, de azt, hogy élmény szintjén mit élünk át, magunk tartjuk kézben. Nem az élvezi a legjobban a búvárkodást, aki a legtöbbet fizeti érte... Sőt, még csak nem is ugyanazt élvezi mindenki, aki a víz alá megy. Ha úgy nézzük, ez az élmény pénzbe kerül, és ettől éri meg üzletet alapozni rá. Használjuk ki azt ebből, ami nekünk jó, és örüljünk neki, ha merülhetünk. Igazán szerencsések vagyunk, mert lehetőségünk van rá, és senki nem veheti el (vagy meg) tőlünk amit átélünk odalenn. Ha valaki keres ezen, ő is szerencsés, csak egészen máshogy. És ami a legszebb: azért még lehet lelkiismereteaen, jól dolgozni, mert valakinek ez nem csak hobbi, hanem hivatás is. Akár még ő is ugyanúgy szeretheti a merülést, mint az amatőrök, és képes lehet mással is megszerettetni a búvárkodást...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Ahol a cápa jár

Azon gondolkodtam épp a napokban, ha valaki újként belecsöppen a búvárkodás világába, milyen könyveket ajánlhatok neki jó szívvel. Természetesen angol nyelven széles a választék, de most maradjunk elsősorban a hazai pályánál. Ezen belül is először egy magyar szerző klasszikus könyvéről emlékeznék meg.

Azt elmondhatom, bár nem sok kifejezetten búvártémájú könyv született magyar szerzőtől (fikciós mű végképp, a kevés ilyen egyikét e sorok írója jegyzi...), nem kevés közülük kifejezetten érdekes olvasmány évtizedek távlatából is. Az Ahol a cápa jár szerzője ismert sportújságíró, Z. Vincze György volt. Ő nem olyan rég hunyt el, de ezt a könyvet a több nemzedékkel fiatalabb búvároknak is bátran ajánlhatom. Sokszor került szóba beszélgetések során a "zévince", de attól tartok, a fiatalabbak sajnos nem nagyon találkozhatnak ezzel a könyvvel, talán némileg hiánypótló lehet ez az ajánló.

Ahol a cápa jár (Z. Vincze György)

Miről is szól ez a könyv? Z. Vincze a vizek szerelmese, de a búvárkodás világába teljesen véletlenül csöppen bele- és azonnal bele is szeret ebbe a kedvtelésbe. Onnantól kezdve csak az jár a fejében, hogy tud új felszereléseket szerezni, merre lehet merülni, mikor jön a következő búvártúra... Ugye, ismerős? A szerző pont annyira szerette a tengert és a búvárkodást, mint mi, és pont ugyanúgy hajlandó volt áldozatot vállalni a szenvedélye érdekében.

Ami viszont nagyon más, az a hatvanas-hetvenes évek magyar realitása volt, ami nagyon is korlátozottá tette a búvárok lehetőségeit. Pár hazai tavi merülőhely, évente-kétévente egy adriai expedíció, és álmodozás a trópusi tengerekről... Ma már nehezen tudjuk elképzelni, hogy nem lehet egy arcra illeszkedő, jó maszkot beszerezni, hogy hónapokat kell várni egy külföldről nagy nehezen behozatott neoprén ruhára, hogy vonattal mennek palackot és kompresszort cipelő búvárok a horvát tengerpartra. Szerencsések vagyunk, ezt elkönyvelhetjük olvasás közben, néha mégis olyan érzése van az embernek, a régieknek se volt rossz, akik szervezési okokból több hetet töltöttek egy-egy szigeten sátorozva, rengeteget merülve és fotózva, a tengerből fogott halakat fogyasztva. (Tudom, manapság a szigonyozás nem számít túl népszerűnek búvár körökben, de az egy egészen más történet volt, amikor a nomád körülmények közt élő csapatból pár ügyesebb búvár szabadtüdővel merülve lőtt pár halat.)

Jó manapság is beleolvasni ebbe a könyvbe, mert a szerző nagyon érzékletes leírást ad a túrákról, kifejezetten átélhető a hangulat. Könnyű felfedezni azt, ami összeköt minket a több évtizeddel ezelőtt víz alá induló búvárokkal. Persze sportújságíróról lévén szó, olvashatunk a búvárszövetségről, versenyekről, szabályokról, megismerkedhetünk a magyar búvárélet akkori hétköznapjaival. De azért a lényeg merülés! Szóval nekem igen kedves könyvem ez, és általában nem egy, hanem több példány is van belőle itthon. Hátha valakinek gyorsan kölcsön kell adnom egyet, de az mégsem járja, hogy nálam ne maradjon tartalék...

Szerencsére annak idején nagy példányszámban jelentek meg a búvárkönyvek (is), ezért ez a könyv ma is egyszerűen hozzáférhető antikváriumokban. A könyveket gyűjtő búvár polcáról pedig semmiképpen nem hiányozhat...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Búvárfotózás: az első kattintások

Ott hagytam abba a múltkor, hogy választottunk magunknak egy szimpatikus kompaktot. Mindent átolvasott a szerencsés vásárló, gondosan zsírozza az O-gyűrűt, érdemes ilyenkor merülés előtt egy vödör édesvízben tesztelni, tényleg nem jönnek-e buborékok a tokból. Jó tudni, pár csepp édesvíz nem feltétlenül tesz tönkre egy gépet, ki lehet szárítani. A sós tengervíz viszont kíméletlen... A vízbe ugrásra több taktika van, ha van a hajón segítő, először a búvár megy a vízbe, és óvatosan átveszi a kamerát. Ha nem, igyekezni kell úgy megfogni, hogy ne ütődhessen a gép semminek.

Kezdjük a régi vesszőparipámmal! Ugye már jól megy a merülés? Ugye nem okoz gondot a lebegés? Ne törj, ne rombolj semmit egy kép kedvéért, inkább fotózz távolról, vagy kérd el a csapatban levő rutinosabb fotósok képeit. Tényleg! Te is bánni fogod, ha visszanézel magad mögé és egy letört korallt látsz.

Szóval akkor pár alapszabály. A kompakt gépeknek meglehetősen lassú az elektronikája, mire fókuszál és exponál, mindenképpen eltelik egy kis idő. Emiatt gyorsan mozgó halakat csak mázlival lehet úgy lefotózni, hogy normálisan nézzen ki, ne mozduljon bele. Keressünk statikusabb témát. Persze ha felbukkan egy delfin, úgyis meg fogjuk örökíteni, de ne csak a keresőt bámuljuk, élvezzük ki saját szemünkkel a nagy találkozást!

A következő fontos alapszabály, hogy hátulról és felülről fotózni szinte sose érdemes. Vannak esetek amikor el lehet térni a szabálytól, de ez elég ritka, és az még igen messze van az első kattintásoktól, amíg a kezdő búvárfotós formabontó lehet. Tehát igyekezzünk a témát szemből megközelíteni, és egy kicsit ereszkedjünk lejjebb, hogy egy mélységben legyünk. Figyeljünk oda, mi van alattunk! Ha élőlények, korallok, akkor keressünk más, jobban megközelíthető témát.

Fontos, hogy menjünk közelebb a témához, használjuk a zoomot is ha kell. Egy nagy szikla tetején ülő kis hal távolról fotózva olyan apró részlet lesz, hogy a nézők többsége fel se ismeri. Tehát közelebb, közelebb, közelebb- ha értelmes módon meg lehet közelíteni. Uszonyt maximum a homokra tegyük le, de nagyon óvatosan, mert saját magunknak fogjuk felkavarni az aljzatot. A közelítés megoldható a kar kinyújtásával is, úgy esetleg az állatot sem riasztjuk el.

Végül pedig próbáljunk úgy helyezkedni, hogy a téma mögött ne zavaros háttér legyen, hanem egységes, homogén, amitől jól elválik az, amit le akarunk fotózni. Ez a legegyszerűbben a kék tengerrel valósítható meg, ami előtt jól érvényesülnek a piros-narancs színek például. 

Tehát alapszabály: szemből fotózzunk, egy szintről, lehetőleg minél közelebbről, a háttér legyen homogén és keressünk nem túl gyorsan mozgó témát.

És ekkor már lehetnek szép kék képeink, netán bemozdultak... Mi is a baj? A víz maga. A mélységgel fokozatosan tűnnek el a színek, először a pirosak, a narancsok, majd a sárgák... Már kis mélységben is kell a vakuzás vagy a fehéregyensúly-állítás. Itt jön be a képbe az, hogy vannak-e manuális üzemmódok a kompaktunkban! Ha van, akkor utóbbit is tudjuk szabályozni a mélységnek megfelelően. Sokan visznek ezért magukkal egy darab fehér műanyagot. A vakuk pedig a kompaktokban igen kis teljesítményűek, tehát csak közelről érnek valamit- megint ott tartunk, hogy közel kell férkőzni a témához. Egyébként a fény elnyelődése nem csak mélységben, hanem távolságban is igaz: ha 10 méteren nincs piros, egy 5 méterre levő témáig is oda 5, vissza 5 métert tesz meg a vaku fénye, tehát még a legjobb gépekkel is közelről készülnek a szép színes fotók.

De ettől még mindig lehetnek életlen fotóink. Nem csak a színek tűnnek el mélyebben, hanem egyáltalán a fény is kevesebb. Az automata üzemmódok küszködnek, de ha a zársebesség nem elég gyors, akkor biztos nem lesz jó a kép. A víz alatt nem tudunk soha olyan stabilan állni, 1/60 alatt szinte esélytelen jó fotót csinálni egy kompakttal. Ismét visszaugrunk a manuális állításokhoz: ha van ilyen a gépen, teljesen a mi kezünkben van az irányítás. Teljesen manuális üzemmódban állítsunk 1/125 körül zársebességet és próbálgassuk a rekeszt, az érzékenység viszont ne legyen több ISO200-nál. (Akiknek ezek a fogalmak ismeretlenek, keressenek egy alap fotós weboldalt vagy könyvet, nem ördöngösség ez egyáltalán.) Ha a gépen van záridő előválasztás üzemmód, akkor szintén 1/125 vagy 1/250 értékkel kell próbálkozni, és az automatika igyekszik a megfelelő rekeszt beállítani.

Témaként eleinte választhatjuk búvártársainkat. Színeket a kis vaku miatt akkor láthatunk, ha portréfelvételeket készítünk róluk vakuval, vagy kis mélységben a fehéregyensúlyt állítjuk. Ha a búvárt állatok vagy korallok mellett akarjuk lefotózni, ügyeljünk arra, hogy a modell se tegyen kárt semmiben. Ha meg akar fogni valamit, hozzá akar érni a korallhoz, jelezzük hogy inkább ne, és ilyen képet ne is készítsünk. Bárhol tennénk közzé, nagyon sok kritikát fogunk kapni az ilyen fotókért, jogosan.

Téma lehet például egy szép csiga, nem túl gyorsak, ám szép színesek. Ha nagyon közelről fotózunk (makrózunk), figyeljünk rá, hogy milyen minimális távolságból tud fókuszálni gépünk! Lassan mozogva közel lehet menni rákokhoz, polipokhoz, gébekhez, csak persze ezeket a jellemzően aljzaton élő állatokat először meg is kell találni. Ne sajnáljuk az időt arra, hogy tanuljunk az élővilágról, mert sokkal könnyebb dolgunk lesz fotósként is, ha megismerjük az állatokat és tudunk a viselkedésükről valamennyit.

És ezek után jön a képek kíméletlen elemzése. Ami nem jó, az akkor sem jó, ha kedves a szívünknek. Eltehetjük emlékbe, de aki fejlődni akar, az folyamatosan tanul: a búvárkodásról, az élővilágról, a fotózásról, az elrontott fotókból, a rutinosabb fotósoktól. Aki annak tudatában indul neki a búvárfotózásnak, hogy ez egy hosszú fejlődési folyamatnak még csak a kezdete, az nem fog csalódni, és egyszer igazán büszke lehet majd a képeire.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Google hirdetés


Google hirdetés

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

divecenter.hu

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés

Reblog