Szeretjük mi a homokban nézelődést, az apró halacskák, rákocskák felkutatását a korallágak vagy kövek között, de azért az egy bizsergető érzés, amikor felbukkan valami nagyvad a víz alatt.

A felszín alatt látható nagyobb testű élőlények többsége csúcsragadozónak mondható. A planktont evő, így emberre alapvetően ártalmatlan bálnák, mantaráják, cetcápák vagy óriáscápák inkább kivételszámba mennek. (Bár ártalmatlanságukat azért kezeljük úgy ezeknek is, hogy harapni ugyan nem harapnak még véletlenül se, de óriási tömegüknél fogva egyetlen uszonycsapással kiüthetnek bárkit.)

Bizony a sokak által annyira szeretett palackorrú delfinek is ragadozók, akik félelmetes ügyességgel szerzik meg táplálékukat. A hírhedt nagy fehér cápák, tigriscápák, bikacápák esetében is nyilvánvaló, hogy szerzik meg a betevő falatot. Szintén nem kell bizonygatni, miért kell félnie más állatoknak a kardszárnyú delfinektől, krokodiloktól, de falánk vadászok a nagyobb sügérek, vitorláshalak is. Minden élőhelynek megvannak a csúcsragadozói, és ez bizony még a mi édesvizeinkre is igaz, hiszen az ezekben élő harcsák sok halat elejtenek.

Apropó, harcsák. Amikor víz alatti "nagyvadak" kerülnek szóba, sokaknak nem jutnak eszébe ezek, pedig elhiheti nekem bárki, amikor merülés közben a rossz látótávolságú vízben szinte a semmiből felbukkan egy termetes harcsa, akkor bizony ugyanúgy meglepődik a búvár, mint ha a tengerben cápát látna. A harcsák akár kétméteresre is megnőhetnek- igen, nagyobbak, mint egy ember. 

Azért a búvárok többségénél nagytestű élőlényekről beszélgetve mantákról, delfinekről, cápákról szóló sztorik kerülnek elő. Ami persze nem baj, ilyenek vagyunk. A minap pont egy olyan látványos összeállításba futottam bele, ami egy nálam jóval szerencsésebb búvár 2014-es élményeinek rövidke összegzése, számtalan izgalmas élőlénnyel. Persze ehhez olyan helyekre kellett elmennie, mint Dél-Afrika, Fiji, Tonga, Ausztrália vagy Indonézia- pechünkre ritka az, hogy egy helyen találhatnánk meg minden ilyen nagyvadat.