A vízbül veszi ki az oxigént

Nem akartam írni az új, fantasztikus, a Jedi-lovagok légzőkészülékét idéző "tervről", de mivel annyi helyen osztották meg a Triton nevű eszközről szóló hírt, úgy döntöttem, pár szót szólok róla.

Röviden: ez csak egy dizájnötlet, teljesen homályos műszaki alapokkal. Egyhamar nem fogjuk lecserélni a palackot és a nyomáscsökkentőt erre a kis műkopoltyús cuccra...

Az a helyzet, hogy a háromdimenziós nyomtatás térhódításával roppant egyszerűen lehet a tervekből pofás kis mintadarab. A Triton nevű szerkezet, ami azzal kecsegtet, hogy a nehéz felszerelések nélkül, a vízből közvetlenül előállított oxigénnel lehet merülni, és szinte halakká válva úszhatunk a mélyben, tényleg izgalmas lenne. Fantasztikus filmekben láttunk eddig hasonlót, tehát valahol megértem, hogy izgalmat keltett a megjelenése. De amit a képeken láthatunk, az nem egy működő, kipróbálható szerkezet, hanem csak egy megrajzolt terv, amivel nagyjából annyira lehet búvárkodni, mint egy zacskó cukros fánkkal. (Bocs a hülye hasonlatért, de ez így, ebben a formában tényleg ennyire nem jó semmire.)

Ha elolvassuk a leírást, alapja egy titokzatos koreai tudós titokzatos, újszerű találmánya, ami lehetővé teszi a műkopoltyú megalkotását. Ez így jelen pillanatban pont annyira megfogható, mint a vízmotor. Aztán szerepel ott említés szintjén szupertartós mikroelem, no meg a mini kompresszor, ami a beépített apró palackban tárolja a vízből kivont oxigént. 

Lássunk néhány "apró" problémát. Jelenleg mesterséges kopoltyúk nem léteznek. Elméletek vannak, tervek születtek, de nagyjából annyira működik a technológiák többsége, mint a Szalacsi Sándor által legendássá tett eszköz, ami "a vízbűl veszi ki az oxigént". Többféle koncepció létezik: ha utánaolvasunk, kiderül, a búvár számára szükséges percenként egy liternyi oxigén kinyeréséhez akár 200 liter vizet kéne átáramoltatni egy eszközön. Ez a kis szájba vehető eszköz biztosan nem alkalmas erre, esetleg olyan gyorsan (és folyamatosan) kéne úszni, mint egy olimpiai bajnoknak. Ha a mesterséges kopoltyú akkora lenne, mint egy kétajtós hűtőszekrény, az jelentősen csökkentené a vonzerejét. (A megvalósításhoz ma legközelebb eső technológia más elven működik: normál palack méretű lenne a tervek alapján, nagy akkumulátorral, és persze vészhelyzetben használható tartalék légzőgázzal is fel van szerelve a rendszer- de ennél az eszköznél is az a gond, hogy sok vizet kell hozzá mozgatni, ami sok energiát igényel.)

A szupertartós mikroelemmel kapcsolatos probléma az, hogy mi van, ha annyira mégsem tartós? A víz alatt cserélni, miközben a légzőkészülék éppen nem működik, mókás lenne. És az a roppant kicsi kompresszor is némileg homályos elképzelésnek látszik e pillanatban.

Aztán felmerülnek olyan részletkérdések is, hogy a tiszta oxigén (hihetetlen vagy sem) bizonyos mélységben már mérgezőnek számít, a biztonság kedvéért 6 méter alá nem merülnek vele. Vajon ezzel az eszközzel tiszta oxigént lélegezne a búvár? Ha igen, akkor mélymerülésre kevesen használnák...

Szóval kérdés jóval több van, mint válasz. Ami tény: a cucc frankón fest a képeken. De csak annyira kell komolyan venni e pillanatban, mint az autógyárak tizenhétkerekű, ufóformájú koncepcióautóit. Majd ha látunk egy videót arról, ahogy használják, ha már a sorozatgyártást tervezgetik, ha már ára is van, lehet beszélni róla. De azért ne adogassa még el senki a hagyományos búvárcuccát, hogy elkezdje a gyűjtést erre a csodakütyüre, belátható időn belül biztos nem lesz ilyen a boltokban.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Izgalmas lánykérés

Manapság divatosak az extrém lánykérések és esküvők, és ennek megfelelően a víz alatt is köttetnek frigyek. Az mondjuk nem árt, ha merülni is tud az, akinek felteszik a nagy kérdést.

Stephanie Walker épp 12 méteres mélységben volt párjával, Anthony Taylorral, amikor a férfi egy táblát mutatott fel neki "Hozzámjössz feleségül?" felirattal. Ekkor a 26 éves leendő menyasszony meglepődésében azt se tudta, hogy reagáljon, és valószínűleg olyan meglepett arcot vágott, hogy elmozduló maszkjába befolyt a víz. Hirtelen egészen más problémája lett, mint hogy a lánykéréssel foglalkozzon, és a ceremónia lebonyolításában segítő oktatónak kellett megnyugtatnia.

Persze nincs ebben a sztoriban semmi meglepő, ha tudjuk, Stephanie teljesen kezdőként merült, de az eszébe sem jutott, hogy ilyen kaland vár majd rá. Szegény helyett gyakorlatilag a kísérő mutatta fel az IGEN választ az írótáblán- mint az ifjú hölgy elárulta, a táblának mind a két oldalán ez volt, nem nagyon volt más választása. Ekkor kezdett el örömében nevetni, ami után akadt némi problémája a búvármaszkba befolyó vízzel- konkrétan úgy érezte, megfullad, és pánikba esett. Ennek megfelelően azt is csak később észlelte, vőlegényénél gyűrű van, amit az ujjára húzott. A felszínen aztán persze már nagy volt az öröm- a felszíni ujjongáshoz nem kell különösebb előképzettség.

A kreatív úriembernek a törökországi nyaraláson jutott eszébe a nagy ötlet, amikor befizettek a búvárprogramra. Természetesen a segédkező hivatásos búvárokat beavatta a tervbe, nélkülük nem ment volna a lánykérés, és szükség is volt rájuk minden szempontból. A vőlegény az esküvőig hátralevő hónapokban is töri remek ötleteken a fejét: ideje bőven lesz rá, hiszen másfél évvel későbbre tűzték ki a kézfogót. Talán addig még rendesen megtanulhatnak búvárkodni is egy búvárlagzi kedvéért...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

A búvárfilmezés úttörői

Három osztrák diák nevéhez fűződött az egyik első víz alatti természetfilm elkészítése.

A történet még 1939-re(!) nyúlik vissza. Hans Hass, az ifjú bécsi egyetemi hallgató ekkor már a vizek szerelmese, saját készítésű búváreszközeivel merül, sőt, vízhatatlan tokokat fabrikál fényképezőgépéhez és kamerájához. Az első "búvárexpedíciókat" diáktársainak a horvát Adriára szervezi, de hamarosan úgy dönt, nagyobb fába vágja a fejszéjét.

A kiválasztott úticél a Hollandiához tartozó karib-tengeri Curacao szigete. Csak két barátja vállalkozott a nagy útra a társaságában, így Alfred von Wurzian és Jörg Böhler csatlakoztak Hasshoz ezen az úttörő expedíción. Ne felejtsük el, légzőkészülékük még nem volt, szabadtüdővel merülve szerettek volna megfigyeléseket végezni, élőlényeket gyűjteni, no meg persze fotózni és filmezni. 

Az évszámból látszik, a helyzet nem kedvezett a tudományos munkának. A hajóval érkező Hassék hosszú időre Curacaón ragadtak, tehát bőven volt idejük merülni, de egy idő után helyzetük teljesen bizonytalanná vált. Végül egészen kalandos úton jutottak haza kincset érő felvételeikkel: az Egyesült Államok, Japán majd a Szovjetúnió érintésével érkeztek vissza Bécsbe.

Otthon aztán megpróbáltak a készített víz alatti snittekből egy filmet összeállítani. Vidám kis történettel vezették be a búvárkodást: érdeklődő lányoknak mutatják be a strandon, milyen szemüveggel, uszonnyal vízbe menni. Utána jönnek a Curacaón készült felvételek, még egy cápa is felbukkan. Olyan korszakról beszélünk, amikor egy cápa megörökítése a víz alatt hihetetlen szenzációnak számított, ezekről a ragadozókról maximum a legendák szintjén hallottak az emberek, és mindenki rettegett tőlük- ezek az osztrák fiúk voltak az elsők, akik tudatosan merültek velük, és meg is örökítették őket. Néhány további felvételt az Adrián készített Hass, és végül a Pirsch unter wasser című film 1942-ben került bemutatásra.

A kor technikai színvonalához képest fantasztikus víz alatti képek voltak az első, amik a laikusok számára is képet adtak a mélység világáról. Sajnos színeket még nem láthattak a nézők, de a rengeteg hal, a teknősök, a cápa természetes közegükben, vagy akár a búvárkodás maga mind-mind olyan dolog volt, amit még csak el sem tudtak képzelni. A közelmúltban elhunyt Hans Hass és társai teljesen amatőrként filmeztek, maguk találták ki, mit és hogyan vesznek fel, Hass maga tervezte a technikai eszközöket, tehát ők taposták ki a mai filmes expedíciók útját.

Bátorságuk, kitartásuk a búvárkodás legfontosabb úttörői közé emeli őket, és amikor arra panaszkodunk, hogy a reptéren vacakolnak egy utazás előtt a csomagjainkkal, vagy nem jó a kávé a szafarihajón, akkor nyugodtan eszünkbe idézhetjük Hassék megpróbáltatásait, és inkább zokszó nélkül örüljünk neki, hogy utazhatunk, merülhetünk kedvünkre.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Korallzátony felpörgetve

A korallzátonyok sok búvárt vonzanak, de aki csak pár percig figyel meg egy-egy pontot merülés közben, csak a gyorsabban mozgó állatok tevékenységét láthatja. Az ausztráliai Nagy Korallzátony viszont még azoknak is tud újat mutatni, akik sokat merültek itt, ha egészen más módon örökítik meg a zátony titkos életét.

Dr Pim Bongaerts a University of Queensland kutatója, az elmúlt öt évet azzal töltötte, hogy különleges time lapse technikával fotózta az élőhelyek egy-egy pontját, és a búvárok szemében mozdulatlannak tűnő élőlények hirtelen "életre kelnek". Nagyobb sebességre kapcsolnak a csigák, elindulnak vándorútjukra a tengeri csillagok, a korallok kiássák magukat az üledék alól, és így tovább. Nekem nem kevés merülés után is érdekesek ezek a felvételek, a zátonyok életét tanulmányozó szakemberek pedig rengeteg újat tanulhatnak a különféle lények mozgásáról, viselkedéséről, interakcióiról.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Molcsanova, a királynő

Be kell valljam, a szabadtüdős búvárkodás legnagyobb sztárját nem volt szívem az Igazi sellők sorozatomban szerepeltetni. Erre két okom van: egyrészt sporteredményei messze kiemelik a többiek közül, másrészt megjelenése nem igazán a hableányokat idézi.

Az orosz Natalja Molcsanova kifejezetten későn kezdte szabadtüdős búvári karrierjét. Az nem szokatlan, hogy valaki tinédzserként még nem versenyez, de azért az sokakat érhetett meglepetésként, amikor 1962-es születésű Natalja negyvenéves kora körül egyszercsak berobbant a világ élmezőnyébe. Volt sportmúltja, de attól még senki nem számított rá, hogy ilyen gyorsan dönti a csúcsokat.

2003-ban még a medencés számokban javított a rekordokon, egy levegővel úszott le 150 métert, aztán javított 155 méterre, majd 178 méter, 205 méter, a jelenlegi világcsúcsot pedig 234 méterrel tartja- ezt 2013-ban érte el. Uszony nélkül is övé a legjobb eredmény, 182 méterrel. A statikus számban szintén ő a csúcstartó 2009 óta, ekkor 8 percig és 23 másodpercig bírta egy levegővel a vízben lebegve, jelenlegi rekordja 9 perc és 2 másodperc. Ez is a tavalyi belgrádi világbajnokságon született, amikor Natalja már betöltötte 51. életévét.

Természetesen egy ilyen kiváló búvár nem csak a medencében bizonyít, a nyílt tengeren is a legjobbak közé tartozik. Folyamatosan újabb csúcsokra tör, a Constant Weight No Fins kategóriában 69 méteres mélységet ért el, Free Immersionban 91 méterre, Variabla Weight versenyszámban 127 méterre, Constant Weight kategóriában pedig 101 méterre merült. Ez mind világrekord a nők mezőnyében! Szinte nagyítóval kell keresni azokat a kategóriákat, ahol nem ő a csúcstartó.

A sok csúcs mellett számos vilagbajnoki cím, versenygyőzelem van a háta mögött, így aztán a szabadtüdős búvárkodás nagyasszonya magabiztosan ül a trónján. Ám nem csak a sportnak él, PhD fokozattal rendelkezik a pedagógiai tudományok területén, családanya, sőt, fia már a nyomdokába is lápett, ugyanis Alekszej is világcsúcstartó szabadtüdős búvár.

Ám ami a legfontosabb: Natalja élvezi a merülést, a víz alatti létet minden felesleges eszköz, felszerelés nélkül. Ettől válik valaki igazi búvárrá! A leghíresebb róla készült videóben nem rekordot dönt, hanem Egyiptomban merül a Blue Hole-ban. Ez a Sínai-félszigetnél van, Dahab város közelében, és a készülékes búvárok körében is népszerű, ám mélysége miatt veszélyes hely, ugyanis egy sziklajáraton kell kiúszni a nyílt tengerbe- több, mint 50 méterrel a felszín alatt!

Molcsanovának viszont ehhez nem volt szüksége palackra, csak vett egy nagy levegőt és lebukott... A felvételeken pedig feltűnik egy másik szabadtüdős búvár is: a fia, Alekszej. Hja kérem, akinek ilyen profi búvár az edzője, sokra viheti...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Álom a meggazdagodásról

Lemerülünk, megtaláljuk a kincses roncsot, és mienk a világ! Ha ilyen egyszerűen menne...

A víz alatti kincskeresés egyike a tipikus búváros témáknak, gyakran dolgozzák fel könyvekben, dokumentum- és kalandfilmekben is. Ennek hátterében egyrészt van egy teljesen érthető dolog: a merülés során minden egy kicsit új, kicsit váratlan, bármikor láthatunk valami különöset, szokatlant, miért ne lehetne ez éppen egy rég elsüllyedt hajó maradványa? Ilyen gondolatok sokunk fejében megfordulnak, amikor víz alá megyünk, az ember közelebb megy, ha lát egy furcsa alakú sziklát, megnéz minden rozsdás szöget, de aztán úszunk tovább.

A hivatásos kincskeresők viszont nem adják fel ilyen könnyen. Nekik is jó okuk van erre: a tények. Egy dolog ugyanis biztos, mégpedig az, hogy óriási vagyonokat érő kincsek vannak a tenger fenekén még ma is. Az emberek több ezer éve hajóznak a világ tengerein, sőt, a folyókon is, és tudhatjuk jól, a hajók mindenféle okokból (vihar, lázadás, csata, tűz, stb.) el is süllyedtek időnként. A világ számtalan pontján merülhető roncsok mindannyiunkat emlékeztethetnek rá, a tenger mennyi ember és hajó végső nyughelye.

A kérdés már csak az, hol vannak a vagyont érő kincsek. Egyrészt a megtalált roncsok jelentős részének csak eszmei értéke van: a legénység által használt edények, cipők a felszínre hozhatók, de maximum gyűjtők számára érhetnek valamit. Az igazi búvárok nem is nyúlnak ezekhez, nem bolygatják sehol a maradványokat. Láttam már felhozott, aztán valahol a kamra sarkában porosodó tárgyat, aminek sokkal jobb helye lenne a mélyben.

Maradnak tehát célpontként a vagyont érő rakománnyal elsüllyedt hajók. Ami biztos: vaktában szinte soha semmire nem lehet rábukkanni. Egyszerűen olyan óriási területről beszélünk még a csak maximum negyven méteres mélységet tekintve is, hogy esztelenség összevissza úszkálva aranyat, ezüstöt keresni búvárkodás közben. A roncsok kutatása a felszínen kezdődik! Legyen szó akár kincses, akár történelmi jelentőségű hajókról, az első lépés a levéltárak bújásaa, mert ott derül ki, melyik hajónak lehetett értékes rakománya, mi volt az útvonaluk, hol süllyedtek el a kinccsel megrakott hajók.

Ha tudjuk, mi rejt vagyonokat, tudjuk a helyzetet, akkor már nyert ügyünk van, gondolhatnánk- elő a búvárcuccot, irány a tenger, és hamarosan meg is gazdagodunk! Nos, a történet még mindig nem olyan egyszerű. Sajnos GPS-t nem használnak olyan túlságosan régóta, egy több száz éves feljegyzés pontossága a hajó elsüllyedéséről több, mint kétes. Egyáltalán, kitől származik az információ? Ha viharba kerül a hajó, a szelek által felkorbácsolt tengeren hánykolódik, ugyan honnan tudná egy esetlegesen túlélő matróz, hogy egészen pontosan mi volt az utolsó pozíciója? Nagyjából olyan jó a hely meghatározása, mint ha azt mondanánk, kincs van elásva "valahol Győrnél". Északre, keletre, délre, nyugatra? A város szívében, attól 1 kilométerre, vagy 10 kilométerre?

Pechünkre ráadásul a partvonal is sokat változott. Ami a régi feljegyzésekben homokpadként szerepel, talán már rég eltűnt az óceán munkájának köszönhetően. Ahol parti hivatkozási pontként nagy erdőt említenek, ott talán ma már egy nagyváros áll. Ahol bizonyos vízmélységet írnak, az lehet több is, kevesebb is, amennyiben az óceán hoz vagy visz hordalékot. Kis távolság eltéréssel a tenger mélysége lehet 30 vagy 300 méter is- ha a túlélő, vagy a süllyedésről csak hallomásból tudó informátor téved a helyzetet illetően, az búvárszemszögből nagyon nem mindegy.

Szóval van egy hozzávetőleges helyzetünk, jó eséllyel rengeteget kell merülni amíg valamit találunk. Szeretünk búvárkodni, hol itt a hiba? Hát ott, hogy ez egy költséges mulatság. Hétvégente egy merüléssel csak a szóba jöhető terület töredékét vizsgálhatjuk át, hiszen itt nem lehet gyorsan úszni, szisztematikusan dolgozva kell például egy fémkeresővel felszerelve kutatkodni a homokos vagy sziklás aljzaton. Minden nap merülni kell többször, gyakran borzasztó unalmas körülmények közt, bízva a csodában. A tengerfeneket feltérképező szonárt egy több száz éves fahajó roncsánál nem nagyon lehet használni, hiszen a felépítményből ennyi idő után nem sok marad, a fa elkorhad, a tenger darabokra szedi, és gyakran befedi a maradványokat a homok.

Ha a búvár nagyon mázlista, találhat valami valóban régi dolgot. Lehet ez egy hatalmas aranyszobor is, de jellemzőbb, hogy csak egy kis érmére bukkan. Elvileg megtörténhet, hogy a roncs nyomában járunk, és az első apró lelet közelebb visz a nyughelyhez, alaposabban folytatva a terület feltúrását, a homok szivattyúzásával, meglehet a nagy kincs is. De mi van, ha csak egy matróz ejtett bele egy pénzérmét a vízbe pont ott? Telnek az évek, aztán az egyetlen nyamvadt pénzérmét nem követi több, miközben a költségek az egekben vannak. A roncskutató megpróbál túladni azon az aprócska leleten, és aztán kiderül, annyi pénzt kaphat érte, mint a fizetése lett volna két napra egy gyorsbüfében. Megérte?

Ha pedig megvan a nagy kincs, akkor sem olyan sima ügyről beszélünk. Az nem úgy van, hogy találunk egy kisebb vagyont odalenn, és aztán azt szépen felhozzuk és meggazdagszunk. A mélyben levő kincsekre igényt tarthat az ország, amelynek vizeiben találták, vagy az az ország, aminek zászlaja alatt hajózott a hajó. Törvények, előírások, nemzetközi egyezmények vonatkoznak ezekre a roncskutatásokra, a felkészült kincsvadásznak ezekkel mind tisztában kell lennie, mert ha illegálisan dolgozik, gyorsan egy fogdában találhatja magát.

Ezek után nyilván nem meglepő, ha elárulom, maroknyi ember tudott a kincsvadászatból meggazdagodni. Az eredményes csapatok csúcstechnikát felvonultatva akár több ezer méteres mélységben is megtalálhatnak roncsokat, az Odyssey Marine például többször akadt nagy zsákmányra- más kérdés, hogy volt, amit a hajó vitatott tulajdonjoga miatt el tudtak tőlük perelni. De ahhoz rengeteg pénz kell, hogy valaki ilyen hónapokon át tartó expedíciókat finanszírozhassson, több tucat embert megfizessen, távirányítású eszközöket vegyen.

Az amatőrként kincset kereső búvárok például Floridában köthetnek szerződést, ahol egy-egy területre vonatkozóan kaphatnak jogot a kutatásra. Florida igazi mekkája a kincsvadászoknak, mert az arannyal, ezüsttel megrakott spanyol hajók útvonala erre vezetett, és sokban óriási vagyonok nyugszanak odalenn. Vannak kis családi vállalkozások, akik hétvégente kifutnak a kis hajóikkal, valaki merül míg a másik a felszínen figyel, aztán cserélnek, és bíznak a mázlijukban. Időnként szerencséjük is van, és találnak valami értékeset, de nagyobb volumenű feltárásra nem tudnak vállalkozni. A többségüknek be kell érnie az élménnyel, mert soha semmire nem bukkannak rá.

Szóval kell a sikerhez szakértelem, hogy az ember a levéltárakban felkutassa a szóba jöhető roncsokat. Kell jogi háttérismeret, hogy a kincsvadászat ne a börtönben végződjön. Kell drága felszerelés, hajó, fémkereső, búvárcucc. Kell búvár, aki merül. Kell sok idő. Kell annyi pénz, hogy az ember bele tudja ölni a több hónapos vagy több éves munka finanszírozásába. És végül nem árt még egy kis szerencse. Arról nem is szólva, hogy a hivatásos régészek nem igazán kedvelik a lelőhelyeket felforgató, aranyra sóvárgó kincsvadászokat.

Igen, ez ennyire bonyolult ügy. Ezért van az, hogy legendává váltak az igazán nagy vagyonra bukkanó roncskutatók. A leghíresebb történet talán egy spanyol galleon, a Nuestra Senora de Atocha megtalálásához fűződik. Az 1622-ben elsüllyedt hajót Mel Fisher és csapata fedezte fel 1985-ben, a kiemelt kincsek (40 tonna arany és ezüst, smaragd, pénzérmék, ékszerek, stb.) értéke megközelítette a fél milliárd dollárt! Fisher és családja több, mint másfél évtizeden át kutatott a hajó után, az évek során olyan tragédiákkal kellett szembenéznie, mint fiának és menyének halála, aki az expedíció egyik elsüllyedt hajójában vesztették életüket.

Rengeteg küzdelem, kudarc, kínlódás jutalma lett a hatalmas felfedezés. És még komoly jogi csatározás is várt Fisherre, mert az állam igényt tartott a lelet egy részére, végül ennek negyedét kellett átengednie a kincsvadászoknak. Összességében elmondható, Fisher története happy enddel zárult, és az eltelt három évtized során is folyton az ő neve, no meg az Atocha-sztori kerül elő, ha a víz alatti kincsvadászatról folyik a beszélgetés. Ám az ő esete nem tipikus, hanem sokkal inkább nagyon-nagyon egyedi.

Ha valaki pár merüléssel a háta mögött úgy döntene, hogy erre teszi fel az életét, én inkább azt javaslom, ne álmodozzon gyors meggazdagodásról. Az átlagbúvár jobban jár, ha a víz alatt másféle értékekre hajt: merüljön történelmi jelentőségű roncsoknál, örüljön, ha egy különleges élőlényt lát, fotózzon, és akkor szinte minden egyes merülés örömforrás lesz. Aki viszont a homokot túrja álmodozva, annak a merülések túlnyomó többsége keserű csalódással zárul- sőt, talán az összes.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Igazi sellők: Marina

Búvár világbajnok, színésznő és igazi szépség- az orosz Marina Kazankova feltűnő jelenség a szabadtüdőzés világában.

Marina 1981-ben született Moszkvában, de apja külföldi munkájának köszönhetően sok időt töltött gyerekként a tengernél Olaszországban, és így tanult meg idegen nyelveket is. Fiatal lányként gyorsan ismertté vált a szabadtüdős versenyek világában, több komoly eredmény fűződik a nevéhez. 2004-ben a CMAS által szervezett világbajnokságon Jump Blue versenyszámban aranyérmes lett. Ebben a kategóriában a búvárok 15 méteres mélységbe ereszkednek, és itt egy rögzített pálya mentén próbálnak minél hosszabb távot leúszni- Marina több, mint 152 méteres eredménnyel győzött!

A színésznői karrier felé kacsingató lányra már a világbajnoki címe előtt felfigyeltek a tévések. Ám nem csak orosz produkcióban bukkant fel, nyelvtudása miatt Olaszországban is több filmben szerepelt. Itt még egy búvárkodással foglalkozó műsorban is kapott egy számára testhezálló feladatot.

Mostanában főleg orosz tévéfilmekben játszott Marina, ám szerencsére újból visszatért a szabadtüdős merüléshez is. 2013-ban a belgrádi medencés világbajnokságban például a statikus kategóriában indult az orosz válogatott tagjaként. Bár nem sikerült a legjobbak közé kerülnie, ha újból beleveti magát az edzésbe, ismét a csúcsra érhet. A szabadtüdőzés ugyanis nem feltétlenül a legifjabbak sportja, tehát még bőven van ideje újabb érmeket gyűjteni.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Tragikus karácsony

Egy ajándék búvárfelszerelés, egy rosszul megválasztott merülőhely, és két búvár nem tért vissza.

Tavaly év végén sok búvárkodással foglalkozó oldalon osztották meg a szomorú hírt: egy 35 éves apa és 15 éves fia vesztette életét Floridában. Kicsivel később már többet lehetett tudni a részletekről. Karácsonyra kapott búvárfelszerelést akartak kipróbálni, és ezért az Eagle's Nest nevű víznyelő felé vették az irányt. Ám egyikük sem élte túl a merülést a veszélyesnek számító helyen, és a mentők egymástól aránylag távol találtak rá az áldozatokran nagy mélységben.

Arra is gyorsan fény derült, hogy a búvárok közül csak az apának volt búvártanfolyamon szerzett végzettsége, de az csak nyílt vízi merülésekre adott megfelelő képzettséget, barlangokra nem. Fia pedig soha nem volt búvártanfolyamon. Az Eagle's Nest a többi floridai barlanghoz hasonlóan ki van táblázva, felhívják a figyelmet a veszélyre, hiszen a barlangi búvárkodás megfelelő képzettség híján életveszélyes. Ez a barlang különösen az, mert nagyon mély és könnyen el lehet tévedni a zárt térben, ha pedig elfogy a levegő, nincs visszatérés.

Darrin Spivey ennek ellenére indult el a mélybe fiával. Hogy miért nem gondolt arra, ezzel mind a kettejük életét kockáztatja, már soha nem fog kiderülni. Nyugodtan ki lehet mondani, a barlangi búvárkodás kockázatos még annak a számára is, aki megfelelő képzettséggel, rutinnal, felszereléssel rendelkezik, de aki híján van ezeknek, esztelenséget követ el ha barlangban merül. Ez tény. Mindenki sajnálja azt, hogy két ember értelmetlenül, fiatalon életét vesztette, de... Ez alapvetően emberi hiba, nem más.

A barlangi búvárok társadalma ezért háborodott fel, amikor az elkeseredett családtagok felvetették, örökre le kéne zárni a merülőhelyet, hogy "ne történhessen több baleset". Ám ilyen alapon minden olyan esetben tiltani kéne, ha valaki túl nagy kockázatot vállal, hibát követ el, vagy nem méri fel a saját korlátait.

Bizonyára nálunk sokakban felmerülhet az a kérdés, egyáltalán hogy merülhet valaki anélkül, hogy búvártanfolyamot végezne. Az a helyzet, erre nincs semmiféle nemzetközi előírás, minden ország úgy szabályozza ezt, ahogy akarja. Konkrétan az Egyesült Államokban bárki bemehet a búvárboltba, vehet magának cuccot és merülhet kedvére (bár palackot általában nem töltenek búvárigazolvány felmutatása nélkül, de ezt megoldhatja máshogy).

Az más kérdés, hogy ezzel mekkora eséllyel sodorja magát bajba. Őszintén szólva van ebben ráció: nem áll rendőr a sziklafalak mellett se, ha valaki fel akar mászni, azt se ellenőrzik, ha egy hobbikerékpáros valami durva hegyi úton akar lezúgni. Persze ha valaki befizet egy búvártúrára, a hajón elkérik a búvárigazolványát, búvárnaplóját, mert tudni szeretnék, ki is akar velük merülni- aki nem tud végzettséget igazolni, maximum csak sétahajózhat.

A parton viszont mindenki a saját maga feje után mehet. Azt gondolom, felnőtt embernek képesnek is kell lenni felmérni a kockázatot. Ha valahol lát egy feliratot, ami felhívja arra a figyelmet, hogy a merülés életveszélyes, akkor tudja értelmezni azt. Nem kell ahhoz különösebben profinak lenni, hogy az ember belássa, mi veszélyes és mi nem. Amikor alapkérdésekről írtam, én sem ragoztam túl: aki merülni akar, menjen el profi oktatóhoz tanfolyamra. Aki barlangban akar merülni, az tanuljon komoly barlangi oktatótól, ne sajnálja rá az időt, a pénzt. Ha ezen akar spórolni, válasszon más hobbit, annyi szép dolog van még. Lehet sakkozni a parkban, például.

From Flickr by runeng

Aki viszont végigjárja a szamárlétrát, rengeteg energiát öl bele hogy egy különleges hobbit űzhessen, hadd ne legyen már kitiltva egy barlangból csak azért, mert valaki orbitálisan nagy hibát vét. Tökéletesen érthető a családtagok fájdalma, de nem az a megoldás, hogy lezárjanak egy bizonyos barlangot mindenki előtt. Sokkal inkább az lenne hasznos, ha a balesetek okait feltárnák, a tanulságokat érthetően elmagyaráznák, és az emberek nem kényszer, agyonszabályozás miatt választanák a biztonságos utat, hanem azért, mert belátják annak helyességét.

Bárhol, bármikor akarsz merülni, válaszd a biztonságot, ha búvárkodni akarsz, végezz tanfolyamot- dönts felelősen. Ne mások miatt, hanem saját magadért. A te életed...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

4 Tovább

A jég birodalma

Az Antarktisz az a hely, ahova eleve kevesen jutnak el, a merülés pedig közülük is csak a töredéknek adatik meg.

Persze felmerülhet a kérdés, ugyan minek merülne bárki az örök jég birodalmában? Hiszen sokan úgy vélik, ahol ennyire hideg a víz, ott úgysincs élet. Nos, ez nagy tévedés. A kontinens fagyos vizeiben például fókák úsznak, és minden ami itt él, sokkal nagyobbra nő mint a melegebb tengerekben. Hatalmasak például a tengeri csillagok, a medúzák, a víz pedig kristálytiszta. Ha valaki lámpát is visz magával, felfedezheti, micsoda színek vannak a mélyben még itt, a hideg kontinensen is.

A merülések másrészt pedig szólhatnak arról, hogy a búvárok a különleges víz alatti formákban gyönyörködnek. A jégtömbök között úszó ember még a mindig izgalmas felszín alatti világban is egyedi élményekkel gazdagodhat... Feltéve, ha megengedheti magának ezt a kiruccanást. Az antarktiszi utazás nem olcsó, még turistákat szállító hajóval sem (amelyeket esetleg körbezárhat a jég is), de ha még merülni is szeretne az ember, csak a legjobb felszereléssel, magabiztos búvártudással gondolkodhat ilyenben. Ha ott lennék, bevállalnám, teljesen nyilvánvaló- amíg az árát összeszedem, maradnak a videók...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

1 Tovább

Egy horgászbúvár kalandjai

Különleges élmény a lékhorgászat, de az az igazán menő, ha valaki a lék túlsó oldaláról fúr lyukat. Csak az okozhat ha problémát, ha odafenn a felszínen nem számítanak rá. Mert néha a horgász nem figyel oda, hol vág léket, és ha rossz időben van, rossz helyen...

Le a kalappal a finn búvárok vicces videója előtt! Úgy látszik, északi barátainknak a jég alatti merülés hozza meg az ihletet, tavaly az egész világot már bejárta egy agyament videójuk. Mi jön majd legközelebb?...

Persze végülis csak egy jópofa ötlet kell. Aztán a jég alá merülni, fejjel lefelé(!) járkálni a víz alatt már igazán könnyű. Javaslom mindenkinek kipróbálásra, aki úgy érzi, már nincs számára kihívás a búvárkodásban... Persze nálunk erre egy kicsit még várni kell, mert a mostani meleg január erre nem alkalmas, 10-12 fokokban aligha fagynak be a tavak.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés


Google hirdetés

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

divecenter.hu

Hirdetés

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog