Egy víz alatti hulladékgyűjtés során több száz éves ágyúkra bukkantak Spanyolországban. Ismét bebizonyosodott, hogy szemét és értékes lelet között a kor tesz különbséget...

Alicante tartományban több szervezet a helyi halászegylet vezetésével nagyszabású szemétszedő akciót hirdetett meg Calpe partszakasza közelében. Ilyenkor általában a parton is gyűjtik a hulladékot, és sok lelkes búvár a víz alatt is összeszedi amit csak lehet. Ezen a napon sokan vettek részt az önkéntes munkában és igencsak oda is tették magukat, több, mint másfél tonnányi szemetet szállítottak el.

Ám nem emiatt lett hírértékű a környezetvédelmi akció, mert szerencsére ilyenből egyre több van szerte a világon. A szenzációt az jelentette, hogy három, a 16. század végéről származó angol hajóágyút fedeztek fel a tenger fenekén, a legnagyobb közel három méter hosszú! Ráadásul magának a hajónak a maradványai is meglettek.

Egyelőre az a döntés született, hogy az ágyúk a tengerben maradnak, mert a kiemelésük esetleg több kárt okoz, mint ha ott nyugszanak. A régészek természetesen alaposan feltárják majd a helyszínt, hiszen előkerülhetnek még kiemelhető tárgyak. Azt nem tudni, pontosan melyik hajó süllyedt el itt, de könnyen lehet, egy vihar elől Calpe kikötőjébe igyekvő gálya került a tenger fenekére.

Bár nekem víz alatti szemétszedés során még nem volt szerencsém ilyen leletre bukkanni, de pár kiló szemetet azért még kihoztam magam is a tenger mélyéből. Viszont ha ilyesmiket is lehet találni -és miért ne lehetne, hiszen ilyenkor roppant alaposan fésüljük át a tenger fenekét egy területen-, akkor legközelebb se fogom kihagyni a lehetőséget egy kis hulladékgyűjtésre. Így vagy úgy, de jó célt szolgálok vele.