Egy búvárbaleset utáni vizsgálat arra mutatott rá, ilyen helyzetben a késlekedés dönthet életről és halálról.

Egy 38 esztendős brit búvár, Melanie Stoddart a Maldív-szigeteken egy álomnyaralás során vett részt egy szervezett merülésen a Vaavu atoll közelében. Ám a csodásnak induló nap tragikusan végződött, és ennek okait otthon, az Egyesült Királyságban is vizsgálták a halottkémek.

Melanie rutinos búvár volt, barátjával együtt szállt fel még 2012-ben egy búvárhajóra, amivel egy korallzátonyhoz indultak. A délutáni órákban a merülés után lett rosszul, már a hajó fedélzetén. Oxigént adtak neki, majd elvitték a resortba, ahol az orvos megvizsgálta, és intézkedett, hogy azonnal szállítsák hiperbár kezelést végző intézménybe. Az ehhez szükséges kamrák drága berendezések, de minden országban van ilyen, több is, ahol gyakran megfordulnak búvárok. A Maldív-szigetek sem kivétel, de értelemszerűen nincs minden szigeten ilyet üzemeltető egészségügyi intézmény.

A búvár szállításával viszont késlekedtek, nem helikopterrel juttatták kórházba, hanem motorcsónakkal mentek érte több, mint 40 mérföldnyi távolságból. Már este volt, mire odaértek vele, ahol megvizsgálták, de állapota miatt nem kapott hiperbár kezelést, továbbvitték a fővárosba. Maléban próbálták stabilizálni állapotát, ám akkor már nem tudtak segíteni rajta, a hajnali órákban Melanie elhunyt.

A boncolás során egyértelművé vált, hogy a vérében és a szövetekben felhalmozódott nitrogén okozta a halálát, azaz ún. dekompressziós betegség áldozata lett. Még igen súlyos esetekben is segíteni tud az ebben szenvedőkön a hiperbár kezelés, de az időtényező kulcsfontosságú: minden perc számíthat. Utólag képtelenség megmondani, hogy gyorsabb cselekvés esetén a búvár túlélhette volna-e a balesetet, de az, hogy kilenc órával a tünetek jelentkezése után került megfelelően felszerelt kórházba, igen soknak számít. 

A halottkém jelentésében is csak feltételezésekre tudott alapozni, ám véleménye szerint nem kizárható, hogy az idejében elkezdett kezelés megmenthette volna a búvár életét. Családja szerint a merülés szervezője nem volt felkészülve ilyen baleset esetén a gyors cselekvésre, ezért őket is felelősség terheli.

A sokat utazó búvárok számára ebből a történetből is van leszűrhető tanulság. Egyrészt az, hogy olyan szervezőt kell keresni lehetőség szerint, aki képes vészhelyzetben gyorsan és hatékonyan cselekedni. Másrészt fontos, hogy a búvár rendelkezzen olyan biztosítással, ami a speciális kezeléseket is téríti, tehát ne a kórházban kelljen alkudozni arról, ki vállalja a költségeket. Harmadrészt pedig rossz közérzet esetén nem szabad várni, azonnal segítséget kell kérni, mert minden perc számít. Nem egyszer fordul elő, hogy a búvár nem érzi jól magát, de nem szól senkinek, sőt, akár merül tovább, és ezzel csak súlyosbítja a tüneteket.

Még a minden előzetes rutin nélkül merülésre befizető turistáknak is tisztában kell lenni azzal, hogy vannak bizonyos kockázatai a búvárkodásnak. Aki ilyen programon akar részt venni, válasszon megbízható búvárbázist, és nyugodtan tájékozódhat előre is a veszélyekről, a merülés során pedig óvatosan, megfontoltan cselekszik. A búvárkodás alapvetően biztonságos kedvtelés, de sokat tehetünk azért, hogy tényleg az legyen. A balesetek elemzése abban segít, hogy felhívja a figyelmet arra, milyen hibákat követhetünk el- ezért fordítanak az utólagos vizsgálatokra olyan nagy gondot a világ minden részén.